De mi is történt velünk az elmúlt héten? Hoppá, tényleg egy hete kezdtem újra dolgozni... A szerdától pénteking tartó időszak tényleg a szoros értelemben vett újraébredés volt itt, pénteken volt az első komolyabb programunk: Netti elhívta Nórát vendégségbe, estére pedig a szülők is jöttek grillezni. Másnapra az volt tervezve, hogy közösen elmegyünk gombászni, de aztán Netti reggel nem érezte jól magát, így Nórival mentünk el csak kettesben a közeli erdőbe:
Bejártuk a mocsár egy részét is, s végül is elég sok gombát találtunk, jó alapja lett egy délutáni gombapörköltnek. Nagyrészt fenyőtinórut és galambgombát szedtünk, vargányához, rókagombához és más nemesebb fajokho nem volt érkezésünk ezúttal... Azért délután vettem két kisebb doboz csiperkét is anyagpótlásnak, no meg raktam bele szárított rókagombát és fagyasztott vargányát is, egész kellemes íze lett, csak a mennyiség volt sok: másnap is azt ettük...
Vasárnap összeraktam Nórinak a horgászbotot, amit otthon utolsó nap az Auchanban vettünk, mert közben kiderítettem, hogy az ilyen botokkal ingyenesen lehet horgászni bárhol (orsó és egyéb szerelések nélkül). Arra gondoltam, hogy a Harku tóhoz elmehetnénk esetleg, az nem tűnt túl messzinek. Csak a 27-es buszra kellett volna átszállni, de nem néztem meg a menetrendet... Amikor odaértünk az átszállási pontra, akkor ment el két perce az előző, a következőre meg 47 percet kellett volna várni...
Rendesen sütött a nap, így inkább azt javasoltam Nórinak, hogy a várakozás helyett menjünk haza ebédelni, aztán utána irány a strand, hátha tudunk még utoljára fürdeni... Így is lett, ebéd után elindultunk kettesben a Stroomi strandra, s buszozás közben pedig Nóri oroszul olvasott nekem meséket... Szerencsére ott is szép idő volt, s rögtön a vízzel kezdtük. A kiírás szerint a tenger 17 fokos volt (a levegő 20), így azért nagy fetrengésre nem lehetett számítani a vízben. De a történelmi hűséghez az is hozzátartozik, hogy én is belemerültem nyakig, úsztam is (!), s rajtunk kívül ezt kevesen merték bevállalni. A bokáig érő vízben sétálgattak a lokálpatrióták többnyire ruhában, úszni csak két másik embert láttam...
Megnéztük persze a számos játszóteret is, és kibéreltünk 10 percre egy "biciklit" is, ami leginkább a margitszigeti bringóhintókra hasonlít, ketten kell benne pedálozni. Pontosabban kellene, mert a bérlés ötletgazdája nem nagyon akarta magát aktivizálni, még szerencse, hogy csak 10 percet vállaltam be.
Piknikeztünk a parkban (népszerű sütögető hely is egyébként ez a többhektáros terület...), Nóri csak azt sajnálta, hogy anya nincs velünk (aznap se érezte jól magát sajnos). Ezek a képek már piknik után készültek:
Tegnapra is jutott program: Nóra 10 éves lett, és meghívta Nórit a szülinapi partijára a Skype Parkba, s ismét kellemes órákat töltöttünk ott:
| Az ünnepelt... |
| Nem semmi frizura... |
| "Nem vadok toctafejü!" |
Még több kép van itt. A hét második felére és a hétvégére még nincs konkrét tervünk semmi, de biztos kialakul majd valami...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése