Mint tán már írtam, 2006-ban én már jártam Stockholmban, így majd az akkoriban írt úti jegyzeteimből is merítek majd az élménybeszámoló kapcsán. Az ott közölt történetek nagy része "Zita nénitől" származik, aki egyébként férfi (Hegedűs Zoltán), évekig élt Svédországban (tán még most is), és remek összefoglalót (humoros) írt a svédek történelméről, illetve Stockholmról (Istókhalomról, ahogy ő nevezi...), érdemes szerintem őket elolvasni mindenkinek, mielőtt Svédországba indulna...
Szombaton Nóri még részt vett az utolsó előkészítőn a suliban, Netti otthon maradt ellátmányt és ebédet készíteni (csülök pékné módra volt az ebéd...). Nóri hazafelé a buszon végig beszélt, sorolta mi mindent fog kipróbálni majd a vidámparkban, milyen kíváncsi mindenre, milyen jó lesz ott majd szerinte ("Stockmannban", ahogy ő mondta... A Stockmann egy finn áruházlánc, itt Tallinnban is van áruházuk. Nórinak egyszerűen nem állt rá a szája az értelmetlen Stockholm szóra, a Stockmannt meg már hallotta eleget. A gond csak az, hogy én is teljesen eltanultam tőle, s odaát mindig Stockmann kártyát mondtam Stockholm kártya helyett. A helyzetet bonyolítja, hogy létezik Stockmann kártya is (törzsvásárlói), így gyaníthatóan néhányszor hülyének néztek, de annyi baj legyen...)
Ebéd után még összepakoltuk a pár hiányzó dolgot, aztán megindultunk a kikötő felé. Nórinak otthon maradt az alvós nyuszija, de szerencsére időben elindultunk, így nem volt belőle gond, hogy Nettinek vissza kellett szaladnia érte.
 |
| Ez a kép már a túloldalon készült, jönnek ki a kamionok... |
 |
| Bal oldalt egy normál hajó (alig látszik a Viking monstruma mellett...) |
Mi a legolcsóbb kabint kértük, középen volt, és nem volt ablaka. Lehetett volna persze tengerre nézőt kérni, de egyszerűen nem érte meg az árkülönbség... Vannak persze luxuskabinok is terasszal, de azoknak az ára tényleg eléggé riasztó...
 |
| Sétafedélzet a hatodik szinten... |
 |
| A kabinfolyosók közül az egyik... |
 |
| A tíz szint... |
Időnként azért sikerült feljutni a fedélzetre is, de Tallinnból elindulva a napot nem nagyon láttuk, így mindannyian hamar elkezdtünk fázni...
Estefelé megkezdődött a hajón a "fiesta". Hetek óta tele van plakátolva egész Tallinn a Tallink új tavaszi kampányával, a "Fiesta"-val. Szerződtettek egy rakás latin zenészt és táncost, akiknek az a fő feladata, hogy a hajó közönségét az est beálltával felvidítsák, s ezáltal a hajó italkészletének pusztítására serkentsék, nem mellékesen növelve ezzel a cég bevételeit. Ránk ez nem járt ilyen hatással, de azért néhány képet készítettünk róluk, illetve Nóri igyekezett velük tartani a lépést...
Utána még a kabinban is ropta a táncot, illetve hasonló mozdulatokat tett. A kabinunkban négy ágy volt, mindegyik lehajtható, kivéve egyet. Ez a kivétel a jobb oldalon helyezkedett el, alapesetben kanapé szerepkörben. A helyiség pont akkora volt, hogy az ágyakat le lehetett hajtani, köztük fél méteres rés, az ajtó melletti sarokban pedig elfért a fürdőfülke. Fürdőszobának túlzás lenne nevezni, az egész nem volt két négyzetméter.
Megfürödtünk mindannyian, nem volt egyszerű művelet... A fürdő jobb oldali sarka volt a zuhanyzó, amit csak egy függöny választott el a többi résztől. A víz zubogott le a linóleumra, onnan pedig egy lefolyóba. A wc volt a legmókásabb, amikor lehúztuk, hirtelen jött egy süvitő hang, és a légnyomáskülönbség elvitte, amit kellett... Kicsit olyan volt, mint a repülőn...
 |
| Megvan a nyuszikám! |
Nem aludtunk tehát valami túl jól, én aludtam el utoljára. Nóri ébredt legkorábban, alig múlt el öt óra, ha jól emlékszem. Hallottam, hogy valamit beszél, de aztán valószínűleg kicsit visszaaludhattam. Reggelire még maradt a tegnapi ellátmányból, azt eszegettük, felöltöztünk közben, és felmentünk a játszószobához. Azt még éppen takarították, kicsit várni kellett. Vételeztem egy kávét a közeli bárban (rég ittam ilyen jó kávét, nem tipikus észt híg lé volt...), majd körülnéztem a külső fedélzeten.
Megnéztem a hajó mentő felszereléseit, hát rendesen el volt látva mindennel. Van rajta nagyjából 10-15 olyan "mentőcsónak", amelykbe egyenként 150 ember fér, ezek mind motorosak. Ezen kívül van egy rakás "hordó", ezek vízre eresztve szétnyílnak, majd felvúvódnak mentőcsónakká, ugyanakkor a fedélzetről egy csövön keresztül lecsúszva lehet rájuk lejutni. A piktogramok tanúsága szerint ezeken az eszközökön a tűsarkú topánkák erősen ellenjavalltak...
Folyamatosan tűntek fel a szigetek, be is teszek ide egy térképet a Google-ről, hogy lássátok, milyen mennyiségben találhatók ezek errefelé.
Nem tudom, hogyan jelenik majd meg a térkép, mindenesetre érdemes elhúzni a jobb felső sarka felé, és figyelni a szaggatott vonalakat. A Tallinnból jövő út alulról csatlakozik be, s utána együtt kanyarog a Szentpétervár felől jövő szaggatással. Ha kicsit belenagyítgattok, akkor látszik, hogy többszáz sziget között lavíroztunk át, ezek jó része lakott volt.
Mint a képeken látszik, némelyik akkora volt csak, hogy néhány madár és egy bokor fért el rajta... Stockholmhoz közelítve egyre több házzal lehetett találkozni, némelyiket igen csak irigyeltem...
Kikötés előtt egy órával nagyjából el kellett hagyni a kabint, a kikötést a hatodik szintről néztük végig. Előtte még a legénység tartott egy kis tréninget, kipróbálták a vízbe beesett ember mentését egy próbabával. Ehhez a legkisebb csónakot használták csak...
A hajó menetrend szerint, 10 óra körül kötött ki, s tíz perc múlva újra szilárd talaj volt a lábunk alatt... Volt egy pár nap szünet, mióta ehhez a poszthoz hozzá tudtam nyúlni, s most is rövid lesz a munkásságom, azt hiszem. Tán nem lövök mellé nagyon, ha azt mondom, hogy ez lesz a leghosszabb bejegyzés a blog történetében. Szerencsére megvannak a 2006-os utazásomról szóló feljegyzések, így abból majd alkalomadtán idézni is fogok (szerencsére ez nem plágium:))
Na szóval kiszálltunk a hajóból, és egész közelről lehetett látni a szállodát, légvonalban lehetett vagy száz méter. Mondtam is Nettinek, hogy ennél közelebbit nem sikerült intéznem... No persze odasétálni már jóval tovább tartott, bár nem kellett annyi kacskaringón keresztülmenni, mint Tallinnban. A hajón előző nap megpróbáltam Stockholm kártyát venni, de nem jártam sikerrel, csak 2 naposat árultak, nekünk 3 napos kellett volna. Ez még mindig jobb arány volt, mint a kikötő, ott semmilyet nem árultak. Sebaj, majd lesz a hotelben, gondoltam én. Ugyanis emailben megkérdeztem előre, azt írták, hogy árulnak...
Tíz perc séta után ott voltunk a hotelben (Ariadne Scandic). Érdekes volt megfigyelni, hogy eltérően a szállodák többségétől a recepció nem a földszinten volt, hanem a harmadik (!) szinten. No mindegy, fellifteztünk, szerencsére nem volt semmi gond a foglalásunkkal, csak éppen szoba nem volt, ahova becuccolhattunk volna. Szóltak előre, hogy valószínűleg nem lesz, de le tudtuk tenni a bőröndünket megőrzésre. Rátértünk a Stockholm kártya ügyére, és hamar kiderült, hogy a 3 napos kártyájuk elfogyott, egyedül egy gyerek kártyájuk volt...
 |
| A recepció szintje |
 |
| Ott alul jöttünk be |
Ez is bosszantó volt egy csöppet, de a folytatás még inkább. Véletlenül túlmentünk egy megállóval, a központi pályaudvar helyett, már az óvárosnál jártunk. Szerencsére hamar jött egy másik metró a túloldalon, ezzel nem vesztegettünk el sok időt. A kártyát egy i betűvel jelölt Tourist Info központban kellett volna megvennünk, a szállodában kaptunk térképet, be volt rajta jelölve. A metróból ezer helyen lehetett feljönni, nagy nehezen megtaláltuk hol vagyunk (némileg nekem ismerős volt a környék), s elindultunk a jelzett irányba. Ott, ahol a térkép jelölte, nem volt semmi, végül már a Kungsträdgården-nél jártunk, ez a királyi fáskert. 2006-ban jártam már itt, akkor sajnos pont lemaradtam a cseresznyefák virágzásáról. De nem most! Lélegzetelállító látvány volt a rengeteg virágba borult fa a város közepén:
Mindazonáltal az adott időpillanatban nem tudtuk megfelelően értékelni a helyzetet, mert az a nyomorult infós bódé nem volt sehol. Megnéztünk még bolyongás közben három másik kihelyezett térképet az utcán, érdekes módon mindegyik máshová jelölte, kezdtem elveszteni a fonalat. Visszamentünk arra, amerre jöttünk, és szerencsére Netti észrevette, hogy ezek a nyomottak egy bevásárlóközpont aljába tolták be ezt az infós pultot, egyszer már elmentünk mellette. Szerencsésen megvettük a három kártyát, majd a csajszi elkezdte nekem taglalni, hogy másnap milyen múzeumok és egyéb attrakciók vannak nyitva, honnan indul a hajós városnézés, stb. Egy darabig türelmesen hallgattam, de aztán memgmondtam neki, hogy semmi újat nem mond, nekünk órákra lebontott tervünk van.
Igaz, attól már kissé el kellett térni, de szerencsére elég flexibilisre terveztem, különösen az első napot. Legelőször a királyi palotához akartunk volna menni, titkon még abban is bíztam, hogy látni fogjuk az őrségváltást. Elméletileg dél körül van, arról hát lemaradtunk, gondoltam én. Elmentünk hát ebédelni, mert már mindenki éhes volt, különösen a legkisebb termetű. A McDonalds volt legközelebb, oda mentünk be. Érdekes módon itt a wc nem volt ingyen...
Ebéd után átsétáltunk az óvárosba, amit a svédek Gamla stannak neveznek, és szomorúan láttam, hogy a királyi palota bal szárnya le van fóliázva... Mielőtt tovább száguldanánk, Svédországról, Stockholmról, és magáról az óvárosról néhány érdekesség...
Svédországban kicsit több, mint 9 millióan laknak (amikor még nagyhatalmi állásban voltak (övék
volt Finnország, Norvégia, Narva, Novgorod meg még néhány orosz és lengyel terület), akkor csak 800 ezren voltak), ebből 600-800 ezer él Stokcholmban, de ha beszámítjuk a vonzáskörzetet, akkor 1,9 millió. A lakosság harmada a három nagyvárosban (Göteborg és Malmö a másik kettő) él, vidéken alig páran. Európa ötödik legnagyobb országában a népsűrűség alig haladja meg a 20 főt négyzetkilométerenként....
A svéd birodalom legnagyobb kiterjedése alant látható...
Egy svéd átlagosan 20 ezer koronát keres, ez már a progresszív adó levonása után van (kicsit más náluk a progresszivitás, például az emberek 90%-a nem esik bele a legmagasabb adósávba...), a lakások átlagos négyzetméterára Stockholmban 40 ezer korona körül van. Egy korona kb 32 forint, lehet számolgatni. Az informatikusok fizetése az átlag két és félszerese, gyors fejszámolgatással az derül ki, hogy közel 1,5 milliót keresnek a nyavalyások. Hát ezért már sokan szívesen vállalják a háromszor olyan drága életet. Egyedül a téli adatok bajosak egy kicsit, decembertől az összes csatorna befagy, és ez így van március közepéig. A legvadabb télben kb. három órát van fent a nap, Stockholmban viszont májusban fél négy körül már egész világos van, és este fél 11 körül lesz sötét. Ebben a város hasonlít Tallinnhoz, de messze északon a helyzet kicsit rosszabb. Ott decemberben egyáltalán nem látják a napot, cserébe júniusban viszont le sem megy...
A palotához a híd felől jőve legegyszerűbben egy lépcsőn keresztül lehet feljutni. A híd alatt 2006-hoz képest jelentős parkosítást végeztek a parton, s rengeteg horgászt lehetett látni. Elméletileg a stockholmi lakosok ingyen pecázhatnak itt, a halak utánpótlásáról a városvezetés gondoskodik.
Arra esély sem volt, hogy a palotába bejussunk, a tömeg elállta az utat a bejárathoz, de ha már ott voltunk, úgyis meg akartuk nézni a hacacárét. Nem kellett sokat várni a kezdésre, bár 2006-hoz képest "műsorközlő" is volt, aki papírról svédül és angolul tartott egy kis ismertetőt a palotáról, a történelmi háttérről, s csak utána kezdődött el a műsor.
Előttünk egy japán nő állt, s elég mókás volt nézni, ahogy egy tablet géppel próbált meg fotókat készíteni. Mindig is voltak kétségeim az ilyen eszközök fotós képességeit illetően, de ez ebben a formában több volt, mint nevetséges...
Ha itt jártok, és nincsen Stockholm kártyátok, akkor a kombinált jegyet érdemes venni, ami négy múzeumba érvényes. Előfordulhat, hogy valahova éppen nem engednek be (mi is így jártunk), de a jegy 30 napig érvényes, és jóval olcsóbb, mint ha külön váltanátok jegyet mind a négybe. Az első múzeum a királyi lakosztályokat mutatja be. Ennek egy része éppen le volt zárva, mert a király protokolláris marketingeseményt tartott, és mi nem kaptuk meg a meghívót időben.
Amikor az őrségváltás lezajlott, azt javasoltam, hogy ugorjunk be a székesgyházba, mert a palotához az utat a tömeg elállja, esélytelen, hogy pár percen belül oda utat találjunk. (Mióta utoljára ide írtam valamit, eltelt pár nap, hát akkor veselkedjünk neki újra dolgoknak...) Szóval a székesegyház...
A palota keleti és déli oldal „sarkánál” a nagytemplom háta mögé lyukadunk ki tehát, itt áll Olaus Petri szobra. Ő a svédek nagy reformátora, ő celebrált először svédül misét. Érdekesen alakult ez a reformáció egyébként a svédeknél is... A dolog nem lelki meggyőződésből kezdődőtt távolról sem. A középkor végére a király (Magyarországhoz hasonlóan) kemény financiális helyzetbe került, már szinte mindent szétosztogatott, különösen az egyháznak. Az egészségtelen tulajdoni viszonyok így arra késztették, hogy elkobozza az egyházi ingatlanokat, de ez csak a katolikus egyházzal történő szakítással volt lehetséges, így kapóra jött a reformáció.
Nem jellemző a templomra az ablakok eltúlzott alkalmazása, olyan sötét volt ott odabent, mint a Burok-völgyben délután hatkor. Ahogy belépünk, feltűnik a szokatlan elrendezés, nem egyhajós, nem három, hanem öt (!). Én korábban még soha nem találkoztam ilyesmivel, de biztos sok ilyen van, és én vagyok a műveletlen... Egy-két érdekesség a templomról, aki részletekbe akar menni, annak ott van a poszt elején belinkelt Stockholm ismertető, ez minden más nevezetességre is igaz. Szóval, már 700 éve is állt itt templomféle, de a léte egyszer-kétszer veszélyben volt. Leginkább akkor, amikor a hajóprojektjeiről híres Gustav Vasa király kitalálta, hogy lebontja az egészet, mert kellett a hely. Az előbb citált Olaus Petri püspök ezen egy csöppet kiakadt, ezért a jősnőktől megrendelt egy szokatlan légköri jelenséget. (Na jó, ebben a formában ez enyhén ferdítés, mindenesetre valószínűleg többet tudott a fizikáról és csillagászatról, mint Gustav király...)Napfogyatkozásra nem volt elég a költségvetés, így csak egy melléknapra (halo-jelenség) futotta, ami össze is jött, és a dörzsölt Olaus Petri a kor remek festőjétől megrendelt egy képet is a biztonság kedvéért, (Vädersol), aki azt meg is festette. Így aztán Gustav Vasa-t a tanúk, meg a kép meggyőzte arról, hogy ezt a projektet a megfelelő támogatás hiányában ejteni kell. Ugyanezt a bölcsességet a Vasa nevű vízijármű esetében nem sikerült gyakorolnia, de erről majd a kellő időben szó lesz majd. Ez az emlegetett festmény is itt, a templomban van kiaggatva.
 |
| A híres festmény a halo-jelenségről |
 |
| Sárkányölő Szent György... |
Mielőtt továbbmennénk, egy apró történet egy másik szoborról. Olaus Petri szobrától nem messze áll III. Gusztáv (egy későbbi király) szobra, aki fegyvertöltet okozta vérmérgezésben, negyvenhat éves korában hunyt el. A hálás utókor szobrot emelt a Svensksundi győzelem hírével hazatérő "a törvényhozó, a győztes, és a béke helyreállítója" jelzőket kiérdemlő királynak. (Az oroszokat győzte le (utoljára neki sikerült), s e jelzőket ő aggatta önmagára persze...) A szobor leleplezésére 1808-ban került sor. Az ünnepi beszédet maga a szobrász, Tobias Sergel mondta, s oly épületes, hogy érdemes szó szerint idézni, sokan meg-, illetve feljgyezték, annyira jól sikerült:
- "Uraim! - Fogjatok már meg ti disznók! - A nap vérbe fúlt, de újra feltámadt, hogy egy másik világban ragyogjon... Vigyen el az ördög, ha nem III. Gusztáv volt az örök fény sugara... A hasonmása, amit én alkottam róla... Egy nagy szar! De mi a szívünkben hordjuk képét... Ott fog élni, amíg egy csepp vér folyik ereinkben... Emelem poharam apánk, és jótevőnk, III. Gusztáv emlékére!"
Talán sikerült már mindannyiótokat (vagy legalább a kétharmadot, amivel már bármit lehet...) meggyőzni, hogy a svéd történelem sem mentes az érdekes dolgoktól...:) Hát mára azt hiszem ennyi, próbálom majd folytatni az élményeinket...
Újra itt, megint eltelt pár nap, ismét van néhány szabad percem. Elképzelhető, hogy meggondolom magam, és úgy teszem közé az élményeket, hogy napi bontásban, mert úgy látszik, soha nem fogok a végére érni. Na ezen még gondolkodom...
Szóval visszamentünk a királyi palota felé, miután elhagytuk a székesegyházat. Még itt a Gamla stanban is voltak kisebb fák a kövezetből kinőve, s ezek is virágokban úsztak, mint fent látszik. Sok helyen vannak virágos ládák is kihelyezve az utcára, leginkább vendéglátóipari egységek közelében...
De térjünk rá a palotára. Mint írtam, egyes részeit néha nem lehet látogatni, erről érdemes mindig előre a palota honlapján tájékozódni. Most is le volt zárva néhány lakosztály, de ez egy így volt mind a három napban, így nem volt érdemes a látogatást nagyon halogatni. Mivel ez a nap meg úgysem volt teljes, így meggyőztük korábban Nórit, hogy vasárnap várost nézünk, és csak másnap megyünk a vidámparkba...
csúcsain arany golyókkal. A középpajzsa csúcsán álló sötétkék kör, négy aranyozott angyalfejjel és ugyanannyi pátriárkakereszttel van körülvéve. A középpajzsban három ezüstszög felett a három aranykorona, és az elmaradhatatlan "I. H. S." Hátlapján "F. R. S. " áll: Fredericus Rex Sueciae, azaz Frigyes, Svédország királya ).
A Szerafim-rend lovagja a királyi család férfi tagján kívül csak külföldi méltóság lehet. Megkapták sokan, Hoszni Mubarak, Micsiko császárnő, Nelson Mandela, Juan Carlos, Lech Wałęsa, és... Göncz Árpád. Fényképezni persze itt sem lehet elvileg, de azért az elnök úr pajzsáról lőttem egyet hónaljból, vaku nélkül...
Valahányszor egy Szerafim-lovag elhagyja az árnyékvilágot, megkondul a Riddarkyrkan templom harangja... (Csak Ceaușescu-nak nem szólalt meg. A "Kárpátok tölgye" (vagy Géniusza, kinek hogyan tetszik) nevet viselő Szerafim-lovag temetéséről nem érkezett ugyanis hivatalos értesítés...)
Láttuk a nagytermet is, ahol 1975-ig a király minden évben megnyitotta a parlament ülésszakát. Ezt most már a parlamentben teszi, de attól még a terem impozáns. Ez a terem az utolsó ezen a részen, innen vissza kell fordulni. Nem volt egyszerű, mert ritka sokan jöttek szembe. Felmentünk az emeletre, itt a a legcsicsásabb rész kétségkívül a Bernadotte ház lakosztálya. Nem tudom, hogy erről a Bernadotte-ról írtam-e már, úgy emlékszem egyszer már említettem, hogy a történetük megér egy misét, már csak azért is, mert jelenleg is ez az uralkodócsalád "uralja" Svédországot. (A királynak konkrét hatalma nincs, de a törvények szerint nem perelhető, és nem büntethető.)
Szóval a XIX. század elején a svédek elég nagy bajban voltak. Adott volt egy félhülye király, akinek még gyereke se volt. A svéd-dán egyezmények miatt egy dán nemes jöhetett szóba, de az meg lovagolni nem tudott, mielőtt király lehetett volna, ledobta a ló, és meghalt. Olyan szinten el voltak keseredve a rendek ezt követően, hogy az államtanács megbízott egy „hadnagyot”, hogy húzzon el Európába és királyjelölt nélkül haza se jöjjön. A hadnagy elment Párizsba, ahol éppen Napóleon regnált. Az ideális jelöltet egy Bernadotte nevű tábornokban bírta megtalálni, aki még csak nemes se volt (a karján egy olyan tetkó volt, amelyben többek között benne volt a francia forradalom egyik közkedvelt posztulátuma: „Halál a királyokra!”, erről már tán írtam). A tábornoknak persze tetszett az ötlet, de előtte azt se tudta, hogy mi az a Svédország...
Megkérdezte Bonapartét, hogy mi lenne, ha ő felhagyna a katonáskodással, és elhúzna királynak. Napóleon nézett nagyott, de aztán bólogatott, egy-két csatát megnyersz még, aztán mehetsz. Meg is nyert még a tábornok egy-két ütközetet (például Austerlitznél), aztán elment Svédországba. Volt neki egy nyavalygós felesége is, úgy hívták, hogy Desiré, ez a nőci ex-szeretője volt a császárnak, szóval volt némi pikantéria a jövőbeni francia császár – svéd király kapcsolatban.
Bernadotte-nak nagyon bejött Svédország, a félhülye még élő uralkodó pedig gyorsan adoptálta, hogy a törvényesség meglegyen. Miután az országgyűlést és a külügyminisztert sikerült meggyőzni, Bernadotte Károly János néven király lett. Ő hozta be az első fürdőkádat a palotába, és őrületbe kergette a palota népét a gyakori (értsd havonta!) fürdéseivel. Utódai is lettek, s szépen elvoltak itt. Desirének viszont nem nagyon feküdt az éghajlat, állandóan panaszkodott, s a vége az lett, hogy hazament. Ott se sokáig bírta, tizenvalahány év után visszatért Svédországba, itt mégis csak királyné volt, ha nem is volt népszerű.
Nos, ami aranyozás ezekben a termekben volt, az nem hétköznapi. A csúcsot az a szoba vitte, ahol Desiré aranyozott trónszéke volt. Kissé túl volt méretezve, Nagy Katalin is simán belefért volna a 160 kilójával, Desiré meg, ha hinni lehet a róla kiállított nyilván rásegítéssel alkotott festményeknek, nem verhette a 70 kilót se.
Van egy olyan terem is, ahol a mostani király fogad vendégeket, ez mai bútorokkal van berendezve. Borzadály, mintha az IKEA bútorokat felturbózta volna két albán vendégmunkás asztalos.
Igazából ez a múzeumrész öt-hat teremből áll, de egyik szebb, mint a másik... Fényképezni csak az átjárók némelyikében lehet, így ez erősen limitált.
Mint írtam, több múzeumból áll a palota látogatható része, de nem akartuk Nóri türelmét nagyon próbára tenni, ezért csak a kincstárat néztük meg a maradék háromból. Azok kedvéért, akik esetleg tervezik a másik kettőt is: a harmadik múzeum a királyi palota evolúcióját mutatja be. Ez a Tre Konor, azaz Három korona múzeum. Kezdetben volt egy torony, körbe fallal. Aztán a torony ledőlt, lett nagyobb torony, kijjebb mentek a falak is. Ez így ment jó sokáig, a vár egyre nőtt. Aztán egyszer csak elégett szinte az egész egy frankó kis tűzvészben. Hetven évig építették az újat, a svéd nagyhatalmi státus végnapjaiban. Nem kispályáztak, 600 (!) helyiség van a palotában, és egyik se túl kicsi. Ehhez képest elenyésző része látogatható. Ez a múzeum az alagsorban van, és a kiállítási tárgyak alapját a tűzvész utáni romhalmazból előkerülő cuccok képezik. A negyedik, és egyben utolsó múzeum Svédroszág első múzeuma. 2006-ban volt ott egy kedves néni, aki ráadásul angolul is tudott (eddig csak egy emberrel találkoztam ott, aki nem tudott, egy 79,3 éves pénztárossal), így megtudtam, hogy tudja a bánat melyik királyuk (asszem Gusztáv Adolfok közül az egyik) kitalálta a nagy olaszországi utazásai közepette, hogy ronda ez a palota, majd ő épít másikat. A gombhoz előbb a kabátot vette meg, Itáliában bevásárolt antik szobrokból annyit, hogy alig talált hajót Firenzében, ami elvállalta a fuvart Stockholmba. Mire hazajött, már alig volt ereje meghalni, így az egész monstre vállalkozásból törpe málna palánta se lett, a fia meg nem volt érdekelt a projektben. Ő inkább kreált a palota egyik alagsori szárnyában az egészből egy múzeumot, az egész befért két terembe. Az egyikben görög istenek vannak, itt a padozat márvány, sakktáblaszerű fekete-fehér. Ezt azért hangsúlyozom ilyen idióta módon, mert a másik teremben is ilyen mintájú a padló, de tiszta átverés, nyikorog. Hajópadlót festettek be kockásra, ahelyett, hogy leraktak volna normális követ, nagyon gáz.
Ellenben a kincstár egyáltalán nem. Fényképezni persze itt sem lehet, ellenben megtekinthető szinte minden eddigi svéd király koronázási kellékrendszere, illetve a kis hercegek és hercegnők koronái is. A bejáratnál rögtön a királyok keresztelésekor használt ezüsttál van, a méreteiből ítélve fel vannak készülve akár 7-8 kilós újszülettre is... Ki van állítva az egyik láda is, amelyben régen koronát és egyebeket tárolhattak, ez a láda igazi mestermunka, ha harminc zár nincs belül, akkor egy se...
Amikor a palotából kijöttünk, lovasokat láttunk, úgy látszik ez az őrségváltásos ceremónia nagyon hosszú...
Voltak lovasrendőrök is, és az egyik hölgy (női lovasrendőrök is vannak itt...), megengedte Nórinak, hogy megsimogassa a lovacska fejét, bár a ló nem nagyon rajongott az ötletért. Innen elindultunk a főtér irányába (Stortorget), ahol a Nobel múzeum is van. Menetközben elhaladtunk a város egyik legrégibb köztéri vizeldéje mellett, s hiába próbáltuk Nórit lebeszélni, ő mindenáron illatmintát akart venni...
Az óváros nagyjából akkora, mint Tallinn óvárosa, s erre is jellemző, hogy magasságban eléggé tagolt. Meredek szűk utcák jellemzik, és széltében vagy hosszában, minden irányban nagyjából negyedóra alatt átszelhető. Ugyanakkor a terület látnivalókban nem szűkölködik, sokat tudnék mesélni 2006-ból is, de most szorítkozzunk csak arra, amit ez alkalommal láttunk.
A főtéren van a Novel múzeum például, de a név ne tévesszen meg senkit, a díjakat nem itt adják át. Nem mentem be ide 2006-ban sem, és most sem. Le lehet már szűrni kívülről is, hogy mindössze információs táblákból áll a múzeum, amit ott kiállítanak, bárhol elolvasható. Ellenben az épületet azért érdemes szemügyre venni...
 |
| Bal oldalt a Nobel múzeum... |
Nóri egy ideje már szeretett volna fagyizni, s ahogy a Postamúzeum felé tartottunk, találtaunk egy cukrászdát...
Mielőtt a múzeumot megtaláltuk volna a Lilla Nygatan utcában, ugyanitt találtunk egy cukorka készítő üzemet és boltot. Odabent meg lehetett nézni, hogyan készülnek a finomságok, és természetesen vásárolni is lehetett a keménycukorból...
 |
| Olyan mintha földbe lennének ültetve... |
Már korábban is feltűnt, hogy errefelé (az óvárosban) a kültéri elektromos szekrényket próbálják beleolvasztani a környezetbe, de itt készítettem először ezekről fotót:
A Postamúzeumba igazából azért akartunk betérni, mert a honlapjukon azt állították, hogy különleges attrakcióval kedveskednek a gyerekeknek: beöltözhetnek postásnak, és eljátszhatnak a gondolattal (és a korabeli eszközökkel), hogy milyen is lehetett száz éve postásnak lenni... Sajnos a dolognak ehhez a részéhez nem volt szerencsénk, mert abban a teremben éppen egy születésnapi buli tombolt, így dolgunk végezetlen kellett távoznunk.
Aznapra már csak egy dolgot terveztem be (lassan bezárt minden múzeum...), a hajókázást. A Stockholm kártya árában benne volt egy ingyenes hajókirándulás is, ehhez vissza kellett sétálnunk a Grand Hotel felé, elhagyva Gamla Stant. Az óváros szélén balra átvezet egy híd Riddarholmenre, amelynek legfőbb nevezetessége az a templom, ahol a svéd királyok 92,3%-a nyugszik. A Riddarholmskyrkan - Lovagsziget-templom - egyike Stockholm legrégebbi épületeinek. A templom tehát közel négyszáz éve királyi temetkezőhely, Stockholm Westminsteri Apátsága. Tizenhét uralkodó - II. Gusztáv Adolf óta, Krisztina kivételével, minden svéd király örök nyughelye. (VI. Gusztáv óta a királyokat és családtagjaikat Karlsborgon, a Brunnsviken-tóba nyúló félszigeten temetik.) Nyitva szinte soha nincs, 2006-ban teljesen véletlenül (sokadik próbálkozásra) sikerült bejutnom, most nem próbálkoztunk meg vele. (Odabent tényleg egy rakás koporsó van, de nem csak királyoké, vannak ott nemesek is szép számban. A legrosszabb látvány a nagyon kicsi kis koporsóké volt, a leírások szerint sok kis herceg és hercegné az egyéves kort sem érte meg. Egy-két király azonban nagyon elvetette a mértéket, „Gustavus Adolphus Magnus” koporsója például akkora, hogy abba a teljes svéd hokicsapat három sora, plusz két kapu beférne.)
Miközben a hajóállomás felé haladtunk, szinte még melegebb lett, s ott a tűző napon kellett sorbaállnunk. A pénztáros figyelmeztetett, hogy a Stockholm kártya csak egy hajóútra jogosít fel, s a nyomaték kedvéért ráírta a dátumot a kártyára is (nem értem minek, mert ugyanakkor a készülékébe is bedugta...). Később megtudtuk, hogy ez általános szabály, de akkor ez még nem tudtuk.
Szerencsére felfértünk a hajóra, s megkerültük egész Djurgårdent, mindkét irányból, a hajóút nagyjából 50 perc.
 |
| Az Af Chapman... |
 |
| Ez a Vasa múzeum, holnap visszatérünk rá |
 |
| Szintén másnapi programpont:) |
Az utolsó képen a Grand Hotel látható, aminek az az érdekessége, hogy a tetején minden olyan ország zászlója lengedezik, ahonnan éppen vannak vendégek a szállodában. A jelek szerint magyarok nincsenek...
Nóri türelmes volt napközben, de a délután vége felé egyre többször kérdezte meg, hogy mikor megyünk a vidámparkba. Délután öt után végeztünk a hajózással, így Nettivel arra gondoltunk, szép idő van, menjünk oda aznap is, hátha másnap nem lesz jó idő. Este tízig nyitva van, így pár dolgot ki lehetett volna próbálni. Felültünk a 7-es villamosra, ez a park előtt tesz le közvetlen.
Nettiben felmerült, hogy hátha ide is csak egyszer engednek be, én igazából ezt nem akartam elhinni. De mikor odaértünk, a bejáratnál szembesülnünk kellett vele, hogy bizony ez a tényállás: a kártya csak egyszeri belépést biztosít. Szegény Nóri, nagyon be akart volna menni, végigküzdötte az egész napot velünk... Azért nehezen, de meggyőztük, hogy másnap visszajövünk, nagyon sóvárogva bámult befelé...
Hazafelé útbaejtettük az információs pultot, ahol a kártyát vettük, és rákérdeztem a belépési opciókra. Kiderült, hogy bizony általános szabály az egyszeri belépés, a kártyával alapesetben mindenhová csak egyszer tudunk bemenni, kivéve, ha az adott múzeum másképp gondolja...
Benéztünk még egy boltba, aztán hazametróztunk, jó fáradtak voltunk... Nóri még bement kicsit játszani vacsora után a hotel játszószobájába, én meg vettem egy csapolt sört a bárban, és lerogytam...
Mielőtt lefeküdtünk volna, egy irgalmatlan nagy hajó (fura festéssel) elhagyta a kikötőt:
Anyám, ez még csak az első nap volt. Azt hiszem, ezt én most közzéteszem, már így is túl hosszú...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése