Látogatás egy börtönben...

Tallinni tartózkodásunk egyik legérdekesebb napja lesz a mai nap, ugyanis ma van az évnyitó a suliban, ahova én is menni fogok. Sok munkára előtte nem lesz idő, 12-kor kezdődik, de már korábban ott kell lenni... Most azonban még a múlt hétről, aztán majd a hét hátralévő üres perceiben természetesen szólok majd a mai nap történéseiről is, ígérem.

Szóval a múlt hét vége különösen eseménydúsan telt, pénteken például Netti és Nóri Veráék kedves meghívására az egész napot náluk töltötték. Közösen főztek ebédet is, meg még két süteményt is készítettek. Vannak róla képek is, de a fényképezőgép nálam volt a délutáni programom miatt, így ezeket majd el kell kérni Verától. De ígérem, ha meglesznek, akkor a jobbakat felteszem. Cserébe addig néhány kép a hét elejéről, Netti vett egyik nap egy kisebb tortát...

Abraka dabra...

S hogy miért volt nálam a fényképezőgép? Érkezett hozzánk egy fiatal hölgy dolgozni mostanában Olaszországból, aki most tart ott, hogy elkezdte felfedezni a várost. Talált egy olyan látogatnivalót, amiről eddig tudomásom sem volt, a Patarei börtönt, ami manapság már csak múzeum, a kapuit 2005-ben bezárták...

Madártávlatból

A börtön épületkomplexumának (azt hiszem nyugodtan írhatom ezt, ha a mellékelt képet megnézitek) története 1828-ban kezdődött, amikor I. Nyikolaj orosz cár parancsot adott a Patarei nevű tengeri erőd megépítésére. 1840-ben lett kész, a teljes beépített terület 4 hektár (!) volt. Az évek során különböző funkciókat töltött be, 1867-ben például laktanya volt, 1920-ban aztán börtön, 2007 óta pedig "Kultúrális Park".

A magam részéről még soha nem voltam börtönben, így olvasva a felhívásra érkezett véleményeket odabent (páran már jártak ott), kedvem lett ellátogatni oda.

Nincs messze a Tengerészeti múzeum nemrégen megnyílt szabadtéri részétől, a városközpontból 20-30 perces sétával elérhető. Sikerült elintézni, hogy kapjunk egy angol nyelvű vezetést, s nagyjából 15-en vettünk részt rajta. Gary-vel közösen mentünk oda végül, a többiek már vártak ránk. Ami legelőször szembe tűnt, amikor beléptünk: hihetetlen, hogy funkcióját csak 2005-ben vesztette el, csupán 7 éve. Gyakorlatilag olyan lepusztult állapotban van, mintha 30 éve fityinget se költöttek volna rá, s tartok tőle, hogy nem járok messze az igazságtól...

Manapság árulják, befektetőt keresnek hozzá. Mivel azonban műemlék, s számos megszorítás van a felújítással, átalakítással és jövendő funkcióját illetően, nem nagyon akad vevő. Addig is "kultúrális parkként" üzemel, állítólag látogatók ezrei keresik fel minden évben. Ami azonban az állapotokat tekintve a legmeglepőbb: koncerteket, előadásokat, sőt esküvőket (!) is rendeznek a falak között. Ez utóbbihoz szerintem meglehetősen beteg lélekkel kell rendelkezni, de most már beszéljen az első adag kép:

Az egyik folyosó

A börtönkórház bejárata

Itt zajlanak az előadások

Néhány megmaradt használati tárgy...

A cellákhoz érve megismerkedhettünk a börtönélet érdekességeivel. A cellák többsége 40 fős volt, emeletes ágyak sorakoztak az  ablakig, amely dacára a tenger közelségének, nem eresztett be szinte semmi fényt, a rabokat mesterségesen félhomályban tartották. Az ablak mellett volt a wc is, így aki odakerült, egész nap szagolhatta a bűzt. Bevett szokás volt, hogy senki nem végezhette a dolgát, míg valaki más evett, s ezt kemény fizikai ráhatással be is tartották. A cellákban hármas kasztrendszer volt. Volt a főnök, aki az ajtónál feküdt, legkevésbbé kitéve a bűznek. Egyedül ő ülhetett le az íróasztalhoz is (minden cellában volt egy asztal és egy szék), s a cellában a rendet a 3-4 felső körhöz tartozó emberével biztosította. Volt a középosztály, amely kb. 6-10 emberből állt, s végül az aljanép, akik kénytelenek voltak mindenféle megaláztatást elviselni, többek közt a szexuálist is...

A börtön bezárásakor kis idő elteltével a cellákat művészek számára alkotási terepként ajánlották fel, egy ilyen alkotást örökítmeg az egyik kép:

Már ez az első meglátogatott szárny is elég nyomasztó volt, ezután átmentünk az udvaron a szigorított részbe. Az udvaron voltak a "sétálóudvarok", bár ezeket nehéz lenne igazából annak tekinteni. Ez volt az elítéltek egyetlen lehetősége, hogy friss levegőhöz jussanak, így ide mindenki lejött, aki lábra bírt állni, betegségre való tekintet nélkül. Az udvar közepén voltak felállítva a ketrecek (nem tudom más szóval illetni őket), felülről nyitott, ráccsal fedett négy fallal körbevett kalitkákat kell elképzelni. Egy ilyenbe minden alkalommal 6-8 embert engedtek be, 4 méter széles, kb 6-7 méter hosszú. A csoportok összetételét állandóan variálták, nehogy kommunikálni tudjanak a foglyok. A rendet őrök vigyázták, akik a rácsok felett egy pallón jártak-keltek abban az egy órában, s ha valaki megkísérelt beszélgetni másvalakivel az éteren keresztül, aki nem az ő udvarában volt, azt kiemelték, s mehetett vissza a helyére...

Itt mentek az őrök, alant a ketrecek...

A szigorított részben tartották a politikai foglyokat, az életfogytosokat, és a halálraítélteket. A börtönt magát minden oldalról 5,5, illetve 6 méteres fal vette körbe (különösen a tenger felől), de ezt a részt a börtönön belül még egy ilyen védővonallal elkerítették. A börtön története során 3 sikeres szökést jegyeztek fel, de jellemző ezekre is, hogy mindhárom alkalommal a fegyőrök segítsége kellett ehhez. Azaz, gyakorlatilag lehetetlen volt a szökés...

Ebben a részben már voltak kisebb zárkák is, ahol elméletileg két őrizetes tartózkodott. Azonban a szovjet időkben, amikor egy időszakban nagy felfutása volt a politikai bebörtönzésnek, volt idő, amikor ezekben a zárkákban 11 (!) ember aludt. Elképzelhető, milyen küzdés mehetett az ágyakért...

A beszélő...

Külön lekerített rész a szigorított őrizetre

Egy "kényelmes" kétszemélyes cella

Ebben a részben volt a kivégzőhelyiség is, a börtön legnyomasztóbb szobája. Teljesen ablaktalan, 3x3 méteres lyuk, amelynek falai minden oldalon sötétvörösre vannak festve. Volt idő, amikor akasztás is volt, de az utolsó évtizedekben a kivégzéseket kivétel nélkül fejlövéssel hajtották végre, az elítéltnek le kellett feküdnie a földre. Senki nem kérdezte, miért vörös mindenütt e helyiség, de a legborszasztóbb mégis inkább a helyiség közepén éktelenkdő "lefolyó" volt. Praktikumához kétség sem férhet, de látni mégis szörnyű volt... Itt inkább nem is fotóztam.

Ez már kifelé jövet

Összességében egy órát töltöttünk odabent, de mit mondjak, jó érzés volt újra a falakon kívül lenni. Állítólag van egy "speciális" vezetés is, ahol valószerűen végigviszik a folyamatot az arra fogékonyakkal, attól a pillanattól kezdve, hogy valaki bekerül az intézménybe. Ha kívánja, bent is alhat, s ha nagyon extrém az illető, akkor eljátszhat azzal is, hogy kivégezni viszik. Nem tudom, ehhez kábé annyira kell betegnek lenni szerintem, mint az esküvőhöz. Nem bántam, hogy Nórit nem hoztam el ide, de pár év múlva feltétlen érdemes lenne...

A börtön után, hogy mindenki kicsit feltöltődjön pozitív energiákkal, elmentünk egy közeli kávézóba meginni egy sört és harapni valamit, ennek állít emléket az utolsó két kép:

Orosz lazacos pite céklával, finom volt

Balról: Ludovica (az új olasz csajszi Palermóból), Kirke, Gary

A hétvégén szombaton nem mozdultunk ki sehova, végig szakadt az eső. Mire felkeltem, finom illatot éreztem, Nettiék sajtos tallért sütögettek a konyhában... Vasárnap végre kinyitott egy hónap szünet után az uszoda, muszáj volt tiszteletünket tenni, miután lenyírtam a füvet. Délutánra meghívtuk Veráékat vacsorára, s olyan mázlink volt, hogy a maradék faszenet is fel tudtam használni: olyan jó idő lett addigra, hogy a lazacot meg tudtam odakint sütni, s még kint is tudtunk enni...

A héten még lesznek érdekes dolgok. Nóri holnap kezdi a sulit, remélem minden rendben lesz, majd beszámolok róla az évnyitóval egyetemben. Pénteken meccsre megyünk, megkezdődnek a VB selejtezők, az észtek a románokkal játszanak. Szombat reggel pedig öt napra külföldre távozom, egy meglehetősen fárasztó útra, megjárom az USA-t ilyen rövid időtartamon belül... Kész hulla leszek utána, az bizonyos...