Vissza Tallinnba...

Reggel nagyon korán kellett kelnünk, negyed hétkor indulni akartunk a reptérre. A reptér visszaminősítését állítólag feloldották, de még élénken élt bennem az októberi több mint fél órás biztonsági ellenőrzés... Azt még elfeledtem említeni, hogy előző este kiderült, hogy gond van a konyhai csapunkkal, állt a víz a lefolyó alatt a szekrényben. (Szerencsére Imrének a reptér után sikerült rendbehoznia, és azóta Tamás Laci is járt nálunk, minden rendben van vele...) Szóval korán reggleiztünk, aztán lepakoltunk az autóba.

Nóri előző nap nyafogott egy kicsit Tolnán indulás előtt, hogy nem akar visszamenni Tallinnba, mert idehaza sokkal jobb. Szegénykémet határozottan emlékeztettem rá, hogy miben egyeztünk meg: csak úgy jövünk haza, ha a visszaindulásnál nem lesz nyafogás. Emlékezett rá, hogy mit ígért, és kénytelen-kelletlen abbahagyta a panaszkodást. Azt hittem, hogy aznap reggel is fogja majd mondani a dolgokat, mert este lefekvésnél újra előjött belőle egy kis szolid nyafi. A mamával aludt el, mert mi még nem végeztünk a pakolással teljesen, de hallottam, hogy mit mond... De érdekes módon, reggeli közben talán csak egyszer hozta fel a dolgot.

Eszméletlen köd volt reggel, az M0-áson tán öt métert se lehetett előre látni, mindenki ködlámpával haladt, 80-as tempóban. Szerencsére mi rendesen rászámoltuk az időt, így nem volt miért aggódni. Érdekes, hogy az M0-áson haladva 41 km-t kell menni tőlünk, az út időben mégis sokkal rövidebb a GPS szerint: a városon keresztüli 29 km-es út majdnem kétszer olyan hosszú szerinte. Még soha nem parkoltunk a reptéren, így most ezt is kipróbáltuk. Eléggé el nem ítélhető módon a "minimális" parkolási idő fél óra (!), amit ki kell fizetni. Ez potom 700 forint körüli összegbe kerül, ennyiért szerintem a Budai várban is lehetne parkolni... De a legjobb az volt, hogy Netti bedobálta a pénzt, de a parkolójegyet meg nem lehetett kivenni az automatából... Szerencsére arra járt épp egy pali, és adott egy jegyet, ami még sokáig érvényes volt, de neki már nem kellett.

A 2A terminál előcsarnokában iszonyatos tömeg volt, de a mi gépünknél még nem volt kiírva, hogy hová kéne állnunk. Imre segített behozni a bőröndöket, majd pár perc múlva visszaindult a városba. Kis várakozás után Nóri elkezdte újra mondani, hogy nem szeretne Észtországba jönni. Sikerült leszerelnünk, de a várakozás alatt újra és újra felröppent ez a téma. Még nagyjából húsz percet kellett várnunk, mire be tudtunk állni a check-in sorba, végre történt valami. Amikor odaadtam a jegyünket, a nő megkérdezte, hogy interneten foglaltam-e helyet. Mondtam neki, hogy próbáltam, de elszállt hibával. Erre azt mondta, hogy mégis csak sikerült, neki azt mutatja a képernyőn a program, hogy mindkét gépen miénk a 7-es sor. Halleluja, annál jobb.

A bőröndöket várakozás közben lemértük az egyik használaton kívüli ablaknál, így nagy meglepetés nem ért minket, mindegyik 20 kiló alatt maradt. A biztonsági ellenőrzés a visszaminősítés feloldása ellenére kriminálisan lassú volt, s ráadásul a cipőnket is levetették velünk. Igaz, most már adtak lábzsákot legalább, nem zokniban kell tapicskolni. Nóri addigra már igencsak a végén járt a türelmének, jó hogy bejutottunk. Ezúttal Netti hátizsákját szúrták ki valamiért, sikerült is tönkretenniük az alsó cipzárját, örült neki nagyon, elhihetitek.

A legkisebb bőröndben csak kaja volt szinte, de szalámit nem vettünk, emlékeztem rá, hogy azt a reptéren is árulnak, nem sokkal drágábban, mint a boltokban. Vettünk is két rúddal, tán tavaszig kitart. A címke szerint csak márciusig jók... 8:05-kor is volt egy gép Prágába, de hamarosan bemondták, hogy az műszaki okok miatt nem indul. Odakint már felkelt a nap, de olyan köd volt, mint a tej. Kezdtem aggódni, hogy mi lesz a mi 9:05-ös gépünkkel. Szerencsére azzal nem volt gond, elindították, viszont jó nagy tömeg volt rajta: valószínűleg ide irányították a 8 órás járat utasait is.

A legendás októberi muffin

Tán emlékeztek rá, hogy amikor először utaztam erre, egy muffint kaptam reggeli gyanánt. Nóri azóta is emlegeti, hogy "szegény apa, csak egy muffint kapott reggelire". Mindig megcsóválta a kis fejét, és szomorúan mondogatta, hogy azzal biztos nem laktam jól. Mihelyst elindult a gép, elkezdte hát mondogatni, hogy "kíváncsi vagyok, mit fogunk kapni... szerintem muffint fogunk kapni..." Ezt nagyjából n+1-szer meghallgathattuk az első tíz percben. Kissé késéssel indultunk egyébként, majd fél órával később szálltunk fel. Kissé már aggódtam is az átszállásunk miatt...

A felszállás előtt előszedtem a kézipoggyászból a karácsonykor Tallinnba érkezett mókust, hazafelé és velünk utazott az ülésen. Nóri most nem nagyon foglalkozott vele, így biztonságba helyeztem őkelmét a sáljával együtt:

Vigyázz, kész felszállás!

Tudtam, hogy muffin lesz!

Készültünk egy rakás rágóval és füldugóval a leszállásra, de szerencsére most semmi gond nem volt, sem felszállásnál, sem leszállásnál, Nóri nagyon élvezte a repülést. Sajnos Budapestből egy mukkot nem lehetett a köd miatt látni, talán majd legközelebb. Negyedóra elteltével a hölgyek elkezdtek mozgolódni az utasok élelmezésének frontján, és már messziről láttam, hogy ugyanazt az egységsomagot osztogatják, mint a múltkor. Bejött hát Nóri jövendölése, tényleg muffint kaptunk, ő meg boldogan kiáltott fel: "Igazam volt!'

Prága felé haladva láttunk szép nagy hegyeket, és kezdett a köd is fokozatosan eltűnni, Prága felett már majdnem tiszta volt. Lehetett látni szépen a belvárost, még a hidakat is a Morván, az egyik kép egész jól sikerült róla. Harmadszor jártam már Prágában, de még egyetlen percet sem töltöttem a városban... A reptéren még sok időnk volt az átszállásra, mert menetközben a gépünk rendesen faragott a késésből, meg most alapból több időnk is volt, mint hazafelé menet.

Prága hídjai

Körülnéztem pár boltban, de most csak olyanokat sikerült kifognom, ahol csak csak cseh koronában voltak kiírva az árak, euróban nem. Fogalmam sem volt, mennyi lehet egy korona, nagyjából 10 forintra tippeltem, körülbelül ennyi is. De így nem mertem venni semmit, pláne úgy, hogy mint EU-s állampolgárnak, minden drágább volt. Becherovkán gondolkodtam egyébként, de amennyiért ott árulták, Tallinnban is tudok venni, ha nagyon akarok.


Nórival megnéztünk egy játékboltot is (ott vettem neki októberben egy kisvakondos kirakót), hát ott aztán csoda dolgok voltak megint. Most nem denevér röpködött a plafonon, hanem kismadár... Volt egy krokodil, amelyiknek tátva volt a szája, és zenélt. Nóri megnyomta az egyik fogát, erre a krokodil összecsapta az állkapcsát, Nóri meg jó nagyot visított. Volt sétálgató szőrös játékmacska, és persze nyávogott is... És ha ez mind nem volna elég, a bejáratnál voltak mindenféle fürdős játékok is. A mellékelt képen látható nagy bohócszáj alakú valamin Nóri megnyomott egy gombot, erre ömleni kezdtek a szájból a szappanbuborékok az akváriumban békésen úszkáló elemes teknős fejére. Nóri nagyokat nevetett, de én inkább mentem volna, mert a buborékok kezdtek aggasztó méreteket ölteni, meg amúgyis be kellett már szállni a tallinni gépbe... Volt persze a játékboltban most is egy rakás hűtőmágnes és plüsállat amelyeket a Kisvakond mesesorozat ihletett, de végül nem vettünk itt semmit.

Szerencsétlen teki...

A tallini gépen az előttünk lévő sort egy velünk kábé egykorú nő foglalta el három gyerekkel. Az egyik még karonülő csokibarna kisbaba volt (tuti, hogy nem egy apától származott a többivel, bár ki tudja...), a másik kettő 5-10 között lehetett bárhol. A nagyobbak időnként rendetlenkedtek (a kisebbik például állandóan lehúzta hátranyúlva Nóri ablaka előtt a redőnyt), ezt a nőci időnként kiabálással intézte el, de néha oda is vágott nekik, hangulatos utazás volt... Emelett még produkáltak érdekes dolgokat, nem csodálom, hogy apuka nem utazott velük (bár lehet, hogy már rég lelépett ettől a nőtől...:)))

A prágai gépen még hallottam Nóritól némi panaszkodást, de Tallinn felé közeledve meg már inkább az volt a téma, hogy mikor érünk már oda, mikor szállunk le, stb. Útközben egyébként matricákat ragasztgattunk leginkább, egyet Nóri, egyet anya, egyet én... Még szerencse, hogy a Jézuska idén is hozott matricás füzetet. Az utolsó húsz percben Nóri befészkelte magát Nettihez, és elaludt, átauldta a leszállást is, rágóval a szájában. A gépből arra a részre szálltunk ki, ahol a reptéri "játszótér" volt, naná, hogy Nóri szeretett volna ott egy kicsit hancúrozni. Engedtünk neki annyi időt, amíg elmegyek wc-re, jó lassan mentem... De mehettem volna lassabban is, ugyanis rengeteget kellett várni a csomagjainkra, de legalább megjöttek. Sajnos onnan már a játszóhoz nem lehetett visszamenni.

A megérkezéskori állapot

Kifogtunk egy jó drága taxist, akinek ráadásul fogalma sem volt eleinte, hogy hol van az utcánk. GPS nem volt nála, így nagyjából elmondtam neki, melyik városrész, és elindultunk. Amikor odaértünk a Pärnu mantén, ahol az út kétfelé ágazik, meg is kérdezte, hogy merre tovább, nagyon képben volt, mondhatom... Beirányítottam a házhoz is, volt hó rendesen. Elfogadott észt koronát is, így elköltöttem a maradék nagy részét. A kapun betekintve úgy láttam, hogy nem olyan vészes a helyzet, tán 30-40 centi hó lehet. Helyenként ez igaz is volt, de volt ahol 60 is megvolt. De nem is a magasságával volt baj: a tetejét leszámítva már jó tömör hó volt, alig lehetett lapátolni. Na, nem ragozom tovább, nagyjából fél órába telt, mire beástam magunkat az ajtóig. Ásás közben láttam, hogy a jégcsapjaink is rendesen megnőttek, és az erkélyeken is tekintélyes mennyiségű hó gyűlt össze. De azért csak bejutottunk, és odabent hála az égnek jó meleg volt. Szép lassan kipakoltuk a legfontosabb dolgokat, felhívtunk mindenkit, majd leültünk ebédelni. Csináltunk egy jó kis szalonnás rántottát az otthonról hozott várpalotai szalonnából...

Nórinak beígértem, hogy elmegyünk uszodába, ha megérkeztünk, de eleinte nem akart, inkább hozott egy társasjátékot. Evés után persze eszébe jutott az uszoda. Elmentünk hát, úgy voltam vele, hogy minden más (pakolás, hólapátolás) megvár minket másnapig...