Hát ilyen se volt még, Horvátországban nyaraltunk... Még soha nem jártam tehát (Netti és Nóri sem) Horvátországban, s mivel elég frissek az élmények Montenegróról (ezen a nyáron voltunk), meg kell hogy mondjam, hogy nálam a mérleg az utóbbi irányába billen...
Horvátország csodaszép, főleg azok a helyek, ahol mi most jártunk, de én egy nyaralás során nem tudok (és nem is akarok) elvonatkoztatni az emberi tényezőktől, igen is sokat számít, hogy egy adott helyen vagy országban hogyan bánnak a turistákkal, és ezalatt leginkább azokat értem, akiknek ez biztosítja a napi megélhetést, éttermekben, vendéglátóhelyeken és másutt...
Montenegróban a cirka 600 ezres népesség nagy része a turistákból él, és mivel az ország nem régóta próbálkozik megállni a saját lábán, igyekeznek mindent ennek alárendelni, egyetlen egyszer sem kerültünk olyan szituációba, ahol azt éreztük volna, hogy kelletlenek lennének, vagy hogy ne lettek volna kedvesek...
Horvátországban ezzel szemben, nehéz volt nem észrevenni, hogy mi csak a következők voltunk a sorban, és ha nem leszünk elégedettek, hát na bumm, majd jön ezer másik. Sokszor flegmán kezeltek minket, és ha nyilvánvaló átverést szóvá tettünk, csak rándítottak egyet a vállukon, és persze nem történt semmi... Ez a taktika beválik ideig-óráig, de nálam most elültette a bizonytalanság magját, akarok-e egyáltalán rájuk időt és pénzt még egyszer áldozni...
De térjünk vissza a kezdetekhez... Pénteken indultunk és nem szombaton (akkor van a turnusváltás többnyire...), így szerencsére viszonylag moderált forgalommal megúsztuk, és a határon sem kellett pár percnél többet várnunk... Első nap a Plitvicei tavak környékéig terveztük menni, oda is értünk kb fél háromra a szállásra, amely sajnos a főút mellett feküdt, és a szobában nem volt légkondi... Meleg viszont volt rendesen, így éjszaka két opció volt, vagy a zaj miatt nem alszunk normálisan (éjjel kettőkor is mentek a kamionok), vagy a meleg miatt... Ettől eltekintve nem volt gond a szállással...
Lepakoltunk, és elmentünk a közelbe ebédelni, séta közben pedig megcsodálhattuk a már bosnyák oldalon lévő hegyeket.... A Babic étterem volt az első gasztronómiai élményünk Horvátországban, nem mondanám rossznak, de különösebben jónak sem, de legalább itt viszonylag kedvesek voltak...
Este még tettünk egy sétát Korenica-ban vacsora után, de akkor sem leltünk ott semmi izgalmasat... Az éjszakai alvásunkat (illetve nem alvásunkat) már ecseteltem, reggel viszont ilyen brutális ködre ébredtünk:
Sőt, még a buszra is, ami a kiindulópontra vitt minket, arra is gond nélkül fel tudtunk szállni, ott se kérték. Több útvonal is van, mi az egyik klasszikust választottuk, de ez is kitöltötte a napunkat. Az út nagy része pallókon vezet, ahol szinte megállni sem lehet, annyi az ember. Néha persze azért fotóztunk volna (van többszáz képünk összesen...), hát az sem volt mindig egyszerű. A nap folyamán leszűrtem magamban, hogy van igazsága azoknak is, akik azt írták a neten, hogy a jegyre tulajdonképpen csak akkor van szükség, ha igénybe akarjuk venni a szállítóeszközöket (hajó és busz is van), de ha ezeket ignoráljuk, akkor tulajdonképpen nem kell, viszont több lesz a séta...
 |
| Winnetou írógépe... |
Másnap útra keltünk Drašnice irányába a tengerparta, ott több időt terveztünk eltölteni... Egy darabig alsórendű utakon mentünk, aztán rátértünk az autópályára és számolatlanul jöttek az alagutak, némelyik több km hosszú volt... Az utolsó volt a leglátványosabb, átfúrtak egy szép nagy hegyvonulatot, és amikor a hosszú alagutnak vége volt, egyszer csak ott volt előttünk a kék tenger, végestelen végig...
Hát onnan azért még jócskán menni kellett, de kb dél után megérkeztünk a célállomásra. A házat megtalálni nem volt egyszerű, mert nem volt pontos címünk, végül a tulajt hívtam fel. Nagy nehezen sikerült összefutnunk, és megmutatta a parkolóhelyünket is. A háztól jó messze volt, sok lépcsőt is kellett hozzá a teraszos utcák miatt mászni, de a ház maga lent volt a parton, a teraszról ezt láttuk:
A kipakolás után elmentünk ebédelni, próbáltunk olyan helyet találni, ahol nem kellett sokat lépcsőzni, mert minden falfelület verte vissza a meleget, árnyékban 36-37 fok volt... A legközelebbi hotel éttermébe mentünk el, akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz a legjobb gasztronómiai élmény... Egy kétszemélyes tengeri tálat kértünk, ami első ránézésre elég nagynak tűnt (a halak alatt spenótos krumpli), de hála az égnek Nórinak igen csak jó étvágya volt, így nem sok minden maradt belőle...
 |
| Ez volt a "hajnali" hőmérséklet... |
Mint írtam az elején, most voltam először Horvátországban, és mivel Monetenegróban is ezen a nyáron voltam először, így egész jó összehasonlítást tudok most eszközölni. Ha nem lettünk volna Montenegróban, valószínűleg jobban ki lennék békülve a horvátországi vendéglátással (végülis a prágai bunkó pincéreket is el tudom viselni zokszó nélkül az esetek 90 %-ban, mondhatni igazi hős vagyok...), de így meg kell állapítanom, hogy Montenegróban sokkal kedvesebbek, valószínűleg azért, mert ott az idegenforgalom még kialakulóban van, és sokkal jobban kitetettek a vállalkozások a turizmus sikerességének, mint Horvátországban. A legtöbb helyen Horvátországban ugyanis lerítt a csapatról, hogy nagyjából pont le vagyunk szarva, ha fogyasztunk, ha nem... Ha nem leszünk elégedettek, na bumm, majd jön két perc múlva egy másik csapat, és majd jól lehúzzák azokat is, de ezt már írtam (nem árt ugyan az ismétlés, Lenin is megmondta)... Ezzel ellenben Budvában és a környéken mindenütt próbálták a maximumot nyújtani, hátha még egyszer visszamegyünk... Őszintén szólva sokkal jobban el tudok képzelni egy montenegrói kalandot még egyszer, mint Horvátországot, még akkor is, ha az infrastruktúra minősége az utóbbi mellett szól...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése