Pénteken elbúcsúztattuk a régi törzsfőnököt is, aki érkezett helyette, teljesen más karakter (még humora is van, s ráadásul programozó a végzettsége). Majdhogynem csalhatatlan emberismeretem azt sugallja, hogy nem lesznek gondok vele, úgy legyen... Pénteken szép idő volt, így elmentünk Nórival a Stroomi strandra:
Netti ezúttal nem jött velünk, de mi sem töltöttünk ott túl sok időt, mert jött egy pár perces viharos eső, és eláztatta bőségesen az összes játszóteret. Még szerencse, hogy Nóri tudott előtte fürdeni egy kicsit. Aznap (s előtte nap is) zajlottak a középkori napok az óvárosban, sajnos mire visszaértünk a strandról, akkor már vége volt mindennek. De legalább elmentünk közösen vacsorázni (találkoztunk Nettivel is) a Hell Huntba...
Mint írtam, másnapra volt programunk bőven. Ebédre elmentünk Romanékhoz, mi voltunk pár emberrel együtt a m"második turnus". Kicsi a lakásuk, így több részletben hívják meg a barátokat-kollégákat, szombatra mi voltunk soron Gary-vel, Vytas-al és egy észt sárccal. Jorge volt még a listán, de ő végül nem jött. Andrea készített egy "karácsonyi" levest (gomba, kolbász, káposzta és hús...), no meg egy rakás pizzát (a nasikról már ne is beszéljünk, a sajtkérm például isteni volt...).
| Ezeket Andrea gyártja (az autókhoz csak három nap kelett...) |
Ők este hét felé elmentek evezeni a Pirita folyóra, mi addigra már régen Türiben voltunk. Tóniék meghívtak minket hétvégére, így mi fél öt után elindultunk oda. Szép nagy kertes háza van Kristi szüleinek ott, Nóri nagyon élvezte a rohangálást, Romanéknál nem érezte annyira jól magát, egyedül volt ott gyerek.... Volt a kertben ribizli (több féle...), eper, egres, málna, s szerencsére a többség már érett is. Mimo is ott rohangált velük, fél tizenegyig nem is nagyon fáradtak el...
Este aztán együtt fürödtek, és fél tizenkettő felé tán el is aludtak. Mi még fél egyig beszélgettünk, de azán mi is lefeküdtünk, a gyerekek szobája felől szerencsére nem jött semmi zaj... Reggel arra ébredtem, hogy finom illatt jön lentről, Kristi éppen kefires palacsintát gyártott, akkorákat, mint a tenyerem. Egy órán keresztül biztos sütögette őket, el volt velük sokáig...
Reggeli után kicsit barangoltunk Türiben. Bejártuk a központi részeket, voltunk a strandon is.
Gyönyörű időnk volt, mint a képeken látszik, itt van belőlük még néhány... Négy óra felé jöttünk el ebéd után, s hazafelé megálltunk a közeli pisztrángos helyen is horgászni, bár nem tudtunk ezúttal halat fogni (kértünk egyet a készletből...)
Hát ez történt nagyjából mostanság...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése