Pedig aztán tegnap hazafelé jövet még egész más képet mutatott a ház:
Remélem a tulipánok nem fagytak meg... Szerintem ettől függetlenül ez sokáig már nem tarthat, napközben 5-7 fokot mondanak hétvégére is, utána meg melegebbet:) Nóri ma reggel nagyon cuki volt, készített nekem reggelit az úszás utánra:
Na de vissza az előző periódusokra, mert aztán teljesen elvesztem a kronológiai egyensúlyt...
Kellőképpen aktívan töltöttük a tavaszi szünetet: Nóri volt osztálykirándulni Szentpéterváron, közben mi Nettivel Dél-Észtországba mentünk kirándálni (Võruba és környékére), de erről majd írok kicsit később bővebben, csakhogy növeljem tovább a tartozásokat....
Még a szünet előtt együtt ebédeltünk Garyékkel egyik nap:
![]() |
| A kutyust Andrea készítette... |
Hétfő volt az egyetlen teljes nap, amit Tallinnban töltöttünk a szünetben, így szegény nyuszi csak aznap tudott jönni:
A következő nap a pakolásé volt, mert kedd délután utaztunk Stockholmba hajóval. Magunkkal vittük Nórát is, de erről a kirándulásról szintén majd egy külön posztban emlékezek majd meg... Szombat délután indultunk onnan vissza, és vasárnap 10-re értünk Tallinnba. Aznap mindenki kellőképpen fáradt volt, de azért én tettem-vettem kicsit a kertben, a tél utáni zöldszemét kétharmadát összegyüjtöttem, és közben fotóztam párat. A ribizli és áfonya bokraink éledeznek, úgy néz ki túlélték a beültetést és a telet:
![]() |
| Ez az áfonya. Apró rügyek már ezen is vannak... |
Már a tulipánoknak se kell sok, hogy kinyíljanak (ez még a hó előtt volt...):
Elutazás előtt még rendeltem egy fűnyírót... Hosszas keresgélés után kinéztem egy robotfűnyírót, mert ami a házhoz járt, az sajnos már elég rossz állapotban van, és nem az a könnyen tolható fajta, egy derákfájós FK-nak, mint én vagyok, nem a legjobb testedzés... Így mindent mérlegre téve, úgy döntöttem, hogy beruházok egybe, aztán majd ha lejár az időnk túladok rajta... A kiválasztás és rendelés tehát megtörtént, kedden át is vettük, gondoltam majd május 1-én a szabadnapon letelepítem...
Szerdán összekapartam a maradék zöld szemetet a kertben (csak négy zsák lett a tél után), aztán nekiálltam kibontani a dobozt. Hát pár perc után döbbenten vettem tudomásul, hogy a webshop egy használt cuccot sózott rám:
A dobozban is volt fű, ezt már nem rakom be ide. Azt hittem felrobbanok, hogy a fenébe képzelik ezt? Mondanom se kell, ezek a cuccok annyira nem olcsók, így még inkább meglepő, ami történt. Így aztán a telepítés ugrott, pakoltam mindent vissza, aztán írtam nekik egy szerelmetes levelet, hogy elmennek ám ők ezzel valahova, holnap visszakapják a dobozukat. Még szerencse, hogy neten rendeltem, így 14 napon belül akkor gondolom meg magam, amikor akarom, indokolni se kell.
Másnap vissza is vették gond nélkül (azt se kérdezték mi a bajom vele, bele se néztek a dobozba...), és fél óra múlva jött egy email, hogy sajnálják, a központjukból így jött a doboz, ők nem néztek bele:( Kicsit nyomoztam a cég után, elvileg lett a központ. Nagy valószínűséggel az történhetett, hogy egy lett vásárló a 14 napos időn belül letelepítette, lekaászálta a kertet, aztán "kell ez a francnak" felkiáltással visszavitte 14 napon belül... Én meg megkaptam...
Na mindegy, elvileg két héten belül visszautalják a pénzt, rendeltem egy másikat (persze másik cégtől...), aztán majd meglátjuk...
Délután grilleztünk (első idén), és hirtelen szervezéssel Balázs és Adri is jött (sajnos a lányok nem):
Hétvégén szombaton istentisztelet lesz, és elvileg vasránap tán sütögetni megyünk valami kirándulóhelyre Balázsékkal az erdőbe, de ahhoz drámaian kéne javulnia az időnek...




















Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése