Wellington bélszín...

Tegnap olyasmire vetemedtem, amire már több, mint húsz éve nem... Amikor otthon vagyunk, sokszor gondot okoz kitalálni odahaza, hogy mi legyen az ebéd. Anyukám persze mindig megkérdezi, hogy "mit ennétek holnap kisfiam?" Hát, néha erre nehéz válaszolni, adott pillanatban kitalálni, hogy mit is ennék másnap... Ilyenkor az ember persze végigpörgeti magában a kedvenc ételek képeit, illatát, és pár évvel ezelőtt egyszer a tudatalattim homályából előtört egy vajas tésztába csomagolt csoda illata a középiskolás évekből, és azt találtam mondani, hogy:

- Wellington bélszínt...

Hogy erre milyen választ kaptam, azt most inkább nem idézném fel, de a lényeg az, hogy nem lett másnap Wellington bélszín....:)

(Csak zárójeles megjegyzés és asszociáció: még Vogáéknak volt egy kedves szösszenetük a '80-as években, amelyben elhangzott az alábbi ominózus pár sor:

"Becsapom az ajtót, - de belül van a kilincs, -
Mennék vissza. - Kulcs? - Az nincs.
Kisnadrágban indultam el. - Szemétvödörrel? - Hát ahogy kell.
Pár lépés csak a ledobó, de visszamenni most volna jó.
Megáll a lift, kilép egy nő, és azt mondja, hogy ááááááááááá!

Ref.:
Húú, de kínos, húú, de kínos,
Húú, de kínos, húú, de kínos.

Bemegyek a boltba egy egész nemzedék áll mögöttem,
- Ne totojázzon maga csigabajnok! - Emberek, csönd legyen! 
- Na daráljon le egy kiló bélszínt, a macskámnak viszem. 
Megáll a kés, a hentes néz.

Lemegyek a parkba, leülök egy padra, - Jó is az! - Hát, aki szereti.
Kinek a pap, kinek a papné, - Nekem speciel a Schultz Gizi. -
Dehát a Gizi az egy... - Ki ne mondd! - Szóval mindenki őt szereti,
Géza bácsi, ha ügyes a Gizi, cukrot ad neki.

Gólya, gólya, - A gilice. - Ja. Mitől véres a hátad?
A Jóska mondta, hogy ott jön egy IFA (csatt)
- Na mi van, nem láttad?
De remek ez a kórház, üveg a kacsa, itt mindenki beteg,
Te figyelj: ki ez az ember? - Doktor Sabin, na várjon egy cseppet!"

No majd a bejegyzés végére belinkelem a videót is a YouTube-ról ("Hú, de kínos!", ez a szám címe egyébként...), most ezzel nem vesződök. Itt a vége a zárójeles megjegyzésnek, kissé hosszú lett, sebaj...)

Szóval ettől kezdve, ha nem volt ötletem másnapra, általában ezt a fogást bírtam kinyögni (otthon is, ha Netti kérdezte), s lassan a kérdezők számára a dolog kezdett unalmassá válni. Számomra is (egy poén csak 234-szer poén, 235-dik alkalommal már annyira nem, tudom én...), így aztán az utóbbi időben leszoktam róla. De a Wellington bélszín íze akkor is ott volt valahol hátul a fejemben, a középiskolás évek alatt sokszor csináltunk. Ugyanis (tán nem tudja mindenki...) nem voltam én mindig IT függő, a középiskolás éveimet egy vendéglátós szakközépben végeztem, és papírom van róla, hogy nem csak felhasználói szinten ugathatok bele a felszolgálás, szakácskodás és cukrászkodás mentén felbukkanó témákba. Egész konkrétan még érettségiztem is eme témakörökben, s a Wellington bélszín az érettségi tételek között szerepelt, így a készítési módja be lett égetve a ROM-ba, de nagyon...

No persze volt jó pár étel, amely szerepelt ezen a listán, de eszem ágában sincs újra elkészíteni, de a poszt címadója nem tartozik ezek közé. Akkor meg mi a bánatért nem csináltam ilyet húsz évig? Hát az ok kettős. Egyrészt anyagi, amikor tavaly kiköltöztünk Észtországba, odahaza a bélszín ára (ha lehetett egyáltalán kapni) a 6000-8000 Ft kilónkénti sávban mozgott. Tekintve, hogy a dolognak 40 deka bélszín alatt értelmetlen nekiállni, nem egy rántotta szerű befektetésről beszélünk. Másrészt meg a készítési mód megkövetel némi előkészületet, aki azt gondolja, hogy "na elmosok egy lábost, belerottyantom, amit kell, aztán kész a vacsi 20 perc alatt..." módszerrel ezt a fogást az asztalra lehet varázsolni, az legalább akkorát téved, mint Cook kapitány az utolsó kikötésnél...

Nem akarom itt a teljes receptet elővezetni, majd a poszt végére beteszek két videót a készítési alternatívákról, most csak pár szó, hogy mi mindent kell csinálni. Először is kell ugye a bélszín, s ezt jól be kell pácolni, minimum 24 órára, de az ideális időtartam valahol 48 és 72 óra között van. El kell készíteni a gombabpépet, amelynek a sütés előtt hidegnek kell lennie (azaz, ha vacsorára akarunk ilyesmit készíteni munkából hazaesve, ahogy én is, akkor előző nap meg kell csinálni). Ez a gombapép tulajdonképpen apróra vágott hagyma és gomba, fűszerekkel, liszttel és tojással sürítve. A másik fontos összetevő a vajas tészta, amelynek a készítését tán szintén nem kell ecsetelni, az sem öt perces projekt. Mindezek mellett, amikor a húst elősütjük, utána annak ki is kell hűlni, melegen nem lehet a tésztára rátenni.

Én végül kompromisszumos megoldást választottam, a tésztát megvettem készen, szerencsére árulnak vajas tésztát itt a boltokban. A végeredmény nyilván jobb lett volna, ha saját magam készítem ezt is, de akkor háromnapos küzdelem lett volna kettő helyett. A bélszínt megvettem kedden, és pácban volt tegnap estig. A gombapépet szintén megcsináltam már kedden, ezúttal rókagombából. (Tán említettem már, hogy a rókagombát az észtek saját nyelvükön kakasgombának hívják, tegnap megtudtam, hogy a litvánoknál pedig mókusgomba...) Tegnap estére tehát minden készen állt. Elősütöttem a bélszínt (hosszabban, mint az ajánlott, nem akartam angolos verziót...), majd ment a garázsba hűlni. Összevágtam három krumplit szalmaburgonyának, majd jött a tésztanyújtás, amiben Nóri is segített. Belekevertem a tojást a gombapépbe, a tésztát pedig leterítettük bacon szalonnával. Erre jött a gombapép fele szétkenve, majd a hús. A tetejére újra gombapép, s ezt követően lehetett bebugyolálni. A tetejére jött egy kis díszítés, bekentük tojással, majd mehetett az egész a 180 fokos sütőbe kb. 45 percre. A normál sütési idő csak félóra, de én most a félangolos irányba akartam inkább elmenni...

Maradt még tészta és gombapép, ezekből gombás pirogokat csináltunk Nórival. S hogy milyen lett az eredmény? Íme néhány kép:

Tényleg félangolos lett...

A pirog

Az ígért videók:

De hogy ne csak kulináris dolgokról írjak... Nóri szerencsére már sokkal jobban van, már simán hozzá lehet érni a füléhez. A krémes kenegetést persze nem szereti, de ki is szeretné ezt ilyenkor. Az idő sajnos megint nagyon pocsék, és a legnagyobb baj az, hogy hétvégére sem mondanak jobbat, amikor Rigában leszünk. Remélem azért nem fog egész nap esni...