Érdekességek...

Nem történt semmi különös azóta, mióta utoljára pár napja írtam ide pár sort, de mindjárt vége a hétnek, lazítok egy kicsit, rámfér. Az elmúlt hetekben Leo, az észt kolléga, aki mellettem ül nap mint nap, mesélt egy-két érdekes történetet. Az egyiknek a főszereplője egy volt kollégája, ha minden igaz, akkor már leszerelt a hadseregből. A történet abban az időszakban játszódik, amikor még minden kissé kuszált volt itt Észtországban a '90-es évek elején. A függetlenséget már kikáltották, az észt hadsereg megalakult, nagyon kezdetleges formában és felszereléssel, a szovjet hadsereg viszont még nem ment haza...

Szentpéterváron és a határ melletti orosz területeken sem tudta még senki pontosan, hogy mit hoznak a következő évek, kezdett formálódni a jövő Oroszországa, és ebben az időszakban kezdtek errefelé is népszerűek lenni a terepszínű gyakorlóruhák, fellendülőben volt a military boltok üzletága. (Nálunk is akkor jelentek meg az ilyen boltok.) Szóval a történetben a főszereplőnk katona volt, méghozzá Narvához közel egy laktanyában, ahol a mai napig 90% feletti az orosz többség, kényes terület tehát... A 24 órás szolgálatának végén úgy ahogy volt, egyenruhástul elindult haza. Annak idején minden észt katonának lehetett saját fegyvere, amit a laktanyán kívül is nyugodt szívvel hordhatott bármikor. Főhősünk tehát elindult haza, és felszállt az első vonatra, ami Narva felé ment. A vonatban olyan kocsik voltak, amelyekben az ülések fölött lehajtható fekhelyek voltak, szinte majdnem hálókocsi volt. A vonat indulásáig volt még vagy húsz perc, minden fánál megállt, a kolléga úgy számolta, hogy majd másfél órát szundíthat még, mire begürdülnek Narvába.

Felmászott hát, s ahogy volt, egyenruhástul, pisztolyostul elaludt. Ha ránéztek a térképre, akkor jól látszik, hogy Narva után Ororszország belseje felé haladva a vasút Szentpétervár felé megy. A történet főhőse kissé fáradt volt, s természetesen nem ébredt fel Narvában, a vonat pedig továbbzakatolt a határ felé. Jellemző arra az időszakra, hogy a határokat nem erősítették meg, határőrök sem nagyon voltak. Először az észt kormány gondolta úgy, hogy tán határőrséget kéne felállítani, a szovjet hatalom ilyen apróságokkal eleinte nem gondolt. De akkoriban még az észtek sem voltak ezzel 100%-ig készen, így hát a vonaton aludva úgy át tudott átmenni a katonánk a határon, hogy a kutya nem ébresztette fel, nemhogy bármi papírt kértek volna tőle.

Szentpétervár jópár száz kilométerre van Narvától, de a pályaudvara igencsak zajos lehetett, mert erre már a főhős is felébredt, és kétségbeesve nézett körül, hogy hol a fenében is van. Pillanatok alatt realizálta, hogy fegyverrel, észt uniformisban lenni Oroszország egyik legnagyobb városában nem sok jóval kecsegtet, így a pisztolyt gyorsan elrakta valahová a ruhájába. Utána lemerészkedett a vonatról, és kétségbeesetten nézett körbe, honnan indul a következő vonat Narvába. Mivel még Észtországban sem nagyon volt ismert az észt egyenruha, szerencsésen megúszta az esetet, mert a pályaudvaron őgyelgő divatból militarista fiatalok között könnyen elvegyült, a kutya se nézte, hogy miféle embléma van még a gyakorlón... Nem sokat kellett várnia a következő vonatra sem, s már csak azon kellett izgulnia, hogy hazafelé se tartóztassák fel. Nem volt ezzel sem gond, és igen csak fellélegzett, mikor órák múlva beért Narvába. Csak onnan merte a főnökeit felhívni, és elmesélni, hogy milyen kalandokban volt része...

A másik dolog, amiről mesélni akartam, egy édességhez kapcsolódik. A Kalev már sok éve gyárt egy Tõmmu nevű édességet, sok boltban láttam is már, de még nem kóstoltam. Egyik reggel Leo jött be, és közölte, hogy most meg fogjuk kóstolni a "politikailag leginkorrektebb" észt édességet. Mint sok más oltári nagy baromság, ez a "politikai korrektség" (political correctness) is amerikai találmány. Pár éve a hajamat téptem az ehhez a fogalomkörhöz köthető idiótábbnál idótább történeteken, ma már csak röhögök rajtuk. Hogy azért a hatást még jobban fokozzuk, egyet felidézek. Jópár évvel ezelőtt történt, az USA-ban egy tavat a helyiek már sok-sok éve úgy hívtak, hogy Pussy tó (mit szépítsük, puncit jelent és kész). A szövetségi kormánynak, meg később az adott állam kormányzójának is szemet szúrt ez, és kötelezték a helyieket, hogy nevezzék át a tavat. Ők meg persze dúltak-fúltak mérgükben, minek pofáznak bele kívülről, mi az ő tavuk neve. Az indoklás persze az volt, hogy a név nem "politikailag korrekt". Gondolkodtak hát, és úgy gondolták, hogy a legjobb az lesz, ha úgy nezevik el, hogy "The lake of the political correctness" (A politikai korrektség tava...). Na ez aztán végképp kiverte a biztosítékot, és ez se ment át a döntőbírákon. Na de visszatérve erre az édessége. A neve tehát Tõmmu, ami magyarul feketést, feketét jelent. Az észteknél a sötét bőrű emberekre használt szleng szó ez, s érdekes módon az elnevezéssel senkinek semmi baja. Bár nálunk is volt négercsók, tán még van is.... Az íze egyébként olyan, mint a sportszeleté, ebben is rum van (illetve tán csak aroma), érdemes megkóstolni.

Végezetül, az előző posztban pedig írtam, hogy lesz majd kép a jégsrákányról a Kadriorg parkból: