Ezek a videók az elmúlt hetekben készültek, a második a múlt hétvégén, amikor szombaton kiváló idő volt. A tanösvényen sok "padló" van, ahogy Nóri emlegeti: a mocsárban a közlekedést pallók teszik komfortosabbá, nem kell így senkinek az ingoványos tőzeglápon közlekednie. Néhol persze nemcsak simán puha a talaj, hanem konkrét süppedős mocsár van, a vízfolyások sem ritkák. A szombati napot tehát kihasználtuk Nórival, tervbe vettük, hogy végigjárjuk a leghosszabb pallót, amely leágazott a tanösvény gerincéről. A palló kezdeténél egy tábla volt, amely Netti szerint azt jelezte, hogy az ösvény végén egy torony, illetve kilátó lesz... (Az első képen még az látható, ahogy a közvetlen közelünkbe merészkedő egyik vadkacsa röptében kapja el a kenyeret, amit Nóri dobott neki...)
A képek azt hiszem önmagukért beszélnek, nagyon szép vidéken vágtunk át, és ez a házunktól mindössze párszáz méter távolságra van... A pallót helyenként ösvény váltotta fel, és folyamatosan ki volt táblázva, hogy a "toronyig" még mennyit kell mennünk. Közben voltak padok is, és rengeteg sétáló emberrel is találkoztunk. Nettinek igaza lett végül, az út végén egy kilátó várt minket:
Szerencsére a kilátó lépcsője jó állapotban volt, nemkülönben a korlát is, amely olyan jól le volt csiszolva, hogy öröm volt belékapaszkodni, szálkára esélyünk sem volt (előző héten Nórinak sikerült a tenyerébe begyűjtenie egyet, amit alig engedett tűvel kiszedni...) A kilátás nagyjából a mocsárra korlátozódott, de nagy hegyekre vagy ilyesmire itt nem is lehet nagyon számítani...
Nagyjából 3 km-re voltunk a leágazástól, a házunktól pedig körülbelül 4-re. Nórin semmi jele nem volt a fáradtságnak, így amikor visszafelé is megtettük a pallós utat, kérdeztem tőle, hogy van-e kedve megnézni a tanösvény végét is, arra még nem jártunk. Nem volt ellenére, így nem a kacsák felé fordultunk (az a hazafelé vezető irány), hanem jobbra. Itt egy idő után az útnak vissza kellett fordulnia balra, de addig hátra volt egy murvás szakasz, párszáz méterre letérővel jobbra, ahol egy másik palló vitt a kilátó felé, ezúttal arra nem mentünk el. Nekem nagyon gyanús, hogy a kilátó mellett elvezető út a fenti képen pont e palló felé visz...
Épp ezen elmélkedtem, Nóri pedig kicsit lemaradt. Az úton előttem egy hosszú fekete valami feküdt, kb. 60-80 centi hosszú, olyan volt mint egy darab kötél. Amint azonban felé léptem, a "kötél" szisszent egy jó nagyot, aztán összehúzódott... Na akkor meg én léptem hátra egy gyorsat, és hátranéztem, hol van Nóri. Szerencsére jó messze volt, köztem és a kígyó között is volt kb. 3 méter. Elővettem a fényképezőgépet, és sikerült ebből a távolságból a napfénynek hála egy egész jó fotót készíteni:
Igazából nem tudtam megállapítani, pontosan milyen fajta kígyó is ez, de abban biztos voltam, hogy nem erdei sikló, és az is valószínűnek tűnt, hogy valamelyik vipera került az utunkba. Nórit a bal oldalamra tereltem, és a lehető legnagyobb ívben kerültük ki őkelmét. Szerencsére már megnyugodott, és eszében sem volt támadni... Innen nem messze volt a tanösvény következő állomása, ahol a tábla be is mutatta ezt a kígyót, mint előforduló fajt a környéken. Volt ott egy szép rajz is, no meg a kígyó neve, észtül úgy hívják, hogy rästik. Sajnos észtül nem tudok még kellőképpen, így csak otthon tudtam kinyomozni, hogy ez biza egy keresztes vipera volt, aminek a marása rossz esetben végzetes is lehet, így jól tettük, hogy messze elkerültük ...
A magam részéről teljesen megdöbbentem, hogy ezen az éghajlaton ez a kígyó még megél, de észt kollégáim szerint nem ritka errfelé, sőt, Finnországban is bőven össze lehet vele akadni és Svédországban is. Leonak, észt szobatársamnak egyszer gyerekkorában gyűlt vele meg a baja. Nagyszüleinél nyaralt egy tanyán, ahol kívül volt a pottyantós wc. Ő ezt nagyon nem komálta, így néha mezítláb kiment az erdő szélére pisilni. Az egyik alkalommal rálépett valamire, ami kicsusszant sziszegve a talpa alól, és eltűnt az aljnövényzetben. Azt még ki tudta venni, hogy egy vipera volt...
Hazafelé azért már Nóri fáradt egy csöppet, fel akart kéretőzni a nyakamba. Hiába mondtam neki, hogy én egy szarvast már nem bírok el:
Másnap vendégeink voltak: eljöttek Jánosék, és hoztak magukkal "még egy embert", egy hölgyet, aki jogi téren van otthon Cyber Defence témakörben. Magyar, itt él Tallinnban már nagyjából tíz éve. Bővül az ismerősi körünk... Az elmúlt hetet nagyrészt Monsban töltöttem (Belgium), a hétvégén pedig voltunk egy magyar mesedélutánon (vagy inkább este...), egész konkrétan ez tegnap volt. De ezekről majd később, most elfogyott az idő, ez a bejegyzés is vagy négy napig írodott... Végezetül néhány kép Nóri mostani alkotásaiból az oviból (szépen halad a betűkkel is, már tíz betűt ismer!)
 |
| Ez az előző kép címe: "Én és anya megyünk az óvodába" |
A vonalvezetés már helyenként egész jó... Míg el nem felejtem: pénteken még semmi nem volt a postaládában, ma reggel pedig jött egy levél Tolnáról, benne néhány hasábbal a számolás tanulásához, és egy rakás "tetovával"... Hogy mikor hozhatta a postás, rejtély... Szombaton és vasárnap nem kukucskáltunk bele a ládába, az igaz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése