Vége a hétnek

A héten is történtek érdekes dolgok, csak időm nem volt nagyon írni. (Most se nagyon van, de egy pár percet lazítok, aztán majd folytatom, egyszer majd csak lesz belőle bejegyzés...) Aggaszt néhány dolog. Itt van például a magánnyugdíjpénztár ügye. Abba ne menjünk bele, hogy mennyire áll ez szemben sok mindennel, és mennyire védhető morálisan, ez van, ezt a törvényt meghozták. Én már csak a következményeken gondolkodhatok, mint bárki más is...

Elég nehéz innen a távolból tájékozódni, de természetesen megpróbálom, elolvastam, amit csak lehetett. Számolgattam, kipróbáltam egy csomó kalkulátort, legutóbb azt is, amelyiket a Stabilitás pénztárszövetség tett közzé. Igazából bárhogyan is számolgatom, vagy az jön ki, hogy jobban járok, ha maradok, vagy esetleg egy pár ezer forintot bukok majd havonta. No persze tele van az összes számítási módszer becsült paraméterekkel, amelyek 20 év távlatában mindent eltorzítanak. Oda jutottam, mint az egyik fickó valamelyik fórumban, aki azt írta, hogy "oké, mindent kiszámoltam, teljesen jó Excel táblám van, most már csak két dolgot mondjon meg nekem valaki: 1. meddig fogok élni? 2. húsz év múlva milyen nyugdíjtörvény lesz?". Ezekre a választ persze senki nem tudja, így aztán a teljesen racionális döntést el is felejthetjük.

Mindenesetre én valószínűleg maradni fogok, elsősorban négy dolog miatt:

• Ez a pénz, ami már megvan a pénztárban, örökölhető, el nem veszi senki (talán). Tekintve, hogy édes hazánkban a szerencsétlen férfiak harmada a nyugdíjkorhatárt sem éri meg, ez nem elhanyagolható paraméter...
• A "nyugdíjasok - aktívak" aránya húsz év múlva jobb nem, viszont sokkal rosszabb lesz, nem beszélve arról, hogy kiknek kéne az én nyugdíjam alapjául szolgáló pénzt összeadni. Nem sok esélyt látok rá, hogy ez a helyzet javuljon... Azaz a jelenlegi szabályozás nem lesz hosszú életű, az élet fogja kikényszeríteni a változást, hiába mondanak most akármit, akik ezt a törvényt megszavazták.
• Legrosszabb esetben (megszűnik az összes pénztár, nem változik semmi a szabályozásban) felajánlják egy újabb körben az átlépési lehetőséget, de a pénz addig is gyűlik a számlámon
• És a legutolsó, legfontosabb szempont (számomra): a családom így jár jobban valószínűleg. Most lehet, hogy pesszimistán fog hangzani, de visszakanyarodok az első ponthoz: a magyar férfiak nem élnek sokáig, sajnos. Szeretnék én, de kevés az esély rá, hogy akár 20 évig is nyugdíjas leszek. Minden más esetben viszont egyértelműen jobban járunk családilag, ha a maradást választom, mert akik utánam maradnak, sokkal jobban járnak. Számolgathatom az én szempontomból a lehetséges variációkat hetekig, de nem hagyhatom figyelmen kívül ezt az utolsót.

Elnézést mindenkitől a fejtegetéstől, akit ez nem érdekel, vagy nem érint, de engem ez hetek óta foglalkoztat, érthető módon. Netti esetét még nem sikerült végigszámolnunk, nem áll rendelkezésre minden információ...

A másik dolog, ami hétközben felmerült (konkrétan tegnap), az előléptetésem ügye. Erről csak pár szót, de ez is bosszant egy kicsit. Biztosan sokan nem ismeritek a ránk vonatkozó szolgálati törvényt, de nem is érdekes. A lényeg az, hogy maximálisan 9 évig lehetek őrnagy. A jó hír az, hogy ez az idő számomra január 1-én lejárt. A rossz hír az, hogy nem akarnak előléptetni, mert valaki odahaza úgy tudja, hogy ez a beosztás, ahol most dolgozom, őrnagyi rendfokozathoz van kötve. Azóta én kinyomoztam, hogy ez nem így van, alezredes is lehetek az itteni játékszabályok szerint. A dolog most úgy áll, hogy erről meg kell győznöm az otthoniakat is, ami (előre érzem) nem lesz könnyű. De szurkoljatok azért... (A dolog azért érdekes, mert az otthoni tervek szerint újabb 9 évre meg akarnak rekeszteni őrnagyként, ami azért annyira nem jó, mint amennyire a 9-es szám szép...)

No de ezek után térjünk át inkább a hét vidámabb részeire. Hétfő este, amikor hazaértem, végre játszottunk egy kis társasjátékot, amire már régóta nem volt példa. A Labirintus játékkal nyomtunk le három kört Nórival, ami szinte csoda... (Maximum két kör után meg szokta unni.)

„Sonkatekercs à la Lemmiku“

Kedden nagyon finom vacsorával vártak haza a lányok. Netti vett egy tortillahoz hasonló tésztát, csak ez jóval nagyobb, akkora, mint egy rendes adag tészta kinyújtva. Erre raktak jó kis tolnai sonkát, sajtszeleteket és salátát, majd az egészet feltekerték. Utána jött a szeletelés, és szép kis csigák születtek, ahogy a mellékelt kép is mutatja. Másnap megismételték a dolgot, csak ezúttal a tésztába majonézes saláta került, újhagymával, kukoricával és salátával. Lehet, hogy volt benne még más is, nem emlékszem...

Szerdán voltunk usziban Nórival, és ezúttal nem tudtam ellenállni az én drágámnak, megvettem neki a Barbie-s úszószemüveget az uszoda pénztáránál. Sokkal konszolidáltabb, mint amilyennek a csomagolása, tokja alapján várni lehetett: csak a tok Barbie-s, maga a szemüveg "szép" lányos rózsaszín, csak a gumiszalagra van ráírva, hogy Barbie. Ahogy Nóri mozgásintenzitását ismerem, ez a felirat hamar le fog kopni, úgyhogy nem érdekes. Viszont jó minőségű a cucc, az Arena nevű cég gyártja, ők pedig nem adnak ki rossz dolgokat a kezükből. Sajnos a fényképezőgépet nem vittem magammal, így képpel nem szolgálhatok.

Kalev cica

Csütörtökön nem mentünk sehová, viszont esett egy kis hó. Nem számottevő, talán öt centi, csak arra volt elég, hogy elfedje az udvar jegét. A hétvégi olvadás hozadéka ugyanis nem akar eltűnni, minden nagyon jeges. Este beszélgettünk Csongival egy "kicsit" (több, mint másfél órát, szerintem ez volt életem eddigi leghosszabb távrecsegése...), no meg szaunáztam is, idén először. Olyan jó volt, hogy elképzelhető, ma újra megismétlem. Nettiék tegnap voltak a Kalev márkaboljában, ott várt rájuk a mellékelt cica, ami már nem így néz ki. Nekem is hoztak egy falatka chilis csokit...

Hétvégén nem tudom még, hogy mit csinálunk, az előzetes tervek szerint meg szerettem volna hívni hozzánk a Magyar Intézet igazgatóját és a kislányát Szonját. Úgy hírlett, hogy leváltották, de azért én felhívtam. Sajnos tőle is megerősítve ezt kellett hallanom, ami engem nagyon megdöbbentett. Egyszerűen nem értem a doglot. Egy éven belül mindenképpen hazamentek volna, akkor miért kell ezt így intézni? Úgyhogy sajnálta, de nem tudnak jönni, már hétvégén hazamennek Magyarországra. Számítottam rá előzetesen, hogy ezt fogja mondani, de tudat alatt valahogy nem akartam elhinni. Teljesen mellbevágott.

Úgyhogy nem tudom, mit fogunk csinálni, de mindenképp értesülni fogtok róla...:)