Ismét itt a péntek egy őrült hét után, és megint csak nem volt időm blogolni, a bánat vigye el. Még arra sem volt idő, hogy a mostanában készült képeket (a pár Belgiumban készült képet is ideértve) a fényképezőgépről letöltsem.... No mindegy, pár szó a hétről, aztán a mons-i beszámoló meg a fotók jönnek később...
Sajnos a héten már nincsenek olyan jó híreim az óvodáról, mint eddig. Volt két nap is a héten, amikor Nóri eléggé nehezen aludt el, és voltak panaszhangok az óvodával kapcsolatban... Úgy látszik, az új csoport varázsának hatása lassan a homályba vész, már nem minden rózsaszín... Továbbra sincsenek barátok, vagy akivel játszhatna, nem játszik vele senki... Mi persze bíztatjuk, hogy majd csak lesz, de ki tudja, mikor... Úgy néz ki, hogy talán sikerült találnunk iskolát is találni jövőre, valószínűleg ugyanabba a suliba fog járni, ahová János fiai jártak a követségről. Ez az egyik legjobb orosz iskola a városban, és szerencsére nincs messze a munkahelyemtől sem. Az észt állam egyre inkább törekszik az orosz iskolák beolvasztására, kezdenek hangsúlyba kerülni (kötelezően) az észt nyelven tanítadnó tárgyak, a tanároknak vizsgát kell tennie észt nyelvből, stb. Ennek következtében aztán ahol ezek a feltételek nem teljesülnek, az iskolát bezárják...
Ebben a suliban folyik egy előkészítő tanfolyam is óvodásoknak, a jó hír az, hogy ebbe Nóri is becsatlakozhat, és ha szerencsénk van, pont az a tanárnéni fogja tartani, aki majd az első osztályt vinni fogja jövőre.
A tegnapi nap jó sűrű volt... Napközben egy konferencián voltam, amit évente rendeznek meg. A balti államok védelmi képességei a fő témája, számomra igen csak érdekes volt. Sajnos a végéig nem tudtam ott maradni, át kellett mennünk a követségre, mert hatkor kezdődött a János tiszteletére rendezett búcsúfogadás. Itt aztán megint jó sok emberrel sikerült újra, illetve némelyekkel először találkozni. Volt alkalmunk az új nagykövettel is elbeszélgetni. Remélem lesz folytatása a dolognak, náluk négy gyerkőc is van, az egyik lány kb. Nórival egykorú...
A hétvégén szombatra még nincs konkrét tervünk, bár lesz magyar istentisztelet délután. Utána a szokásos ereszd el a hajamat lesz a Magyar Intézetben, de Nettivel épp azt beszéltük, hogy kissé fáradtak vagyunk most ehhez, de majd meglátjuk. Lehet, hogy a Magyar Intézetbe elnézünk, ha a misére nem is. Vasárnap elvileg jön Gabi a két fiúval, meg tán a nagykövet családja is, meg akarják nézni a mocsarat az erdőben mellettünk. Az eddigi előrejelzés szerint szép idő lesz, reménykedjünk benne. A héten eddig tán egy nap kivételével nem esett, de ebben sem vagyok biztos...
És hogy a bejegyzés címére is kicsit kitérjek: szeptember 30. van ma, azaz holnap lesz a napja annak, hogy egy éve itt vagyok. Gyorsan megy az idő... Még egy érdekesség: ma reggel úgy értünk a buszmegállóhoz, hogy a 14-es busz (a korábbi, nem az, amelyiket tulajdonképpen esélyünk volt elérni...) bent állt a megállóban, mi meg a megállótól legalább 15 méterre voltunk, esélyünk sem volt elérni. Nem szaladtunk utána, még volt időnk, meg különben is a következőre pályáztunk már lélekben. A busz komótosan elindult az öbölből, és nagyon lassan jött. Mellénk érve, nem ment tovább, megállt, és a sofőr intett a kezével, hogy szálljunk fel... Teljesen meglepődtem. Kíváncsi lennék, mikor fog történni velem otthon hasonló...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése