2019. július 1., hétfő

Újra Tallinn (egyedül...)

Szombat óta újra Tallinnban vagyok, és persze az elmúlt hetekben is sok minden történt, mely élményeknek a feldogozása már szinte kilátástalannak tűnik... De persze azon leszek, hogy ne vesszenek kárba, igyekszem még őket addig digitálisan beégetni, amíg még emlékszem rájuk...

Szerencsére ezúttal a LOT "csak" a Budapest - Varsó relációban késett (de azt mindjárt indulásnál prezentálta, több mint,egy órát...), Varsóból szerencsére időben indultunk, így már éjfél körül landoltam is, az induló 30 fok helyett 16 fokban:) Rövidnadrágban voltam, kissé mintha fáztam is volna:) Mindenesetre, mivel a Szent Iván éj nem volt oly rég, ez a látvány fogadott a reptéren és a háznál:



Jó sokáig aludtam másnap, kb 10-kor ébredtem fel... A fű nagyot nőtt a kertben, meg a gaz is, így Robit gyorsan ki is raktam, hadd dolgozzon, én meg délután kitéptem egy rakás gazt és összegyűjtöttem vagy három vödör tobozt... Sajnos a ribizlink továbbra is zöld (nem akar beérni...), de láttam szamócát, amit viszont nem fotóztam le:( Ugyanakkor Netti orchideája kinyílt közben, az is megért egy képet...


Elhatároztam, hogy amíg van mit, addig a hűtőből (fagasztóból) fogok főzni, mert kissé tele van, így tán lesz majd hely halnak a hónap második felében... Meg is főztem egy jó nagy adag levest, meg sütöttem hurkát és húst is, ezekkel fogok jóllakni egész héten, a bánat fog munka után még főzőcskézni...




A héten jó sok meló van (kicsit felgyűlt az elmúlt pár hétben, pedig aztán a emaileket meg is válaszoltam mind közben), de azért pénteken megyünk Garyvel sörözni, ez már le van fixálva... Hétvégén pedig a jubileumi dalfesztivál lesz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése