A Viru Raba és ami azóta történt...

Az erdei játszótéren...

Kissé fáradtan értem be hétfőn, majdnem még aludtam, a közel egy órás buszozás sem tudott felrázni, és szegény Kirke sem járt jól velem (ő az egyik titkárnőnk...). Vele a Solaris-nál találkoztunk a buszra várva, s az első két percben bizony nem voltam túl kommunikatív (először a fáradtság miatt kommutatívat írtam, ami egészen mást jelent...), a vasárnap rendesen kiszívta az erőmet. Nem voltam ezzel egyedül, Nóri és Netti is elég fáradtak voltak reggel (különösen Nóri...). Ilmar köszöntése ébresztett fel aztán, úgy köszönt rám, hogy "good morning chef". Úgy látszik, tényleg mély nyomokat hagyott benne a lazacos pite...

De menjünk vissza péntekig, hogy kiderüljön, mitől is fáradtunk le ennyire. Pénteken szép idő volt délutánra, és nagyon vágytam egy kis mozgásra. Találkoztunk Nettiékkel a városban, együtt buszoztunk haza. Odahaza Nórit sikerült meggyőznöm, hogy menjünk el egyet sétálni az erdőbe. A kacsáknak vittünk kölest, de nem nagyon foglalkoztunk velünk. Három-négy hím és egy nőstény kacsát láttunk mindösszesen, ebből a csoportból a nőstény azzal volt elfoglalva, hogy a hímek közeledését elhárítsa, több kevesebb sikerrel, kajával nem foglalkozott egyikük sem. Kisebb kört tettünk csak, a mocsárba nem néztünk be, csak az erdei játszótérre...

No comment

A szombatot nagyjából otthon töltöttük, délután néztünk csak el egy-két órára a közeli boltokba. Vettünk némi sört és egyebet a következő hétvégére, tán említettem, hogy vasárnapra egy bográcsos bulit szervezünk... Netti "ebédre" (négy óra is elmúlt, mire odajutottunk...) isteni kacsacombot sütött, és ez volt az első olyan alkalom ebben az évben, hogy a kertben tudtunk ebédelni. Szintén ez volt az első alkalom arra, hogy füvet nyírjak, estefelé egy óra alatt letoltam a kertet. A tulipánok kezdenek már elnyílni, az orgona viszont csak most kezdett virágozni (még csak bimbózik)... A málna is elkezdett nőni, még csak 10-15 centis.

Vasárnapra egy különleges dolgot terveztünk be. Csabáékkal már régóta (tavaly óta) beszélgettünk a Viru mocsárról, hogy meg kellene közösen nézni. Nem sikerült rá eddig jó időpontot találni, szerencsére most a vasárnap jó volt mindenkinek. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez volt eleddig a legszebb természeti attrakció, amivel Észtországban összefutottunk...

Eszter is jött velünk, mondjuk kissé fáradt volt, úgy jött Tartuból, hogy nem aludt semmit. A Viru Raba Tallinn határától nagyjából 40 km-re van, Narva irányában:


View Larger Map

De hogy mi is ez? Egy turistaútról van szó, amely nem igazán tanösvény (kevés tájékoztató tábla van), de rendesen ki van építve (néhány helyen már ráférne azért egy kis felújítás). A 3,5 km-es útvonal egy mocsarat szel át egy nemzeti park területén, nagyrészt deszkapallókon. A házunk melletti mocsár is szép, de ez itt egy teljesen más dimenzió. Szerencsések voltunk az idővel is, így különösen szép arcát mutatta a vidék. Az egyetlen probléma a szúnyogok mennyisége volt: hihetetlen tömegben támadtak, számomra már-már Tiszakeszit idézve a '90-es évek vízitúráiról...

Amikor odaértünk, öszzefutottunk Laciékkal. Vera ikertestvére és kint van most a családjával, és ők is eljöttek megnézni a mocsarat, de már végeztek is, mire mi odaértünk, épp a tájékoztató táblát böngészték. Kicsit beszélgettünk, de aztán beszálltak az autókba a szúnyogok elől, mi meg elindultunk bejárni az ösvényt...

Anikó, Kata (Vera ikertestvére), Vera, Eszter Nimróddal (Kata kisfia), Laci Hubával, elől Zora

Nóri és Nóra felszerelkeztek jó nagy botokkal, és többnyire ők vitték a prímet elől. Változatos és hatalmas vízfelületek voltak bal és jobb oldalt, néha nagyon közel hozzánk. A lányok a botokkal folyamatosan "mintát vettek", próbálták megmérni, milyen mély a víz. Helyenként a méteres botjuk teljesen elmerült...

Itt is van egy kilátó nagyjából negyedtávon, innen jól be lehet látni a hátralévő útvonalat.

Időnként vannak kiépített megállók, bár leülni csak egy helyen lehet. Itt egy nagyjából 50 méter hosszú és ugyanolyan széles "tó" van, a lányok itt mélységet egyáltalán nem tudtak mérni. Csaba szerint itt sok méter mély a víz, és nyáron rendszerint fürdőzni szoktak a népek. Bedugtam a kezem a vízbe, a beépített thermometerem 16-17 fokott jelzett, fürödni még korai lett volna benne.

Horgászat...

Ira, Csaba és Anikó

A két Nóra

Vass család...

Anikó és Eszter

Volt még egy pihenőnk útközben egy kisebb "stégen" (itt padok nem voltak), könnyítettünk a hátizsákokon, és ettünk egy kis "tízórait" (elmúlt egy óra). A kiépített pallós ösvény nagyjából az út feléig tart, ott van egy tájékoztató tábla, s innen már telepített erdőn keresztül vezetett vissza az út az autókhoz. Nóri az utolsó kilométerre elfáradt, akkor már a nyakamban cipeltem. Mondjuk ő kétszer annyit ment addigra, mint mi, ide-oda rohangáltak séta közben...

Útközben szinte senkivel nem futottunk össze, talán egy 3-4 fős társaságot láttam. Kérdeztem Csabát, hogy ez mennyire általános, mert sportolni, erdőt járni a közeli erdőben a házunknál sokkal több embert látok itt, mint odahaza. Azt mondta, hogy az elmúlt 10-20 évben ez a dolog gyökeresen változni látszik, az emberek nem járják annyira a természetet, mint korábban. Hasonló tendenciákról számolt be, mint amilyeneket odahaza is tapasztalok, egyszerűen nincs már varázsereje ennek a dolognak a legtöbb ember számára. Ugyanakkor a bevásárlóközpontok parkolói mindig tömve vannak...

Amikor megérkeztünk a parkolóba, a szúnyogok már vártak minket, újult erővel támadtak, mintha más forrás nem is lenne várható már a héten. Eredetileg azt terveztük, hogy valahol ott letelepszünk, és csapunk egy rövid grillezést, de senkinek sem volt kedve ebben a szúnyogfelhőben pár percnél többet eltölteni. Csaba egy alternatív javaslattal élt, menjünk a tengerhez (nincs messze), ott biztos nincsen szúnyog...

Azért ilyen meleg nem volt...

Autóztunk még vagy tíz percet, és hamarosan megálltunk a tengerparton. Találtunk egy sziklás partszakaszt, s letelepedtünk. Csaba egy érdekes grilleszközt vett reggel az ebédet támogatandó. Mivel úgy volt, hogy egy nemzeti parkban akarjuk elkölteni az ebédünket, tűzrakás szóba se jöhetett. Vett egy alumíniumtálcát, amiben volt némi szén, felette egy gyúlékony folyadékkal átitatott szövetszerű anyag, afelett pedig egy sűrű rács, rajta a tálca tetején. Az egész nem kerül 2 euróba, s annyi szén van benne, hogy körülbelül egy kiló húst kényelmesen meg lehet rajta sütni.

Mivel ez a cucc nem minősül tűzrakásnak, gyakorlatilag bárhol használható, s mivel ultrakönnyű, kirándulásokhoz ideális. Már látom lelki szemeim előtt, hogy ha majd egyszer Bandival folytatni tudjuk odahaza a kéktúra szakaszait, akkor ez az eszköz nem fog hiányozni az eszköztárunkból...

A két Nóra bejárta a part összes szikláját, és előre látható volt, hogy előbb vagy utóbb Nóri valamelyik cipője vizes lesz. Az volt csak a kérdés, hogy melyik, de aztán ő megoldotta ezt úgy, hogy mindkettő az lett pár másodpercen belül. Onnantól kezdve mezítláb közlekedett. Még szerencse, hogy raktunk be tartaléknadrágot neki, mert Nóra (Csaba lánya) a tanösvény utolsó húsz méteren belecsobbant rendesen egy pocsolyába, így volt mit felvennie...

Szúnyogok persze itt is voltak, de messze nem annyi, mint az erdőben. Amint viszont elkezdtük a grillt beizzítani, eltűntek, bár lehet, hogy a feltámadó szelet sem szívelték.

Kis kolbászokat sütögettünk, s megmelegítettük a tegnapi kacsasült maradékát is, ezt a két kislány ette meg. Nóri irtó kényelmes pozíciót talált magának ehhez:

Órákon keresztül elidőztünk itt, de minden jónak vége szakad egyszer, s haza kellett menni. Nóri bánta ezt persze leginkább, de a hosszú nap után otthon még volt ereje bicikizni, no meg három focimeccset lejátszani...

Hétfőn a kertben...

A hét eddig mozgalmasan alakul... Kedden kezdődött a felügyeleti bizottsági ülés, következésképp hétfő este volt az ice breaker party (ismerkedési est) a résztvevőknek. Ezeken nekünk (külföldről delegált munkatársaknak) is "ajánlott" a részvétel, de csak este 7-kor kezdődött. Így aztán történelmileg úgy alakult, hogy Rodrigo-val és Gary-vel a magyar étteremnél kötöttünk ki, ahol kénytelenek voltunk egy-egy sört elfogyasztani. Mondhatnám azt is, hogy az eső elől menkültünk be, de ez nem lenne igaz, épp hogy csak csöpögött...

Utána felmentünk Rodrigo-hoz (szemben lakik az étteremmel), és megkínált egy kis gaspacho-val, előtte én sose nem ettem (ittam) még ilyet. Ez tulajdonképpen egy hideg "leves" mindenféle zöldségekből, leginkább paradicsomból, a többi ízlés szerinti. Jó sűrű, és finom. Csak ezt követően mentünk a szállodába, ahol akkor még Csikós Pistivel (ő jött Magyarországról) nem találkozhattam, csak éjfélkor jött be a gépe.

Volt némi kis snack a bor mellé, de csak annyira volt jó, hogy meghozza Rodrigo étvágyát, aki már nagyon régóta rágja már a fülemet, hogy menjünk el enni egyszer a Tenkesbe. Mivel én is kicsit éhes voltam, engedtem a csábításnak, de mondtam neki, hogy csak azt egye, amit mondok neki, ne legyen csalódás a vége. A pörköltet ajánlottam neki, eddig az volt a legelfogadhatóbb étel ott. Felvették a repertoárba a töltött káposztát is, ezúttal azt választottam. Szerencsére egész jól eltalálták azt az ízkombinációt, amilyennek egy töltött káposztának lennie kell...

Rodrigo odáig volt meg vissza, hogy milyen jó kaja ez, és nem értette miért óvtam én őt ettől az étteremtől... Mondtam neki, hogy ez csak a kezdet, vasárnap ettől sokkal jobb élményben lesz része. Remélhetőleg az idő is jó lesz... Mindenesetre a telefonomon tegnap olyan előrejelzést láttam, amit itt még soha. Három napra előre napsütést jósoltak (ez persze mára már megváltozott...)

Tegnap este a protokollvacsora volt, ahol aztán adtak ennünk rendesen. Leginkább zöldség és hús volt, de előételnek saját készítésű kenyeret hoztak (még meleg volt) mindenféle szószokkal, az volt a legjobb... Utána Pisitvel jártunk egyet a városban, hogy kicsit elősegítsük az emésztést, olyan helyeken is megfordultam az óvárosban, ahol eddig még nem, s éjfél után sikerült hazaérnem...

Ma estére meghívtam hozzánk Csikós Pistit, már érzem, hogy ez az este sem lesz rövid... Csütörtökön Nórinak búcsúbuli az oviban, reggel meg még egy előadást is kell tartanom a felügyelő bizottságnak, egy élmény lesz.

Pénteken tán jön hozzánk utoljára Eszter (hazamegy június elején), szombaton pedig előadásra megyünk az orosz színházba, ez is az óvodai búcsúzáshoz kapcsolódó rendezvény. Vasárnap meg jönnek a kollégák, mindenféle földi jóval. Tartalmas hét lesz... Végezetül egy kép az oviból: