Mons és La Louvière (09.19-09.22)

Tallinn - Brüsszel - Nivelles - La Louvière (Hotel Europa), 2011. szeptember 19. (hétfő)

Ennek az útnak a szervezése és kivitelezése nem volt egyszerű mondhatni... Nagyjából egy héttel korábban szólt a spanyol főnököm, hogy sorry, de ő elmegy szabadságra haza Spanyolországba, így helyette nekem be kell ugranom egy útra, ahová ő volt tervezve... Örültem is, meg nem is. Nagyon nem volt kedvem ehhez az utolsó percben kezdődő szervezéshez, másrészt meg csábító volt az úticél, régen jártam már Belgiumban. Különösen az tetszett, hogy Mons volt az úticél, így lehetőség lett volna néhány baráti látogatásra is...

A NATO Information Assurrance Symposium nevű rendezvényre mentünk (az eseménynek saját weboldala is van a neten, úgyhogy ezzel nem árultam el semmit...) a terv szerint, ami három napra volt tervezve, de az igazgatónk az utolsó napon már haza is akart jönni. Tekintve, hogy a rendezvény vége kb. délután öt órára volt prognosztizálva, ez nem tűnt túl egyszerű feladatnak, mert a brüsszeli reptér onnan több, mint 60 km...

Szóval beindult a szervezés gőzerővel, csakhogy a rendezvényre már lezárult a netes regisztráció, amikor nálunk sikerült eldönteni, hogy menni fogunk. (Az igazgató minden részlegről akart magával vinni valakit...) A vége az lett, hogy manuálisan kellett mindent a szervezőkkel lezongorázni, s a hétfői induláshoz mérten elég szűkösen, pénteken lett csak repülőjegyünk, illetve szállásunk. Erre a rendezvényre évente rendre majdnem ezer ember megy, így a mons-i szállodák már csurig voltak, messzebb kellett helyet keresnünk. A titkárnőnk végül La Louvière mellett talált nekünk egy hotelt, Mons-tól nagyjából 20 km-re.

Így aztán autót kellett bérelnünk, s mivel eleinte úgy volt, hogy csak ketten megyünk a főnökkel, egy kis Ford Fiestát bérelt. Hétfő reggel aztán kiderült, hogy két mókus az egyik osztályról szintén beregirsztrált az eseményre, csak erről nem szóltak senkinek. Így aztán a kocsibérlést ott helyben, a brüsszeli reptéren kellett módosítanunk, mert négyen abba az autóba csomagostul sose fértünk volna be... Hétfő délután repültünk, így a délelőttöt még munkával töltöttem bent. Délben azért hazaugrottam ebédelni, és onnan mentem ki a reptérre.

A repülés maga nem járt különösebb eseménnyel, tán csak annyit érdemes megemlíteni róla, hogy először repültem az Estonia Air-el, és megállapítottam magamban, hogy nagyon zajos, beszélgetésre szinte semmi esély sem volt, pedig a főnökkel egymás mellett ültünk... A brüsszeli reptéren sikerült elintézni a kocsicserét, felajánlottak egy Volkswagen Golfot. Ezzel kicsit jobb lett a helyzet, de azért ebbe is logisztikai rémálom beleszuszakolni négy bőröndöt. Beizzítottam a GPS-t a telefonomon, de nem nagyon akart működni, állandóan lefagyott. Még szerencse, hogy egy másik kolléga is hozott egyet... A fiúkat kitettük Nivelles-ben, aztán továbbszáguldottunk La Louvière felé. Nem volt egyszerű meglelni a hotelt a sötétben az autópálya mellett, főleg úgy, hogy a beépített GPS percenként fagyott le. De azért meglett persze...

Kipakoltunk, és gondoltam, telefonálok haza, de a főnök azt mondta, hogy mindez ráér, előbb együnk valamit... A recepción ajánlottak egy éttermet húsz méterre a szállodától, bár szerintük eléggé zsúfolt lesz, de próbáljuk meg. Találtunk nagynehezen egy szabad asztalt, de valóban sokan voltak. A kiszolgálás sem volt a leggyorsabb, de végül a melletünk lévő asztalnál ülő kamionsofőr megszánt minket (látszott, hogy nem először ült be ide...), és elmondta a praktikákat, hogy hogyan lehetne felgyorsítani itt a folyamatokat. Útmutatásának hála azzal a pincérnővel kezdtünk el kommunkálni, aki az egységben egyedül bírta az angol nyelvet, és hamarosan asztalunkon volt legalább a sör. A magam részéről egy Brugs-ot ittam, de jól is esett...

Közmondás az üvegen...

Kajának a steak-es menüt választottuk mindketten, én egy quiche lorainne-el indítottam, asztaltársam pedig egy salátával. A következő fogás volt a steak, brutális adag, a köretet nem is sikerült megennem. A desszerthez már egyikünknek sem maradt ereje, úgy gurultunk vissza a szobáig. Próbáltam mindenkivel beszélni, aztán megfürödtem és lefeküdtem. Ez nagyjából éjfél felé lehetett, és az igazak álmát aludtam, amikor egyszer csak megcsörrent a telefon az asztalon. Mármint a beépített telefon, a szobáé. Először azt hittem, hogy álmodom, de nem. Felvettem, és eléggé álmosan, de beleszóltam. A túloldalon egy gyorsbeszédű valaki angolul el kezdett hadarni, hogy nagyon sajnálja, de késik a vonata, nem fog ideérni a szállodába egyhamar, bla-bla-bla... Alig bírtam félbeszakítani, de azért sikerült, és közöltem vele, hogy ez egy hotelszoba, és nem a recepció, s jelenleg egy nagyon álmos vendéggel beszélget... Elnézést kért, én meg a kagyló letétele után azzal a lendülettel téptem ki a zsinórt a falából, még egyszer nem húznak csőbe. Valószínűleg a szálloda telefonközpontjának konfigja lehetett a hibás, nem pedig a pali tárcsázott mellé, de az én szempontomból ez édes mindegy volt, nem nagyon tudtam már visszaaludni...

Megmostam újra az arcomat, és akkor realizáltam, hogy a fürdő zuhanyzójának üvegén valami felirat van, egy olasz közmondás. Itt persze franciául volt írva: Une fois que le bateau a coulé, tout le monde sait comment on aurait pu le sauver. Ez magyarul kb annyit tesz, hogy "Amikor a hajó már elsüllyedt, mindenki tudja, hogyan lehetett volna megmenteni..." Hát igen, van némi igazság a mondásban, de hogy mi köze volt ehhez a fürdőszobához, fogalmam sincs...

 La Louvière, Mons, 2011. szeptember 20. (kedd)

Reggel tehát korán ébredtem, mert alig aludtam valamit. Akkor pakoltam csak ki a bőröndöt (este nem volt erőm), és jobban körbenéztem a szobában. Nem is szoba volt ez tulajdonképpen, hanem egy apartman. Volt benne konyhasarok is, meg egy egy kisebb "nappali" is. Nem mértem le, de simán lehetett vagy 60 négyzetméter. Elfértem tehát különösebb gond nélkül, mindennek találtam helyet...
Megpróbáltam Nettit és Nórit felhívni (előző este nem sikerült), és szerencsére még otthon voltak, épp indulni készülődtek már az óvodába...

Felöltöztem a zuhanyzás után, és megvártam Ilmart a reggelivel, a szobája az enyémmel szemben volt.

A folyosó...

A reggeli nem volt valami nagy szám, de ami volt, az legalább finom volt. Ilmar kissé fáradtnak tűnt, de én se nézhettem ki sokkal jobban, el is meséltem az éjszakai kalandomat. Reggeli után gyorsan összerántottam a cuccomat, felkészülve úgy, hogy bent alszom a bázison Fazekas Lacinál, kedves barátomnál. A telefonom GPS-e rendesen megtréfált minket aznap reggel, de legalább már nem fagyott le. A SHAPE (a bázis, ahol a rendezvény volt) főbejárata helyett egy másik bejárathoz vitt minket, ahol persze bérelt auótval nem mehettünk be, elirányítottak minket a főbejárathoz.


Ott a regisztráció már gyors volt, még szerencs, hogy jóval korábban indultunk el reggel. A fórumon több otthoni kollégával is összefutottam, s az időt a fórum során többnyire velük töltöttem, jó volt végre egy kis magyar szót hallani. Maga a fórum többnyire érdekes volt, a szünetekben meg lehetett nézni a sok kiállító által elhozott csodákat is. Ebédidőben találkoztam Lacival is, elmentünk bevásárolni gyorsan a bázison lévő üzletbe, itt beszereztem némi ellátmányt otthonra csokiból...


A délutáni program sajnos már nem volt olyan érdekfeszítő, mint a délelőtt, pedig akkor kifejezetten a Cyber Defence szekcióba ültem be. Miután a program véget ért, találkoztam Czigány Robival, ős is Laciéknál aludt. Laci aznap délután egy focimeccset vezetett gyerekeknek (vannak ilyen hajlamai is...), gondoltuk Robival, hogy belenézünk a meccsbe, és tán be is kiabálunk egy-két biztató dolgot ("Szemüveget a bírónak!", stb.), de aztán erről le kellett tennünk, mert hiába várakoztunk a pálya mellett, senki nem jelent meg...


Így aztán úgy döntöttünk, hogy elsétálunk Laciék házához, és boldogítjuk Ildit (Lai feleségét) estig, de nem így történt. Ahogy ott sétálgattunk, egyszer csak egy autó fékezett mellettünk, benne Hunorfi Petivel. Bementünk hozzá pár percet beszélgetni, amiből a végén majdnem két óra lett. Jó rég láttuk már egymást, és csak azért álltunk fel, mert illett volna már átmenni Lacihoz, no meg Peti ki akarta vinni sétálni a kutyáját. Egy játékos magyar vizsláról van szó, aki eléggé igényli a mozgást...


Az este nagyon jó hangulatban telt, Ildi remek vacsorát főzött. Éjfélig beszélgettünk nagyjából, s közben elpusztítottunk néhány sört is természetesen. Erről bővebben majd a sörös blogban... Egy matracon aludtam, amit Laci Robival kezdett el felfújni, hiába akartam magamhoz ragadni e téren a kezdeményezést. Mondjuk arra megkértek közben, hogy legalább egy fotót készíthetnék az erőfeszítésről. Íme:

Hajrá gyerekek!

 La Louvière, Mons, 2011. szeptember 21. (szerda)

Másnap Laciéktól indultunk hát a szimpóziumra, összehasonlíthatatlanul gyorsabban odaértünk, mint eőző nap...:) Az aznapi előadások közül nagyjából a felét volt érdemes meghallgatni, de hát ezt nem lehet tudni előre... A szünetekben Csikós Pisti kolléga megmutatta az Amazon Kindle-t, amibe nemrégen beinvesztált egy kis pénzt, és mitagadás, nagyon megtetszett. Már régóta nézegetem az eBook olvasókat, de nem tudtam választani. Igazából még mindig jobban szeretem a könyveket fizikai valójukban (meg is kaptam a német törzsfőnöktől, hogy "a múlt embere vagyok", amikor egyszer erről beszélgettünk...), de belátom, hogy az olvasásnak ez a formája mindenféle szempontból hatékonyabb.

Egyrészt nem kell egész nap cipelnem a könyvet (Michael Jackson könyvei kapcsán ez nem is olyan elhanyagolható szempont, a Great Beers of Belgium minimum másfél kiló, ha nem több...), másrészt meg annyi könyv lehet nálam, amennyit csak akarok. (4 GB a belső memóriája, erre alighanem egy komplett könyvtár ráfér...) Megjegyzzi természetesen, hogy hol tartok az olvasásban, ha akarom fel is olvassa nekem (ez persze csak angol szövegnél működik...) és közben lapoz is... Van benne wifi, és egy korlátolt képességű böngésző is, végszükségben ez is jól jöhet. A képernyője nem háttérvilágítással megy, verőfényben is jól olvasható, és csak akkor fogyasztja az aksit, ha lapozok. Ebből adódó hátrány, hoyg sötétben viszont nem lehet rajta olvasni semmit, ugyanúgy kell a fény, mintha könyvet olvasnánk...

Szóval beleszerettem, s azóta meg is rendeltem, itt pihen mellettem az asztalon. Az meg már más kérdés, hogy a rendelés után pár nappal jelentette be az Amazon az új modelleket, hogy a fene egye meg. De most már mindegy, olvasni meg kiválóan lehet ezeken is...

A műsor végeztével Ilmarral együtt mentünk vissza a szállásra, és kicsit pihentünk. Úgy tervezük, hogy bemegyünk a városba étkezni estebédileg, Ilmarnak nem nagyon jött be a sofőrös brasserie a hotel mellett... Hát nem tudom, nekem semmi bajom nem volt velük, na mindegy... Ez a La Louvière egy érdekes hely... A neten talált információk szerint a környék egyik legnagyobb városa a maga 70.000 lakosával, de semmi mozgást nem láttunk ott sem, és a környező településeken sem... Olyan volt, mintha egy kihalt városban autókáznánk... Éttermet meg mégannyira sem lehetett találni, míg végül húsz perc körözés után megláttunk egy kínai éttermet. Addigra már mindketten annyira éhesek voltunk, hogy mindegy volt, hogy mit, csak együnk.

Két menüt kértünk, ami árfekvésben nem volt rossz, de szerencsére minőségre sem. Kpatunk először levest (kétféléből lehetett választani), meg hozzá egy kis rákszirmot. Utána jött egy tavaszi tekercs, majd a főfogás. Kaptunk egy akkora forgatható tálat, hogy elfoglalta az asztal harmadát. Középen tojásos rizs, körben pedig különböző tálkák, különböző szószos husikkal. Volt csirke, kacsa, rák, marha és egy ötödik, arra már nem emlékszem. Ezt nem is tudtuk mind megenni, és kaptunk desszertnek még licsi befőttet is. Mindehhez kínai sört ittunk, arról majd lesz egy kis ismertető a sörös blogban. Tsintao-nak hívták, és az összetevők között szerepel a rizs is...

Jó másfél órát elbeszélgettünk és eszegettünk itt, és utána nagyon nem kellett altatni...

La Louvière, Mons, Brüszel, Tallinn, 2011. szeptember 22. (csütörtök)

Ez volt az utolsó nap... Rutinból megtaláltuk már a SHAPE-t, és útközben arról beszélgettünk, hogy mikor kéne elindulnunk délután. A gép 19:45-kor indult, hogy biztosan elérjük, ahhoz legkésőbb hatkor Brüsszelben kellett lennünk (le kellett adni a bérelt kocsit is...). A programnak ötkor volt vége, a távolság pedig nagyjából 70 km, ez eléggé esélytelennek látszott a délutáni csúcsban. Végül úgy döntöttünk, hogy az utolsó két előadást már nem várjuk meg, szünetben lelépünk...

Fazekas Lacival még találkoztunk aznap, meghívott ebdére, pedig én akartam meghívni... Azt hittem, már úgy fog elmúlni ez a belgiumi látogatás, hogy nem eszek kagylót, de szerencsére nem így történt... Kaptam egy akkora adagot, hogy szégyen ide, szégyen oda, nem tudtam teljes mértékben legyűrni...

Az utolsó előadás vitte el a pálmát egész hétre vonatkozólag, de ez a többiek szerint mindig így szokott lenni. Még volt hátra két érdekesnek tűnő prezentáció, de mi a megbeszélteknek megfelelően leléptünk. Jobb lett volna, ha csak másnap reggel indultunk volna, akkor ezeket is meg tudtuk volna hallgatni. De tán majd legközelebb, ha lesz még ilyen alkalom...

Szerencsére az autópálya nem volt most bedugulva, a legnehezebb feladat ezúttal a benzinkútkeresés volt a reptérnél, a kocsit ugyanis tele tankkal kellett visszaadnunk. A gépünk később indult, mert itt is a szokás dívik, mint a budapesti járatnál: a Tallinnból jövő géppel megyünk vissza, és ha az késik, akkor mi is... Addigra már kissé éhes voltam, és kénytelen voltam legűrni egy jó drága szendvicset, és ráküldeni egy Hoegaardent.

A boltokban vettem némi csokit és sört, készen álltam az indulásra... A gépen érdekes módon nem a szokásos szabványkaját adták. Az Estonian Air némelyik járatán időnként valamelyik tallinni étterem biztosítja az ellátmányt, ezúttal a Gloria étterem főzjét élvezhettük. Én meg különösen, mert életemben először business osztályon utaztam, így tényleg főtt ételt kaptam. Lazac volt lencsesalátával és még néhány finomsággal, egész ehető volt...

Jó késő volt, mire hazaértem, a gép éjféltájt szállt le. Egy órára tán ágyba is kerültem, s mivel másnap péntek volt, lehetett menni dolgozni...

Kis csoki Nórinak...