Irány haza!

A szerdai nap délelőttjén már nem dolgoztam, de szinte az egész délelőtt még pakolással telt. Három bőröndöt akartunk vinni, de elég "lötyögősek" lettek, az egyik alig volt 11 kiló... A taxi rendben megérkezett, bár jó, hogy kimentem a kapuig, mert így láttam, hogy az utcában kavarog, és nem találja a házszámot. Nagyon nem csodálkoztam rajta, elsőre nekem sem volt triviális... Nem tudom, hogy észt volt-e a sofőr, vagy orosz, mindenesetre köszönni nem szeretett (vissza sem), így a borravlótól nagyon hamar elesett, bár ekkor ezt még szerintem nem tudta.

"Játszótér"

Az udvarba is csak hosszas rábeszélésre volt hajlandó beállni, még szerencse, hogy a bőröndök bepakolásánál kicsit segített. Hamar kiértünk a reptérre, és mivel sikerült reggel kinyomtatnom a beszállókártyákat, hamar túlestünk a formaságokon. A biztonsági ellenőrzésnél megint nem álltak túl sokan, de a hátizsákomban láthattak valami gyanúsat, mert a vége az lett, hogy kiforgatták. Eddig még egyetlen reptéren sem vetemedtek arra a biztonsági őrök, hogy belenyúljanak a cuccomba, ez volt az első eset, eddig mindig megkértek udvariasan, hogy pakoljam ki a dolgaimat. No mindegy, nem találtak semmit, bár az eurós csomagot diadalittasan mutatta fel a pali. Még amikor a maradék koronát váltottam vissza, akkor ajánlotta fel az ügyintéző, hogy vehetek egy zacskó friss észt fémpénzt (eurók és centek), ha akarok, naná, hogy akartam...

Akkor is magasabb lesz!!!

Nórinak természetesen a reptéri "játszótér" tetszett leginkább. A játélkbolt mellé telepítettek előrelátó emberek egy jó kis dühöngőt, megfontolhatnák ezt más reptereken is. Roppant hasznos: sokkal könnyebbé teszi a csöppségek számára a várakozást. Nóri két másik gyerkőccel vetette bele magát a küzdelembe, alig tudtuk onnan elráncigálni, amikor már a beszálláshoz kellett készülődnünk. A játék vége felé Nóri egy torony továbbfejlesztésébe fogott bele, az alapokat egy kisfiú rakta le, aki addigra már kiszállt a partiból.

A behavazott Tallinn széle

A Prága felé induló gép tallinni idő szerint 3:05-kor indult, így még volt esély rá, hogy világosban is lássunk valamit. Szerencsére nem késlekedtek sokat az indulással, így Nóri láthatta még a levegőből a naplementét. Felkészítettük előre, hogy milyen gyors lesz majd a gép a felszálláskor, az első pillanatokat még maradéktalanul élvezte is. A gyorsulás belepréselte őt is az ülésbe, és amikor elemelkedtünk a földtől, boldogan sikongatott. Ez az állapot nem tartott sokáig, mert a gép hamarosan felvette az utazósebességét és elérte az üzemi magasságot. Aki már repült, az tudja, hogy az ott fellépő inerciarendszer már nem a féktelen gyorsulás érzetéről szól: hiába repersztünk 850-el a 10000-es magasságban, a felhőkre letekintve olyan az egész, mintha állnánk a levegőben, így tán nem meglepő, hogy Nóri pár perc után leszűrte magának a tanulságot:

- Az mondtátok, hogy gyors lesz, de ez nem is gyors, nem is haladunk sehová...

Felszállásra készen...

Az ablakon kinézve ezzel nem is nagyon tudtunk vitába szállni, hiába mondtuk neki, hogy a látványtól függetlenül igen csak gyorsan megyünk ám... Ebből az állapotjából csak a szendvics tudta kizökkenteni, amit fél óra elteltével kihoztak. Kaptunk egy Nóri léptékkel nézve elég nagy szendvicset, volt benne egy szelet pulykasonka meg némi zöldség valami sajtkrémmel. Nem is tudta Nóri az egészet megenni, a felét félretettem neki. A leszállást nagyon megszenvedte, végig fogta a fülét, azt mondta, nagyon fáj neki. Szerencsére az ilyen dolgok engem elkerülnek, eddig még soha semmilyen járaton nem éreztem sem rosszullétet, sem fülfájást, semmit. Netti hiába próbálgatta nyugtatni, nem nagyon hatott akkor rá semmi. Sőt, a végén kijelentette, hogy soha többet nem akar repülőre ülni, ha leszálltunk, "miért nem mentünk inkább autóval..."

Prágában nem sok időnk volt nézelődni, a két gép között durván egy óra szünet van. Azért egy boltba benéztünk körülnézni, és megállapítottam, hogy az EU-s állampolgároknak itt minden drágább, nem is kevéssel. Nem is vettünk semmit. Nórit próbáltuk lelkesíteni, hogy a második repülés rövidebb lesz, és hogy milyen szépek lesznek az éjszakai fények, stb. Másodjára egy légcsavaros gépbe ültünk be, s ebből kifolyólag minden egyes mozzanatot jobban lehetett érezni, a gyorsulást is. Erre aztán Nóri már nem mondta, hogy lassú, minden porcikánkban éreztük, amikor el akart szakadni a földtől. Addigra már sötét is volt, és Nóri a biztonság kedvéért beszíjazta a mókust és a pónit is, nehogy bajuk legyen. Amikor ki lehetett kapcsolni a biztonsági övet, állva tekintgetett ki a gépből, és lelkesen kommentálta a látványt. Itt csak két szék volt egymás mellett, így én a közlekedő folyosó másik oldalára kerültem, de onnan is hallottam a lelkendezését:

- De szép!!!! Ez nagyon szép!!! Ezt most élvezem... Anya, ezt nagyon élvezem! Nagyon szépek ezek az éjszakai fények...

A Margitsziget madártávlatból...

És így tovább... Engem arra emlékeztetett, amikor az öreg Karak elvitte Vukot a barlangjába. Tán emlékeztek rá, hogy amikor Vuk reggel felébredt, rácsodálkozott a magaslatból a világra, és mindenrészletét lelkesen kiabálva adta Karak tudtára. Karak inkább meg ugye aludt volna....

Ezen a gépen egy zacskó kisperecet hoztak a hölgyek, de mire elnyámmogtuk, már majdnem Pesten voltunk. Az egész út nagyjából egy óra a fel és leszállással együtt, így nagyon hamar megérkeztünk. Nóri egy darabig élvezte Budapest fényeit, de aztán a leszállást újra nagyon megszenvedte.

A csomagjaink szerencsére velünk együtt utaztak, és viszonylag gyorsan elő is kerültek, mehettünk a taxihoz. Útközben aztán Nóriból előtört az elmúlt hónapok elfojtott honvágya: "Nagyon szeretek Magyarországon lenni, Észtországban nagyon rossz volt. Magyarországon minden sokkal jobb." Mondta ezt úgy, hogy Magyarországból egy kukkot nem láttunk még, a töksötét reptéren beültünk egy taxiba, ahonnan annyit lehetett kilátni a vecsési éjszakába, mint az odvaskői panzióból november tájékán szürkület után másfél órával. De az előadásnak még nem volt vége, mert egyszer csak ezt mondta:

- Én nem szeretem a kisbabákat....

A dolognak volt már előzménye, pár nappal korábban Tallinnban is előadta ezt a lefekvés előtti mese olvasása közben. Akkor is megkérdeztem tőle, hogy miért, a válasz az volt, hogy "mert mindent tönkreteszenk, és mindent elrontanak" Valószínűleg az "Anna és Peti" könyek egyik meséje miatt jutott ez eszébe, ahol Gergő, a legkisebb gyerkőc szándékán kívül tönkreteszi a nagyok játékait. A mesében megszületett a megoldás, és Gergőke feloldozást talált, de úgy látszik Nóriban inkább a tönkretétel rögzült. Elmondtam neki akkor, hogy a kisbabák semmit sem tesznek tönkre szándékosan, végigvittük a dolgot akkor részleteiben, de most megint előjött. Most Netti kérdezte meg őt:

- És miért nem szereted őket?

De most nem a várt válasz jött, hanem ez:

- Azért, mert olyan mukifejük van...

Hát ezen már a taxis is elmosolyodott... Odahaza nagyon fura volt minden, leginkább az, hogy "be voltunk szorulva" a helyiségek korlátai közé. Hamar megszokja az ember a tágabb tereket. Nórinál is lecsapódott ez a dolog, mert valamelyik nap megszólalt, hogy: "Én már nagyon megszoktam az észtországi kádat, ez az itthoni kád nagyon kicsi". Naná, hogy kicsi, egy sarokkádhoz képest.... Mondtam neki, hogy ha hazajövünk egyszer véglegesen, és elköltözünk, az új házban okvetlenül sarokkád lesz.

A mama és a papa délután jártak nálunk, elhozták az autót Tolnáról, hogy tudjunk közlekedni ebben a kis időben, amit otthon töltünk. Hoztak hideg ennivalót is, így tudtunk vacsorázni is. Nóri nagy örömére volt az asztalon kakaós csiga és gumicukor is, nagy volt a boldogsága: "Honnan tudta a papa meg a mama, hogy én ilyeneket szeretnék?" A felkiáltás annak fényében még érdekesebb, hogy a taxiban meg némi nyafogást kellett végighallgatnunk ebben a témában. Netti ugyanis mondta Nórinak, hogy valószínűleg a papa és a mama hoznak valami harapnivalót is. Erre akkor Nóri azt mondta, hogy "a papa és a mama miért akarja eldönteni, hogy én mit akarok majd enni?" No comment.

A vacsi után megfürdettem őkelmét, majd gyorsan lefektettem. Mondtam neki, hogy nekünk még rengeteg mindent össze kell pakolnunk, ha el akarunk indulni másnap. El is aludt szépen, mint a pinty...