Egy benzinkútnál megálltunk, és megkérdeztem a csajszit, hol van legközelebb gyógyszertár. Először vissza akart küldeni 8 km-el, de mondtam neki, hogy az nem opció, erre ajánlott egyet 2 km-el előrébb. Nem értem, miért nem azzal kezdte... Közben Nóri füle a gyógyszer hatására megnyugodott, megálltunk ebédelni. Odafent volt egy étterem és panzió a benzinkút felett, oda mentünk be. Eltöltöttünk ott majd egy órát, közben Nóri rajzolt is egyet, úgy mentünk tovább. Túlmentünk Lublinon, ott tartottunk legközelebb pihenőt. Írtam onnan egy SMS-t a bialystok-i tulajnak, hogy kb. este 22:20-ra fogunk érkezni. Ott is voltunk, némileg korábban. Nóri füle újra fájt, így kapott egy újabb adag gyógyszert, telefonáltunk mindenkinek, aztán alvás. Illetve aludtunk volna, de Nóri éjszaka is felébredt a fülére. Kértünk reggelit, de Nóri nem sok mindent evett... Elindultunk, ahogy tudtunk, de persze nem sikerült olyan korán, mint előző nap.
Tallinnban csak kiszórtuk azt a cuccot, ami a hátsó üléseken volt, felhívtunk mindenkit gyorsan, hogy megérkeztünk, aztán irány a város. Mustamae városrészbe kellett menni, tőlünk 6 km nagyjából, nincs messze. Szerencsére nem kellett nagyon sokat várni, Nóri elég türelmes volt. Valóban gyulladás volt a jobb fülében, a kedves doktor néni írt egy 6 napos antibiotikum kúrát, majd elküldött minket az ügyeletes gyógyszertárba, de receptet nem adott. Azt mondta, hogy elég, ha visszük az ID kártyát, és bemondjuk Nóri nevét, meg fogjuk kapni a gyógyszert. Elkértem tőlük a gyógyszertár címét, de mindenáron meg akarták mutatni a gépen a térképen is. Hiába mondtam nekik, hogy nem kell, van GPS, de azért is megmutatták... A gyógyszert valóban megkaptuk, végre mehettünk haza.
Nórival még vacsoráztunk (elmúlt tíz óra...), csak utána feküdtünk le. Éjszaka persze akkor is felébredt, csak fájdalomcsillapítóval tudott visszaaludni. Másnap már jobb volt a helyzet, két nap múlva meg már szinte el is múlt az egész.
Az erdőben rengeteg gomba van mostanság, leginkább galambgombák és mindenféle tinóruk, sajnos rókagombát nem látni. Gyilkos galóca viszont van bőségesen, egy közepesebb méretű rakétazászlóaljat meg lehetne mérgezni azzal a mennyiséggel, amit egy fa alatt láttam... Nórival találtunk egy kisebb tavat is a hétvégén, ahol eszméletlen mennyiségű vadkacsa üdült éppen. Sajnos nálunk nem volt semmiféle kaja, de érkezett egy néni egy zacskó kenyérrel. Látta Nórin, hogy nagyon lelkesen nézi az etetést, adott neki is egy darabot. Nóri a világ legtermészetesebb módján megköszönte észtül (aitäh), a néni pedig kedvesen mondta, hogy palun (kérem). Olyan büszke voltam rá! Úgy látszik hiába a négy hét otthon, ami rögzült, az rögzült. Nettivel tegnap belelapoztak Imre régi orosz nyelvkönyvébe, eljutottak semmi gond nélkül a tizenvalahányadik oldalig, Nóri mindent értett, mindenre tudott válaszolni...
Szerdára már egész jól volt Nóri, el is mentek Nettivel a magyar dokihoz, de pont lemaradtak a rendelés végéről. Csütörtökön aztán elérték, de nem volt benne sok köszönet, meg sem vizsgálta. Ennyi erővel már mehetett volna tegnap is oviba. Na mindegy, ma (péntek) volt először óvodában, kíváncsian várom, mit mond este... Nekem a hét irtó kemény volt, ilyen munkás hetem szinte tán még nem is volt, egy rakás dologgal kellett elkészülnöm a hétvégi amerikai út előtt. Új főnököm van, a spanyol fickó hazament, hát a váltása nem lett jobb, mint ő volt, szegénynek nem ez a szakmája (a tengerészettől jött). Két másik kolléga is cserélődött a részlegnél, Kenneth helyére egy amerikai egy repülős tiszt jött, litván barátomat pedig egy hasonló korú őrnagy váltotta, még ő tűnik a legszimpatikusabbnak. Mindannyian egyedül vannak, így némileg kevesebb logisztikai és egyéb problémával szembesülnek a beosztásuk elején, mint én. Oda jutottunk, hogy hovatovább én vagyok itt a részlegen a legtöbb tapasztalattal bíró ember a magam tíz hónapjával a hátam mögött, és mindenki (főleg a spanyol) engem kérdez mindenről. Szerdán például két órát téptem a számat, összehívtunk egy értekezletet, és elmeséltem, hogy min dolgozom itt már egy ideje. Spanyol barátomnak sajna nem a legjobb az angolja, így ezt megtehettem másnap újra kb. egy órában, ma még nem jött. Úgy, hogy közben bőven lenne mit csinálni. Úgyhogy most vissza a munkához, ezt a bekezdést megírtam két perc alatt, addig is pihentettem kicsit az agyam... Folyt. köv.
Nu, itt vagyok újra, lassan vége a napnak. Mondanám, hogy megőszülök, de erre már sok esély nincs, a hajamon kívül már a szakállam is teljesen ősz, ha hagynám megnőni, hogy más testrészeket ne is említsek...:) Nem elég ez az őrületes hét, elég fura dolgokat hallok a hétvégi úticélunkról. Suffolkba készülök egy hétre (egy észt kollégával megyünk, plusz a német törzsfőnök is ott lesz Norfolkban, csak ő más miatt), holnap hajnalban indulok. Először jött a hír pár napja, hogy földrengés volt Washingtonban, oda készülünk vasárnapra kicsit körülnézni. Nem is akármilyen, 5,9-es volt a Richter skála szerint. Utórengés mindig van, úgy hogy ez biztató, a Pentagont ki is ürítették...
Utána meg azt hallottam, hogy egy kedves nevű (Irene) hurrikán közeleg a Bahamák felől Észak-Amerika keleti partja felé. Hurrá. A tegnapi hírek még arról szóltak, hogy azt a térséget, ahová én megyek, szombat hajnalban fogja elérni 2 óra körül. Oké, semmi gond, az én gépem szombat este 8 körül száll ott le, addigra továbbáll a forgószél. A ma reggeli jóslatok szerint viszont pontosan este 8 körül fog ott ott tombolni, 3-as erősségű, 125 mérföld/órás sebességre lehet számítani. Úgyhogy nem tudom mi lesz. A jegyünket természetesen nem lehet visszamondani, lehet, hogy ott rekedek a washingtoni reptéren, és nem jutok el aznap este Norfolkba (onnan még autózunk Suffolkba...). Akit esetleg érdekel, itt nyomon tudja követni, merre megy Irene. Érdekes, hogy mindig nőkről nevezik ezeket el...
 |
| A jelenlegi állapot |
Végezetül egy kép a málnánkról a kertből:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése