Dél-Észtország, 2019. április 19-21.

Aznap Nóri fél hatkor (!) már úton volt a busszal Szentpétervárra, a busz a suli elől indult. Oda persze elvittük kocsival, mi meg robogtunk tovább Võru irányába, mert még a rigai út alatt kitaláltam, hogy mi is kirándulhatnánk egyet... Mondjuk a dolog onnan indult, hogy április 20-ra volt tervezve a Võhandu maraton (100 km evezés), amit végül ignoráltunk, mert nekem elsőre nem nagyon jöttek be a videók a neten róla... Viszont volt foglalva szállás, amit így nem mondtam le, csak kiegészítettem még egy nappal egy másik helyen...

A napfelkeltét már a tartui úton néztük, a Hold is nagyon szép koronggal világított még, csak épp egy kávézó sem volt még nyitva. Mentünk kb másfél órát, mire találtunk egy nyitvatartó egységet, kértünk kávét, teát, ennivalót, aztán kiderült, hogy a benti vizes blokk le van zárva, van egy kerti budi csap nélkül, meg más se...

Azt hiszem a szagot tán hozzá lehet képzelni, szerencsére én már csak reggeli után mentem be ide... Mindenesetre azt hiszem meg fogok róla emlékezni a sörös blogban is, megér majd egy kis ekézést azon a fórumon is...

Hétközben Garyék ajánlottak egy helyet, ami Võrutól nincs messze, és szerintük érdemes megnézni, úgy hívják, hogy Taevaskoja. A Piusa folyó által létrehozott természeti képződményekről van szó, az a környék szinte mindenütt homokkő, így a folyónak nem volt nehéz dolga erodálás terén az elmúlt pár tízezer évben, és szép formákat hozott létre. A kialakított tanösvény két öblös sziklát érint...

Ez a panorámakép a nagyobbiknál készült, még volt némi hó is. A legenda szerint az észt lovagok ezen a tisztáson szokták megbeszélni a haditerveket, és ha hinni lehet a leírásnak, a leselkedő ellenséges kémeket nyílveszőkkel lyuggatták ki, minek következtében ezek a galád elemek sziklává változtak...

Ez már a kisebbik szikla, ebben van egy barlang is:

A legenda szerint odabent egy szőke csajszi szövi a divatos szöveteket már ezer éve (hogy a túróba fér el a barlangban, ha soha nem megy piacozni, nem értem...), és ha valakinek akkora mázlija van, hogy Szent Iván éjjelén megpillantja, az tuti biztos lehet benne, hogy aznap estére fog találni magának egy korban és mindenben hozzá illő ellenkező nemű társat. Hát hiszi a piszi...

Ezek a zöld táblák az egyik Észtországot átszelő turistautat (van belőle már három) segítik követni, úgy látszik ezen a részen is áthalad az út (naná, hisz a leírások szerint minden rendes észt ember életében egyszer legalább eljön ide...), egyszer jó lenne azt is végigjárni, csak hát ez az út épp több, mint 800 km, és ahogy elnéztem a nyomvonalat, bár/söröző vagy kávézó nem sok van útközben...

Kb 3-4 km-t sétálgattunk az erdőben (nem jártuk végig a teljes tanösvényt), majd Võru felé vettük az irányt... A városközponttól kb 3 km-re lévő Spa hotelben volt az első napi szállásunk, de még nem lehetett a szobát elfoglalni, így elmentünk ebédelni. Nosztalgiából egy olyan étterembe tértünk be, ahol már jártunk hét évvel ezelőtt, de sajnos nem lett jobb:

Mondjuk legalább az édeskrumpli finom volt és a desszert is, de a többi felejthető...

Utána kicsit sétálgattunk a Tamula tó partján, ahol már nagy volt a készülődés a másnapi marathonra...

Bár ezen a képen épp semmi készülődés nem látszik:)

A szállás elfoglalása után lementünk a "Spa" részbe. Volt négy pancsoló szerű medence, a legnagyobb volt 26 nm, ezt ők nagynak (large) hívták, hát szerintem nem volt az... Jó nagy tömeg is volt, csak a 42 fokos medencében időztünk pár percet, meg az egyik "jakuzziban" (alig volt ereje), aztán inkább kijöttünk a tömegnyomorból... Hát csak a Spa rész miatt biztos nem jövünk ide többet, elég nagy csalódás volt...

Vacsora előtt Nettivel még elmentünk egy kis sétára, körbekerültük a szálloda melletti tavat:

Vacsorára pedig kipróbáltuk a szálloda éttermét, ott sem túl nagy a váalszték, de egy fokkal jobb volt, mint az ebéd...

Másnap jó kényelmesen keltünk fel és reggeliztünk, aztán átcuccoltunk a Tamula hotelbe a tó mellé, ott már kétszer is megszálltunk korábban. Aznapra csak egy kis kirándulást terveztünk a Meenikunno mocsár tanösvényére (Meenikunno raba õpperada), és közben érdekes dolgokat láttunk a szántóföldek mellett. Hát úgy tűnik, itt is dagad a nemzettudat bálázás közben...

Maga a tanösvény nem túl hosszú (csak 5-6 kilométer), és sajnos csak az első fele megy a mocsárban. Kék eget még csak-csak tudtam intézni, de sajnos felhőket nem(egész precízen: "Kék ég fehér habos felhőkkel, amik tükröződhettek volna a mélykék vízen"), így Netti nem volt teljesen elégedett sajnos...:)

Nagyjából a mocsaras rész felénél van ez a tó, ahol ki van téve a fürdésre vonatkozó tiltótábla, ugyanakkor mint látszik, szépen kiépítették azt a létrát, amin be lehet mászni a vízbe, ki érti ezt... Netti bedugta a lábát, nekem azért eléggé fújt a szél egy ilyen teszthez...

A vizes blokk végén volt egy kilátó, amiből gyakorlatilag semmit nem lehet látni, mert a teteje épp, hogy csak a fák tetejéig ér, meg különben is: még a mocsár széle sem látszik onnan, max az átvezető palló utolsó pár métere. Egyszerűen értelmetlen az egész építmény, mondjuk ezen a téren mi magyarok verhetetlenek vagyunk...

Ez is a kilátó közelében lóg a fákról...

A kilátónál kicsit pihentünk és falatoztunk némi kesudiót, aztán továbbhaladva az első párszáz méteren még láttunk szép kis tavacskákat...

A talaj továbbra is eléggé süppedős volt, az ösvényről letérni nem ajánlatos. Az utolsó két kilométeren egymást érték a hatalmas hangyabolyok (ha harmincat nem láttunk, akkor egyet se...), a leírások szerint egy ilyen bolyban kb 2 millió (!) hangya él... A közelükben, ha jobban körülnéztünk, zsongott a föld és az avar, nem is nagyon szívesen ácsorogtam mellettük...

Visszafelé menet még megálltunk Lasva nevű településen, ahol ki volt táblázva, hogy a víztornyot érdemes megnézni. Hát.... Nem egy nagy szám, valljuk be, de a régi víztoronyban berendezett galéria is csak nyáron látogatható, áprilisban nem érdemes itt kitérőt tenni...

A szállásra visszatérve még volt egy kis időnk a napból, így meglátogattuk a helyi városi múzeumot, ott még nem jártunk. Az első szinten időszakos néprajzi kötődésű kiállítás volt épp, sok-sok észt népművész a gömbre mint témára improvizált valamit, némelyik egész jó lett...

A felső szintje a múzeumnak a tényleges helyi anyag, sajnos nem túl jól rendezett a tárlat, Néhol van benne logika, de a témák leginkább keverednek. Ettől függetlenül szerintem megért egy megtekintést...

Korabeli iskolai napló...

Az erdei testvérek egyik bunkere

A csizmadia úr épp Candy Crush-t játszik a telóján:)

"Bedugós" dolgozat...

Régi puskák, iskolásoktól elkobozva...

Aznap már máshol vacsoráztunk, ez az étterem a múzeumtól csak 50 méterre volt... Úgy hívják, hogy Taevas, ami mennyországot jelent, hát a mennyezet tényleg olyan... Az ételek finomak, de szegény felszolgálólány nem tudta követni a rendelésket, nálunk is folyton elmaradt valami, de aztán többszöri figyelmeztetés után azért minden megjött, bár Nettinél még a főételből is mást hozott (két kacsás étel is volt az étlapon).

A harmadik napunk volt az utolsó, és úgy terveztük, hogy még este előtt hazaérünk Tallinnba, nem időzítünk Nóri visszaérkezésére, mert ő csak éjfél körül volt várható a tervek szerint... Reggel a szállodai reggeli nem volt valami izgalmas, nem is volt semmi emlékem róla korábbról, valószínűleg x évvel ezelőtt sem hagyott olyan nyomokat, amik beégtek volna az agybarázdáimba...

Aznapra fő úticél az volt, hogy meglátogatjuk a Valgesoo nevű mocsarat. Még az okostelefonok korszaka előtt egyszer már kajtattunk utána, de akkoriban csak az RMK (észt turista szervezet) weblapjára lehetett támaszkodni, ott meg pontatlan helyadatak voltak valamiért... Útközben még útba esett a väimela-i kastély (Väimela mõis), gondoltuk oda is elnézünk... Sajnos csak a helyszínen derült ki, hogy a kastély pár éve durván leéghetett, a tetőszerkezetből szinte semmi nem maradt, és körbe van szalagozva, a kiírás szerint a megközelítés életveszélyes...

Hát korábban azért másképp festett, sajnos a tűzvészről a neten semmi infó nincs:

Sok néznivaló így nem volt, továbbrobogtunk a Valgesoo-hoz. Itt sajnos kiterjedt vízfelületek nem voltak, csak helyenként csillant meg egy-egy pocsolya, de legalább szép volt az idő, és helyenként felhők is voltak az égen, Nettike kedvéért...

Pár kilométeres séta a tanösvény, és meglepetésünkre a pallós részen találkoztunk egy magyar párral is, de nem nagyon voltak beszédes kedvükben... Itt is rengeteg hangyaboly volt, de itt már nem nagyon fényképeztem őket... Ezt követően még Tartuban megálltunk pár órára, illetve ebédelni, elvittem Nettit a "Lőporraktárba", ahol én már jártam párszor korábban:

Minden képet nem rakok most be ide, benne vannak a fent belinkelt frissített posztban... Hazafelé még megálltunk kicsit vásárolni, konzultálva a húsvéti nyuszival is, és sajnos végetért ez a jó kis kirándulásunk is...