2019. április 1., hétfő

Két hetes elmaradás...

Hú de rég írtam ide, és közben már Hollandiát is megjártam, de majd csak lefedésre kerül majd minden esemény, meglátjátok majd... A március 20-i héten az egyik ebédszünetben a dán kollégával sétáltunk ebéd helyett, és a közeli katonai temető olyan részein is jártam, ahol eddig még sosem...



Nagyon úgy tűnik, hogy az észt és az orosz rész élesen elkülönül, nagy keveredés nincs...

Csütörtökön volt időpontunk a szervízbe, mert sajnos a jobb oldali első ajtón van némi sérülés, amióta pár hete a tomboló szél miatt az ajtónk összetalálkozott egy másik ajtóval:



Megcsináltattuk az időszakos szervízt a Dacia szervízben, erre meg azt mondták, hogy olajcsere közben ránéznek, és felhívnak. Fel is hívtak kb fél óra múlva, hogy az egész ajtó cseréjére tesznek ajánlatot, potom 1000 euróból meg is oldják... Hát egyelőre nem kértük, kértem ajánlatot otthoni márkaszervíztől is, akik ajtócsere nélkül ennek harmadából kihozzák... Másnap Csabával jártunk egy másik szervízben, akik szintén ajtócsere nélkül 200 euróból megoldják (most már épp náluk a kocsi...), ha nem lesz sikeres a művelet, akkor majd otthon júniusban újra, de addig sem rohad szét...

Szóval a kocsival is vannak kalandok, meg járunk szépen szorgalmasan fogorvoshoz is... A jó hír az, hogy a törvényi változásoknak hála, január óta Netti kezeléseit teljes mértékben térítik otthon, és az admin teendők sem igényelnek többet másfél óránál per számla... (pár papírt ki kell tölteni...) De legalább működik, az elsőt már ki is fizették... Más kérdés, hogy azt nem nagyon értem, minek küldtek ide Észtországba az eljárás megkezdéséről hivatalos levelet, kb 1700 forintért, tértivevénnyel...

Szombaton elmentünk Nórinak biciklit venni, és sikerrel is jártunk:


Nagy meglepetésünkre Balázsék találtak a Rimiben Pimientos de Padrón nevű paprikát, amit a Kanári-szigeteken mindenki nagyon megkedvelt (különösen Nóri), én már ismertem a Camino-ról, így néz ki:

Na jó, ezek jalapenok:)

Szépen sülnek, van mellette más paprika is...
A vasárnapot kint a szabadban töltöttük, akkor egy fokkal jobb idő volt, sütött a nap, de nagy volt a szél... Elmentünk a tuhalai boszkorkánykúthoz, utána meg megnéztük a Saula Siniallikate matkarada nevű tanösvényt, mert a boszkorkánykút melletti "vadasparkban" összefutottunk Balázsékkal. Sok kép van a két helyről itt, most csak pár kép ízelítő:



Most nem volt annyi víz a boszorkánykútban, mint a korábbi látogatás alkalmával...





Sajnos nem láttunk túl sokat a kék forrás bugyogásból, mert úgy be volt fagyva minden, mint a sicc, tán majd pár hónappal később... Utána ebédeltünk egy jót (akkor már csak hármasban...). bár jó sokat kellett várni az ételre...








Olvad a hó...
Hétfőn nekem el kellett utazni Hágába, de erről majd írok külön. Csütörtökön fél kettőre kerültem hajnalban ágyba Tallinnban újra, másnap pedig ezt láttam a szomszéd kapuja előtt a fűben, jobb később, mint soha:


Szombaton elmentünk az állatkertbe, aznap szép napsütéses idő volt:





 Nem úgy vasárnap, aznap három évszak is ellátogatott hozzánk, csak a nyár maradt ki:

 Igen, szakadt a hó, így néztem ki, mire hazaértem a boltból:


Utána meg hétágra sütött a nap, meg ma is. A hétre is napos idő néz ki, 8-10 fokkal, tán már tényleg tavasz lesz...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése