Le is foglaltam szállást három napra, s úgy gondoltam, hogy esetleg a tóhoz közeli kempingben meg lehet majd toldani még egy nappal, ha jó lesz az idő. (A Kauksi Puhkemaja csak három éjszakára tudott szállást adni...) Hát így indultunk neki...
Amikor az útvonalat nézegettem, kétféle verzió jött szóba: az egyik fent futott a Balti-tenger vonalán, s csak az út legvégén szinte, Narvától (orosz határ) 40 km-re vágott le az út délnek, a Peipsi tó felé. A másik útvonal szerint kicsit lejjebb kellett volna mennünk, Rakvere irányába. A GPS végül is a fentit javasolta, így az előbb említett délre történő kanyarodás előtt meg tudtuk nézni a Valaste vízesést is.
Ez nem egy természetes vízesés, mint a wikipedia leírásából is kitűnik, de azzal dicsekedhet mindazonáltal, hogy ez az ország legmagasabb "vízesése" (kemény 30,5 méter...). Ezzel még nem lett volna baj, de először is: nem volt benne víz, alig csörgedezett. Tekintve, hogy még csak június vége volt, azért nekem ez fura. Másrészt meg, a képeken is látható hidacska, amit direkt a látogatók számára építetettek, látványosan le volt szakadva, s a jelek szerint a baleset nem mostanság történhetett:
 |
| Biza nincs vége a hídnak... |
 |
| Nincs víz |
Itt ebédeltünk egyébként, a parkoló mellett van egy kávézó is. Az ott lévő tájékoztató tábla szerint nagyratörő tervei vannak arrafelé a vezetésnek: a szálláshelyek bővítése mellett strandot is álmodnak ide, de nem ártana először tán a javítási munkálatokra koncentrálni az erőket...
Innen már a Peipsi tó felé kanyarodtunk, s sajnos egyre több felhő kúszott be a horizontra, mire Kauksi térségét elértük Jõhvi-n keresztül. A weboldalon lévő leírás szerint nem volt nehéz megtalálni a helyet, kicsit beljebb vannak az erdőben a tó felett:
Szóval párszáz méter autókázás után a főúttól ott voltunk a helyszínen, elsőre elég jól nézett ki, lenyírt fű, szép faházak, tavacska és erdő a háttérben... A házinéni kedvesen odakalauzolt a házikóhoz, ahol éppen egy kis madárfióka szenvedett a küszöbön. Megpróbálta arrébb tenni, de elrepült, egyenesen bele a tóba. Ott elkezdett evickélni a nádasba, végül eltűnt, remélem kijutott...
A ház maga elég kicsi volt, s Nóri "ágya" (matrac) fent volt az emeleten, ahova egy nyaktörő létrán lehetett feljutni, s ráadásul nem nagyon volt jól levédve odafent a lyuk (egy helikopterszerű alvó, mint Nóri, simán le tudott volna ott potyogni). A mi ágyunk sem volt valami nagy szám: 20+x éves kanapé, kihúzható verzióban. Később (reggelre) kiderült, hogy valószínűleg páran már előttünk az izzadtságtól különböző folyadékkal is megöntözhették, aminek a szagát a pizsamánk is átvette, így a következő napokon másképp kellett megoldanunk az alvást, de ne siessünk ennyire előre...
Első látásra tehát voltak érdekes dolgok, aztán megérkeztek barátaink, a szúnyogok is, akik ellen a háziak speciális módon védekeztek: az ablakokon egyáltalán nem volt szúnyogháló, az ajtón pedig több "részletben", lógó csíkok formájában, amelyek hol összeértek, hol nem. Magyarán nem volt semmi... Meleg viszont volt, így nem nagyon lehetett zárt ajtók mögött bírni. Ettünk pár falatot, s elindultunk felderíteni a tavat.
Gondoltuk első alkalommal kocsival megyünk, s így az erdőn keresztül járművel közelítettük meg a tavat, s leparkoltunk ugyanott, mint tavaly. Öt óra felé járt az idő, parkolóőr nem volt sehol. Egy darabig nézegettük hol van, de aztán inkább szamócát szedtünk, közben meg dörgött az ég. Mindenki menekült a partról, viszont a felhők elvonultak, mi pedig lementünk a tóhoz, ahol addigra csak páran maradtak.
Ott már nem csak szúnyogok támadtak, hanem egy másik gusztustalan állatfaj is, amit azóta sem sikerült minden kétséget kizáróan beazonosítani. Kicsit hasonlítottak a bögölyre (külalakra), de annál sokkal kisebbek voltak, és a homokból jöttek elő. Elsősorban a lábunkat marták szét, nagyobbat haraptak, mint a szúnyogok. Volt szárnyuk, nagyjából pár milliméteresek voltak, s nem nagyon hagytak békét az embernek a parton, egy nyugodt percünk nem volt tőlük. Menekültünk be a vízbe, aztán a rövid fürdőzés után meg el a partról, egyszerűen nem lehetett bírni. Rejtély számomra, hogy a helyiek hogy bírták elviselni, mi még egy hét múlva is vakartuk a sebes csípéseket...
Még az volt a szerencse, hogy legalább egy rakás szamócát szedtünk (90 %-ban Nóri):
Estére grilleztünk, megsütöttünk egy rakás kolbászkát és újra melegítettük a korábbi napokról megmaradt grillhusikat. Ezúttal a Csabától ellesett "mobil grillt" használtuk. Meg kell állapítanom, hogy az ilyen mobil cuccoknak a maximális teljesítőképessége kimerül valószínűleg a kolbászsütésben, bár még tán a vékonyra szelt csirkemellet meg lehet rajta pirongatni, disznó vagy marhahúst aligha...
Azért a kolbász elég jól megsült rajta, s a bő vacsora után még tollasoztunk egy kicsit:
Megágyaztunk odafent Nórinak, de aztán végül odalent aludt nálunk, nem tűnt túl biztonságosnak a létra. Szokásos módon aludt, csapkodott mindenfelé, így Netti reggel felmászott inkább a létrán, de ott se nagyon tudott aludni. Reggelre a csípésink rendesen viszkettek, majd Netti realizálta a korábban már említett problémákat az ággyal és a kellemes illatokkal. Mivel fürödni a tóban a nyomorult légyfajzatok miatt úgysem lehetett, így úgy döntöttünk, hogy továbbállunk... Nórival még szedtünk egy kis szamócát, aztán kifizettük az egy éjszaka árát, és eljöttünk...
Az volt a terv, hogy elmegyünk Mäetaguse "városkába" ahol a Mäetaguse mõisa hotell & SPA nevű intézmény van. Érdekes módon ezt a szállást pont az előző szállás honlapján találtam, őket ajánlották, ha valaki feltétlen valami jót szeretne enni a közelben. Mielőtt útra keltünk volna, megnéztem őket is, de túl drágának találtam. Az volt a terv, hogy lefoglalunk egy szobát (ha lesz), aztán elmegyünk Narvába, s délután-este pedig fürdünk a hotel fürdőjében.
Az idő nem volt a legjobb (csepergett az eső...), de mire Mäetaguse határába értünk elállt. A recepción megtudtuk, hogy háromágyas szoba nincs, kétágyasat tudnak adni, a pótágy ára meg majdnem a szobaár fele. Azt mondta a csajszi, hogy nem férünk el az ágyakon hárman, mi meg tanakodni kezdtünk (magyarul). Látta rajtunk valószínűleg, hogy hamarost tovább fogunk állni, így megpendítette, hogy a franciaágyas kétágyas szobában tán elférünk az ágyon, nézzük meg. Meg is mutatta a szobát, s az ágy valóban elég nagynak tűnt, maradtunk.
A neten írtakkal ellentétben a szobát délután négy helyett már akkor el lehetett foglalni, így gyorsan be is vettük magunkat, majd elmentünk ebédelni...
Az étterem itt mondhatni elég jó, s nem is nagyon drága. A fenti képen lévő gombakrémleves például hatalmas adag (mind a hárman kanalaztunk belőle...), s Nórinak is nagyon ízlett. Próbálta a pincérnőből kisajtolni a receptet, de nem nagyon járt sikerrel... A fürdő csak háromkor nyitott, így előtte elmentünk játszótérre, Narva meglátogatását pedig elnapoltuk.
A játszóteret a szálló mögötti parkon keresztül lehetett megközelíteni, sajnos minden eléggé vizes volt, de legalább kosaraztunk egyet. A település nem túl nagy egyébként, nagyjából tíz perc alatt bejárható az egész, de boltot nem találtunk (akartunk venni egy jégkrémet).
Séta közben felfedeztünk egy térképet, s örömmel láttuk, hogy van egy mocsár a közelben, jó ötletnek tűnt a fürdés utánra betervezni, úgy hívták, hogy Selisoo. A hotel fürdője elég modern, kívülről például az egész télikertes rész napelemekkel van beborítva:
Négy medence van bent: egy úszómedence, egy kisebb medence mindenféle vízimasszírral, egy jakuzzi, no meg egy bébiknek szóló 18,5 cm mély lábáztató:
Majdnem két órát úszkáltunk, majd egy jégkrém beiktatásával elindultunk a fent említett mocsárhoz. Akkor hétágra sütött a nap, de amikor megérkeztünk a mocsár parkolójához, kezdtek gyűlni a felhők. Amikor már befelé haladtunk a pallón (elég szűkek voltak), megindult az égdörgés is, de úgy tűnt, hogy tán elkerül minket a zuhé...
De aztán csak elkezdett csepegni az eső, s akkor még mindig azt gondoltuk, hogy majdcsak eláll, nem tűnt vészesnek. Egyre szebbek lettek a fények, katintgattam bőszen, de a nyüves víz csak szaporább lett a nyakunkban...
Aztán egyszer csak leszakadt az ég, de olyan erővel, hogy ez volt az utolsó kép, amit készítettem:
Eredetileg arra gondoltunk, hogy csak a kilátóig megyünk el, az nagyjából a mocsárban vezető palló felénél volt, kb 2 km. Az út elején ki volt mondjuk írva, hogy életveszélyes, nem lehet rá felmászni. Maga a palló sem volt valami jó állapotban, ráférne a felújítás... De mikor az eső elkezdett szakadni, rögtön az is nagyon csúszós lett, úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk. Pillanatok alatt totálisan átáztunk, s mire a parkolóhoz értünk, facsarni lehetett mindenünkből a vizet. A helyzetet nehezítette, hogy nagyon vetkőzni sem lehetett, mert ott is hemzsegtek a böglyök, hogy pusztulnának el mind... Ezek egyébként nem átallottak rákapaszkodni az auótóra, s még 100-as tempónál is ott ültek az ablakon...
Visszamentünk a szállásra, s még napokkal később is szárítgattuk a túra ruhadarabjait... Átöltöztünk szárazba, majd megvacsoráztunk a második fürdős etap előtt. Az uszodában addigra kigyúltak a fények:
Zárásig a medencében voltunk (este tíz), s csak utána mentünk lefekdüni. Itt azért sokkal jobban aludtunk, mint a faházban, de Nóri azért itt is aktív volt éjszaka...
Másnapra azt találtuk ki, hogy elmegyünk Narva-Jõesuu-ba, ami Narva mellett van közvetlen, tulajdonképpen egy üdülőfalu a tenger mellett. Azért pont oda, mert a tengerpart mellett van (tán lehet fürdeni), s közel van Narva is, ha pocsék idő van. Sokan nem laknak ott (még háromezren se...), van néhány hotel, egy (!) bolt, aztán nagyjából ennyi. No persze van néhány étterem is, s nem mellékesen egy hét kilométer hosszú homokos strand...
Mi a Narva-Jõesuu SPA Hotel nevű helyen szálltunk meg végül, ez a szovjet időkben vagy pártüdülő vagy szanatórium lehetett. Látszik rajta, hogy most kezdtek rá pénzt költeni, de még sok vendégnek kell érkeznie, hogy igazán minőségi legyen a szolgáltatás. Cserébe viszont nem nagyopn drága, két napra megfelelő választásnak tűnt. Van nekik egy kinti medencéjük, Nórinak sajnos túl mély volt, így mi a bentiben áztattuk magunkat többnyire a két nap alatt.
A benti medence mellett volt egy külön szaunás rész (mily meglepő...), ahol öt-hat féle különböző szaunát lehetett kipróbálni, nekem leginkább a gőzös jött be itt. Csak 60 fok volt kiírva, de amikor megindult a gőz, bőven többnek lehetett érezni...
Ebédelni boltba menés után lementünk a tengerpartra, újra grilleztünk egyet, ezúttal kép is van róla, így néz ki ez a mobil cucc:
Kissé szeles volt az idő, így nem fürdöttünk sajnos a tengerben. A délutánt benti fürdőzéssel majd sétával töltöttük, s a nap végén elmentünk a folyóhoz is: a Narva folyó itt ömlik ugyanis a tengerbe. Találtunk egy Üvegtigris szerű bódét, a srác egész jó sült krumplit sütött, az este folyamán kétszer is visszatértünk hozzá...
Még jó sokáig fent volt a nap, s a folyótorkolat után még kinéztünk a tengerhez is, ahol a nap már lebukott a látóhatár mögé:
 |
| Ezt Nóri készítette rólunk... |
Ebéd előtt fürödtünk egyet, majd ebédelni átnéztünk a szomszédban lévő étterembe. Felejthető volt, arra már nem is nagyon emlékszem, hogy Nóri és Netti mit ettek. A hotel kertjében délelőtt két jóember felállított néhány céltáblát, lehetett célbalőni íjjal. Mivel elég barátságos árat szabtak, mindhárman kipróbáltuk:
Délután aztán sor került arra, amire eddig még sose: megfürödtünk a Balti-tengerben. Nóri már tett ilyet korábban, de mi Nettivel még soha, maximum a lábunkat dugtuk bele. Ott azonban a kiírás szerint 19 fok volt, s annál biztosan nem volt hidegebb, kellemesen lehetett benne úszni:
A nap második felét persze a benti medencékben töltöttük ismét, akkor már az eső is esett sajnos. De legalább nem felejtettem el levinni magammal a fényképezőgépet:
Igazából itt csak egy medence volt, ami a végén egyre mélyebb volt. Az utolsó képen látható köves járóka egy külön teremben volt, a magam részéről fogalmam sincs, mit élveznek ezen...
Vacsorázni a szálloda grillteraszán akarunk, mert a transzparensenek azt írták, hogy aznap estére mindenképp üzemelni fog. No persze nem lett kész, meg egyébként is irtó hangos rendezvény volt az étteremben, ami belépős volt, így elmentünk máshová enni.
Esett az eső, s az első kiszemelt helyen is valami szülinapi buli lehetett, oda se mentünk be. Végül kikötöttünk a tegnapi büfénél, a folyóparton sem találtunk semmi értelmeset... Az eső végre elállt, így sétáltunk egy kicsit. A folyótorkolat felé tartva egyre szebb házakat láttunk, némelyiknek az udvarában ott virított az észt zászló (ez a vidék jellemzően inkább orosz lakossággal rendelkezik).
Aznap este aludtunk a legjobban az elmúlt négy éjszakából. Bíztunk benne, hogy másnap azért jó idő lesz, a hazaút előtt mindenképp meg akartuk nézni Narvát... Reggel úgy tűnt, hogy ez a várakozás nem jön be, felhőben voltunk, s csepergett az eső akkor is, amikor pakoltunk az autóba. Narva nincs messze onnan, tán húsz percet se autóztunk, s ott álltunk a St Petersburg téren, az orosz határ mellett. Van ott egy szép nagy parkoló, szerencsére ingyenes.
A narvai várat 1223. november 30-án alapították a dánok, ezt készültünk mindenek előtt meglátogatni Az itteni falu ugyanis kereskedelmi utak találkozásánál feküdt, s volt egy átkelő is a Narva folyón. A város folyamatosan fejlődött a szláv fejedelmekkel fenntartott kereskedelmi kapcsolatok miatt, majd 1345-ben Lübecki városjogot nyert IV. Valdemár dán királytól, a térség akkori urától. Ugyanakkor Tallinntól eltérően a város nem lett tagja a Hanza-szövetségnek, és végig alacsony volt a lakossága, mindösszesen néhány száz fő.
1346-ban a város "Dán" Észtország többi részéhez hasonlóan a Kardtestvérek rendjének fennhatósága alá került. 1492-ben azán III. Iván moszkvai nagyfejedelem felépítette a folyó túlpartján Ivangorodot... 1558-ban, a livóniai háborúban a várat elfoglalták az oroszok, majd 1581-ben a svédek. A háborút lezáró Jam Zapolski békében a vár a mai Észtországgal együtt Svédországhoz került.
A svéd időkben kezdődött el a város fejlődése. Miután az óváros 1659-ben leégett, barokk stílusban építették ujjá, és a belváros változatlan képet mutatott egészen a második világháborúig. Az 1680-as években kezdődtek meg a város erődítéseinek korszerűsítési munkálatai, melyek az egyik legerősebb erőddé tették a várost, s a svédek úgy tekintettek rá, mint második fővárosukra, sok szempontból stratégiai szerepe még nagyobb volt, mint a fővároseé...
 |
| A Hermann-vár |
 |
| A túloldal, Ivangorod... |
 |
| Az ott már Oroszország... |
 |
| Kígyózik a sor... |
1700-ban a nagy északi háború során a várnál két jelentős ütközet zajlott. XII. Károly svéd király itt győzte le a négyszeres túlerőben lévő orosz seregeket 1700. november 20-án, akik még a háború kitörésekor vették be a várat. 1704-ben Narvát elfoglalták I. (Nagy) Péter orosz cár csapatai, és az 1721-es nystadti béke után Oroszországhoz került.
1918-ban, az első világháború után Észtország kikiáltotta a függetlenségét, de ezt már nagyon sokszor emlegettem, ugorjunk... Narva számára ez sokáig nem tartott: 1918. november 29-én a várost elfoglalta a Vörös Hadsereg, de aztán az észtek 1919. január 19-én visszafoglalták. Az észt függetlenségi háborút lezáró tartui béke értelmében a város (akkor Ivangoroddal együtt!!!) Észtországhoz került. (Észtország 1940-es szovjet megszállása után a Szovjetunió része lett.)
Az 1941-es német támadáskor a város nem szenvedett komolyabb károkat. 1944-ben viszont a németek erődnek nyilvánították, ami miatt erős szovjet bombázások érték, majd a visszavonuló német csapatok felgyújtották. Az óváros teljesen elpusztult, mindössze három épület, köztük a városháza maradt meg az utókornak. A háború alatt a város szinte elnéptelenedett, a lakosságot midkét fél által érték atrocitások, ezért vagy elmenekültek, vagy elhurcolták őket.
A háború után ipari fejlesztések voltak tervbe véve, például a később Sillamäeben felépült uránfeldolgozó gyár, ezért Narvát zárt városnak nyilvánították. Még 1945 januárjában leválasztották területéről Ivangorodot, ami az Oroszországi SZSZSZK része lett. A városba jórészt oroszok költöztek be, s ez így van most is.
 |
| A régi és új városháza... |
Narva lakosságának tehát jelentős része (93,85%) oroszajkú, ebből 86,41% olyan orosz, akik a Szovjetunió idején a különböző országrészekből vándoroltak ide. A második világháború után, a szovjet intézkedések (a háború előtti lakosságot nem engedték visszatelepülni) miatt jelentősen megváltozott a város etnikai összetétele. A város lakosságának 35%-a (!) orosz állampolgár.
Mindamellett Narva lakossága 1992 óta folyamatosan fogy. Akkor 83 000 lakosa volt a városnak, jelenlegi becslések szerint ez ma 65 000 fő körül van. Mondjuk nem tudom hol élnek, mert a várost nagyon hamar körbe lehet sétálni, elég kicsike...
Megálltunk tehát a parkolóban, s próbáltuk a helyieket megkérdeni, hogy kell-e fizetni, vagy sem. Angolul hiába próbálkoztunk, oroszul értettek... A vár környéke jelenleg felújítás alatt van, kerítés mentén lehet csak megközelíteni a főbejáratot. Még két nappal azelőtt egy gyönyörű prospektust találtunk az előző szálláson Narváról, sajnos a vár kivételével nem sok köze van a valósághoz. De valahogy úgy kéne kinéznie minden ilyesféle prosinak...
Éppen zajlottak a narvai napok, s kiváncsian vártam, milyen extra rendezvények lesznek. Nem volt különösebben semmi odabent, ha csak az íjászkodást nem tekintjük annak, de ezt a vármúzeum után próbáltuk ki. A jegyvásárlás után (kombinált családi jegy, benne volt az árban a galéria is...) meghallgattunk egy rövid ismertető Észtországról, ami minden volt, csak összeszedett nem. Azt hittem, Narváról fog mesélni a pali, de leginkább csak "érdekes adatokkal" bombázott minket, mindenféle prekoncepció nélkül. Nóri már nagyon unta, szerencsére rövid volt...
A vármúzeumban eltöltöttünk jópár órát, ezért szerencsére megérte Narvába elmenni. De ez az egyetlen dolog, a város maga sajnos nem ér semmit...
Utána ismét íjászkodtunk hát, s érdekes módon a foglalkozást vezető páros hölgytagja egy kukkot nem tudott oroszul (angolul szerencsére igen). Ő volt az első, aki végre instruált egy kicsit, hogy hová is kéne céloznom, s tanácsainaak hála, harmadikra az eredmény egész jó lett:
Hozzáteszem, Netti elsőre betalált a belső körbe, a másik két lövés is a táblába ment utána... Ezt követte a várlátogatás legjobb része, a belső udvarban meg lehetett látogatni a "mestereket"... A jegy mellé kaptunk két érmét, amire azt mondta a jegyárusnő, hogy majd a program végén ezek jók lesznek valamire. (Azt elfeledtem mondani, hogy a tikettvásárlásra fordított idő extrém mennyiségű volt, s egyáltalán nem állt arányban a jegy minőségével: az volt a baj, hogy a jegyet az ajándékboltban árulták, ahol egy nő dolgozott, aki egy személyben elégítette ki a nyugdíjas kirándulók hűtőmágnes igényeit és az újonnan érkezők jegyigényét is. Nem volt sikeres...)
Ezeket az érméket itt ebben az udvarban lehetett mindenféle dologra beváltani: volt köcsögös, kovács, csipkés, bőrös, patikus, meg még ki tudja mi minden. Két érmét kaptunk, ezeket Nóri váltotta be nyakláncra és csipke angyalkára. Közben kicsit tanult hárfázni is, és Nettivel közösen érmét is vertek...
Szerintem ez a beváltósdi különösen jó ötlet... A csipkések egyébként már jártak nálunk, emlegették Kecskemétet és Kiskunhalast, egyszer ott voltak a csipkefesztiválon is... A várból kifelé jövet olyan szoborba botlottunk, amilyet már régen láttunk:
Tán mondanom se kell, hogy a kéz Oroszország felé mutat... Próbáltuk megtalálni a galériát, de nem volt sehol, aztán felfedeztük, hogy a jegyen van egy térkép, s ez az intézmány egy kilométerrel arrébb van. Elindultunk abba az irányba, de közben mindenki megéhezett, úghogy legelébb egy étteremt kerestünk. Ennek következtében aztán le is maradtunk a galériáról, öt óra felé fejeztük be az ebédet ugyanis... (A Viva étteremben jártunk, mindenkinek csak ajánlani tudom, még csapolt Grimbergen Blanche is volt...)
Arra még volt erőnk, hogy lesétáljunk a folyóhoz, s megnézzük a "narvai oroszlánt". A szobor Svédország ajándéka, s én azt gondoltam, hogy jóval nagyobb ennél. Észt kollégáim előre felhívták a figyelmemet, hogy az állat szebbik felét a Narva folyó irányába (Ivangorod) fordítja, valamiért ez nekik nagyon fontos...
 |
| Bébisirály |
Kicsit még lófráltunk, de tényleg nincs mit nagyon nézni, a szép épületek elpusztultak a háborúban. Az ortodox templom épülete is új, de ez legalább impozáns:
Majdnem hét óra volt végül, amikor kigördültünk Narvából, s az út felénél Nettinek eszébe jutott, hogy a mobil grilleszköznél fent belinkelt Viru mocsarat megnézhetnénk útközben, akkor még éppen nem fog lemenni a nap, mikorra odaérünk. Nórinak is volt kedve, így megálltunk, addigra az idő is kitisztult nagyjából, s egész jó képeket sikerült készíteni:
A képek este fél tíz körül készültek... A kilátóig vezető út gyönyörűen fel van újítva, onnan a régi palló vezet tovább. Tán majd Imréékel is elmegyünk ide a következő hetekben... Hát nagyjából ez történt abban a pár napban, a fentieken kívül egy rakás kép van még itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése