2013. november 20., szerda

Madrid előtt és után...

Ismét jó sok idő telt el azóta, hogy időm lett volna írni. Legutóbb még arról írtam, hogy Nórinak begyulladt a füle (azóta szerencsére rendbe jött), így a Madrid előtti hétvégére tervezett fürdős programot el kellett felejteni. Szerencsére azért a TV tornyos kirándulásra el tudott menni pénteken (képek később).

Szombaton így Tóniék jöttek hozzánk (szalonnás csuka volt...), vasárnap meg mi mentünk Adriékhoz. Ők a Kristiine nevű városrészben laknak, arrafelé nem sűrűn járunk, kellemes kis lakásuk van egy újépítésű házban. Sok kép ezen a két napon nem készült, de azért van néhány:

Rotyog a csuka...
Még ilyen is nő a kertben...
Mimó bűvöli a mágneseket...




Apák napja volt...
Hétvégén még egy "izgalmas" dolog történt: Nórinak fogmosás közben egyszer csak kettétört az egyik foga. Kedden aztán eljutottak fogorvoshoz, ahol kiderült, hogy az új fog nyomakszik előre már. Hétfő reggel hajnalban (négy előtt keltem...) én elindultam Madridba, s csak pénteken kerültem elő ismét. Nagyon élveztem ezt az öt napot a spanyol fővárosban (először jártam ott), s csak azt sajnáltam, hogy Rodrigo nincs ott velem. (Azért Jorge-val és Néstor-al (Rodrigo elődje volt) sikerült találkozni, nem beszélve Pisti barátomról, aki évek óta Madrid mellett dolgozik. Lassan nehéz lesz olyan tájára menni a világnak, ahol nincs ismerős...) Részletek később, ha majd egyszer adódik rá idő és energia.

Nóri persze nem bírt ébren megvárni pénteken, már majdnem egy óra volt, mire a reptérről hazaértem. Reggel azonban odaadtam neki ezt, bár ez a kép nem a legelőnyösebb (majd lesz jobb):


A hétvégét pihenéssel töltöttük és játékkal, ránk fért. Na jó, azért vasárnap dolgoztam egy kicsit, összeszedtem a kertben a maradék falevelet, már csak a kövezetről kell összeszedni a tűleveleket. A héten nálunk tanfolyam van, Rodrigo nincs, őrület viszont van. Nórinak ma nagy napja van viszont: szavalóverseny van az iskolában, nemsokára kezdődik, drukkoljatok neki ti is...:)

Most pedig vissza a munkához, jó hosszú szünetet tartottam...

2 megjegyzés:

  1. És a szülinapi tortáról az élménybeszámolóval mi lesz? Nem minden héten töltöd be a 29-et. :P No persze hexában :D

    VálaszTörlés
  2. Na látod, arról nem készült kép:(

    VálaszTörlés