Kronológiai helyrerázódás

Sikerült részben a képeket a fenyőképezőgéprűl letölteni, így fel tudom eleveníteni nagyrészt az elmúlt hetek homályos foltjait. No persze ez is több részletben fog történni, lassan rosszabbul törlesztek, mint a görög állam... Hol is vesztettem el a fonalat? Azt hiszem a mons-i élmények maradtak el (külön bejegyzés lesz...), és az a vasárnap, amikor elmentünk Berecz Andrást meghallgatni. Ezen kívül míg ígértem fotókat még Nóri óvodai munkásságáról is, ezek szintén külön lesznek.

Szóval akkor Berecz András... Mint sok más esetben is, erre az eseményre is a Magyar Intézettől kaptuk a meghívást, és igyekeztem is észben tartani, el ne felejtsük. Mégis a feledés homályába veszett volna, ha Gabi előtte nap nem telefonál ránk, hogy másnap lesz ez a program... Nosza, gyorsan meg is rendeltem a jegyeket interneten még szombaton, vasárnap pedig elindultunk délután. A főtéren éppen valamilyen rendezvény folyt, a kulturális fővárosi címhez kapcsolódóan. Ismét volt egy színpad a szokott helyen, és éppen egy orosznak tűnő kórus lépett fel, amikor a térre beléptünk.

A színpad

Vásár is volt újfent, de némileg most szűkösebb kínálattal, hamar végig lehetett rajta szaladni. Nórinak nagyon tetszett az ének és a zene, alig tudtunk továbbindulni a mesedélután (vagy inkább este) színhelyére...

Az est színhelyéül a Katariina templomot választották, indulás előtt kinéztem, hogy nagyjából hol kell keresnünk. Nem volt egyszerű megtalálni, mert nem az utcafronton volt, be kellett menni egy kapualjba, és az udvarban volt a "templom". Az idézőjel azért van, mert eredeti funkcióját már nem látja el, leginkább előadóteremnek használják manapság. Itt volt felállítva az állványzatos színpad, emelkedett hátrafelé, mint a mozikban.

Berecz András a meséket tolmács segítségével mondta el, egy idősebb észt úriember állt mellette, aki Gabi szerint műfordítással foglalkozik, s így meglehetősen jól bírja a magyar nyelvet. Mivel a mesék világa azért még egy átalgos irodalmi alkotás nyelvi határait is bőven szétfeszíti olykor, nem mondhatnám hogy könnyű dolga lett volna, sőt. Egy-egy esetben a pár mondatos részlet után Berecz úr huncutul oldalt sandított, és csak ennyit tett hozzá: "Na, ezt tessék lefordítani..." Azért nagyjából átjött a mondanivaló, nem csak mi magyarok, az észt közönség tagjai is nevettek...

A műsor nem csak meséből állott, fellépett Berecz úr fia is egyik barátjával, akik táncoltak és zenéltek is, eközben a mesélő rápihent a következő etapra. Ezeket a részeket Nóri nem nagyon élvezte, bújt Netti ölébe, de a meséket annál inkább. Hangosan hahotázott sokszor az első sorban, ami a két fiatal srácból elégedett mosolygást váltott ki.

A műsor végén az észt konferanszié megkérte a művészeket, hogy tartsanak egy rögtönzött táncórát az egybegyűlteknek, amelyben a közönség nagy része részt is vett. Miközben ez zajlott (Nóri is ment természetesen), a Magyar Intézet egyik képviselője próbálta győzködni Berecz urat, hogy mondjon még egy mesét. Neki ez nem is volt ellenére, de kicsit aggódott, hogyan fog visszaülni a helyére a táncba belefeledkezni kezdő közönség. Szerinte Magyarországon ilyenkor az embereket már nem lehet visszaültetni a helyükre és újból hallgatósággá transzformálni őket, de ha nekik sikerül, akkor ő mesél... De tessék előbb ezt megpróbálni... A fiatal lány azt mondta, hogy ezzel nem lesz gond... Megvárta, míg végigmegy az aktuális tánc okítása, aztán szólt a konferansziénak, hogy közölje a néppel, game over. A hölgy el is üvöltötte magát, és bizony nem kellett kétszer mondania, hogy mars vissza mindenkinek a helyére, az első szóra szépen leült mindenki. Ismét megtapasztalhatam hát, hogy az észtek bizony nagyon szabálykövető emberek...:)

Berecz András mondott hát még két mesét (az utolsót a maga kedvére inkább, ezt sajnos nem is nagyon tudta a hölgy jól lefordítani), ezúttal már egy újabb tolmáccsal. Összességében nagyon jó kis este volt, nem bántam meg, hogy elmentünk. A végén sikerült megismerkednünk az új nagykövettel is, két percet beszélgettünk is...