Estonia: Építjük a csapatot, és támadnak a kalózok...

A hét érdekes eseménnyel kezdődött, aznap volt az ötödik évfordulója annak, hogy a központ jogilag létrejött, így volt egy kis süti és egyebek. Az eseményt még az is feldobta, hogy három észt kiskatona előadott három dalt. Az első és a harmadik észtül ment, de a középső érdekes mód oroszul (Raivo azt mondta a produkció után, hogy kettő közülük biztos, hogy tősgyökeres észt, ahhoz képest egész jó volt az orosz kiejtésük...) A dal Netti egyik kedvenc együttesének, a Kino-nak a szerzeménye volt, s a fiúk nagy átéléssel fújták:

A dal címe Группа крови (vércsoport), s ha valakit bővebben érdekel, a dal szövegét meg tudja nézni itt, szerintem jó a dal szövege is...

Az eseménynek még egy érdekes apropója volt (hadd dicsekedjek...), ilyenkor az igazgató szokott emléklapokat osztogatni, amire az van írva, hogy az illető, aki kapja, az elmúlt időben jól dolgozott... Rodrigo javaslatára én is kaptam egyet (most csak ketten kaptunk), legalább ez jól esett...

Kedden végre megejtettük a "csapatépítést", nagyjából öt hónapja szervezzük. Minden részleg kivehetett az elmúlt időszakban egy napot (kaptunk hozzá némi pénzt is...), hogy elmenjen a csapat valahova, s csináljon valamit közösen. Mondjuk ez tőlünk nem idegen dolog, sokszor volt közös program, no persze nem mindenkivel. Hogy mindenki részt tudjon venni, szinte a lehetetlennel egyenlő, valaki mindig külföldön van. Most azonban sikerült végre belőni egy napot, így gyorsan megszavaztuk a programot még múlt hét csütörtökön.

Ötletből nem volt hiány az elmúlt három-négy hónapban. Szerencsére benne maradt a kalapban a Saku sörgyár meglátogatása is... Itt már voltunk családilag kétszer, de a múzeumhoz még a mai napig nem volt szerencsém. Nem jött össze ezúttal sem, most egy egyetemi csoport vette be oda magát, s nekünk nem volt időnk kivárni őket, mennünk kellett tovább a következő helyre. A vezetőnk egy roppant vicces hatvanas éveit taposó néni volt, aki még spanyolul is beszélt, valószínűleg idegenvezető lehetett egész életében... A ruházata mondjuk érdekes volt, fehér párducmintás (fekete pöttyök...) kabát, s hozzá ugyanilyen mintás gumicsizma. Kár, hogy nincs róla kép...

A gyárban eltöltöttünk vagy másfél órát, nekem nagyon érdekes volt, a néni pedig nagyon jó sztorikat mesélt. Az egyik legérdekesebbet azért elmesélem. Van valahol Japánban egy professzor (ha jól emlékszem, akkor Masaru a neve), aki érdekes kísérleteket végez például vízzel. Megcsinálta például azt, hogy felírt papírlapokra különböző dolgokat, szélsőségesen rossz és jó dolgokat. Utána vizet töltött poharakba, és a cetliket ráhelyezte. Ezt követően lefagyasztotta őket, s megvizsgálta a jégkristályokat. A pozitív üzenetek alatt a jég szebbnél szebb harmonikus formákat öltött, a negatívak alatt viszont teljes volt a káosz a kialakult mintában. Én kissé szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, de azért majd rákeresek, az új osztrák kolléga szerint tele van ipsével az internet... Nem bírtam nyugodni, megnéztem, még magyarul is van róla videoanyag. Ez az első rész, akit érdekel kattanjon rá a másodikra is (bevallom férfiasan, hogy én még az elsőt se néztem meg...):

Mindenesetre ezt csak azért mesélte el a néni, mert szerinte a sörkészítés igen is érzékeny folyamat, nem mindegy, milyen lelkiállapotban állnak neki, s nem csak az alapanyagoktól függ az eredmény. Különösen igaz ez állítólag az élesztő hozzáadására. Finnországban, egyes sörgyárakban ilyenkor halkan énekelni szoktak, ez már szinte hagyomány, s állítják, az erjedés sokkal jobban megindul, ha a nedűt érzelmileg ráhangolják a készítők... Hát ki tudja, még az is lehet, hogy van benne valami...

Az időnk sajnos hamar lejárt ott, s végül még a tesztelésre bekészített hat sört sem tudtuk normálisan végigkóstolni, nem csak a múzeum maradt ki. A következő állomásunk a Kiek in de Kök bástya melletti "alagútmúzeum" volt. A középkorban épített védműveket Tallinnban a föld alatt alagutak kötik össze, ebből párszáz méter látogatható. Állítólag van összeköttetés a piritai kolostorral is, legalábbis két elveszett gyerek egyszer ott került elő, s állításuk szerint az óvárosban másztak le játék közben a föld alá...

Az elveszett gyermek...

Ő is néha el tud veszni, különösen az angol nyelv sötét bugyraiban...

Ezeket az alagutakat a '90-es évek közepéig a '80-as évek végétől hajléktalanok használták, ennek állít emléket az alagút első szakasza (élethű életképek...), ők nem nagyon akartak innen kiköltözni persze. A városvezetés azonban ragaszkodott hozzá, leginkább azért, mert jópáran meghaltak füstmérgezésben. Télen persze tüzeltek, a füst meg ugye nem nagyon tudott elmenni sehová...

Ezt az alig háromszáz métert nagyjából négy-öt témakör köré rendezve "díszítették", ezek közül

egyik volt a punk kultúra (régen ők is jártak ide), megjelent a piritai összeköttetés sztorija is, de a legjobban kidolgozott a II. világháború vége felé történt bombázás volt. Akinek vannak fogalmai arról, hogy milyen szrönyűségek történtek Drezdában, vagy akár Budapesten, az most vegyen egy nagy levegőt, és olvasson tovább... Szóval 1944. március 9-én és 10-én két (!) alkalommal bombázták a szovjetek Tallinnt. A frontvonal Tartu mögött volt, a gépek onnan indultak el, szóval a városnak elég ideje volt felkészülni, és biztonságba helyezni a lakókat. Tallinn lakossága már akkor is többszázezer fő volt, ehhez mérten az áldozatok száma elég csekély volt, a két nap alatt nagyjából 1400, azaz naponta körülbelül 700. Az épületek 53 %-a megsemmisült, főleg a stratégiai körzetekben, de a pusztítás az óváros nagy részét megkímélte (nem úgy, mint például Rigában, ahol szinte semmi sem maradt...). Szóval csak azt akartam mondani, hogy Tallinn maga nem szenvedett túl sokat a bombázásoktól, de a trauma ezek szerint a mai napig bennük él, még egy párperces filmet is levetítettek nekünk. Az alagutak természetesen óvóhelyek is voltak, de ide csak párszáz ember tudott lejönni, több nem fért be. Nekem mindenesetre egy kissé túlzásba volt víve...

Gary és a légiriadó...

Ő vagy 40 évig ide volt befalazva (na jó, ez csak egy viaszbábu...)

Az alagút végén volt még egy turistaattrakció, ott beültünk egy "vonatba", ez tán még Nórinak is tetszene. Úgy ment, mint a csiga, s közben érdekes dolgokat vetítettek az elképzelt jövőről...

A harmadik felvonás szauna volt, bent a városban... Nem meglepő talán, hogy Tallinnban nem nehéz szaunázni, de arra is van lehetőség, hogy egy kisebb csoport egy privát szaunába menjen, ahol igény szerint ételt és italt is adnak. Ez a hely nagyon kellemes volt, a szauna üvegfallal volt körbevéve (így nem is volt olyan tűzforró), így még szinte azokkal is lehetett beszélgetni, akik épp bent ültek. Mire először beültem, néhány sört megittunk, s Rodrigo rögtön utánam jött be. Amikor bejött, morgott egyet, hogy hideg van, aztán fogta a vödröt, s a fele vizet beleöntötte, nagyjából két litert. Nem tudom ki élt már át hasonlót, én közvetlen a kövek mellett ültem. Pillanatok alatt olyan érzésem támadt, mintha minden nyálkahártyám égne... Szégyen ide, szégyen oda, ki kellett menekülnöm, s közben fogtam a fülemet, hogy lehűljön.... Mentségére legen mondva Rodrigonak, hogy volt benne annyi becsület, hogy bent maradt, bár nyögött, mint a terhes orrszarvú vajúdáskor...

Eltöltöttünk itt vagy három órát, közben ilyen-olyan formában felszedtünk magunkba 3000 kalóriát (pontosan tudom, mert mostanság beírom egy programba, hogy mit eszek...), így egész jó volt kilépni a friss levegőre. Még egy sört megittunk máshol, ahol már csak az jelentett kihívást, hogy az új angol csajszi a megkérdezésünk nélkül rendelt egy púpozott tequila-t is, no azt már feltétlen nem kellett volna... De persze neki könnyű volt, ő nem jött másnap dolgozni...

Ő az új angol kolléganőnk, Rodrigo pedig elmagyarázza neki a tornyok helyzetét...

Nekem kellett, nem is volt egyszerű.... Nórinak is zajlik az élet az iskolában, most a Halloween időszak. Mondjuk én azt továbbra sem értem, hogy miért kell ezzel a dologgal egy orosz iskolában foglalkozni, de a gyerekek élvezik a jelek szerint. A szülők szerintem kevésbé, rendszerint a legutolsó pillanatban tudjuk meg, hogy a mi frászra kell felkészülni.

Idén a "Karib-tenger kalózai" a téma, szerintem Nóri jelmeze kiválóan sikerült...