Estonia: Kanári szigetek, 2019. február 23.

Régen volt ennyi kalandban részem utazáshoz kapcsolódóan, mint ebben az esetben, volt néhány olyan dolog, ami először esett meg velem, de majd szépen sorjában mindent elmesélek... Ismét sikerült egy szép nagy galériát összehozni a képekből (korábban megosztottam már, 1091 fotó...), de akkor még egyszer...

Reggel jó korán kellett kelni, mert a stockholmi gép már 7 óra körül indult. Ehhez 5-re kellett a taxit hívni, hát nem volt sok időnk az alvásra. Nóri elfelejtette az alvós nyusziját berakni (pedig ő aztán egy világlátott állat...), helyette most egy flamingó került be az utolsó pillanatban. A taxit megrendeltem jó előre a Tallinknál, de nem jött. Küldtek egy SMS-t, amikor már telefonálni akartam, hogy sajnálják, technikai hiba volt, pár perc múlva érkeznek. De nem jött senki, hát telefonáltam... Jönnek mindjárt, mondta a hölgy, már az utca végén vanank... Hurrá, az max 1 perc. Hát öt perc múlva még mindig semmi, újabb telefon, és közben a biztonság kedvéért rendeltem egy Taxify-t, akik szintén pár percre írták, hogy jönnek....

Nagynehezen befutott egy öregúr, mint kiderült eltévedt, hát a reptér felé se volt a topon, nehezen keveredett ki Laagriból... Közben a Taxify-t lemondtam, 2,5 EUR bukta, jól kezdődik... Na mindegy, időben voltunk, kiértünk... Kiderült, hogy két gép is megy Stockholmba egy időben, naná, hogy elsőre a rossz check-in sorba álltunk be... Az zavart meg, hogy a járatot kooperációban vitte a SAS (svéd légitársaság) egy másik céggel, de elsőre az "igazi" SAS járathoz álltunk be, mert az is volt, kb 10 perc volt a két járat közt. Ki érti ezt, hogy ez miért jó így, de Stockholmban madjnem nagyobb pofonba szaladtunk bele, de ne ugorjunk előre....

A felszállás szerencsére sima ügy volt, megérkeztünk az Arlanda reptérre, ahol Nóri rögtön éhes lett, beültünk hát egy mexikói kajáldába, ahol ő evett valamit, én meg ittam egy sört, valószínűleg sose ittam még drágábbat...

Eltöltöttünk pár órát ítt, így persze a játszót is ki kellett próbálni, bár mintha Nóri ebből már kinőtt volna...

Amikor béfejeztük a táplálkozást a mexikói etetőnél, Netti észrevette, hogy mintha Armin ácsorogna mellettünk a kitett kínálatot tanulmányozva, és tényleg. Ott volt a felesége és valahol a fia is, ők a másik stockholmi géppel jöttek Tallinnból és Malaga felé tartottak... Beszélgettünk egy kicsit, aztán ment mindenki az útjára... Még volt kb egy óránk, nyugodtan kóvályogtunk még kicsit, aztán oda mentünk a kapuhoz...

Ültünk türelmesen, aztán szólították az első osztályú utasokat, és utána jöttünk mi. Szerencsére pont a legelsők közt voltunk, így hamar kiderült, hogy a beszállókártyánk nem erre a gépre szól, hát teljesen lefagytam... Kiderült, hogy két gépet indít a SAS innen, kb 20 percen belül ugyanoda! A másik gép egy kapuval arrébb volt, és a kapu már zárva volt. A fickó nekiállt telefonálni, kiderült, hogy a hangosbemondóban már többször hívtak minket, de mi nem hallottuk... Rohanjunk át ahhoz a kapuhoz, várnak minket...

Rohantunk hát, szerencsére a következő volt balra, és tényleg az volt kiírva, hogy a kapu már zárva, sehol senki. Bementünk a folyosóra, onnan jött egy néni a gép felől, gyorsan ránézett a kártyáinkra, aztán mentünk a hernyóban a géphez. Az volt a mázli, hogy ezt a gépet valamiért késleltették, pedig már lejátszódott az agyamban, hogy akkor ezt a gépet lekéstük, és annyi a nyaralásnak...

A cuccunknak persze már nem volt hely a tárolóban, így a hat órás repülőúton kellemesen a lábunk között volt minden... Mindegy, legalább fent voltunk. Közben a lenémított telefonon láttam, hogy Armin kétszer is hívott, Messenger üzenetet is küldött, ő hallotta, hogy bemondják a neveinket többször is... Írtam neki gyorsan még, mielőtt le kellett jönni a netről, hogy minden oké, a gépen ülünk, sajnos nem hallottunk semmit a hívásokból...

Később Rodrigoval beszélgetve kiderült, hogy ez nem egyedi eset, számos helyről így jönnek gépek Gran Canaria-ra, sokszor indítanak egy másik gépet is szinte ugyanakkor, mert a másik már megtelt... Megtanultam a leckét, ezután mindig nézem a járatszámot is a kijelzőn, nem elégszem meg azzal, hogy a célállomás meg az időpont stimmel....

A SAS is beállt a fapados világba, mióta legutóbb velük utaztam, mindenért fizetni kell, de értelmes kaja nem volt, Nóri végül egy salátát evett félúton, mi maradtunk Nettivel a szendvicseknél, az még volt velünk... Hát az út elég durván hosszú, azt hittem sose lesz vége, de a vége felé elkezdtek eltűnni a felhők, ahogy kiértünk az óceán fölé...

Aztán megérkeztünk végre valahára, helyi idő szerint délután háromra... Rodrigo már várt minket, és amíg a csomagokra vártunk, egyre-másra szabadultunk meg a ruha rétegektől... Két lépcsőben érkeztek a csomagok (egyszer leállt a szalag), szerencsére a máosdikkal a mieink is befutottak... Rengeteg gép és utas érkezett Las Palmas-ba, nekünk a 36-os (!) szalagnál kellett várakozni a cuccainkra, összehasonlításképpen: Pesten és Tallinnban is csak 3 vagy 4 szalag van...

Odakint volt vagy 22-23 fok a napon, Rodrigo rövidujjú ingben érkezett. Azzal a Volkswagen bogárral jött, amit a következő hétben használtunk, cuki kis autó, de tényleg... Majdnem egy órát utaztunk a házig, jó nagy volt a forgalom, volt hát idő beszélgetni meg nézelődni...

Pilar a háznál várt minket, lepakoltunk, Nóri persze rögtön meglátta a konyhában, ami neki nagyon fontos volt:

Rodrigoék telepakolták a hűtőt nekünk mindennel a hétre, de mivel nem nagyon voltunk ott, sok nem fogyott belőle.... De ha kétszer ennyien jöttünk volna, akkor se fogyott volna el szerintem. A ház 1000 méter feletti magasságban volt a sziget belsejében a hegyekben, Las Palmastól kb fél óra autóútra, a reptértől kb 50 prcre. A komp Tenerife irányába szintén kb 50 perc, de a másik irányban. Jó nagy ház volt, az biztos...

A pakolás után úgy döntöttünk, hogy elautózunk a komp kikötő felé, hogy hétfőn már minden ismerős legyen, és arrafelé kicsit körülnézünk. Az öbölben volt régen egy nagy hosszú szikla (Dedo de Dios, az "Isten ujja"), de azt már egy nagy vihar ledöntötte, így nem tudtuk megnézni... A kompot felderítettük, aztán mivel már mindenki jó éhes volt (legalábbis mi), leültünk vacsorázni ide...

Spanyol módi szerint vacsoráztunk: kértünk egy csomó mindent, aztán mindenki abból vett, amiből akart. Kértünk kétfelé polipot és tintahalat, kagylót (mondjuk azt Nórinak egyedül...), "kanári-szigeteki krumplit" (sima főtt kis krumplik héjában, vastagon sóba forgatva...)

Nóri kagylója...

Először ettem sepenyőben sült polipot, és eleddig a fejét sem ettem meg, de most finom volt.A pulpo de gallego (első két kép) nem úgy készült, mint Galíciában, nem volt alatta főtt krumpli. De ettől még nagyon finom volt...

Utána még lecsúszott egy jégkrém is, majd Nóri és Rodrigo (a két gyerek...) kavicsokat hajigált az óceánba....

Másnap aludtunk egész sokáig, de aztán az éhség előcsalt minket... Komótosan megreggeliztünk, majd autóval átmentünk egy közeli kisvárosba Terorba, ahol vasárnaponként piac szokott lenni... Hangulatos kis város a templom körüli utcákkal, körbejárva vettünk két kenyeret (kukoricásat és burgonyásat), ki is tartottak egész hétre...

Amikor elindultunk, még nem volt nagy hőség, de Terorban a napon már néha rendesen forróságot lehetett érezni, egész felüdülés volt bemenni a templomba, illetve a templom múzeumába. Érdekes módon még magyar kürtőtkalácsost is láttunk, de nem álltunk be a sorba érdeklődni, hogy tényleg magyarok-e...

Ebéd gyanánt bementünk egy kis sajtboltba, kóstoltunk kétféle sajtot és "kenhető" chorizo-t, bár ennek az íze nem egészen olyan volt, mint a normál chorizo-é. Szerintem jó volt, ittunk hozzá egy pohár sört, illetve üdítőt, ki mire vágyott..

Volt egy olyan tervünk, hogy kinézünk északi irányba a sziget partjára egy sziklásabb partszakaszra, de mivel szép volt az idő, előrehoztuk a Las Palmas-i strand meglátogatását, így ezt a lépcsőt kihagytuk, és rögtön inkább Las Palmas-ba mentünk. Pilar ide nem tartott velünk, mert sok volt neki a nap, de Rodrigo velünk jött... A karnevál miatt nem tudtuk a partot megközelíteni rendesen (a rendőrök lezártak pár utcát), így egy mélygarázsban parkoltunk...

Az ott egy avokádó a fán...

A levegő árnyékban nem volt több 24-25 foknál, így aztán Nóri néha "fázott", amikor kijött a vízből...

Rendesen nagy hullámok voltak, le is kellett vennem a szemüvegem mindenképp, amikor bementünk a vízbe, egyszer-egyszer a víz el is ragadta volna...

Igazán kellemes volt a meleg strandon ücsörögni, csak kissé fura volt két nappal azután, hogy a hóval meg a jéggel küzdöttünk a ház előtt meg a városban... Nóri erejét a víz meg úgy kiszívta, mint egy kiadós uszodázás vagy egy fürdés Domboriban, naná, hogy megéhezett... Mivel a közelben volt egy Burger King is, hát oda kellett menni. Prága után ez volt a második hely a világon, ahol adtak a Burger Kingben sört, így Rodrigoval mi se nagyon bántuk:)

Kértünk két snack csomagot krumplival, és Rodrigonak sikerült a feleslegéssé vált eszközöket Nórival hasznosítania:

Amikor sétáltunk visszafelé a mélygarázshoz, megláttunk egy olyan kukát, amihez nem kell kézzel hozzányúlni a nyitáshoz, elég ha az ember a lábával megbillenti a fémruadt alul. Hát Rodrigo nem változott semmit, naná, hogy ezt is demonstrálnia kellett...

Visszafelé elhaladtunk egy nagy park mellett, ahol már javában zajlott a karneváli rendezvény, volt egy nagy színpad is. Rodrigo azt mondta, hogy ez a hét hét még igazából a gyerekeké (a színpadon tényleg csak ők léptek fel...). de azért mi láttunk néhány lelkes beöltözött felnőttet is...

Mielőtt hazamentünk volna, Rodrigo körbevitt minket a városban (különösen az óvárosi részen), és megmutogatta, hogy merre mit lesz majd érdemes megnézni, így már majdnem teljesen sötét volt már, mire hazaértünk. Pilar pedig isteni vacsorával várt minket:

Ők Rordigoval aznap este bementek kocsival Las Palmas-ba aludni, mi pedig a következő pár napra egyedül maradttunk...

A hétfői napunk aztán elég mozgalmasra lett tervezve... Először is reggeli után el kellett jutnunk a kompkikötőbe, és felszállni a kompra. Oda egyszerűen eljutottunk, a kompra meg a felhajtás eléggé zegzugos volt, de végül leparkoltunk:)

Ettünk persze reggelit, de mire a komp elindult, az már órákkal korábban volt, így a büfében is bekaptunk egy falatot...

A komp nagyjából másfél órát megy, és sajnos nem lehet kimenni a fedélzetre (tán a nagy hullámok miatt), csak a dohányosoknak jár egy kis sarok, ahova kimehetnek. Így bent ültünk le a reggeli után, s amikor kiértünk a nyílt óceánra, meglepően erős hulámzással kellett szembesülnünk. Ehhez képest az a komp, amelyik Tallinn és Stockholm (vagy Helsinki) felé jár, ringatozó kis teknő csupán...

A kijutás már szinte rutinból ment a hajótestből, és Tenerifén is szerencsére szikrázó napsütés fogadott minket. Egy darabig a városban vezetett az út, de aztán hamarosan elhagytuk a lakott területeket és az út folyamatosan emelkedni kezdett..

Távolban a Teide csúcsa...

Az első célunk a Teide volt, amely nem csak a Kanári-szigetek, de egész Spanyolország legmagasabb csúcsa a maga 3700 méter feletti magasságával, a csúcs közelébe pedig egy felvonóval lehet eljutni. Rodrigonak hatodjára sikerült feljutnia (mindig rossz volt az idő), nekünk most a jelek szerint szerencsés napnak ígérkezett, felhőnek nyoma se látszott...

Időnként megálltunk fotózgatni, a magasság emelkedésével pedig a növényzet egyre jobban kezdett eltűnni. A vége felé már konkrétan olyan volt a táj, mintha a Holdon járnánk, egyértelmű volt a vulkáni eredet. Egyébként maga a Teide is egy szunnyadó vulkán, a leguttóbbi kitörést 1909-ben jegyezték fel, úgyhogy nem volt az olyan régen...

Ahogy közeledtünk a csúcs felé, a kis bogarunk egyszer csak elkezdett visítani, és a kijelzőn megjelent a "kevés a hűtővíz" jelzés... Leálltunk hát ahol tudtunk, megnéztük a tartályt, hát valóban a minimum alatt volt a szint, és mivel épp, hogy csak megálltunk, nem akartam kinyitni a fedelét... Írtam üzenetet Rodrigonak, hogy volt-e már ilyen gond (naná, hogy nem volt), és mivel a legközelebbi benzinkút is 20-30 kilométerre volt legalább, nem nagyon tudtunk mást tenni, mint a hűlés után a saját vizünkből kicsit kipótolni, mert desztvíz se volt a kocsiban, minek is lett volna... Onnantól ezzel nem volt gondunk szerencsére...

A csúcshoz az említett felvonó csak délután ötig vagy négyig közlekedik, de mi teljesen időben, már fél kettőkor odaértünk. Már messziről láttuk, hogy megy a felvonó, megnyugodtam, hogy szerencsénk van. Az örömünk csak a pénztárig tartott, ahol egy unottarcú szakállas pali közölte velem, hogy az összes jegyet eladta mára, vehetek holnapra, vagy vegyek online egy másik napra. Nem hittem a fülemnek... A felvonó kb 4-5 perces ingajáratban vitte az embereket, elég nehéz volt elképzelni, hogy miért is nem férünk bele az aznapi turnusba...

Azt tudtam, hogy másnap ide nem jövünk vissza (bárhonnan másfél óra autókázás, mert persze a sziget közepe a legmagasabb pont...), próbáltam győzködni, hogy adjon már három jegyet, de nem. Hajthatatlan maradt, és az utánunk jövőket is úgy elhajtotta, mint annak a rendje. Öt perc után aztán ezt is megunta, és inkább kitette a zárva táblát, ami pár órával a zárás előtt különösen röhelyes volt:(

Én kelléképpen csalódott voltam, ebből a napból ez lett volna a legfontosabb (legalábbis nekem), de úgy látszik, vissza kell oda mennünk, nincs mese...

Nem volt mit tenni, visszasétáltunk az autóhoz, aztán kerestünk egy helyet, ahol lehet valami könnyedet ebédelni, de az se volt könnyű. Az első hely, ahol megálltunk, teljesen ki volt fosztva, így egy másik éttermet kellett keresnünk...

Ott is ücsörögtünk egy darabig a teraszon odakint (kicsit hűvös volt), de a kutya sem foglalkozott velünk (sokan voltak), így inkább bementünk, ott legalább nem kelett fázni. Csak kis adag ételeket ettünk, hogy ne pusztuljunk éhen a szállásig...

Porte de la Cruz felé autózva a hűtővizes probléma nem jött elő szerencsére többet, és útközben még egy helyen megálltunk, ahol ez a lenti érdekes sziklaképződmény volt... Úgy hívják, hogy Mirador Piedra La Rosa, és egy vulkanikus képződmény. Hasonlóan kelekeznek ezek a "rózsák", mint a bazaltorgonák, és hasonló képpen látványosak is...

A város innen még kb egy órára volt, jó kis kanyargós úton mentünk le a tenger szintjére. A hotel környékén gyakorlatilag lehetetlen parkolni, olyan szűkek az utcák, de a szállás foglalásakor azt írták, hogy lesz hely, így nem aggódtam. Kiszálltam a kocsiból, hogy intézem a helyet, de Nettiék nem tudtak az utcán ott megállni, és a recepciónál meg kiderült, hogy a parkolóhelyért külön kellett volna szólni, már nincs helyük...

Így aztán bolyongtunk egy darabig, de aztán beállítunk egy fizetős parkolóba egy foghílytelken, de nem volt vészes, egy napért 2 eurót kértek csak, bár számlát nem kaptam sokat:) A szoba kelléképpen puritán volt, de egy éjszakéra megtette.

Gyorsan lecuccoltunk, aztán indultunk sétálni. Még mindig jó meleg volt, de igazi strand a környéken nem volt, és mindenütt a fekete vulkáni homok volt a parton:

Rengeteg volt a szikla is, egy kis öbölnél találtuk ezt a helyet, ahol aztán Nóri bemerészkedett, először csak bokáig, aztán csak bele is pottyant valahogy:) Óriási hullámok voltak itt is, a partszakasz meg tele kaviccsal és kagylódarabokkal...

A pancsolás után sétáltunk még egy órát kb, bekukkantottunk egy templomba, és egy kacatos boltba is, ahol a lenti hasznos dolgok mellett sok minden mást is lehetett kapni persze...

Ültessünk banánfát...

Kicsi cuki láma:)

Na, kinek kéne ilyen?:)

Amikor már majdnem sötét volt, leültünk vacsorázni, és a többség (kétharmad), akkor evett először piementos de padrónt, de azóta nagy kedvenc:

Mint ahogy ez a fokhagymás rák is, de ez már Lisszabon óta:

Hazafelé pedig Nóri is megtalálta a környék legjobb falfestményét:

Még lefekvés előtt a hallban ittunk egy koktélt, Nóri persze alkoholmenteset...

Másnap "csak egy" napirendi pont volt a tervek szerint, a Loro park meglátogatása. Van több állatkert és hasonló élménypark a Kanári-szigeteken, de sokak szerint ez a legjobb. Hát tényleg profin van felépítve, és mivel az éghajlat is kedvező, fóka, delfin, kardszárnyú delfin show is van, és ha már Loro (papagáj) a park neve, hát van papagájos bemutató is...

A parkba indulás előtt felmentünk a tetőre napfelkeltét nézni a szállodában:

A reggeli nem volt valami nagy szám, mondjuk volt kétféle jégkrém, ami azért ritkaság...

Természetesen minden show-ra beültünk a parkban előrelátó tervezéssel, és közben bejártuk a park szinte minden zugát is. Lehet látni galapagos-i teknősöket is, ekkora páncélosokat én még nem láttam korábban. A pingvinek szekciója is elég érdekes, egy épületben vannak, és forgószínpad szerűen egy járda visz körbe, itt kétszer is végigmentünk...

Naná, hogy voltak flamingók is...

Amit mindenképp érdemes még kiemelni, az az elképesztő flóra a parkban: ennyi egzotikus növényt egy helyen még sehol nem láttam. Ja, és még egy dolog: vany egy óriási nagy hálóval védett rész, ahol több emelet magasságú lépcsőrendszeren keresztül a fák lombjában lehet haladni, és mefigyelni közelről a papagájokat és más madarakat...

Mielőtt visszaindultunk volna a komphoz a kikötőbe, volt még káb másfél óránk, amit strandolással tölöttünk, a parktól nem messze volt egy homokos tengerpartrész. A homok kőfekete itt is, nekem nem is nvolt nagyom kedvem belemászni:)

Hát erre mennyi az esély? A bal oldali autótípussal közlekedtünk, a jobb oldalihoz hasonló meg otthon pihent a garázsban:)

Mint látszik, Nóri lábára is keményen tapadt a fekete homok, még jó, hogy a körömlakk világított, és mindig tudta, hol ér véget a tappancsa:)

A kikötőben aztán később volt kalandunk, mert alig találtuk meg a kompra behajtót, a Google térképen két-három potenciális helyszín is volt. Szerencsére időben indultunk, így belefért a 20-25 perces keresgélés...

Jó fáradtan érkeztünk vissza a szállásra Gran Canaria-n, de szerintem megérte ez a kis kiruccanás a másik szigetre...

Reggelig nem volt gondunk az alvással, inkább a felkeléssel, de aztán csak sikerült elindulnunk a sziget déli része felé. Aznapra Maspalomas környéke volt a cél, először is az ott lévő világítótornyot néztük meg. A közelében nem nagyon lehet parkolni, így sétáltunk kb egy kilométert... A tengerparton markánsan fújt a szél.... A toronyba be lehet menni, de a tetejére sajnos nem lehet kimászni, csak egy kiállítás van bemne...

Odalent a strandon önjelölt művészek hada faragja a homokot, és a művek megtekintését aprópénzzel lehet honorálni. Persze vannak komolyabb művészek is, az egyiktől Netti vett képeket. Ahogy nézegettük őket, a haverja nagyon nyomta a marketing dumát, a legkisebb jelző az volt, hogy jobb a feső, mint Picasso...

Sajnos a szél miatt a fürdőzés nem nagyon jött szóba, pedig már 11 óra körül járt az idő. Tettünk hát egy jó nagy sétát a homokdűnéken, majd leültünk ebédelni az egyik parti büfébe...

Ebéd után az volt a terv, hogy pár óra erejéig bemegyünk kettesben Nórival a közeli aquaparkba, s amíg bent vagyunk, Netti körbenéz a környéken. Szerencsére a parttól távolodva a szél elállt, s a kb 5 km-re lévő vízi vidámparkban már rekkenő hőség fogadott minket...

Kb egy órakor értünk oda, de az attrakciók nagy része dél körül nyitott, így nem sok időt vesztegettünk el. A zárás ötkor volt, és némelyik csúszdánál az volt kiírva, hogy négykor van az utolsó csúszás, így abban maradtunk, hogy ötkor találkozunk kint, aztán megyünk tovább egy másik strandra. Sajnos kísérőjegy nincs (én nem terveztem csúszni), de Nóri egyedül az életkora miatt nem is mehetett be, így én nézegettem abban a pár órában, hogy mi mindenen csúszkál...

Hát költöttek a parkra rendesen, és az egyik sarokban még fókákkal is lehetett volna úszni, de Nóri eleinte nem volt lelkes, a végén meg már nem volt rá lehetőség (előre megadott időpontokban lehetett csak...)

Nem messze innen volt egy fehér homokos strand, úgy hívták, hogy Anfi beach. Oda mentünk el még aznap, és amíg világos volt és sütött a nap, fürödtünk. Itt egész meleg volt a víz is, bár Nóri nagy bánatára különösebb hullámzás nem volt. Viszont rengeteg hal volt a vízben....

Lifttel is le lehetett jutni a partra...

Vacsorázni is a közelben vacsoráztunk, különféle előételeket egymást közt szétosztva. A képek itt olyan jól sikerültek, hogy most a szokásosnál is többet raktam be ide...

Mint látszik, bőven belekarcoltunk az estébe a hazamenetellel, így az alvással aznap se volt nagy gondunk később...

Az utolsó napunkat Las Palmas-ban töltöttük, de mielőtt ebbe belecsapnánk, egy kép Rodrigótól (még a második napról), nemrég kaptam:

Aznap reggel churros-al kezdtünk a piac mellett, de sajnos nem volt az igazi, kicsit olyan volt inkább, mint a lángos, nem is haosnlított azokra a churros-okra, amiket Santiago környékén ettem. Nórinak sem nagyon ízlett sajnos...

Utána bementünk a piacra, hát van néhány árus, aki a turistákra hajt, náluk a különlegességek aranyárban mennek...

Hát némelyik gyümölcsről vagy zöldségről fogalmam sem volt, hogy micsoda tulajdonképpen...

A piac után rövid séta következett, majd meglátogattuk a Kolombusz házat. Hogy valóban élt-e itt, azt jótékony homály fedi, mindenesetre a kiállítás azért érdekes. A ház udvarában két méretes papgáj él, miattuk az udvar tetején háló van, hogy ne tudjanak elrepülni...

Ebéd előtt még benéztünk a székesegyházba, odabent egész kellemesen hűvös volt...

Mielőtt leültünk volna enni, visszamentünk a piacra pár dolgot venni, mert hamarosan zárt (például pimientos de padrón-t nagy mennyiségben...) Akkor fotóztam ezt a pénzváltós automatát...

Ismét tapas ebédet tartottunk, illetve kértünk egy főételt is, ilyen puhára elkészített szaftos tintahalat (utolsó fotók), még nem ettem...

Mi még Nórival kinéztünk a strandra egy-két órát (Netti már nem akart jönni), hát nem kicsit volt meleg...

Ennek ellenére Nóri "fázott", no meg a hullámok sem voltak olyan óriásiak, így kicsit rövidebb lett az ott tartózkodás, mint terveztük. Úgy volt, hogy Rodrigo is csatlakozik hozzánk, de végül nem jött...

Este Pilar is ott volt a házban, és tartottunk egy kis közös főzést...

Nóri nagyon szeretett volna kaktuszgyümölcsöt szedni, végül Rodrigo segítségével szedtek is párat, de még mindig van belőle, a tüskék azért elggé gátolják a kulturált fogyasztásukat...

Rodrigoval ittunk néhány helyi sört (kedves módon előre bevásárolt), szegénynek némelyiket eléggé lepontoztam, ennél például teljesen elhűlt, mert ez volt e legdrágább:) De attól még nem volt jó...

Pilar tengeri vacsorát készített, mint látszik, de valahogy sem Nórinak, sem Nettinek nem ízlett annyira, bár tény, hogy ők nem sütik agyon se a halat, se a rákot...

Napok óta terveztük, hogy sütünk együtt pogácsát, végül ez is összejött, bár a lisztet ki kellett egészíteni egy másik fajtával, mert finomlisztből nem volt otthon elég... A túrót mi hoztuk hozzá Tallinnból...

Jó sokáig beszélgettünk, és közben Pilar visszament Las Palmas-ba, mert másnap korán kellett mennie dolgozni... Rodrigo ott aludt velünk, mert megígérte, hogy kivisz minket a reptérre másnap... Éjszaka Netti finoman szólva nem volt túl jól, fájdalomcsillapítókkal is épphogy csak el tudtunk indulni a reptérre. 9 fok volt reggel az autó szerint, Rodrigo szerint elromlott a mérője... Pedig egy frászt, ahogy leértünk a hegyről Las Palmas-ba, mindjárt 17-18 fok lett...

A reptéren a becsekkolás után rögtön megkerestük a gyógyszertárat, és vettünk Nettinek gyógyszert, Nórinak meg csipeszt, mert neki meg kaktusztüske ment a kezébe... Szerencsére a gyógyszerész bácsi értette a dolgát, még arra is rákérdezett, hogy épp érkeztünk-e, vagy most repülünk, és rögtön módosította az ajánlatot a kapott infó után... Netti bevette a gyógyszert, aztán aludt is Brüsszelig... Eredetileg az volt a terv, hogy a 4-5 óra várakozást bent töltjük a városban, de aztán végül csak Nórival ketten mentünk be egy kicsit sétálni:

Naná, hogy a sültrkumplit nem lehetett kihagyni:

Goffrit már ettünk a reptéren, ez így kimaradt...

Most épp ruha nélkül...

Csak hogy visszataláljunk majd...

Amikor visszatértünk a reptérre, kaptam egy SMS-t a Nordica-tól, hogy bocsika, de a fél kilences járatunk majd csak este 10-kor indul.... Ó, hogy az a... Ezt követően jöttek az SMS-ek szép sorjában, tologatták az indulást, a csúcs 23:40 volt... Ezt aztán gyorsan visszavették 20 perccel, mert valakinek beugorhatott a központban, hogy a 23:40 már túl van a kompenzációs határon...

Csak hogy a várakozók ne unatkozzanak, ez ötpercenként ki volt vetítve az egyik falra:

Hát nem kissé voltam morcos, de még nem volt vége a napnak... A reptér lassan kezdett kiürülni, már csak egy moszkvai járat volt a tervben még a miénk mellett. Elvitelre még épp kaptam egy sört a Sport bárban (kissé későn ébredtem...), aztán nyögvenyelősen csak bejelentették a beszállást... Beültünk a gépbe, és Nóri itt még azt hitte, hogy fel is fogunk szállni...

Osztogattak párnát és takarót, Nóri szólt, hogy kérjek neki is... A stewardess azt mondta, hogy persze mindjárt hoz, de vár még egy kicsit, mert lehet, hogy nem is lesz rá szükség, a kapitány mindjárt mond valamit... Hogy mi van??? Nem telt bele pár perc, a kapitány tényleg magához ragadta a mikrofont, először észtül. Az észtek reakcióiból rögtön leszűrtem, hogy nem az hangzott el, hogy a sokórás várakozást kompenzálandó a Nordica minden utasnak adott egy éves bérletet minden járatra, hanem valami más...

Utána elmondta angolul is, a lényeg az volt, hogy nemrég szóltak neki, hogy a reptér légterét egy kezdődő sztrájk miatt éjféltől lezárták, senki nem megy sehova... Hát bakker, el nem hiszem, hogy ezt két órával korábban nem tudták... Hát hirtelen lett sok KBK mérges ember, mehettünk a service desk-hez... Ott aztán a moszkvai csapattal együtt jó sokat sorbaálltunk, és pofátlan észtek még be is soroltak előttünk, úgy csináltak, mintha haverok lettek volna, pedig nem. Amikor meg szóvá tettük, totál hülyének néztek...

Na mindegy, végül kaptunk szobát a közeli hotelben, és másnap délelőttre ígérte a Nordica a járatot. Kaptunk két szobát, a reggeli is egész jó volt, de azért az ilyen intermezzokat szívesen kihagynám. A LOT-nál megreklamáltam az ügyet (közös járatuk volt a Nordica-val), és azóta kompenzációt is fizettek, úgyhogy azért nagyon rosszul nem jártunk. Másnap, ahogy Tallinn felé érkeztünk, a földön nagyon fura fehér izéket láttunk, teljesen elszoktam tőle...