Az ünnepség alatt az igazgató mondta a legtömörebb beszédet, de rajta kívül volt egy szónok a városvezetéstől is, no meg a papok sem maradhattak ki, az egyik képen láthatjátok is őket a lenti videóban. Közben, ahogy a beszédek zajlottak, voltak néha zenei betétek is (eljátszották az észt himnusz rövidített verzióját is a zenészek), s lassanként felvonták a zászlókat is... Először az észt nemzeti lobogót, majd a város zászlaját, végül az iskola zászlója következett. Az igazgató a beszédében kiemelte, hogy a múlt tanévben ez az iskola lett Tallinn legjobb gimnáziuma, s a hírre aztán a diákok önfeledten ünnepelték saját magukat...
Az ünnepség végén minden osztályból az osztályfőnök és két gyerek kapott egy fehér galambot, s egyszerre elengedték őket az ég felé. Szerencsétlenek először azt sem tudták, hogy merre menjenek... Aztán becsöngettek egy igazi nagy rézcsengővel, és az osztályok felvonultak a termeikbe. Az első tíz percben nem engedte be Elena néni a szülőket, de aztán mi is bemehettünk. Nóri boldogan lapozgatta a könyveit, és odaszaladt hozzám a nagy hírrel: kaptak egy bónt is, amit be lehet váltani egy doboz jégkrémre....:)
| Balra az iskola zászlaja, középen a városé |
| Ez az olvasókönyv |
Jó volt nézni őket, lelkesen és jókedvűen ültek a padokban, kíváncsi vagyok, meddig tart a lelkesedés. Az osztályteremben interaktív és hagyományos tábla is van, szépek az asztalok és a székek is, semmi sincs leharcolt állapotban. A tanárnő egy pillanatra kivetítette a másnapi programot is, kedden csak 10-re kellett menni. A rövid ismerkedés után le kellett menni a nagyterembe fényképezkedni, így rögtön lett jópár csoportképünk is...
Nagyjából fél kettőre vége lett mindennek, utána elmentünk a Vabaduse väljak-ra, oda a város szervezett egy rendezvényt az elsősöknek. Volt rengeteg sátor, ahol mindenfélét lehetett ügyködni, no meg színpad is. Sajnos ott elég hangos volt a zene, fele olyan hangerővel is jó lett volna... Nóri persze kipróbált mindent, amit csak lehetett.... Utána még elmentünk füzetet venni, aztán hazamentünk, összepakolni a dolgokat másnapra...
A tegnapi nap nem hozott még sok újdonságot ("nem is tanultunk semmit" - ezt Nóri mondta), körbevezették őket az iskolában. Sajnos az a hír, hogy 30 perces órák lesznek, csak az első napra volt érvényes, nekik is 45 perces óráik vannak... A keddi nap kivételével második órával kezdenek (9:15), ami még elviselhető, de heti háromszor hatodik órájuk is van, ami azt jelenti, hogy 14:15-kor végeznek. Az ebéd 11-kor van, s csak 15 perc van rá, mint minden más szünetben... Hát kíváncsi leszek, hogy a kisasszony mit fog megenni ennyi idő alatt... Ha valaki szeretné megnézni az orosz órarendet, itt van.
Az angol óra pedig mégis kötelező, így aztán három nyelvvel birkózik Nóri immár, nyugodtan mondhatja ezután Gary-nek, hogy "négy nyelven beszélek"...
Végezetül egy videó, amit az osztályfőnök állított össze az évnyitó képeiből, fent van az osztály blogján is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése