Oandu - Ikla turistaút 1. szakasz, meg még kicsit több...

Tavaly nyáron sikeresen abszolváltam a címben szereplő turistaút 2. szakaszát, ideje volt hát visszatérni az alapokhoz, hisz nagy hanyagság valamit nem az elején kezdeni, most ezt orvosoltam:) Ez az első szakasz Oanduból a Kalmeoja kempingező helyig tart, és a leírások szerint pontosan 40 km. Sajnos Oanduban nem láttam értelmes szállást előző estére (a túra napján reggel nem akartam odautazni, úgy esélytelen lett volna a 40 km...), így kénytelen voltam Sagadiban, a kastély hostel-jében éjszakázni, így onnan reggel 3,5 km-t kellett megtennem a kiindulópontig. Onnan ketyegett elvileg a 40 km, és a végén még a buszmegállóig a Viru mocsáron keresztül vezetett az út, ami puszban újra kb 4 km, így összesen 47,5 km-t kellett volna megtennem. De valószínűleg az RMK nem nagyon mérte ki jól a távokat, mert nekem ez valahogy 51,4 km-re jött ki az egyik eszközzel, a másikkal meg 52 km fölé (mind a kettőben van GPS...), így kicsit többet mentem, mint számítottam...

De ne szaladjunk ennyire előre, ragadjunk le egy kicsit még Sagadi-nál. Itt már jártunk 2012-ben, akkor rendesen kiveséztem a kastély legendáit, ha valaki nem olvasta, feltétlenül ajánlom, különös tekintettel a hálósipka és az éjjeli edény közös történetére... Szóval itt szállást is adnak, egyrészt a hotelben, másrészt van egy hostel is, ami sokkal kellemesebb árfekvésű, pláne ha egyedül van az ember. A hostel egy külön épületben található, ha jól számoltam, akkor hat szoba van benne, mindegyikben 4-8 ágy van. A szobákhoz nem tartozik fürdőszoba, ellenben van külön (férfi és női) vizes blokk szerencsére.

Van egy nagy közös helyiség is, és egyedül voltam abban a szobában, ahová az ágyam szólt... A hotel rendesen tele volt viszont, épp amikor megérkeztem, akkor futott be egy nagy busz egy jókora koreai csoporttal, alig kerültem sorra a recepción...

A kastély...

Ez pedig a hostel épülete...

Lepakolás után visszatértem a hotelbe, bíztam benne, hogy lesz egy szabad asztal az étteremben, a majdnem két és fél órás buszozás után már eléggé megéheztem... Szerencsére volt, így tanulmányozhattam az étlapot...

A hotel...

Volt a menün medvesült is, amit még soha életemben nem ettem. Ha hinni lehetett a leírásnak, a helyi (Lahemaa) nemzeti parkból származott. Láttam már időnként Tallinnban is étlapon, de eléggé durván elszállt ára volt mindenhol, itt egész megfizethetőnek tűnt. Volt a kastélynak "saját" söre is, persze ezt egy főzde bérben készítette nekik, de sebaj...

Ez látszik az étterem külső teraszáról...

Ő őrzi a recepciót...

Nem maradtam sokáig, kicsit még hátrasétáltam a kastély mögé a tavat megnézni (sajnos eléggé lerobbant az utóbbi években...), aztán elmentem aludni...

"Kerti szék"...

Nagyon nem kellett altatni, de azért még lefekvés előtt mindent előkészítettem, 5:45-kor keltem, hatkor terveztem indulni... Ez utóbbi majdnem össze is jött, csak pár perccel később indultam, mint ahogy a lenti ábrán is látszik:

Mint említettem, az volt az első feladat, hogy eltoljam magamat Oandu-ig, a látogató központhoz. Reggel még a kabát is rajtam volt, részben azért, mert az ég rendesen felhős volt, bár az esőre azt olvastam, hogy kb 6-8 % esély van rá (a hőmérséklet pedig 17-18 fok lesz), másrészt meg nem volt több akkor még 10 foknál, sőt. Szerencsére mindkét jóslat bejött, így ideális túraidőt fogtam ki...

Gémeskút, úgy tűnik itt is van ilyen...

A látogatóközpont persze nem volt nyitva, ahhoz még túl korán volt. Pár kép kattintása után nem is időztem itt nagyon tovább, bár az indulást hátráltatta ez a látványosság:

 A "Word Forest" (először World Forest-nek olvastam), azoknak az újságíróknak állít emléket, akik 1991 óta (Észtország újra függetlenedése óta) Észtországban jártak, és fontosnak tartják a szabad újságírást. Sajnos a hiavatlos weboldal nem akar működni, ahol a neveket ellenőrizni lehetne, így nem tudom, hogy van-e magyar név valamelyik fán...

Annyi időm meg nem volt, hogy végigjárjam az összes fát, inkább átmentem ezen a kapun:

 Az volt a terv, hogy kb 5 km-enként iszom, és kb 10 km-enként eszem is valamit, ezért a következó megálló optimálisnak tűnt itt, bár már túl voltam 3,5 km-en:

Előző nap láttam a buszban (átmentünk ezen a településen), hogy rengeteg kávézó és vendéglátós egység van, de szomorúan kellett konstatálnom, hogy a turistaút elkerüli ezt a települést, nekem meg az ambíciózus terveimbe nem fért bele egy 3 km-es kitérő... Az út során napközben rengeteg gombával és szamócával futottam össze, utóbbiból rengeteget ettem is, előbbiből meg próbáltam gyűjteni...

Megbújó rókagomba család...

 A végére kb 60 dekányi rókagombát szedtem össze és egy vargányát, de az kapitális példány volt, otthon lemértem, 640 gramm volt...

Az úton senkivel nem találkoztam, de korán is volt még, csak a sok szúnyoggal és léggyel... Később se nagyon futottam bele emberekbe, úgy tűnik a túrázás nem egy népszerű sport, az 50+ kilométeren három csapatba futottam bele a Viru mocsárig, no persze ott sokan voltak...

Ezt vajon ki hagyta itt?

Igyekeztem tartani a kitalált menetrendet, de az ivást néha sűrűbben kellett... Az utat néha megszakította egy-egy kisebb "település", de ezek inkább néztek ki nyári lakoknak, nem úgy tűnt, mintha élő települések lettek volna...

A húsz kilomtéer felé közeledve az idő melegedni kezdett, bár a delet még nem ütöttük el...

Ez igen csak úgy tűnt, hogy egy kupac zöldszemét, zsákból kiöntve...

Némelyik palló nem volt ennyire jó állapotban:

 Ez pedig a brutálvargánya, amit találtam:

 Most már ilyen formában szárad:

Kb 30 km környékén pont egy kempingezős helyhez lyukadtam ki, s bár nem volt meg az evési limit távolságban, leültem ebédelni. Megfigyelhető volt a korábbi hasonló helyeken is, hogy az asztalok végében beépített rács van, gondolom a forró elkészített ételt (edényt) lehet rátenni:

Ez pedig az ebéd, 30 km után már egy 5 grammos csokit is engedélyeztem magamnak 10 km-enként a szendvics mellé...

Az út innentől jó darabig egy folyót követve kanyargott, igazán szép volt...

Nagyjából ez az a távolság (30-35 km) amit bármikor gond nélkül meg tudok tenni, különösebb erőfeszítés nélkül, így vártam, hogy majd hamarosan jönnek a fáradtság jelei, de szerencsére nem így történt. Mondjuk nem hajtottam ki magam, az evést és ivást és gombaszedést is beleértve kb 4 km per órás átlaggal sétálgattam, így nem volt annyira megfeszített, meg minek is rohantam volna...

Mondjuk helyenként jöttek vicces dolgok, például ezek a lépcsők itt, 40 km környékén az ember ezeknek már nem feltétlenül örül mindig...

No meg kénytelen voltam újra megfigyelni, hogy az észtek képtelenek a normális útjelzésekre. Ez már tavaly is lejött, de ha most a telefon nincs nálam, párszor igen csak bajban lettem volna. Néha agyonjeleznek mindent, de amikor egy T elágazásba torkollik az ösvény, vagy ne adj isten még több út vezet tovább, akkor az esetek túlnyomó részében szeretkeznek kitenni, hogy merre van tovább... De hogy még egy ékes példát említsek a "logikára", egy esetet meg is örökítettem dokumentáltan. Ballagok szépen előre, nyílegyenes ösvény... Ezt láttam a hátam mögött, ha megfordultam:

 Ezt pedig előttem, szép kis takaros ösvény, mentem volna is tovább, mint a vaddiszó... DE.

Amint oldalt néztem jobbra (kerestem a gombát a fűben folyamatosan), hát mit látok? Egy jelzést ezen a fán ott a messzeségben, az úttól kb 8 méterre (!!!), és nem ám az út szélén esetleg egy nyíllal is megsegítve, hogy térj le paraszt jobbra, mert megszívod. Hát nem... És láttok-e utat, vagy ösvényt? Hát én se láttam:(

De hogy a dolog még értelmetlenebb legyen, ez az új "ösvény" párhuzamosan ment kétszáz méterig a dzsindzsásban a jó kis eredeti ösvénnyel (folymatosan láttam tőlem kb 15-20 méterre balra), a vége az lett, hogy kb 200 méter szívatás utrán visszatértünk az eredeti útra!!! Ha lett volna közben egy jeti etető állomás, vagy egy elhagyatott észak-koreai-albán közös építésű atombunker ötnyelvű emléktáblával (észt, orosz, angol, koreai, albán) emezen a felejthetetlen 200 méter gyapot-gyom-szutyvák alatt, akkor megértem, de így??? Sikerült az útvonaltervezőknek komplett hülyét csinálniuk magukból...

No mindegy, ezen is túl kellett lenni, és sokkal korábban, mint tervezett volt, megérkeztem a Kalmeoja kempingezős helyhez... Itt aztán lehetett tobzódni a sütögetős helyekben (három vagy négy is volt), mindegyik el volt már foglalva autós sütögetőkkel. Viszont padok csak a sütögetők mellett voltak, így én lerogytam az egyik tűzrakóhely asztalánál a szokásos öt perces firissülésemre, köszöntem is szépen a társaságnak... Messziről hallottam ám már, hogy észtek, így észtül köszöntem nekik, és elővettem a legszebb 40+ km-es mosolyomat... Most vagy túl büdös voltam már nekik a séta miatt, vagy csak vérig voltak sértődve, hogy egy pihenőhelyen valaki leül, de mindenesetre olyan villámokat szórt a szemük, mintha rájuk dobtam volna egy 25000 kilotonnás töltetet. Ja, az alap, hogy vissza se köszöntek, "természetesen"... Nem baj, nem igazán tudtam magam emiatt izgatni, megettem a kis csokikámat (mind az 5 grammot egyszerre...), ittam a vízből, aztán irány a mocsár...

Jutalom a nap végén, eddig se jártam ronda helyeken, de a Viru Raba igazán gyönyörű, pedig már nem először jártam ott:

Nem mondom, hogy totálisan friss voltam, amikor lenyomtam a track rögzítést a buszmegállóban, de szerencsére elértem egy korábbi buszt, nem kellett 21:54-ig várnom. Amikor már közel jártam Tallinnhoz, hívott Misi, hogy merre járok, mert hozna nekünk még pár cuccot, ami a költözés miatt megmaradt náluk. Szerencsére így haza is vitt, nem kellett szállítóeszközt vadásznom. Leszálltam a Keskturgnál, és jött is értem...

Megittunk nálunk egy kávét (bevallom, én sört is ittam...), aztán elbúcsúzott, vasárnap volt az utolsó napjuk a hétfői indulás előtt... Én még kiborítottam a gombát, hogy ne fülledjen be, a vargányát össze is aprítottam száradni, no meg csináltam egy kis vacsit a rókagombából, még frissen:

Amíg oda voltam, a ribizli bokraink egyikén bepirosodtak a szemek, így szombat és vasárnap is tudtam enni egy-egy szemet:

Ha valakit érdekel a kirándulás összes képe, akkor katt ide. Hogy aztán hogyan tudom tovább folytatni ezt az Oandu - Ikla relációt (78 km megvan a 375-ből immáron), azt még kizárt dolog, mert nem tudom...