Legelőször is az, hogy még az elutazás előtt Lacival elmentünk meccsre. Megkezdődtek ugyanis a selejtezők a 2014-es világbajnokságra, s tán már említettem, hogy egy csoportba kerültünk az észtekkel, s így az ő mérkőzéseik számunkra most különösen érdekesek. A román válogatottat látták vendégül Tallinnban, akik számomra a vártnál kevesebb szurkolóval érkeztek, viszont robbantottak petárdákat sép számmal...
Eléggé hideg volt a meccs alatt, s a szél is rendesen fújt. Midemellett az elején még igen csak randa fellegek gyülekeztek, esélyes volt, hogy a maroknyi román a vendégszektorban bőrig fog ázni (csak az a szektor nincs lefedve, nem túl udvarias a vendéglátás...)
A vendégszektort leszámítva egyébként nagyjából háromnegyedig tele volt a stadion, mint ahogy a fenti kép is mutatja (tízezren férnek be maximum). A mérkőzés tiszteletére egy új eredményjelzőt is szereltek fel a régi szimpla mellé, de továbbra sem sikerült túllendülni azon a problémán, hogy a stadionban valahol kijelezzék a meccsből eltelt időt. Úgy látszik az észteket nem nagyon érdekli az idő múlása...
A játék képe a szokásos volt, az észtek lelkesen próbálkoztak szinte végig az egész meccsen, de a játéktudásuk ki is merült ebben: a fantáziátlanságuk hamar kiütközik, ha csak egy kicsit is elszánt védelemmel kerülnek szembe. Nem mintha a román védelem valami hű de acélos lett volna, de messze felülmúlták az észt támadókat. Elől a románok se vitézkedtek, de bízhattak nyugodtan abban, hogy az észt védők kétszer-háromszor vétenek valami kapitálisat (hajlamosak rá ugyanis...), s csak ezeket kell majd kihasználni. Kétszer sikerült is, a vége sima 2:0 lett a románoknak. Mi közben 5:0-ra megvertük Andorrát idegenben, így előállt az a helyzet, hogy mi vezettük a selejtezőcsoportot. Azóta persze ez változott, kikaptunk a hollandoktól 4:1-re, a románok is újra nyertek, úgyhogy már sehol se vagyunk... Kíváncsian várom majd a magyar csapat vendégszereplését itt Tallinnban október 12-én, az észteknek eddig két vereséget sikerült begyűjteni...
Miközben a tengerentúlon voltam, Nóriék iskolai blogjában nagy volt az élet, hétközben például felkerült egy újabb videó is. Ismét fényképekből állítottak össze egy zenés montázst, ezúttal a közeli parkban készült fényképek kerültek bele. Rendhagyó óra volt:
PÉnteken, mint írtam korábban, elmentünk újfent a magyar étterembe. Éppen halászlét evett valaki az egyik asztalnál, így muszáj volt nekünk is kipróbálni Nórival. Az étlap szerint pontyból készült, de a valóságban ez nem így volt. A sörös blogomba valaki írt egy megjegyzést még annak idején az étteremmel kapcsolatban, miszerint fura volt neki elsőre a halászlé lazacból... Valószínűleg most is abból főzték, és tettek bele citromot... Igen, citromot, és még az asztalra is hoztak pár gerezddel, hátha nem lenne elég. A halak alatt tészta is volt benne, így Nóri ezt legalább megette, de a lé nem nagyon ízlett neki. Netti "spenótlevest" kért, de az inkább főzelék volt, mint leves, és valószínűleg le volt égetve. Nóri még betermlet a halászlé után három kisebb szelet rántott csirkemellet, félelmetes, mennyit tud enni mostanában... Sajnos úgy néz ki, továbbra sincs még magyar szakács a Tenkesben...
Most hétvégén nem nagyon mentünk sehova (pihenés volt tervezve), de szombat délelőtt azért kicsit elmentünk az erdőbe járni egyet, gombát szedni. Most találtuk eleddig a legtöbbféle gombát (még rókagombát is néhányat), de a prímet szépségben ezúttal is a kevésbbé ehető, illetve számomra ismeretlen gombák vitték:
| Ezt a fura szitakötőt Nóri vette észre... |
Szerencsére olyan korban élünk, hogy egy ilyen esemény után órákkal már vannak róla elérhető felvételek (Netti találta meg őket először...), így egy kis kárpótlás azoknak, akik hozzám hasonlóan lemaradtak...
Vasárnap uszodába mentünk Nórival, ezúttal két észt játszópajtásra is szert tett. Nem indult valami jól egyébként a dolog, mert az uszi előtti zuhanyzás közben vissza kellett öltöznünk, Nórinak ugyanis sikerült egy olyan fürdőruhát felvennie, amely bőségesen engedi víz hatására a festéket...
A héten a legnagyobb horderejű esemény egy szülői értekezlet lesz a suliban szerdán, a további események várhatóan már csak hétvégén lesznek. Pénteken lesz Zora születésnapja, így várható egy buli szombatra vagy vasárnapra. A másik hétvégi napra a kollégák közül szeretnék elhívni néhányat, be van ígérve nekik egy ideje egy jófajta szalonnás csuka...


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése