Szóval az idő nem volt olyan sokat ígérő, mint legutóbb, mikor Tallinnból elindultunk, mondhatni csípősen hideg és szeles volt, de legalább sütött a nap. A tengeri út már nem volt sem ismeretlen, sem szokatlan, Nóri pedig az első tíz perc után (vacsoráztunk legelőször is...) rögtön bevette magát a játszószobába. A hajó csak este hatkor indult, s mivel valószínűleg nem csak nekünk jutott eszünkbe a május 1-i időszak kihasználása, sok utas volt a Baltic Princess fedélzetén. Ez sem kicsi hajó:
Nagyjából este tízig voltunk fent, akkor már a játszót is zárják, de aztán én végül megnéztem az Atlético Madrid meccsét, akik akkor a BL döntő visszavágóját játszották. Szerencsére éjszaka a tenger nyugodt volt, így viszonylag jól tudtunk aludni, csak a telefonom ébresztett túl korán (tallinni időre volt állítva, s mivel a kabinban nem volt semmiféle internet, meg a GPS műholdak se látszanak, így nem nagyon tudott pozíciót fogni, ergó nem állított automatikusan időzónát, pedig szokott), mert Stockholm ugye ugyanabban a zónában van, mint Pest.
 |
| Jön a Tallink Helsinkiből... |
 |
| Gondolnak a hajón a kutyákra is... |
Van a kabinban TV is, Nóri kérte, hogy kapcsoljam be próbaképp, amíg öltözik. Az egyik csatorna egy kamera képét mutatta, ami a hajóra volt szerelve. Akkor még erőteljesen félhomály volt odakint, s a kamera lámpájának fényébe időnként belerondított valami "zaj", amiről én azt gondoltam, hogy csak köd gomolyog, Netti szerint pedig hó vagy eső lehetett...
Na ne már, ezt ellenőrizni kell. Aznapra 10-12 fokot mondtak erre a vidékre reggelre, ilyen időben hó nem lehet, gondoltam én. Ehhez képest, amikor felértünk a fedélzetre, és kinéztünk, tényleg esett a havas eső. A hőmérséklet 5-6 fok körül lehetett, tehát volt hova javulni... Mondjuk nekem szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy ez nem mehet így tovább sokáig, egyszerűen nem lehetünk ilyen szerencsétlenek...:)
Akkor már a szigetek között kanyargó csatornák egyikében voltunk, nekem ez az út leglátványosabb része. Különösen akkor, ha az idő is kedvez, és napsütésben sikerül ideérni, de azért így sem volt rossz. Még a kabinban reggeliztünk, Nóri ment a játszóba ismét, én meg kértem egy kávét és forró csokit Nórinak, aztán élveztem a látványt...
Mire aztán végre bekanyarodtunk a kikötőbe, a havas eső természetesen lassúbbodott, egyre inkább eső lett belőle, végül pedig el is állt. A hotelhez hamar oda lehet érni a kikötőből, s idén is a Scandic Ariadne hotel lett a befutó. A szoba még nem volt készen, de szerencsére Stockholm kártyát tudtunk venni, így ezzel nem kellett kínlódni ezúttal a városban legalább.
Ami úgy rögtön feltűnt: Stockholm ezúttal is sokkal "zöldebb" volt, mint Tallinn, a fák kivétel nélkül teljes vértezetben pompáztak, némelyik már virágba borulva. A parkokban lévő virágokat meg már ne is említsük, itt valahogy jóval nagyobb a növekedési potenciáljuk, pedig a térképre nézve a két város nagyjából ugyanazon a szélességen fekszik.
Első célpontunk a Tom Tits Experiment nevű hely volt, amihez meglehetősen sokat kellett utazni, először is metróval vagy 20 megállót. A metró után még buszozni is kell, mert ez a látványosság igazából nem is Stockholmban van, hanem Södertalje-ban, ahova csak óránként megy busz, így be tudtunk ugrani némi tápértékre a metró megálló melletti élelmiszerboltba is.
A busz nem áll meg sok helyen, ellenben elvisz a világ végére, Nóri meg különösen várta, hogy oda érjünk már, mert folyamatosan puhult a jégkrém, amit már nem volt idő a megállóban megenni, s a buszon addig gyúrogatta, amíg szépen meg is puhult:) No persze megette azért... Nyomtattam előre térképet, mégis sikerült elsőre elvéteni az irányt, amit azért 200 feleslegesen megtett méter után sikerült korrigálni, és megtaláltuk a célpontot.
De mi is ez a Tom Tits Experiment? Képzeljetek el egy lepukkant kisebb méretű ipartörténelmi műemléknek is elmenő épületet, ami gyakorlatilag nem lenne jó semmire, s van egy méretes udvara is, szerencsére fákkal. Élelmes emberek telezsúfolták a szintjeit (különösen az első kettőt), mindenféle szemléltető kísérlettel az optika, hidraulika, mechanika és számos egyéb imperialista áltudomány területéről, körülbelül olyat kell elképzelni, mint a Csodák Palotája... A felső két szint már nem annyira látványos, a tetőtérben például az emberi test áll a központban, érdeklődők játszhatnak "belső szervek kirakósdit", a még érdeklődőbbek pedig akár a nemi szerveket is rakosgathatják össze darabonként. (Tényleg.)
 |
| Kissé morbid... |
 |
| Na honnan jön a víz? |
Emellett még ott van az udvar is, ahol szintén van mit nézni, kipróbálni, így aztán nem csoda, hogy a honlapon erősen javallják, hogy az ember minimum fél napra tervezze az ittlétet. A kertben Nóri egyszer csak azt mondta, hogy nem is kell másnap vidámparkba menni, mert ez a kert van olyan jó, hogy... Aztán inkább nem fektetett erre nagyobb hangsúlyt, nehogy aztán még komolyan vegyük...:)
Szóval aki szeretné gyermekei fejét szórakoztató módon teletömni mindenféle olyan dologgal, amit esetleg a tankönyvekben zsigerből átugranak, vagy mert uncsinak találják, mert pár hülye az osztályból ezt mondta nekik, akkor ez a hely nekik lett kitalálva. Szabadnap lévén özönlött is ide az értelmes szülők hada gyerekekkel karöltve, szép sorban állás volt a bejáratnál. De hangsúlyozottan megérte odamenni, én is élveztem minden percét, de aztán hat körül be is zártak.
Ja, míg el nem felejtem: aki autóval jön, az ilyen táblára számíthat:
 |
| Szőke nőknek sansza nincs:) |
Visszafelé már zárva volt a bolt, s mivel Stockholm külvárosi része (a kikötő környéke az...) nem arról híres, hogy marha sok vendéglátóipari egység lenne nyitva, tulajdonképpen szerencsések voltunk, hogy a hotel melletti pizzéria nyitva volt, és tudtunk valamit falatozni vacsorára. A tulaj egy ötvenes éveit taposó török fickó volt, aki megörült nekünk nagyon, amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk (hosszú idő után ő volt az első külföldi, aki majdnem helyesen ki tudta mondani azt, hogy "magyar"...), s a végén Nórinak még egy nyalókát is adott ajándékba...
 |
| Nóri vacsija... |
 |
| ... s lemegy a nap... |
Az én jobb térdem sajnos eléggé kikészült aznap estére a mászkálástól, reméltem, hogy rendbe jön reggelre... Hát nem mondhatni, hogy teljesen rendbe jött, de szerencsére tudtam vele menni, így reggeli után indultunk is a metróhoz, s a belvárosban leszállva átmentünk a 7-es villamoshoz, ami Djurgarden irányába visz. Már a villamoson is hatalmas tömeg volt, hát még a szigeten. Az Északi múzeumban terveztük eltölteni az időt a Vidámpark nyitása előtt, itt én már jártam 2006-ban.
Fantasztikus múzeum ez is, és igazából ezt se lenne illendő egy-másfél óra alatt elintézni, ahogy mi tettük, mert az anyag alapján el lehetne ott tölteni simán az egész napot. Mindig vannak időszakos kiállítások is, most éppen a "csíkok", mint minta szerepéről az élet különböző területein....
Megpróbáltunk bejutni a Junibackenbe utána (ott már jártunk 2012-ben), de olyan sor kígyózott előtte, hogy látni lehetett, mekkora tömeg lehet már odabent, meg egyébként is: ha be is jutunk, fél óra múlva legkésőbb ki kellett volna jönnünk, hogy a vidámpark nyitvatartási idejét teljesen ki tudjuk aknázni... Ugyanilyen sor állt a Vasa múzeum előtt is, de oda úgysem akartunk menni mostan...
A Vidámpark felé sétálva a jobb oldalon belebotlottunk az ABBA múzeumba, amely eléggé el nem ítélhető módon, nem szerepel azon a listán (tán egyedüliként a városban...), ahová a Stockholm kártyával be lehet jutni. Az ára viszont nem két fillér, annyira meg egyikünket sem érdekelte (pláne Nórit, képzelhetitek...), hogy mindenképp bemenjünk... Ballagtunk inkább a Gröna Lundhoz (ez a vidámpark neve), ahol addigra már méretes sor állt, pedig hol volt még a nyitás...
A sorban állás elég béna módon volt megoldva, tulajdonképpen az a sor volt lassabb, ahol a Stockholm kártyások álltak sorban, holott nekünk maga a belépés ingyenes volt. Mindenki másnak magáért a belépésért is külön fizetni kellett, s az a sor mégis gyorsabban haladt... Ez a fajta rendszer nem is nagyon tetszik,de ezt tán kifejtettem már két éve is: szerintem tapír dolog külön pénzt szedni azért, hogy valaki betegye a lábát a területre (nem is keveset!), ugyanakkor meg lehúzni az illetőt még egy körben, ha már bent van, és csorog a nyála (no persze a napijegy a legolcsóbb megoldás...), s mindemellett vannak még speciális attrakciók is, amire még a jó drága napijegy sem jó, ez már főleg gyomorforgató...
Amikor végre sorra kerültünk (előttünk egy rém unszimpatikus leánypáros ácsorgott, valószínűleg éves bérletet vettek, mert irtó lassúak voltak...), s megvolt a belépőnk, a csajszi még beküldött volna minket a másik jegypénztárhoz, hogy álljunk sorba még egyszer, és vegyük meg ott a karszalagot. Na mondtam neki, hogy ennyire azért ne, gyorsan ide a karszalagot is...
Amíg Nóri és Netti felültek az első játékra, a nap is kisütött, s az első beszélgetésfoszlány, amit elkaptam, magyar volt. Apuka és anyuka jött egy Nóri korabeli lánnyal, ellépdeltek mellettem, de aztán napközben már nem láttam őket többet. A nagyon durva attrakciók közül kettő sem ment, pedig aztán Nóri nagyon rá volt készülve, hogy most aztán mindent kipróbál... No azért volt mit próbálgatni, s szerencsére az időjárás is kegyes volt: az előző napi havas esős trutymák időnek nyoma sem volt, többnyire szépen sütött a nap. No azért a kabát nem nagyon került le rólunk, de ez a képeken is látszik...
 |
| Na ezt ki vállalná be?:) |
Meglátogattuk Pettson és Findus házát is ismét, ezúttal még tudatosabban fényképezve:
További képek (s az egész útról) itt vannak.
Hogy meddig maradtunk ott? Természetesen zárásig, s hazafelé beléptünk egy gyorsétterembe, mert ugye más nagyon nem volt már nyitva sehol, meg hát késő is volt. Altatásra nagyon nem volt szükség...
Harmadnap először Gamlastan felé vettük az irányt, mert az óváros melletti szigeten (Riddarholmen), meg akartam Nettiéknek mutatni azt a templomot, ahol a svéd királyok vannak eltemetve. Sajnos ennek a nyitvatartása már 2006-ban is rapszodikus volt, tán harmadjára jutottam be. Azóta ez nem sokat javult, mert hiába voltunk ott szerintem emberi időben (tíz óra körül), nem nagyon volt nyitva.
 |
| A híres templom... |
Pedig simán belefért volna a Postamúzeum előtt, ahová ezt követően mentünk:
Két éve már voltunk itt, de akkor egy szülinapi parti miatt a postahivatalt nem lehetett kipróbálni. Itt a gyerekek beöltözhetnek postásnak, sokféle dolgot lehet játszani, s többek között van igazi postaláda is, ahová egy általuk elkészített képeslap díjmentesen bedobható. Nóri készített is egyet nekem, ami kb egy hét múlva megjött... Volt ott rengeteg bélyeg is ömlesztve az asztalon dekorációnak (a többség használt volt), s örömmel láttam, hogy akad egy-két magyar ismerős is...
Nóri nem is nagyon akart innen elmenni, de aztán rábeszéltük, hogy menjünk el a technikai múzeumba, ami a város másik végén volt. Kint van a semmi közepén, s nem egyedül ez a múzeum van ott, akad még rendőrségi múzeum is, meg még más is. A technikai múzeumban éppen az elmúlt 20-30 év video és számítógépes játékairól készült tematikus időszakos kiállítás volt, amit egyszerre csak egy nagyobb csoport látogathatott, előre foglalt jeggyel. Ugyanis a játékokat ki is lehetett próbálni, s nem akarták, hogy egyszerre többszázan tolongjanak odabent. A kurrensebb játékoknál így is jócskán várni kellett, s elég szűkre volt szabva az egy óra, amit bent lehetett tölteni. Mondjuk nekünk sokkal több időnk nem is volt, a maradékot a múzeumra fordítottuk, ami sokkal nagyobb, mint ahogy én képzeltem...
 |
| Van aki e szerkezetet nem ismeri????:) |
 |
| Rubik nap volt épp... |
Innen már szaladnunk kellett "ebédet" venni, aztán a hajóhoz, a vége eléggé rohanós lett, mert ugye a bőröndöt is fel kellett még venni a szállodából. De aztán végszóra elértük azért, és jól esett lerogyni a játszó mellé, a hajó pedig pár perc múlva el is indult...
 |
| Ez már reggel készült... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése