Estonia: Töltött káposzta, focikupa és kincskeresés...

Péntekre meghívtam Rodrigot, Gary-t és Jorge-t egy kis töltött káposztára, ami nem is volt olyan kicsi, hisz a legnagyobb fazekunk csordultig megtelt az egy kiló húsból készült tekercsekkel. Ennyihez már kell előkészület, így konkrétan ráment két estém. Az egyik este a paradicsomszószt kreáltam meg, közben forró vízben szétszedtem a káposztát. Másnap kikevertem a tölteléket, és betöltöttem a leveleket, mindkét fázissal elszöszmötöltem majd két órát.

Mindenkinek ízlett (Gary időközben kipróbálta a magyar étterem verzióját itt Tallinnban már sajnos...), csak Jorge nem bírt utána éjszak aludni, Gary és Rodrigo már edzett a magyar konyhához....:) Majd éjfélig elbeszélgettünk, aztán az utolsó busszal leléptek. (Nóri még hétfőn is töltött káposztát reggelizett, azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az egyik kedvenc étele, ami azért gyerekeknél nem tipikus...)

Gary tanul...:)

Gyerekek játék közben...

Másnap volt a focikupa, és nagyon bíztam benne, hogy felépülök addigra. A bemelegítésnél aztán sajnos kijött, amire számítottam: mozogni és futni tudok, de labdába rúgni nem. Ez a nyomorult futsal labda vagy háromszor nehezebb, mint a normál focilabda, nem is pattan, s ha valaki belerúg úgy izomból, szinte visszarúg, mint egy AK-47-es. Ez meg ugye egy meghúzódott izomnak nem olyan marha jó, hát nekem se volt az. Az ötödik rúgásnál visszajött ugyanaz a fájdalom, mint egy hete, nem volt értelme erőltetni a dolgot.

Hálóban az egyik magyar gól, a törökök bánják...

Azért az észtek elleni első meccs utolsó másfél percére beálltam, mert Erik teljesen elfáradt. Nem kellett volna... Addig 0:0 volt az állás, s a legaktívabb 14-es számú észtet fogtam hátul. Egy fejjel magasabb volt mint én (képzelhetitek mekkora volt...) és a kapus rádobta a labdát. Próbáltam előtte emelkedni a levegőben, annyi esélyem volt, mint Frakknak a macskaszépségversenyen. (Laci utólag elmondta, hogy vicces volt nézni ugrás közben a halálra vált arcomat...). Balázs mögöttem a kapuból szintén árnyékra jött ki, így a gyerek kettőnk közül másodjára befejelte irtó mázlival. Ezzel buktuk is az első meccset, pedig voltak helyzeteink korábban...

Eredeti kapusunk, Csaba, sajnos Ukrajnában ragadt, így Balázsnak kellett védenie. Így aztán még egy emberrel kevesebben voltunk, s gyakorlatilag egy cserével játszottuk végig a tornát. A dél-afrikai csapat visszalépett, helyettük az ész veteránok fiatalos csapatával küzdöttünk meg, akik versenyen kívül indultak el, csak azért, hogy ki legyen a létszám. Velük játszottunk egy békés döntetlent, és jött a sorsdöntő meccs a törökökkel, akik addigra már legázolták 3:0-ra az amerikaiakat és az észteket, akik közben szintén lenyomták az USA-t. Úgyhogy nekünk ez ki-ki meccs volt, nyerni kellett volna. A törökök kb 10-12 játékost vonultattak fel, azaz végigrohanhatták az egész meccset gond nélkül. Ennek ellenére megleptük őket, 2:0 volt ide az első hét perc, közük nem volt semmihez. Jelzem, addig gólt sem kaptak... Aztán az eredményen begőzölve beindultak, mi meg megtettük azt a szívességet, hogy 2:0-nál is kitámadtunk...

Mondjuk az is igaz, hogy akkor meg voltak roppanva, de aztán egy szerencsés góllal szépítettek. Még a középkezdés sokkja tartott, amikor a következő támadásból öngóllal egyenlítettek. Így aztán az utolsó öt percben öt gól rúgtak, mi meg összeroppantunk, 5:2 lett a vége. Az amerikai csapat legyőzése csak szépségtapasz volt, kiestünk. Ennek ellenére a torna gólkirálya ismét Tóni lett, igaz most megosztva, mert a már említett észt 14-es két meccsel többet játszva behozta őt.

Sok kép van még itt. (Remélem jó a link, otthon majd le kell ellenőriznem...)

Vasárnap esős idő volt egész nap, így estéig otthon maradtunk, és csináltam hamburgert ismét (minden saját volt, a buci is...). Ezúttal kisebbeket, így Nóri is át tudta harapni. Este pedig elmentünk Nórival egyet sétálni, megkerestünk két "geoládát" a közelben, de mint a képeken is látszik, mind a kettő mikro méret volt...