Otthon...

Az éjszaka folyamán összeraktunk mindent, amit kellett, másnap csak le kellett vinni a bőröndöket a kocsiba. A reggeli pakolás közben Nóri is felkelt. Nekem be kellett mennem a városba, pontosabban a minisztériumba, el kellett intéznem néhány dolgot. Utána átvettem néhány megrendelt DVD-t, majd bementem az Intézetbe. Most is meghatódom, ha arra gondolok, hogy jópáran csak miattam jöttek be aznap szabadságról (december 23. volt, karácsony előtt egy nappal...), nagyon jó volt mindenkivel találkozni! Csak a bejutás volt furcsa (nem volt már ugye belépőkártyám...), de minden olyan volt odabent, mintha el se mentem volna.

Nóri és Luca

Beszélgettünk néhány órát, és közben megjöttek Nettiék is. Nórival ők közben végigjárták a házban a barátokat, és voltak az oviban is. Sajnos Nóri csoportjából nem volt bent már senki, Luca is csak azért tévedt be az anyukájával, mert hoztak valami kis ajándékot az óvónéniknek. De legalább vele tudott egy kicsit játszani Nóri. Nórinak sem kellett kétszer mondani előző nap, hogy van-e kedve bejönni "apa munkahelyére", persze, hogy volt. Rögtön ment az ismerős helyekre, az ismerős irodákba. Sokszor volt bent nálam, és nagyon szeretett ott lenni. Tallinnban is kérdezgette már, hogy mikor lehet majd bejönni a munkahelyemre, de sajnos ez idekint nem olyan egyszerű, mint otthon.

Megmutatom a nagymamának, hogy kell ezt csinálni...

Egy óra körül indultunk el bentről, és szerencsére volt ótópályamatricánk, így hamar megérkeztünk Várpalotára. Először anyuékat látogattuk meg, úgy terveztük, hogy 27-ig maradunk itt. Nóri a pakolás után és közben is a macskákat kergette, de a cicáknak újra meg kellett barátkozniuk vele, már régen találkoztak. Anyu nagyon finom hurkát sütött, és az "ebéd-vacsora" után is még jó sokáig ott üldögéltünk az asztalnál. Megkentük a sajtos sütit is, és közben meséltük az élményeket, ami eszünkbe jutott. Anyu megkérdezte Nórit, hogy mit enne másnap, no persze megint azt, mondta, hogy túrógombócot.


Másnap segédkezett is az elkészítésében. Délután el akartam hívni Nórit a játszótérre, de nem nagyon akart jönni, inkább mesét nézett. Akkor jutott a dolog újra eszébe, amikor odakint már töksötét volt, de akkor már nem mentünk sehová. A fát akkor állítottuk fel, amikor Nóri elment fürdeni, nem volt egy egyszerű művelet, mert gyökeres fa volt. Viszont nem volt túl nagy, így a díszítése nem tartott órákig. Az ajtót szépen becsuktuk, és leültünk a konyhában az asztalhoz beszélgetni. Fürdés után Nóri a szép ruháját vette fel, és ő is odaült közénk. Vacsora közben egyszer valamiért felállt az asztaltól, és benézett a kisszobába, ahol a fa állt. Nem szólt nekünk semmit, hogy látott ott valamit, visszajött szépen az asztalhoz, mint aki semmit se vett észre. Csak a mosolya árulta el egy kicsit...

Vacsi után persze aztán megszólalt, hogy "gyertek, mutatok valamit a szobában, nagyot fogtok csodálkozni..."

Odanézz nagypapa!

Ide is hozott fát a Jézuska!

 Bementünk hát a szobába, és ha hiszitek, ha nem, ott állt a feldíszített karácsonyfa... Nóri nagyokat nevetett, majd a fa alját kezdte böngészni. Volt a csomagjában egy játékkenyérpirító és egy meselemez, a Bogyó és Babóca. Ez utóbbiban egy kicsit nekem is benne volt a kezem.... Mostanában készültek el az első epizódok grafomán Bartos Erika könyvei alapján, folyamatosan adják őket a Minimaxon. Nóri látott is párat, így nagyon megörült a lemeznek. Az elkövetkező pár napban néhányszor sikerült végignéznie...

Apa...

No persze a szaloncukrok sem úszták meg kóstolás nélkül. Sajnos Észtországban a szaloncukor nem dívik, de Nettinek mégis sikerült valamelyik boltban találnia, ráadásul magyart és zseléset. Az ízében viszont sajnos csalatkoznunk kellett: mintha szappannal kenték volna be, förtelmes íze volt. Az itthoninak szerencsére nem, bár ennek a bevonata sem látott csokit soha.

Az est hátralévő részében játszottunk, no meg mesét néztünk. Nóri olyan izgatott volt még késő este is, hogy alig tudott elaludni. Az ajtót nyitva kellett hagynom, úgy látszik ott sincs kibékélve a sötéttel. Másnapra jöttek tesókámék, Nóri már nagyon várta a gyerekeket előző nap is. De miután felkelt, egyre csak azt kérdezgette, hogy mikor jönnek már? Segített anyunak panírozni az irgalmatlan mennyiségű húst, de folyton a veranda felé tekintgetett.

Boldog karácsonyt!

Fél tizenkettő körül aztán felbukkant Matyi és Fruzsina, de hamarosan jött Katica is. Pillanatok alatt belefeledkeztek a lányok a közös játékba, csak az ajándékcsomagok érkezése zökkentette ki őket. Nóri átadta a saját készítésű ajéndékait is, be is csomagolta őket... Annyira egymásra talált a két legfiatalabb, hogy még ebédnél is egymás mellett akartak ülni, én Nóri mellől átkerültem a másik oldalra. Nem mintha marhára fontos lenne, hogy hol ülök, nekem bármelyik szék megfelel. A két csöppség étvágya a leveshús és a leves után annulálódott, a továbbiakból nem sokat ettek.

A délután hamar elröppent, alig akartam elhinni, hogy mindjárt este van. Egész nap nagyon bolond szél fújt, még akkor is, amikor Lacikáék elindultak. Pedig másnap ők egy még hosszabb útra akartak vállalkozni. A következő napon még Várpalotán maradtunk, és Nórival eljutottunk a játszótérre is. Sajnos már egyre siralmasabb állapotban van, fényképet nem is készítettem. 27-én délelőtt indultunk el Tolnára...

Ki nevet a végén?

Még dél előtt beérkeztünk, de nem volt teljes a létszám. A papa Szekszárdon volt, Imre pedig Ica nélkül jött, aki otthon próbált egy kicsit pihenni, nagyon fájt a dereka. Zsófi is ébren volt, jó nagyot nőtt, mióta nem láttuk. (Nórira is azt mondta mindenki, aki már rég látta... Apropó, Matyi is akkorát nőtt már, hogy hihetetlen, a feje búbja az orromnál van.) A papa ebédre jött meg, Nóri akkor állt neki bontogatni az ajándékokat csak, nagyon türelmes volt. Szabinak is volt egy újabb csomag a fa alatt, és persze Zsófinak is... (Volt persze nekünk, felnőtteknek is...) Akadt több meselemez is, Nóri és Szabi ezeket szépen végig is nézték.

Ezt kéne megkóstolnod Szabi!

Szabi mostanában nagyon szeret társasjátékokkal játszani, délután játszottunk néhány partit. Előkerült gyermekkorom egyik kedvenc társasjátéka is, a létrás társasjáték, sajnos ez is elázott még a Barátság utcában Szombathelyen, nincs már meg. Szabinak a korához mérten nagyon nagy türelme van, az se nagyon hozza ki a sodrából, ha esetleg a cél elől kell visszamenni a pálya elejére. Egész jól számol is, minden lépés előtt kiszámolgatta, hogy mihez mennyit kellene dobnia. Nórit elég nehezen vettük rá egy kis játékra, de aztán egy "Ki nevet a végén?" partira ő is beszállt. Most se nagyon figyelt oda, állandóan noszogatni kell, ha éppen ő következik. A vége felé már nyerésre állt, de az se nagyon dobta fel...

A lefekvés első nap különösen nem ment könnyen, negyed kilenc körül még kitalálták Szabival nagy egyetértésben, hogy meg kéne dézsmálni a sütis dobozokat a konyhában a (a vacsorának már rég vége volt...) Szépen leültek egy sámlira közösen falatozni, jó volt ránézni a "két lókötőre".

Másnap még egész nap ott voltak Imréék, így akkor főzött a papa halat. Nórit és Szabit ezúttal nehéz volt rávenni, hogy jöjjenek ki segíteni, a gép előtt ültek és játszottak. A papa egy darabig ott volt velük, de aztán magukra hagyta őket. Nóri az ölébe ültette Szabit (ez sokáig azért nem működött...), majd átvette az egeret is. Nem nagyon kellett neki segítség, a játékok többségének kezelésével kiválóan elboldogult, bár néha azért Szabi noszogatta: "tattintsá má Nóri..."

Ugye milyen aranyosak vagyunk?

Délelőtt elmentem még beszerezni némi ellátmányt Tallinnba: vettem töpörtyűt, kolbászt és füstölt sonkát is. Ez utóbbi nem biztos, hogy ki fog tartani húsvétig. No meg vettem öt csomag halászlétésztát, ez biztos, hogy el fog fogyni nyárig.

Mire visszaértem, a papa már feltette a halat, és lassan ki lehetett imádkozni Nórit és Szabit az udvarra. Egy jó fél órát kint rohangáltak, rájuk is fért már. A törpeharcsákat ők tehették be a lébe, és persze gondoskodtak arról is, hogy kellő alkalommal meg legyen kóstolva a bogrács tartalma...

Itt jó vastag...

Mindketten derekasan belaktak, Nóri vacsorára is ezt evett. Bár ez már szinte természetes nála... Délután eljött Marika néni, vele is már jó rágen találkoztunk... A nap végére rendesen elfáradt mindenki, ennek ellenére Nóri még néhányszor "magához szólított" minket, a nap izgalmai miatt nem tudott tán aludni, nem tudom. Imréék másnap ebéd után indultak el, délutánra Nóri játszótárs nélkül maradt. Hogy ne bánkódjon nagyon, elvittük megnézni a Duna partot. Jó hideg volt már napok óta, reménykedtem benne, hogy jeget fogunk találni víz helyett. Be is volt fagyva rendesen, de sajnos nem eléggé. Amikor én pár méternél beljebb mentem, rendesen recsegett-ropogott. Így aztán Nórit is csak a szélére engedtük rá, nem mertem beljebb engedni.

Kicsit ledőlök pihenni...

A bárkára is csak nagy nehézségek árán tudtunk feljutni, a palló feletti pár centis vízen épp hogy csak jéghártya volt. Nóri önfeledten csúszkált, rohangált, míg el nem fáradt teljesen. Akkor aztán pár másodperce elheveredett a jég szélén, mintha egy nyári strandon lennénk. Akkorra már a nap is a horizont szélén volt, elindultunk hát haza. Még világosban sikerült elcsípnünk a karácsonyfát a Szent háromság téren, bár a világítása már be volt kapcsolva.

Másnap Erzsiékhez (Netti barátnője) voltunk hivatalosak. Mikor este Nórit lefektettem, mondtam neki, hogy másnap játszhat majd a gyerekekkel, Lilivel és Tomival. Meg is örült nagyon, bebújt az ágyba. Eltelt egy fél óra, kijött a fürdőbe a homályból, és azt mondta, nagyon izgul, hogy mit fog majd játszani a gyerekekkel. Eltelt újabb félóra, megint kijött, akkor meg azt mondta, hogy "valaki már igazán megmasszírozhatná a hátamat". (No, ha ezt a blogot majd húsz év múlva elővesszük, valószínűleg jókat fog derülni saját magán...)

Ne nézzé', kérdezzé'!

Délután négyre voltunk hivatalosak, így miénk volt az egész nap. Hogy mit csináltunk aznap, arról már gőzöm sincs, hiába próbálok visszaemlékezni. (Ja, tudom már, elmentünk nekem nadrágot nézni Szekszárdra... Vettünk Nórinak is egy ledes lámpát a kuckójába az ágy alá...) Arra viszont emlékszem, hogy amikor végre elindultunk, és kiértünk a sarokra a főutcánál, találkoztunk Mónival, aki épp egyedül baktatott hazafelé. Én simán elsétáltam volna mellette, éppen Nórival voltam elfoglalva, Nettivel vették észre egymást. Késésben voltunk rendesen, de Móni is sietett valahova, így nem beszélgettünk sokat. Azt mondta, hogy ők másnap mennek Szegedre Csongiékhoz szilveszterezni, én most nem nagyon akartam még egy többszáz kilométeres kört bevállalni. Erzsiéknél csak Lilike volt otthon a gyerekek közül, Tomi valahol kint játszott a hidegben a többiekkel. Addig is lehetett játszani büntetlenül a szobájában a Lego-ival, és elhűlve láttam, hogy még Yoda figurája is van, ilyennel még nem futottam össze...

Megmutattuk nekik is az észtországi fényképeket (vittem magammal a laptopot), aztán Nóri igyekezett Lilike minden játékát kipróbálni, de azért mindet nem sikerült... Tomi csak egy óra múlva jött haza. Elég későn indultunk el tőlük, és szerencsére Zoli hazavitt minket kocsival, addigra már rettentő hideg lett megint.

A bárka

Másnap volt szilveszter, és délelőtt mindannyian elmentünk valahová a városba. Én elsősorban egy magyar billentyűzetet szerettem volna venni, mert az észtből már nagyon elegem van. Semmi sem ott van rajta, ahogy megszoktam, odahaza meg a laptopon újra a régit kéne használni. Meg is valósítottam az elképzelést, ezeket a sorokat már az új klaviatúrán püfölöm. Voltunk lottozóban is, és nem hiába: a sorsjeggyel is nyertünk, este pedig kihúzták két számomat is az ötös lottón. A lottozó után Nórival lementünk a Dunára. Akkor már egész sokan voltak lent, többen korcsolyáztak is, így én is rámerészkedtem a jégre. A bárkánál is teljesen befagyott, nyoma sem volt a víznek.

Előző este Nórinak azt mondtam, hogy addig maradhat fent, ameddig bírja, kíváncsi voltam, mikor fárad el. Egész sokáig nem volt különösebben fáradt, de aztán fél 11 után már kezdett kiütközni rajta az álmosság. Akkor már bőszen lövöldözték a rakétákat is, a konyhaablakból meg is néztünk egy nagyobb hullámot. 11 óra körül aztán lefektettük, az éjféli durrogtatásra már nem is ébredt fel...

Buli van!

Éjfél után felhívtam mindenkit telefonon. Hívtam Csongit is, hogy üdvözöljem a bulizó társaságot, de nem volt semmiféle buli. Bettikének kötőhártyagyulladása lett, így lemondták a rendezvényt. Meglepetésemre Csongi bácsi két lánya még ébren volt, nagyon virgoncan csiviteltek a háttérben.

Másnap még lementünk még egyszer Nórival a Dunához, ahol találkoztunk Mónival és a fiúkkal (természetesen ők ismertek meg engem, én ehhez teljesen vak vagyok...), majd előkerült Lőrke is a tó másik végéről. Jót beszélgettünk, így legalább velük találkoztunk, hogy elmaradt a buli Szegeden. Nóri nagyot kergetőzött a fiúkkal, de aztán a sötétedés mindenkit rábírt, hogy induljunk el haza.

Nóri és Áron

Otthon összepakoltuk a cuccokat, hogy másnap délelőtt időben el tudjunk idnulni. Sajnos a beszállókártyákat nem tudtam másnap reggel kinyomtatni, a cseh légitársaság internetes oldala nem állt a helyzet magaslatán. A kocsi csomagtartójában nem maradt sok hely, alig tudtunk mindent berakni. Odahaza gyorsan beraktuk még azt a pár dolgot, ami még Tallinnban hiányzott, majd lemértem a bőröndöket. Megpakoltuk mindegyiket úgy, hogy 19 kilónál kicsit többet nyomtak. Amikor ezzel végeztünk, megebédeltünk, majd kiszaladtunk Gödlöllőre pár órára Kláriékhoz, Petráék is éppen ott voltak. Amikor odaértünk, Áron még aludt. De amikor felébredt, nagyon hamar hozzászokott a nagy társasághoz. Mintha már mondana néhány szótagot, szerintem mire nyáron újra találkozunk, biztosan jól fog már beszélni.

Dióhéjban ezt történt idehaza, az utazásról majd egy külön bejegyzésben....