Ott hagytam abba legutóbb, hogy vasárnap már a taxit is lefoglaltam. Csak két napot kellett azon a héten dolgoznom, és ráadásul mindkét nap elég rövidre is sikeredett, de más és más okból kifolyólag. Hétfőn azért kellett korábban hazajönnöm, mert a garázsajtót a fickónak pénteken nem sikerült megjavítania. Hétfőre ígérte, hogy visszajön, szerencsére be is tartotta a szavát, és hívott délután kettő körül. Siettem haza, de mire hazaértem, már a garázsban dolgozott, a motor is szét volt már kapva. Kiderült, hogy azzal a fogaskerékkel volt gond, amely a motor tengelyére volt applikálva, jól sejtettem a dolgot. Teljes megdöbbenésemre ez a kerék műanyagból készült. Odahaza ezt el is meséltem később apunak, hülyeségnek tartottam ezt ugyanis, nem is kicsinek. Meglepetésmre apu azt mondta, hogy ez így jó, a mozdonyokban is rengetegszer alkalmaznak műanyag alkatrészeket, hogy egy esetleges abnormális terhelés esetén ezek szakadjanak, törjenek szét, ne pedig valami drágább berendezés. Mindenesetre a mi fogaskerekünk, már nem volt fogaskerék, csak egy ex-fogaskerék: foga nem volt neki egy se, sima volt, mint Kiszel Tünde bal agyféltekéje... A fickó kicserélte a fogaskereket, azóta a kapu rendben működik...
 |
| A gnómkislány... |
A keddi napon már sokkal kellemesebb okból kellett elkéredzkednem, aznap volt Nóri karácsonyi bulija az óvodában. A lányok otthonról jöttek, és a buszmegállóban találkoztunk. Aznap se volt meleg, sőt. Majd szétfagytam, amíg vártam rájuk. Az oviban már a csoporttársak át voltak öltözve, amikor mi megjelentünk. Itt az a szokás, hogy a karácsonyi műsorra minden gyereknek jelmezbe kell öltöznie, így volt egy kis farsangos fílingje is az eseménynek. Két csoportnak összevontan tartották az ünnepséget, a mi csoportunk volt a kisebb létszámú, aznap se láttam hat-nyolc gyereknél többet.
Nóri gnómkislánynak öltözött... Netti a jelmezt valahol bitnagolcsón megvette még korábban, a sapka egy kicsit még nagy... Befonta Nóri haját két copfba merevítőkkel, de a sapka egy kicsit sajnos lenyomta őket. Amíg a gyerekek öltöztek, Olja néni megkérte az apukákat, hogy a kicsi székekből kapjanak párat a hónuk alá a csoportból, és vigyék le őket a nagyterembe, ahol az ünnepség lesz. No persze ezt nem magamtól értettem meg (még mindig csak pár szó jött vissza az oroszból...), Netti viszont már nagyon perfekt kezd lenni. Felmarkoltam négy széket, és az óvónéni vezetésével lementünk a földszintre. Ott már nagy szülői létszámmal képviseltette magát a másik csoport, a felmenők számából ítélve legalább kétszer annyi gyereknek kellett lennie ott, mint a mi csoportunkban. Még futottam pár székes kört, aztán mi is lementünk Nettivel helyet foglalni. Már csak jobbszélen volt néhány hely a szintetizátoros nőtől nem messze, de sajnos néhány szülő odaállt mellénk videózni, így sokszor Nórit nem is láttuk.
 |
| Nóri és Olja néni |
Elég hosszú ünnepséget sikerült összehozni, és a gyerekek is rengeteget énekeltek és táncoltak közben. Megjelent egy rakás szereplő is: volt két banya, a Mikulás, no meg valami tündérszerű is, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy tudtam követni, mi történik. Egy szót nem értettem az egészből... A végén a Mikulás leült az egyik székre, és a gyerkőcök sorra elé járultak. Mindenki énekelt valamit, vagy mondott egy mondókat, de nem következett el utána a delikvens számára a katarzis... Ugyanis a Mikulás megköszönte, és elküldte az illetőt a helyére, ajándék meg nuku. Nóri nem énekelt semmit, úgy látszik csak orosz műsorszámmal lehetett volna itt fellépni... No persze nem maradt senki ajándék nélkül, az utolsó táncos-komikus egyveleg után minden gyerek elfoglalta a helyét az oldalsó székeken, Nóri Olja néni ölében landolt. A Mikulás beállt a fa elé, aztán a fa mögül előhúzott egy akkora zsákot, hogy minden gyereknek tátva maradt a szája...
 |
| Itt játszik Nóri... |
Először a másik csoport gyerekei kerültek sorra, ez a zsák csak az övüké volt. Nóri arca kissé csalódott volt, amikor elfogytak az ajándékok, de aztán nagyot kiáltott örvendve, amikor a Télapó előhúzott egy újabb méretes zsákot. Ebben volt a Fecske csoportnak szánt ajándék. Nettinek nem nagyon tetszik, amit Nóri kapott, de neki szerencsére igen: egy babafej, amivel lehet fodrászkodni. Lehet a haját fésülgetni, befonni, stb. Netti csak "torzónak" hívja, mitagadás, kicsit fura, hogy egy babafej áll ki az asztalból, amikor Nóri játszik vele... Az ünnepség végén még felmentünk a csoportba, ahol kissé lassan sikerült átöltözni. Sok kép még nem volt a csoport terméről a blogban, hát íme egy... A hátsó fehér ajtón lehet eljutni a mosdóba, a jobb oldali falon pedig van még egy ajtó, ez nyílik a "hálóba", ahol fixen beépített ágyak vannak. A kép hátterében mozgó piros ruhás alak tán felismerhető az előző két kép alapján...:)
Odahaza még rengeteget kellett pakolni (a fele másnapra maradt), de az utazás már legyen egy külön bejegyzés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése