2011. október 13., csütörtök

Rövid híradás...

A hétvégén sikeresen eljutottunk Rigába, erről majd készülget egy hosszabb iromány, szép lassan, ahogy szokott... Jó későn értünk haza, reggel nem is sikerült elérnem a szokásos buszomat. Nagyon jó időt fogtunk ki hétvégén, azóta viszont szakad az eső minden nap, valamelyik nap jég is volt. Hideg van reggelente nagyon, 2-3 fok, most már non-stop fűtünk. Így aztán különösen örültem a héten az új törvényi változásoknak... Sajnos igaznak bizonyult a hír, amit eddig csak rebesgettek, mostantól a teljes rezsiköltséget nekünk kell állni, meg még ezen kívül pár dolgot. Tán mondanom se kell, ha ez a körülmény egy éve is így lett volna, jobban elgondolkodtam volna, hogy ide kijöjjünk. A fűtési szezon ugyanis egy kicsit hosszabb, mint az átlag európai, és némileg hidegebb is van. De ezen sajnos változtatni nem tudunk, csak alkalmazkodni hozzá, mint minden máshoz is.

Nóri füle már nem fáj, tegnap voltunk vele kontrollon, és jártunk a fogorvosnál is. Azóta a múlt héten a füléből levett mintát kitenyésztették, szerencsére jó volt az antibiotikum, amit kapott. Víz közelébe továbbra sem mehet, és még tíz napig szednie kell mindenféle gyógyszereket. Összeszedett szegényem egy vírust is, Rigában éjszakánként be is lázasodott. Köhög rendesen, ezzel is meg kell küzdenie... Így aztán az iskolai előkészítő ügyét nem tudtuk hajtani, bár az is pont rosszul jött ki, hogy a suliban múlt szombaton volt nyílt nap, amikor már nekünk le volt foglalva az utunk, és minden ki volt fizetve. Most szombaton lesz egy foglalkozás délután, amire be lehet menni, hétközben pedig kedden és szerdán van előkészítő. A hírek szerint ingyenes, amin csodálkozom, de majd meglátjuk...

A héten vannak az "őrült napok" a Stockmann áruházban, tavaly ilyenkor vettem ott olcsón repülőjegyet haza, gondoltam idén is meg tudjuk ezt játszani a karácsonyi jeggyel, de ez most nem jött össze. Számos városba van akciós repülőjegy most is, de Budapest idén kimaradt a listából. (Helyette ott van például Brüsszel és Barcelona is például olyan bitang olcsón, hogy lehet, hogy elmegyünk pár napra...) Nem volt mit tenni, megnéztük gyorsan a héten az összes cég ajánlatát, mert gyanús, hogy innentől kezdődik már a drágulás. Érdekes módon most a Lufthansa a legolcsóbb, ők szoktak lenni az egyik legdrágábbak. No mindegy, velük fogunk menni Münchenen keresztül, már december 19-én otthon leszünk. Vissza csak 4-én kell jönni, egész sok időt fogunk otthon tölteni tehát.

Még egy érdekesség történt itt a héten. Azt tán mindenki tudja, hogy a magyar labdarúgó válogatott nem jutott ki az EB-re, pedig egész jó teljesítményt nyújtva 19 pontot szereztek, az utolsó finn meccset meg felejtsük el. Ez nem túl nagy szenzáció, a realitásokat tekintve én még ennyire se számítottam. Ami igazi meglepetés viszont, hogy Észtország még küzdhet a részvételért, ugyanis Olaszország mögött másodikok lettek, megelőzve papíron sokkal erősebb csapatokat a csoportjukban, például Szerbiát és Szlovéniát. A szlovének például Tallinnban októberben tavaly simán nyertek, ott voltam, láttam. Ehhez képest most ősszel az észtek nyerni tudtak Szlovéniában, és ezzel megteremtették maguknak az esélyt. Két meccsre vannak az álmuktól, de elég kemény ellenfelet fognak kapni valószínűleg a többi csoport második helyezettjei közül. Azon a meccsen, ami Tallinnban lesz, biztosan ott leszek én is...

Hétvégére nem tervezünk semmi extrát, ha az idő engedi, főzök egy halat. Ezen kívül csak pihenni fogunk... Legalábbis remélem. Ja, az előkészítőre azért elmegyünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése