Mivel aznap sikerült mindent pikk-pakk elintézni, ami tervezve volt, bőven volt időnk a bőröndünk összerakására az út előtt. Podgoricába a repülés csak egy óra, de mivel a Wizzair volt a szállítmányozó, az elmúlt hónapok rossz hírei miatt inkább korán kimentünk a reptérre...
A kaput csak jó sokára jelentették be (minek is), így a kiírás szerint legalábbis alig volt időnk a beszállításig, mire a kapuhoz értünk. Volt ott négy-öt Wizzaires fiatal meg két rendőr is, de szemlátomást nem úgy tűnt, mintha komolyan foglalkoztatná őket a kapunyitás gondolata... Jól elnevetgétek egymást közt, az utasok meg laasanként sorbaálltak, "mert idő volt", és senki nem mondta az ellenkezőjét, hogy esetleg nem is indul a beszállítás...
Már pedig nem indult, de egy szót nem szóltak volna a néphez, rihegtek-röhögtek tovább, mintha ott se lennénk... Aztán valamilyen oknál fogva, már rég túl az időn, elindult a folyamat... Beengedtek minket, de nem ám a gépbe, hanem a lépcsőházba (!!!). Odakint kb 35 fok, el lehet képzelni, milyen frankó volt ott. Én az alján álltam, ott járt a levegő, és láttam, hogy az érkező gépből (amivel mi tovább mentünk volna) még csak akkor kezdték el kiterelni az embereket az aszfaltra. Azaz, minket szimpla szívatásból betereltek ide várni a fülledt szűk térbe, de minek... Várni kellett legalább egy negyedórát, mire beszálhattunk:(
Persze az ülőhely kiválasztásáért pénzt kérnek, én meg egy óra útért nyilván nem fogok ezért nekik pluszban fizetni, hát richtig nem egymás mellé szólt a helyünk, de sebaj, legyenek boldogok, beírtam nekik még egy fekete pontot...
Mivel későn indultunk, nyilván késve is érkeztünk, még szerencse, hogy a taxit megrendeltem előre. Szegény fickó várt is minket táblával, gyorsan be is szálltunk, hát Podgoricában sem volt hűvös, sőt... A reptér olyan mint a tallinni buszpályaudvar, csak kevésbbé modern és kisebb, de nagyon nem néztem körül... A trnaszfer ára Budvába 55 euró volt kettőnknek, ami soknak tűnhet, de ha azt tekintjük, hogy 70 km autókázás, akkor már egész barátinak is tekinthető...
Békésen mentünk, és kiderült, hogy a sofőr teljesen más célállomást tud, de ezt gyorsan helyretettük, ő meg bőszen nekiállt telefonálgatni... Akkor még nem tudtam, hogy a tesóját szervezi be valószínűleg a fuvarba, de kb félúton egyszer csak megállt, és közölte, hogy innentől a testvére visz minket tovább Budvába... Na, Netti rögtön mondta, hogy itt az út vége, sose látnak minket otthon többet, eladjánk a vesénket, stb. Mondjuk elég fura ám, a sötét éjszakában a Balkánon, ami nem is EU, egyszer csak megáll a taxi az emberrel a sötétben a hegyek között...
No mindegy, nem kellett tartani semmitől, a srác kiszállt, a tesója valóban ott állt egy másik kocsival, cseréltek, és már mentünk is tovább. Valószínűleg az egyik a környéken lakott, így nekik kényelmesebb volt... Még hátra volt kb fél óra, mire megérkeztünk Budvába, akkor már rendesen 11 óra körül volt, de nagy volt még az élet az utcákon...
A sofőr alig találta meg a szállást, még egy járókelőt is megszólított, de végül megkerült az épület. A villa egy hotel mellett volt, a recepciós ügyeket a hotel recepciója intézte, onnan kaptuk a kulcsot is. A csajszi eléggé fura volt, meg akarta tartani a személyinket (lemásolta őket), csak úgy adta vissza, hogy kifizettük a szállást előre, de így is úgy is ki akartam fizetni, nem értem...
No mindegy, megmutatták a szobánkat, ennél kisebbet még nem nagyon láttam... Már kezdenénk kipakolni, egyszer csak kopogtatnak... A csajszi volt, hogy minden oké a szobával? Mert ha nem, átmehetünk egy másikba? Miért, van jobb? Kérdeztem tőle... Nem tudja jobbak-e, de ha akarunk, átmehetünk egy másikba... Hát ellégé szürrelális volt az egész, meg fáradtak is voltunk, mondtuk neki, hogy jó lesz itt. Jó jó, de még reggel is szólhatunk... Reggel persze nem ő dolgozott...
Hát a szoba akkora volt csak, hogy a kicsi bőröndöt kinyitva már nem lehetett közlekedni... Mondjuk nem terveztünk ott sok időt eltölteni, így igazából nem számított... Az egyik szekrényben ezt találtam:
Gyorsan lezuhiztunk, aztán irány az alvás...
Másnap annyi volt tervbe véve, hogy körbejárjuk, felfedezzük a várost, mert előzetes információgyűjtésre részemről semmi idő nem volt. Tudom, gyalázatos felkészületlenség, de a május és június nem a láblógatásról szólt, meg az előző hónapok se... Nagyjából 9 felé reggelizhettünk a fárasztó előző nap után, a reggeli a szállodában volt. Nem volt benne különösebb semmi extra, bár első nap még sült csirkeszárny is volt, ami ritkaság szerintem egy svédasztalon, de Nórinak biztos bejött volna... Változatos volt egyébként, minden nap volt valami új...
Utána elindultunk szépen sétálva, először is egy boltot kerestünk, ahol lehet vizet venni, mert az már akkor látszott, hogy hideg az nem lesz... Volt a közelben egy nagy bevásárlóközpont, oda mentünk be, az aljában volt egy nagy szupermarket. Montenegró azon államok közé tartozik, akik magasról tesznek az euró bevezetésének követelményeire. Mivel nem EU tagok, ezt nehéz is rajtuk számon kérni, de azért elgondolkodtató, hogy úgy használják "hivatalos" fieztőeszközként az eurót, hogy ehhez az európai monetáris rendszer semmilyen formában nem járult hozzá, sőt.
Ők meg köszönik szépen, jól vannak, használják a közös valutát, és nem tartanak fent semmi olyan haszontalan infrastruktúrát, ami a saját valutához kellenek (mint pl. Nemzeti Bank, meg ilyenek...), ergó megspórolnak egy rakás pénzt évente. Gyönyörűen működik a kártyás fizetés is, az egyetlen szembetűnő dolog az érmék és a bankjegyek megviseltsége... Mivel nem verhetnek érmét és nem nyomtathatnak bankjegyet, ezért ezek nem cserélődnek egyáltalán, az van, amit a turisták behoznak... Ők meg hozzák rendesen, Montenegró tulajdonképpen a turistákból él...
Ha hinni lehet a másnapi idegenvezetőnknek, a munkanélküliség viszonylag magas, kb 18 %, és az ország jövedelme nagyrészt a 4 hónapos turistaszezonból származik, ebből próbálnak meg egész évben megélni...
Mielőtt elértünk volna Budva óvárosáig, elmentünk egy utazási iroda előtt, ahol ki volt plakátolva az utcán néhány hajós kirándulás. Fél perc se telt bele, kijött az irodából egy fiatal srác, aki mint később kiderült román volt, és Eugene volt a neve... Ajánlott nekünk egy egész jó kis hajókázós, buszos kombó utat, melynek során meg lehet nézni Kotort és Herceg Novit, no meg van még pár megállója, de egész napos program... Megtetszett nekünk, be is neveztünk rá másnapra, aztán sétáltunk tovább...
Rengeteg a pálmafa és egzotikus növény, fa, virág, például kíméletlen mennyiségű hortenzia, leander tenyészik mindenütt, időnként banánfát is látni:
Amint azonban az óváros környékére értünk, egyre kitettebb helyeken kellett átvágnunk, sehol egy fa vagy bármilyen árnyék. Alig vártuk tehát, hogy a falak közé beérjünk, azt reméltük, hogy ott majd hűsebb lesz... Hát a vékonyka sikátorok némelyikében így is volt, de mivel a Nap jobbára már a fejünk felett volt, szinte mindenhol megtalálta a helyet, hogy égessen...
Rengeteg turista volt a városban, és rengeteg cica. Később is sokat láttunk egyet-egyet erre-arra kóricálni, nagyon nem zavarja el őket senki sehonnan. Később, amikor szuvenírboltokban is voltunk, sok macskás emléktárgy jött szembe, nem csak itt, de Kotorban is... Úgyhogy úgy tűnik, van némi macska fétis kultusz errefeé, sőt, még macska múzeum is van (!), nem csak itt, de Kotorban is...
Az óvárosból sok helyütt rálátni a tengerre, ami kristálytiszta és gyönyörű:
Itt még csak én vagyok "vakegér", de már Nettinek is ilyen szemcsije van:)
Kis barangolás után kilyukadtunk a Citadellánál, ami belépős, de a látogatásra csábító kiírásban négy-öt dolgot is feltüntettek, amelykre a tikett feljogosít, hát megvettük. Mondjuk sejthettem volna, hogy a lista 80%-a érdektelen lesz, de sebaj...
Legalább a látkép kárpóltolt minden irányban:
Volt hajózási múzeum, szerintem kisebb területen, mint a nappalink:
Ezt követően a meleg már kezdett kicsit sok lenni, így leültünk az első árnyékosnak tűnő helyre kicsit pihegni...
Itt is pihent egy cica...
Finom kávét adtak, és persze sört is, erről a fenti linken lehet olvasni bővebben. Erőt gyűjtve átmentünk az utca túloldalára, szerencsénkre pont a városi múzeum mellett telepedtünk le ugyanis... Odabent légkondi ment, így nem siettünk a kiállítással. Kiderült, hogy Budva és Montenegró is sokak kezében megfordult, de a nagyhatalmak valahogy sose nagyon küzdöttek érte, mert a kietlen fekete hegyek nem nagyon kecsegtettek semmivel néhány birkán és a szőlőm kívül, többszáz éve a turizmus pedig még nem volt olyan jövedelmező, mint manapság... A tárlat szerint Budva maga tartozott az Osztrák-Magyar Monarchiához is (Kotorról tudtam, akkoriban Cattaro volt a neve...).
Volt itt földrengés is még a jugoszláv időkben...
Monetengró maga nem olyan régen független ország, sokáig, miután a régi Jugoszlávia szétesett, együtt alkották az új Jugoszláviát közösen a szerbekkel, de aztán egy idő után az új név "Szerbia és Montenegró" lett, végül különváltak. A lakosság kb 600.000 fő, azaz kevesebben vannak, mint az észtek...
A múzeum után még járkáltunk egy jó órát az óvárosban, közben szóba elegyedtem az egyik étteremnél egy pincérrel. Szerb volt, és a Vajdaságból jött ide dolgozni, így rögtön "magyar testvér" lettem, és megajánlott 10 % kedvezményt, ha bemegyünk enni... Épp akkor nem voltunk még nagyon éhesek, de mondtam neki, hogy ha visszajövünk vacsorára, akkor is él-e az ajánlat? Él hát, ez volt a válasz, mint később kiderült, tartotta is a szavát...
Az óváros után a tengerparti sétányon mentünk végig, igyekezve az árnyékban maradni. Nagyjából a felénél aztán megéheztünk, és találomra beültünk egy helyre (kismillió étterem van a parton egymás után...), de sajnos a következő képen lévő rákkal töltött tintahallal nem volt szerencsénk: sajnos a tintahalat nem mosták meg alaposan, belül sok volt a homok...
Fürödni még nem nagyon akarunk, iszonyú volt a hőség, inkább úgy döntöttünk, hogy bemegyünk egy hűvös boltba, veszünk innivalót, és ledőlünk egy kicsit a légkondiban pihenni... A boltban ezt vettük észre, ilyen kombót még nem láttam...
Ez a parton van, az egyik szórakozóhely díszlete...
Ez a szállás kívülről...
Visszamentünk hát a hotlebe, és elfogyasztottam a vásárolt hideg sört, de nem sok íze volt... Másrészt érdemes megfigyelni a hátteret, ezt láttuk a szobából:) A légkondit nem sikerült beüzemelnünk, lementem a recepcióra, hogy mi történt vele... Egy másik lány volt ott, egyedül volt, így nem tudott feljönni segíteni, de megígérte, hogy küld valakit tíz percen belül... Persze nem jött senki, így amikor végre elindultunk fürdeni, szóltam neki újra, hogy elmentünk a strandra, de senki nem jött ám... Kicsit elcsodálkozott, de addigra már ott volt az a csajszi is, akivel előző este találkoztunk, ő feljött velünk meghergelni a ketyerét...
Hát kiderült, hogy ez a légkondi csak akkor működik, ha egyrészt a szobakulcs kártya be van dugva a tartókájába (akkor lesz áram), ezt mondjuk sejtettem, anélkül semmi nem megy... No de, be is kell zárni mindent, és az erkélyajtón van egy érzékelő, ami ezt visszajelzi a klímának. Ezt is sejtettem, hogy így lehet, próbáltuk mi csukott ajtóval is, de nem ment. Na itt jött a trükk: az a rohadt érzékelő hol érintkezett, hol nem. Néha kicsit játszani kellett az ajtóval, hogy beinduljon a szerkezet... Úgyhogy végül elindult, de meg kell mondanom, az egész így nem sokat ér... Napközben a szoba a pokol x 2 hőmérsékletre megy fel, és arra pedig semmi esély, hogy az ember mondjuk programozva lehűtse (pedig támogatta volna a cucc az időzítést...), mert ugye áram az nincs, amíg a szoba be van zárva... Lehetett volna azzal trükközni, hogy ha két kártyánk van, az egyik mindig be van dugva, de persze csak egyet kaptunk...
A parton volt egy "piac", vörös szőnyeg vezetett hozzá:
Odabent olyan lepusztulat volt, hogy azt nehéz elképzelni, és persze légkondi zéró. Én nem bírtam bent sokáig, Netti kicsit nézelődött. Mondjuk másnap itt vettünk olyan cipőt, amiben be tudtunk menni a köves strandon a vízbe...
A víz egész kellemes volt, csak a kövek szétcincálták a lábunkat, Nettinek egy kagyló meg is vágta, úgyhogy utána mentünk gyógyszertárba fertőtlenítőért. Ilyet még nem láttam... Miután elmondtuk, mi a gond, a nő teljes megoldást szórt a pultra: fertőtlenító, ragtapasz és antibiotikum. No ebből mi csak az elsőt kértük... Visszamentünk a szállásra, lezuhanyoztunk, aztán elmentünk vacsizni. A parton sétáltunk végig, a halászok nemrég érhettek vissza, és voltak kifejezetten horgászásra szakosodott hajók is...
Ezt árulni azért elég meleg volt semmi hűtés nélkül...
Visszatértünk az óvárosba, és megtalálva az éttermet, vajdasági pincérünk tényleg azzal fogadott, hogy emlékszik rám délből... Leültünk tehát, és kimondottan finom vacsoránk volt, különösen ez a hal:
Aranydurbincs, ha minden igaz, és a recept rém egyszerű. Befűszerezik a halat, és egy olívaolajjal megkent sütőpapírra teszik, alatta és mellette vékonyra szeletelt krumpli, zöldségek és fokhagyma. A sütőpapírt visszahajtják, azaz bezáródik az egész... Így megy be a forró sütőbe, állítólag 15 percnél nem kell neki több. Mivel isteni volt, és semmi extra nincs benne, tuti ki fogom próbálni...
A másik fogás grillezett polip volt, és spenótos krumpli járt hozzá, Budvában ez az etalon köret, mindenhez ezt adják...
Itt is volt egy cica...
Másnap nem értünk rá lustálkodni, mert elvileg fél kilenckor indult a buszunk Kotorba... A gyors reggeli után mentünk is a megbeszélt buszmegállóba, addigra ott már rendes nagy tömeg várakozott... Szerencsére nem mindenki erre a kirándulásra nevezett be, az emberek fele eltűnt, mire befutott a mi járművünk. A kirándulás programja minden nap változik, legalábbis az irány. Egyik nap Budvából indul a hajó és Kotor a végállomás, a következő nap pedig fordítva. Nekünk aznap Kotorba kellett átjutni, mert ott volt a hajó, így buszra szálltunk. Emeletes busz jött értünk, és még a mi buszunk érkezése után megtelt még egy másik busz is...
A buszút nagyjából 40 perc Kotorig, az óváros mellett álltunk meg, ahol volt nagyjából 30-40 perc nézelődni. Az oroszt bíró utasoknak volt városvezetés is, mi csak sétálgattunk egy kicsit, és már itt is feltűnt az első percekben, hogy a macskák népszerűsége itt is töretlen... Tán többen voltak, mint Bidvában, az ajándékboltokban pedig rengeteg macska motívumos cuccal lehetett találkozni...
A kikötő vize nem túl tiszta, cserébe az öböl és a környező hegyek egész impozáns látványt nyújtanak. Ez a hajómonstrum itt lent azért rendesen kirítt a környezetből...
Egy "Budva I" nevű hajóra kellett felszállnunk, ami szép lassan színültig megtelt utasokkal, minden helyet eladtak rá... Röviden ismertették az útitervet, az első megállónk pedig nagyjából 40 perc hajókázás után volt a Kotori öbölben, egy Perast nevű várossal átellenben egy kis szigeten. Állítólag kövenként hordták össze lelkes emeberek a múltban, és végül egy templomot építettek rá, ami igen csak népszerűnek tűnt, nem mi voltunk az egyetlenek, akik kikötöttünk...
A félórás megállóba belefért egy rövid angol nyelvű vezetés is a templomban...
Ez volt a hajónk...
Ezt követően megindultunk Herceg Novi felé, és elérekezett az idő az ebédre is a hajón. Az ebéd nem képezte részét a túra árának, így külön kellett rendezni, de elég baráti árak voltak, és még választani is lehetett háromféle menüből (sertés, csirke vagy hal), tán nem kell hangsúlyozni, hogy mi mit ettünk...
Herceg Novi Montenegró nyugati csücske, innen már nincs messze Dubrovnik, illetve Horvátország sem... A kikötést nagyjából egy órásra tervezték a szervezők, ez nagyjából annyira volt elég, hogy felsétáljunk az óvárosba. A "felt" szó szerint kell érteni, a partról elég sok lépcső vezet fel ugyanis... Nem kicsit volt meleg, így mi vadásztuk az árnyékot, és mikor végre felértünk, leültünk a főtéren egy fagyira...
Ennek az aljában a víz alatt lehet bámészkodni, "féltengeralattjáró"...
Az induláshoz nagyjából mindenki időben visszaért, csak néhány renitensnek kellett futnia... A következő állomás egy barlang volt, illetve strand, de legelébb is elhagytuk a Kotori-öblöt, és kihajóztunk a tengerre. Az öböl bejáratánál van egy sziget, amin egy elhagyatott erőd áll:
Fort Mamula erődje...
Heves munkálatok zajlanak épp a szigeten, úgy hírlik, hogy egy szálloda lesz majd az erődből... Miután elértük a következő célpontot, döntési kényszerbe kerültünk... Megérkeztünk ugyanis Mirišta Beach-re, amely állítólag annak idején Tito kedvenc strandja volt... Az egyik opció az volt, hogy kifekszünk itt a napra és strandolunk, vagy némi plusz pénzért átszállunk egy kisebb hajóba, és 20 perces úttal megközelítjük a Plava špilja nevű barlangot. Ott is fel volt ajánlva a fürdés, de én nem nagyon akartam bemászni... A barlangba mentünk végül, hát útközben a víz színe minimum gyönyörűnek volt mondható...
A barlangban a hajót kikötötték a falhoz, és aki akart, megmártózhatott...
Hát nem volt csúnya, na... Innentől visszafelé már csak egy hosszú hajózás volt, kb másfél óra... El is álmosodtam egy kicsit, egész nap jó meleg volt..
Mozgásban a "tengeralattjáró"...
Este elmentünk vacsorázni, és ettünk kagylót is ezúttal. Érdekes módon nem volt nagyon agyontisztítva, de legalább finom puhára volt főzve...
Tintahal a szokásos spenótos körettel...
Másnapra beterveztünk egy önállóan végrehajtott kirándulást Kotorba, amit sikeresen meg is valósítottunk... Kinéztem, hogy merre van a buszpályaudvar, aztán hajrá... Szerencsére nem volt messze, és épp az utolsó pillanatban estünk be, fel is tudtunk szállni az induló buszra. Érdekes a jegy, kb 15 centi hosszú és 4 centi széles, a perforáció pedig, ami mentén a kalauz a tépkedést megejti hosszanti irányban van, nem a 4 centis rövidebb oldalon... Hát biztos van benne logika.... Légkondi csak moderáltan volt, így a kb 45 perces út eléggé meleg lett a végére...
Kotorban meg aztán pláne meleg volt, bár legalább érkezéskor lefelé kellett menni, a buszpályaudvar feljebb van, mint az óváros...
Kellemes, kb másfél órás sétát tettünk az óvárosban, rengeteg a turista és még több a macska.:) Komolyan, több, mint Budvában, és itt is van macskamúezum, de ezeket már említettem... Bementünk néhány templomba is, a katedrálisért természetesen pénzt kértek...
Az óvárosi séta után bementünk egy bevásárlóközpontba az innivalónkat pótolni, illetve kicsit hűsölni. Nem tudom, milyen meleg (hány fok) volt odakint, de eléggé durva volt...
Ebédelni az óvárosba mentünk vissza, és megláttam az étlapon a báránybordát:
Olyan jól nézett ki (bal alsó sarok), így azt rendeltem, de nagyon nem azt kaptam:
Hát nem is volt olyan jó, alig volt rajta hús... Ebéd után még meglátogattuk a tengerészeti múzeumot:
Délután visszamentünk Budvába, és akkor volt már idő megnézni a buszpályaudvar melletti kertet, néhány érdekes állat rohangált ott, páldául "albinó páva", amit csak én hívtam így, biztos nem az volt...
Visszatérve a szállásra csináltam egy panorámaképet a kilátásról a szobánkból, azért ez szép...
Gondolkodtunk rajta, hogy elmenjünk-e strandolni, vagy sem, végül úgy döntöttünk fél hat felé, hogy megnézzük az óvárostól nem messze lévő Mogren nevű strandot...
Csupa hasznos cucc...
Igazából ez a Mogren nem csak egy strand, hanem kettő, a két strandot egy kis barlangos átjáró választja el. Naná, hogy átmentünk rajta, de végül az első strandon telepedtünk le...
A strand felé vezető út...
A város jelképe...
Az óváros messziről...
Naná, macska itt is...
Itt indul az út a barlangba...
Ez meg már Mogren 2...
Eltöltötünk itt jó két órát, még én is többször fürödtem... A talaj szintén kavicsos, de az új cipőnkkel semmi gond nem volt. Volt a strandon egy német társaság (addig nyugati turistát alig láttam, zömmel oroszokkal futottunk össze...), hát nem nagyon hiányoztak oda. Több üres sörösüveg volt mellettük, mint amennyit a létszámuk indokolt volna, és az állapotukból kiindulva, tuti nem osztogatták szét a pléd-szomszédjaiknak, hanem irigyen megitták maguk az egészet... Üvoltözve fociztak egy labdával, lassanként mindenki messzebbre költözött tőlük, én is csak annak tudtam örülni, ha néha a tehetségüktől vezéreltetve jó messzire beküldték a bogyót a tengerbe... De mindig utána is mentek, és újrakezdték az egészet:(
Mielőtt hazamentünk volna a "szállodába", elmentünk vacsorázni egy étterembe, ahol a blokkokat a pincércsajszi egy ilyen cuki kis dobozkába gyűjtögette nekünk...
A vacsora maga nem volt a legjobb, ennél ettünk jobbat is Montenegróban...
Az utolsó napra már csak egy kisebb kirándulást iktattunk be, gondoltuk megnézzük Sveti Stefan-t, sok szép képet láttam róla a neten korábban... Viszonylag sűrűn megy oda busz, és nem is drága, hát elmentünk... Odaérve ez a látkép fogad, tényleg szép:
Mellette pedig ez a strand, kristálytiszta víz, de érdekes mód szinte senki, pedig jó idő van. Vajon miért lehet ez?
Hát ezért:
Szóval ez csak a strand mögött lévő szálloda vendégeinek exkluzív strandja. De ez még hagyján, bár még bírósággal is fenyegetnek ezek a táblán... Hülyék ezek, hát menjünk a városba, ha már eljöttünk idáig. A fenti képeken látható földnyelv végén viszont sorompó van és bódé, no meg legalább 3-4 feketébe öltözött biztonságos szaki, de lehet, hogy a létszámra rosszul emlékszem... Kiírva nem volt semmi, hát gyanútlanul megkérdeztem, hogy akkor ugye bemehetünk a városba, ezt a sorompót meg majd szépen felemelik... A válasz az volt, hogy be hát, meg fel hát, de ez fejenként 20 euró lesz, gyerekkkedvezmény meg nincs... HOGY MI VAN??? Tán sejhető, hogy nem mentünk be... Ritkán írok a guglitérképre értékelést, de ez megért egy egycsillagost, kár hogy nulla nincs... Úgyhogy sétáltunk egyet a parton az erdős ösvényen...
Mondjuk ez legalább szép volt, de hogy az élmény ne legyen teljesen zavarmentes, egy biztonsági őr itt is a nyomunkban járt, biztos féltek, hogy felszedek az útról egy fenyőtobozt, és kiszedem a magját...
Enyhén csalódottan mentünk hát vissza Budvába, ahol a reptérre történő indulás előtt még tettünk egy búcsúsétát az óvárosban, no meg persze elmentün k ebédelni...
Na, ki ismeri fel...
Igen, magyar étlap!!!
Több dolgot kértünk ebédre (előételeket zömmel), egy nagy tálon kaptuk meg:
A polip valami zseniális volt, de a többi sem volt rossz. A végén a pincérünk hozott egy kis pohár pálinkát, de sem azt, sem pedig a kávét nem számolta fel... Legalább az utolsó vendéglátós élményünk teljesen pozitív lett...
Első nap a taxisunktól kaptam névjegyet, azt mondta olcsóbban visszavisz minket a reptérre, ha majd írunk neki. Meg is rendeltem hát tőle, és tartotta is a szavát. Most nem sötétben mentünk vissza, így volt lehetőség nézelődni:
Ugye hogy olyan, mint egy buszpályaudvar?
A Wizzair hozta a formáját, az a gép, amivel nekünk menni kellett volna, Budapestről érkezett, de igen csak késve szállt fel onnan, lett vagy négy óra késésünk már indulásnál. Pár óra várakozás után adtak egy voucher-t, ami kettőnknek két kis üveg vízre, meg két kicsi szendvicsre majdnem elég is lett... Időnkétn néztem merre jár a gép, meg a Wizzair appot is néztem:
Ha a két utolsó képernyőképet megnézitek, csodát láthattok: úgy száll le a gép Podgoricába, hogy az utasok, akik lent várják, hamarabb tudnak beszállni:) Ez az egész cég egy komolytalan vicc. Végül aztán három felé kerültünk ágyba...
Szerintem nagyon jó kis hely Montenegró, még kéne oda menni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése