Hétvégi történések

Netti péntek délután és este igencsak nekiesett a hónak az udvarban... Volt belőle még rendesen aznap reggelre, de ő több, mint a felét eltüntette. (azért hétközben esténként én is dolgoztam rajta, de nagyon lassan haladt...) Mi Nórival elmentünk uszodába aznap este, és utána bementünk a buszmegálló melletti büfébe vacsorázni, ahova Nóri már nagyon régen szeretne bejutni. Sok mindent nem vesztettünk vele, nem egy nagy szám. Az étlap szerint (a falon van csak) egy tipikus gyorsbüfé, de a hamburgerek mellett kínálnak néhány fagyasztott műanyagból készült ételt is. Nóri ropogós husit kért, így választottam neki egy rántott szeletnek kinéző valamit, én meg kipróbáltam a kebabot. Előttünk szép sor halmozódott fel, és a kiszolgáló csajszi egyáltalán nem tett meg semmit azért, hogy kicsit gyorsabban haladjon bármi is. Sőt, olyan kelletlen volt, hogy rossz volt ránézni. Az egyik srác előttünk szóvá is tett valamit... Pontosan nem tudom mit mondhatott neki, de elég élesen vitatkoztak valamin. A csajszi először eljátszotta kicsit, hogy fel van háborodva, de aztán visszazökkent a "nekem mindegy mit mondasz" hozzáállásba...

Angolul (hogy Ágota András barátom szavaival éljek, tán nem bánja...) annyit tudott, mint a Misi mókus, így amikor mi kerültünk végre sorra, az asztaloktól felváltva fordítgattak nekünk, mókás volt. A sültkrumplit úgy adta ki, hogy azon egységesen szét volt kenve valamilyen rózsaszín paprikás szósz. Nórinak persze nem tetszett elsőre, de aztán evett belőle. Elsőre mondjuk a hús sem ízlett neki, de végül abból is fogyott rendesen. Szegénykém úgy elfáradt aznap, hogy szinte elfeküdt az asztalon evés közben. Az egyik kezével támasztotta a fejét, a másikkal megpróbált álmos szemeket meresztve bökködni a tányérjáról. A húsok minőségéről ne is beszéljünk, a fűrészpor enyvvel keverve jobb lehet. Nem tudom, hogy kitől hallották a kebab receptjét, de nem olyan ember lehetett, aki életében már evett olyat, az biztos.... Leszűretem magamban, hogy ide bizony sokszor nem fogunk jönni.

Hazaérvén azt láttam, hogy rengeteg hó el van takarítva, csak azt nem tudtam, hogy már délután is ennyi volt-e, vagy Netti az uszoda alatt is nyomta az ipart. Mint kiderült, ő közben is dolgozott, de azért hagyott nekem is egy keveset. Miután lefektettem Nórit, én is kimentem egy kicsit lapátolni. Eltakarítottam az udvarról a maradékot, de az is eltartott majd egy órát. Aznap esett egyébként hó, nem is kevés, nagyjából 15 centi... Úgyhogy a vége az lett, hogy péntek estére megtisztult az udvarunk, lehetett autóval is közlekedni. Netti szeretett is volna egyébként másnap autózni, kinézett Nórinak két ajándékot jövőre (valószínűleg karácsonyra).

Másnapra szerencsére nem esett hó semmi, így reggel megpróbáltunk elindulni a kocsival. De csak indultunk volna, mert nem akart mozdulni. Az elmúlt három-négy hétben csak akkor volt beindítva a kocsi, amikor a garázskapu motorjának szerelése miatt kétszer ki kellett állni a garázsból. Az akkumulátor szempontjából azonban ezek tán inkább csak rosszat tettek, a lényeg az, hogy az aksi szépen lemerült. Először próbáltam a szomszédot megkeresni (bika kábelünk az volt), hogy segítsen, de nem volt otthon. Utána felhívtam Armint, hogy gondban vagyunk. Az ő autójában rejtett helyen volt az aksi, a felesége autójával meg nem mert ilyen kalandba bocsátkozni, félt, hogy gajra megy a kocsi elektromos rendszere. Szerencsére viszont volt aksitöltője, és tíz perc múlva át is hozta... Bekapcsoltuk a töltőt, de aznap már nem mentünk sehová.

Ilyetén módon a délelőttöm felszabadult, úgy döntöttem, hogy leverem a jégcsapokat. Enyhült az idő, és maguktól is csöpögtek, így arra gondoltam, most kell őket leszedni, mielőtt a tetőről lezúduló hóval együtt lejönnek. Ehhez viszont egy újabb csapást kellett ásnom, mert annál a falnál is kb félméteres hó volt. Egy órán keresztül biztos ástam, és mielőtt levertem volna a jégképződményeket, le is fotóztam őket. Volt köztük olyan, amelyik a földig ért, bele a hóba... A bejegyzés végére majd beteszek egy rakás képet ezekről is, meg a megtisztított udvarról, érdemes őket megtekinteni... Délután mesenézés közben lezúdult a szomszéd tetőjéről a tiszta udvarunkra egy rakás hó, de nagyon nem lepett meg minket, hisz olvadt. Netti eltakarította nagy részét, a maradékot meg én este uszi után az utcával együtt.

A délután többi részét piehnéssel töltöttük, majd estefelé Nórival elmentünk usziba. Aznap se nagyon kellett altatni....

Vasárnap reggelre újabb adag hó zúdult le a szomszéd tetejéről, kimentem ellapátolni, hogy el tudjunk indulni a kocsival. Mire a harmadával végeztem, megjelent Sztyepán a tetőn, és elkezdte leverni a maradék jeget. Nem kicsit voltam bosszús, mert éppen azon voltam (ő is látta...), hogy megtisztítsam az udvart a kocsi előtt, de őt ez nagyon nem érdekelte, verte le a jeget rendületlenül. Sőt, a felesége még ki is szólt nekem az ablakból, hogy vigyázzak, mert jön az áldás fentről. Tudom én, hogy jót akart, de én meg úgy voltam vele magamban, hogy ráértek volna ezzel akkor is, ha már mi elindultunk. Jó, nem sejthették, hogy én azért lapátolok odakint, de fordított helyzetben én nem kezdtem volna a lapátoló szomszédom fejére szórni a jeget. No meg nem mellékesen, ha már olyan hülye lennék, hogy a szomszéd kerítése mellett egy méterre építenék házat (de nem leszek...), és folyamatosan az ő kertjébe menne tetőmről a hó, a jég meg az összes nyavalya, akkor lenne bennem annyi, hogy legalább akkor, amikor tudatosan az ő kocsikijárójára verném le a jeget (mint akkor reggel), akkor utána átmennék, és ellapátolnám azt a gányelékot, amit oda levertem. No persze nem jött át. Amikor a mi oldalunkra levert minden jeget, akkor szépen átment a tető másik oldalára, ami az ő kertjükbe nézett, és folytatta ott az ipart. A magam részéről én simán el tudtam volna képzelni, hogy miután meglátott engem, akkor ott kezdje, de nem. Félreértés ne essék, kedvelkem Sztyepánt, de az ilyen dolgokat nem értem...

Gabi előző nap meghívott minket, hogy látogassuk meg, délután háromra hívott. Miközben kint dobáltam a méretes jégdarabokat, küldött egy üzenetet, hogy ő inkább ebédet főzne, de arra mi akkor már nem értünk volna oda. A kocsival mindenképp menni kellett, és meg akartuk nézni a leárazott ajándékokat is. Szerencsére az autó beindult, és Netti járatta egy jó negyedórát a motort, mielőtt elindultunk. Az Ülemiste bevásárlóközpont nagyjából ott van, mint a reptér, addig nagyjából negyedórát kell autózni. Így nagyjából fél órát ment a motor, reménykedtünk benne, hogy el fog indulni újra. Szerencsére nem fogyott el a játék, amit Netti kinézett, sőt több is volt belőlük.

A vásárlás után hazaautóztunk, és Gabihoz már busszal mentünk. Arrafelé lakik, ahol a céges karácsonyi buli volt, csak egy megállóval többett kellett buszozni. Kívülről a háznak faborítása van, nagyon hangulatos. Maga a lakás nem nagy, egy szoba van benne és egy konyha, de egy embernek ideális. Vittünk egy szép cserepes virágot Gabinak, az még úgyse volt a lakásban. Elbeszélgettük a délutánt, és végül csak ettünk nála: megkínált minket az ebédre főzött sóskalevesből. A sóskát én már jó ideje nem ettem meg (vagy harminc éve...), de kíváncsi voltam, hogy milyen levest lehet belőle főzni. A sóska végülis csak az egyik alkotóeleme volt: volt benne krumpli, füstölt hús, és bevert tojás is, nagyon finom volt. A sóskát állítólag csak a végén kell beletenni, mert nagyon hamar megfő, a krumpli puhulását meg állítólag gátolja. Finom volt, nagyjából meg is jegyeztem a receptjét.

Mire Gabitól eljöttünk, olyan szinten olvadt minden, hogy a járdák sok helyen jegesedni kezdtek. A mi udvarunk is ilyen lett, no meg a bekötő utca is, csupa jég minden. Állítólag pár napig még ilyen lesz az idő (1-2 fok pluszban és olvadás), de szerdától újra havazás várható, csütörtöktől meg pláne, és -10 fok. A lapátolás most nem hiányzik, de ezen a jégen csúszkálás sem...

Most pedig a beígért havas-jégcsapos galéria, íme:

A ház jégcsapos fele, ide ástam egy utat az etetőktől

Az utcafront felőli sarok. A leghosszabb jégcsap nagyjából két méter volt itt

A fal másik vége

Hátulról. Látszik a földig érő jégcsap is...

Hát ez tényleg leér...

Ezt a nagyon vastag részt nem bírtam leverni...

Ezt se...

Mint egy orgona...

Tiszta udvar, rendes kupacok...

Most már ki lehet jönni

Ez magasabb, mint én...

Szia apa!

Ide már sokkal több nem fér... (A kapunál fényképeztem)

Ennyi maradt a jégcsapokból

Na most jól megdobom apát...

Ezen maximum egy hóember hintázhat

Ez egyszer csak le fog jönni...

Ezt is most ástam. Szervízút a mosókonyhából a madáretetők felé

A jégcsapok leverésére ásott csapás

A madáretetőkhöz vezető sztráda

Itt jobbra szoktam halászlét főzni