| Az udvar az ablakból... |
| A több óra munka "eredménye"... |
Arminnak még délelőtt írtam egy levelet, hogy a postaládában több dolgot is találtunk, ami az övé. Amikor Nórival a mese után elkezdtünk készülődni, hogy elmegyünk uszodába, akkor hívott, hogy átjönne a levelekért. Gyorsan rendet raktunk, tíz perc múlva meg is jött. Hozott magával egy meglepetést is, a Prae magazin észtországi különszámát. Ezt egy ideje már próbálom megszerezni, mert benne van egy novellája Arminnak is, az Anonim logisztikusok című írás. Angolul már olvastam, de a magyar fordítás is nagyon jól sikerült. Ha egyszer nem leszek lusta, majd bepötyögöm ide, a neten egyelőre nem lehet fellelni.
Miután elment, elindultunk az usziba, azt hittem, hogy még korán van. Csak hát a karórámon az időt nem toltam arrébb egy órával, már fél hét volt, amikor elindultunk. Az uszodában meglepetésemre két kollégával is összefutottunk, de ők már indultak hazafelé. Másnap az egyik meglepett egy jó hírrel: nekünk, akik itt dolgozunk, az uszoda ingyen van, csak a családtagoknak kell fizeni. Na, ha ezt tudom... Már a második bérletet fogyasztjuk. No nem probléma, majd Netti elhasználja a maradék alkalmakat.
A hét munkaügyileg gyorsan elment egyébként, a decemberben elkezdett dolgokat folytattam. Ma több értekezlet is volt, ma volt például a szokásos "internacionális míting". Minden hónap első péntekjén van, és csak mi, külhonból származók veszünk részt rajta, meg a főnök. Itt mindenki elmondhatja a csak a nemzetközi kollégákat érintő dolgait. Megkérdeztem, hogy lesz-e észt nyelvtanfolyam idén (eddig minden év elején indult, úgy tudom...), de csak nyárra van realitása, az én kedvemért nem indítanak egy kezdő tanfolyamot. Állítólag akkor több új kolléga is lesz, majd meglátjuk.
Hétvégén még nem tudom mit csinálunk, ma este usziba készülünk Nórival, de ez gondolom senkit nem lep meg...

Ez csak egy afféle teszt megjegyzés, mert a jelek szerint ez a nyavalya nem mindig működik ám jól...
VálaszTörlésHi,
VálaszTörlésA kőbányás vicc jutott eszembe a benneteket fogadó képről.
Rossz hír: havat kell lapátolni...
Jó hír: van hó bőven...
Örültem, hogy itthon összefutottunk és kicsit olyan dolgokról is tudtunk beszélgetni, amik nem férnek rá egy blogra.
Hómunkások!
A budapesti hómunkások üdvözletüket küldik. Itt jobb, mert elolvadt a hó és csak a lábukat lógatják...
Üdv a Csajoknak is!
...ja a lecsó nálunk is bejött és nem csak orálisan nyáron, hanem l'ecsóként is...
VálaszTörlésItt is olvad a fehér nyavalya, majd tán holnap lesz rá érkezésem bővebben leírni....
VálaszTörlésOrális lecsó?:) És mit szólnál egy csülkös sóskalveshez orálisan?:) Én kóstoltam, nagyon jó, pedig kb. 30 éve nem közelítette meg ez a zöldségféle a gyomromat... De majd erről is bővebben holnap.
Na újrapróbálkozom, most megmarad-e amit írok.
VálaszTörlésA sóskalevest imádom, Györgyiék konyháján gyakori vendég. Csülök meg még semmi kaját nem rontott L.
VálaszTörlésNa akkor csak én vagyok gasztronómiailag alulművelt, hiába jártam négy évig iskolába...:)
VálaszTörlésMentségemre szolgáljon, hogy nem volt érettségi tétel...