Helsinki és a tallinni állatkert (valószínűleg mindkettő utoljára)

Még valamikor 2012-ben, amikor először jártunk Stockholmban, Nóri a kijárat felé közeledve a vidámparkból megkérdezte, hogy vissza fogunk-e valaha ide jönni. Mit mondhattunk neki? Hát csakis az igazat, hogy valószínűleg soha többet, amitől persze kissé elszontyolodott... De aztán valahogy ugye mégis úgy alakult, hogy idén visszatértünk oda, s most, amikor kifelé jöttünk a vidámparkból Helsinkiben, ugyanez a kérdés hangzott el.... No persze most sem tudtam mást mondani, de hát ki tudja, bármi megtörténhet...

Szóval Helsnki negyedszer! Tervezve volt, hogy az észtországi tartózkodásunk vége előtt ellátogatunk még egyszer a finn fővárosba, de még nagyobb lökést adott a tervezésnek az a tény, hogy márciusban a Viking Line drasztikus akciót hirdetett, s az amúgy is viszonylag kedvezményes jegyeik árát nagyjából 50 %-al mérsékelte pár napra. Azt gondoltam akkor a -4 fokban, hogy május 31-én nem lehet már olyan pocsék idő, házi feladat se lesz már nagyon, így megrendeltem a jegyeket.

Sajnos a szokásos június eleji magyar követségi rendezvény a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából pont erre a szombatra lett téve, de addigra már a hajójegyünk ki volt fizetve, így arról a rendezvényről ebben az évben lemaradtunk.

Az idő végül nem volt valami kellemes reggel, kissé ködös és csepergős reggelre ébredtünk, csak remélni tudtuk, hogy az öböl túlpartján más szelek fújnak... Hát szél az fújt becsülettel, de felhőkben sem volt hiány, s az első komolyabb napsugarakra is délutánig várni kellett. De összességében egy szó nem érhette ez alkalommal sem a szervezést, ki sikerült fogni egy nagyjából esőmentes napot (öt percre esett csak, közben meg sütött a nap), s nem sem túl meleg, sem túl hideg...

A vidámpark csak egykor nyitott aznap, így próbáltam valami programot beiktatni arra a két és fél órára, a hajónk 10:40-re ért be ugyanis a kikötőbe. A választásunk végül a Lumous névre hallgató múzeumra esett, ez tulajdonképen a finn természeti múzeum. Lettek volna más opciók is, de mindegyik olyan messze volt a városközponttól, hogy akkor egy félnapos programmal kellett volna számolni.

Ez a múzeum viszont viszonylag gyorsan, nagyjából 20 perc alatt elérhető a kikötőből, úgyhogy erre vettük az irányt. Nem mondom hogy olcsó (de hát mi olcsó ebben a városban...), de szerintem feltétlen megéri a látogatás, főleg ha az embernek iskolás korú gyermekei vannak, akik szeretik az állatokat. A múzeum több szinten mutatja be az állatvilág fejlődését, természetesen fő fókuszban a finn faunával (nem a szaunával ezúttal:)) s a kiállítás olyan gazdag, hogy simán el lehetne itt is tölteni fél napot, s a végén már igen csak be kellett gyorsulnunk... A földszinten volt egy időszakos kiállítás is, amely a csontokra koncentrálva mutatja be az evolúció némely részletét, hát ott még bálna csontváz is van...

Kakigyűjtemény...

Ötletes, minden fedél alatt egy csomó ürülék:)

Nóri állatszőröket simogat, a hód volt a legpuhább...

A vidámparkba ezúttal a 3-as villamos helyett a 23-as busszal mentünk, mert a közlekedési vállalat honlapján azzal riogatják az utazóközönséget, hogy a 3-as villamos egyes szakaszai olyan szinten fel vannak túrva, hogy ott pótlóbuszok járnak. Sajnos pont lemaradtunk a buszról, így várhattunk vagy tíz percet, de így is nyitás után negyedórával már ott tolongtunk a pénztárnál...

Szerencsére mivel az idő nem volt a legfájintosabb, a park nem volt annyira tele, mint szokott, így a sorok sem voltak túl hosszúak. Volt egy új förmedvény is, ami Kingi névre hallgatott, később láttam rajta a dátumot is, valóban ebben az évben telepítették. Ebbe az olasz gyártmányú szerkezetbe egyszerre 24 vállalkozó kedvű alany fér be körkörösen ülve, s szép lassan felcigelik őket 75 méter magasra, miközben forognak körbe és élvezhetik a panorámát. No nem sokáig, mivel a csúcsot elérve pár másodperces szünet után szabadeséssel küldik vissza őket Föld anya kebelére, a legdurvább időszakban 23 m/s sebességgel, amit leginkább úgy lehet tán felfogni, hogy egy durván hatemeletes ház tetejéről egy másodperc alatt érkezik valaki le. A 75 méter nagyjából egy 18-20 emeletes háznak felel meg, s ebből tán már ki is található, hogy nekem eszem ágában sem volt rá felülni. Mivel csak 130 cm volt rá a limit, így Nóri természetesen járt rajta Nettivel, ha jól emlékszem, akkor háromszor is...

Szép nagy tulipánok...

Mint említettem, délutánra az idő viszonylag megszépült, s csak arra a pár percre eredt el az eső, amikor amúgy is bent tartózkodtunk valahol, utána meg hamar el is állt, s közben a nap is kisütött. Majdnem nyolc óra volt, mire elhagytuk a helyszínt (kilenckor volt záróra), fél tízkor ment a hajónk visszafelé... Mire Tallinnba értünk, mindhárman eléggé elfáradtunk, Nóri majdnem bealudt a taxiban. Először történt meg egyébként, hogy észt taxissal találkoztam Tallinnban, az elmúlt négy évben erre nem volt példa...

További képek Helsinkiről itt.

Másnap jó sokáig aludtunk, s csak dél elmúltával indultunk el az állatkertbe, ahol aznapra speciális gyerekprogramokat hirdettek. Eszméletlen mennyiségű ember volt a területen belül, elképzelhető, hogy aznap egy teljes havi forgalmat bonyolítottak, vagy még többet. Nóri persze minden attrakciót szeretett volna kipróbálni... Mióta utoljára itt jártunk, az állatkert szert tett néhány új állatra, most például már orrszarvúk is vannak a lakók között.

"A kék norvég szeret a hátán pihenni..."

Helsinki van legközelebb...

Óriási kihasználatlan tartalékok vannak még, szerintem nagyjából a terület fele lehet eddig hasznosítva, de már így is kihívás bejárni. Fél hét felé mindhárman kissé lefáradtunk, utána szépen elindultunk haza. Ez a hét elég zsúfolt lesz, most van a szokásos éves konferencia, így nem nagyon lesz időm írni. A jövő héten meg egy másik rendezvényünk lesz, így akkor is eléggé korlátos lesz a kapacitásom, de majd kialakul...

További képek az állatkertes napról itt.