Hétvége!

Még ugyanattól a cégtől, akiktől a fűnyírót rendeltem, rendeltünk kerti asztalt és székeket is, hát azok is elég nehezen érkeztek meg... Rengeteg telefonos kör után, és egy Netti által elpazarolt délután után (azt ígérték, hogy jönnek, aztán mégse...:(), végül pénteken szállították le, mert ők csak 11 és 14 óra között (!) képesek Laagri-ba szállítani... Amikor telefonban megkérdeztem tőlük, hogy ezt most értsem úgy, hogy az ő nyavalyás beosztásuk miatt nekem szabadnapot kéne kivenni, akkor a válasz csak az volt, hogy "Yes". Bennem meg akkor fogalmazódott meg, hogy a jövőben olyan rendeléssel nem foglalkozom, ahol a DPD a szállító, B listára kerültek, mint a DHL. Mondjuk a DPD Magyarországon is siralmasan teljesít, miért is lepődök meg ezen... Szóval pénteken végre megjött az asztal és a szék, bár az idő pocsék, és még úgysem tudtunk volna kiülni... 

De a tulipánok egyre szebbek:

 Szombaton sok minden történt, például odahaza elballagott Fruzsi, el se hiszem:

Mi pedig istentiszteleten voltunk, ahol keresztelő is volt ezúttal. Vittünk beiglit, azt hittem én leszek az egyetlen őrült, aki ilyet süt, de nem:) A keresztelt gyermek nagymamája szintén hozott, mert a Budapestről ritkán hazaérkező kisfia azt rendelt tőle, amikor megkérdezte tőle,  mit enne szívesen:) Utána Balázséktől a lányok eljöttek hozzánk és nálunk aludtak, végre kipróbálhatták Nóri tűzijáték gyűjteményét...

Jó sokáig beszélgettek éjszaka, így reggel nehezen keltek. A szülők csak fél tizenkettő felé érkeztek, addigra szerencsére mindenki megreggelizett, és mehettünk kirándulni. Balázsék Fordja hét személyes, így egy auótval mentünk, Keila környékén megnéztünk két világítótornyot... Az első a Suurupi alumine tuletorn (alsó világítótorony) volt, a névből már sejthető, hogy van felső is, de erről később...

Mielőtt bementünk volna, Balázs mondta, hogy létezik egy "Észt Világítótornyok Útlevél", neki van is, amiben lehet gyűjtögetni a pecséteket, ha valalki szorgalmatosan végigjárja az összeset... Hát megvan a programom nyárra tán egy-ként napra, amikor egyedül leszek:) Szerencsére itt is lehetett kapni, csak épp a pecsétnek nincs benne külön hely, de szép angol és észt leírás van mindegyik toronyról. Sok van belőlük, némelyik sajnos eléggé félreeső szigeteken, így nem sok esélyt látok a full projektre, de sebaj...

A Suurupi alumine tuletorn a tengerparton van, nem túl magas (18 méter), és a kiírás szerint csak 20 percig látogatható a megváltott jeggyel:) Nem nagyon értem a korlátozást, mert rajtunk kívül a kutya se járt arra...

Utána sétáltunk egy kicsit a parton (szép sziklák vannak és kék turistaút...), aztán visszatértünk az autóhoz, és elindultunk a másik toronyhoz...

Ennek a neve Suurupi ülemine tuletorn (Suurupi felső világítorony, mily meglepő), ez tengerszintben feljebb van, kb 5 km-ra a lentitől. Ez már jóval magasabb, és a tetején is ki lehet kukucskálni, egészen Paldiskiig ellátva...

A kertben a virágágyások mellett sok kőre felíratok voltak festve, amiket nem nagyon tudtam hova tenni, "Ingrid Bergmann", "Alexander", no meg ez is:

Aztán Netti megvilágosított, hogy ezek rózsafajták nevei, ezekről én még sose hallottam, de mindig tanul az ember valami újat...

 A tornyok után elmentünk ebédelni Keila-ba, a Scottish House nevű helyre, ami a képek alapján jó is lehetett volna, de én kicsit vegyes érzésekkel távoztam onnan... Itt is annyit értenek a vendéglátáshoz, mint a regnáló amerikai elnök a klímakutatáshoz, például a szomszéd asztalnál egy pár ült, először kaptak egy salátát, aztán húsz percig semmi. Utána megjött a másik fél egyik étele is, de hozták hozzá a desszertet is, frissen sütött palacsintát, csak hogy biztosan kihűljön... Azt már csak úgy zárójelben említem meg (nincs is zárójel, hehe...), hogy mindent utánunk rendeltek, de előttünk kaptak meg... Ja, hát ők szépen beszéltek észtül:)

A mi rendelésünkből a leveseknek ugye hamar kellett volna érkezni (azok elvileg mindig készen vannak...), hát vártunk rájuk vagy 30 percet, de az előételek sehol... Én hülye azt gondoltam, hogy azok jönnek előbb, de nem... Aztán megjöttek a főételek, de Netti előétele meg az enyém nem... Szóltam a csajnak, hogy két előétel még hibádzik, megnyugtatott, hogy készülgetnek...

Negyedóra múlva Nettié meg is jött, már a felénél járt, amikor újra rákérdeztem az enyémre, na akkor derült ki, hogy azt fel se írta (!) magának, holott tabletet használt, abba rögtön beprüntyögött elvileg mindent. Hát ennyit ért, mondtam neki, hogy nagyon ne siessen akkor már vele, én nem fogok senkit feltartani azzal, amíg azt is 40 percig megkreálják... Gondoltam iszunk majd még egy kávét itt, de ezek után nem...

A kertben Nóriék a mellékelt szarvasra mindenáron fel akartak jutni hármasban, azért a végére sikerült is...:)

Amíg ők a játszótéren bohóckodtak az étterem kertjében, az utca túlodalán mi körbejártuk a templomot és a temetőt. A legöregebb sírok az 1800-as évek közepére datálódtak (zömmel németek...), bár voltak nagyon öreg sírkövek is, amik már olvashatatlanok voltak (akadt érdekes módon 2018-as sír is). Érdekes belegondolni abba, hogy ugye én például éltem eddig 46 évet, kerekítsük 50-re. Sok sír, mint írtam az 1850-es évek derekára heleyzhető, és az összes kő és kereszt olyan öregnek tűnik, hogy csak na... Holott ez "csak" 170 éve történt durván, azaz kb 3,5-szer annyi idő, mint amit én eddig éltem... És bizony, az a 46 év nem tűnt nekem olyan hosszú időnek, tehát relativizálva ezt a 170 évet, az se tűnik olyan soknak, pedig mint írtam, minden egyes kövön, fémkereszten látszik rendesen az idő múlása,..

Hát nagyjából ez történt velünk a hétvégén... Holnap este én elutazom Prágába, most szervezték Pimpáék a már-már évente "szokásos" prágai sörtúrát... Csak vasárnap jövök vissza, remélem jól sikerül majd...