Portugália, 2018. október 20-25.

Igazán nem akarok senkit elrettenteni, de azért kell ahhoz némi bátorság és idő, hogy valaki a belinkelt galériát megtekintse, ugyanis összesen 1361 fotót sikerült összeraknom abba az albumba, amely az útról három telefonnal és egy fényképezőgéppel készült:)

A családból mindenki most először járt Portugáliában, és mivel szerencsés egybeesésnek hála, nekem egy 3 napos munkahelyi út egybeesett az iskolai szünettel, adta magát az ötlet, hogy menjünk együtt (kicsit korábban), és így együtt tudunk tölteni pár napot egy számunkra ismeretlen terepen...

Sajnos a felkészülésre ezúttal sem tudtam megfelelő mennyiségű időt szakítani, és portugál kollégám segítsége is eléggé limitált volt, így a program összeállítása kissé ad-hoc jelleggel működött, de azt hiszem így is kihoztuk az útból a maximumot...

Szombaton indultunk el, és Helsinki-ben történő átszállással jutottunk el Lisszabonba....

Helsinki-ben a reptéren nem volt túl sok időnk, de azért ettünk valamit és körül is néztünk a sok órás lisszaboni repülés előtt... Lisszabonba már este érkeztünk meg, és kifogtunk a csomgfelvétel után egy kissé simlis taxist, aki a cím hallatán azt mondta, hogy na ez jó messze van... Bekapcsoltam a telefonon a Waze-t, és nekem az jött le, hogy inkább vagyunk közel, mint távol, ezt a pali is észrevette (mármint a telefont a kezemben), így gondolom hamar leesett neki, hogy ma nem lesz nagy átverős biznisz. Kb 10 perces autózás után meg is érkeztünk a szállodához, de azért még bosszantás képpen a túloldalon rakott le minket, így sok borravalót nem kapott, és még számlát is kértem tőle. Húzta ám a száját, de kit érdekelt...

A szobában két helyiség volt, így Nórinak volt egy külön lakrésze. Gyorsan elhelyezkedtünk, és elindultunk hamar az általam már korábban kinézett étterembe, amit úgy hívtak, hogy Alto Minho. Egyelőre csak ez a hely van kivesézve a belinkelt oldalon a sörös blogomon, de majd jön a többi is... A pincérsrácnak nem ártott volna egy fogorvos, és a lustaságot kedvességgel próbálta ellensúlyozni. A polip már kifogyott, sört meg hiába kértem, nem volt az, amire vágytam volna, amit meg helyette hozott (volna), azt meg a söntéspulton parkoltatta öt percig legalább, gondolta biztos nem vagyok szomjas, pedig de...

Mivel polip nem volt, leginkább halakat ettünk, tőkehalat (bacalao), kardhalat és nyelvhalat. Az utóbbi kettő nagyon finom volt, az elsőn volt valami szappanszerű fűszer, amivel később több helyen is találkoztunk, az nem volt annyira fionom...

Tallinni idő szerint már bőven elmúlt éjfél mire ágyba kerültünk, de kárpótolt minket a lisszaboni este, olyan meleg volt, hogy simán pólóban jártunk még este is az utcán, fázni nagyon nem kellett...

Másnap az Oceanário de Lisboa nevű helyre utaztunk reggeli után rögtön, ez a szállodától nagyjából 45 perc utazást jelentett. A tömegközlekedés Lisszabonban nem annyira egyszerű, mint gondoltam volna, de végülis pár nap alatt bele lehet szokni. Van nekik egy papírszerű chipet tartalmazó kártyájuk, amit automatákból 50 centért lehet venni, ezekre lehet feltölteni  jegyeket. Vannak mindenféle variálások, csomagok, hogy mi mire érvényes (valamelyik jó villamosra, de vonatra nem, stb.), így végül második napra mi abban maradtunk, hogy nem veszünk napijegyeket, hanem töltünk rá pénzt, aztán ameddig futja, addig futja, aztán megint töltünk rá újra...

A fent megnevezett hely nem más, mint egy óriási tengerrel foglalkozó részben interaktív központ, ahol rengeteg akvárium van, nagyjából olyan (csak nagyobb sokkal), mint a Tropicarium Budapesten. Simán el lehet bent tölteni sok-sok órát, de mi nagyjából két óra után besokalltunk. Láttam (láttunk) sok olyan állatot, amit korábban nem, bennem az egyik lenti képen látható rák emléke maradt meg leginkább. A képen látható példány nagyjából egy méteres lehetett, úgy hívják, hogy Majoidea, vagy "óriás japán rák". A két ollója közötti távolság akár 3,8 méter is lehet, a kiírás szerint a lábai akár 4-6 méteresek is lehetnek. A test mérete, azaz a páncél átmérője 40 centiméterre nőhet meg, és a teljes rák 19 kilogrammot is nyomhat.

Voltak pingvinek és tengeri vidrák is, no meg rengeteg madár a halakon és egyéb tengeri állatokon kívül, a poszt elején belinkelt galériában rengeteg kép van, ide most nem teszek be többet...

Ő lenne a brutálrák...

A legnagyobb akvárium, amely az épület középpontjában helyezkedik el, körülbelül 6-8 méter magas lehet, és legalább 20 méter széles, nincs jobb szó rá, mint hogy óriási. Rengeteg ablaka van, és két vagy három szinten legalább három nagy panoráma ablak, ahova le lehet ülni kényelmesen és csodálni az élőlényeket. Hát csak ott el lehet ücsörögni minimum egy órát... Még egy érdekesség: fent látható egy különleges polip, volt egy olyan terem, ahol az óceánba került szemétből alkottak meg különböző szobrokat, hát egy kicsit az a terem is sokkoló...




Néha felbukkantak óvodás csoportok is, velük néha meg kellett küzdeni a látványért, különösen az óriás polipnál:) Miután fejben feladtuk mentálisan a nézelődést, a látogatás végén bementünk az ajándékboltba, amelynek a méretei szintén nem a sarki kisboltot idézik, szülő legyen a talpán, aki itt állni tudja a gyerekek rohamát, mert a cukiságmérő nagyjából fél méterenként akad ki a száféle különböző méretben kapható plüsfigura láttán, és akkor az egyebekről még nem is beszéltünk... Nóri végül csak egy kulcstartóra tett szert...

A bolt végén étteremszerű önkiszolgálda is van, de mi akkor még sétáltunk egyet. Az akvárium közel van a tengerparthoz, így lesétáltunk oda, működik itt egy libegő szerű valami is, de nem tűnt túl értelmes vállalkozásnak. A partnak ezen a szakaszán csak mindenféle magas irodaház szerű építmények vannak, nem nagyon láttam, hogy mit lehetne odafentről látni, de a portugálok biztos jobban tudják...

Nagyjából fél óra mászkálás után viszont már mindenki kicsit éhes volt, és szerencsére volt közel pár étterem, így beültünk ide, a döntést az is elősegítette, hogy közeledett az eső...

A kagyló Nóri szerint különösen finom volt, de a polipsaláta sem volt rossz. A leves eléggé felejthető volt, a tintahalas fekete szendvicsben pedig a tintahal egy picit túl volt sütve. Ebéd után megejtettük az aznapra tervezett második napirendi pontot, nagyjából száz méter sétára volt a Pavilhão do conhecimento nevű hely, amely a helyi csodák palotája, interaktív kísérletezős központ (nem csak) gyerekeknek, ahol egész sok időt lehet eltölteni... Már a bejárat előtti márványrámpán is van feladat, lehet keresgélni a fosszíliákat a kövezeten...

Odabent kicsit félhomály van, és nagyjából két-három teremnyi attrakció van. Időnként van időszakos "kiállítás" is: most épp a kutyák és macskák fizikai jellemzői voltak soron, s mivel Nóri mindkét faj iránt nagyfokú vonzalmat érez, ott is eltöltöttünk egy kis időt... A lenti bicikli a semmi felett átívelő kötélen közlekedett...

Ezt követően a város központja felé vettük az utat, és csak akkor jöttünk rá, hogy rendesen lejöttünk a térképről... Szerencsére nem kellett sokat várni egy buszra, amivel nagyjából 25 (!) megállót tettünk meg zömében a tengerparton, és végül az óváros aljában leszálltunk... Tettünk egy jó nagy sétát...

Már megint nem emlékszem ennek a fának a nevére, de erősen ellenjavallott, hogy valaki felmásszon rá, azok ott tényleg tüskék, de a virága szép...

Benéztünk a katedrálisba és egy másik templomba is, és üdítő volt látni, hogy a klerikális réteg Portugáliában nem abból igyekszik meggazdagodni, hogy belépőjegyet szedjen a templomokban a turistáktól...

Még fagyit is ettünk, aztán elkezdtünk keresni olyan helyet, ahol vacsorázni is lehetne. Igazából nagyon éhesek nem voltunk, olyan helyet kerestünk, ahol tapas szerű dolgokat lehetne felszippantani, de ezekből nem volt sok, és mire találtunk egyet, ott nem volt három fős asztal...

Végül így visszamentünk a szállodánk környékére, és nem messze tőle egy kis utcában ráleltünk az O Cacho Dourado nevű helyre, ahova a következő estéken többször is visszatértünk. Ez az étterem az egyike azon helyeknek Lisszabonban (sok ilyen van...), ahol többnyire tengeri fogásokkal várják a vendégeket. Itt még Nóri is megszerette a rákot, és Netti is evett többször is...

Mivel a vacsora jó későn volt ismét, a felkelés nem volt valami egyszerű. A reggeli után realizáltuk, hogy az idő aznap még jobb, mint előző nap, hétágra sütött a nap. A terv az volt, hogy elmegyünk szépen a Belém toronyig, ott esetleg megvizslatjuk a felfedezők emlékművét, majd ebéd előtt esetleg meglátogatjuk még a tropikus botantikus kertet. Metróval indultunk, majd az átszállás után sajnos rossz irányba szálltunk fel a buszra, így kis késéssel vettük az irányt Belém felé. A busz viszont nem közlekedett végig, mert mint később kiderült, egy katonai parádé miatt lezárták az utat...

Így aztán úgy döntöttönk, hogy a Belém torony és az emlékmű kimarad, megyünk rögtön a botanikus kertbe...

Banánvirág, ha nem lenne totálisan egyértelmű:)

Nekem nagy élmény volt, közép-európai szemmel nézve ez a kert tele van csodás növényekkel, fákkal, amelyekkel otthon nem nagyon lehet találkozni...



Elbóklásztunk odabent legalább másfél órát, és kijőve már mindenki megéhezett, így véggnéztük a környéken található egységeket. Nem messze innen van egy ikonkius hely, a Pastéis de Belém, ahol meg lehet kóstolni a város egyik legtradicionálisabb péksüteményét. Sajnos a sor általában elég hosszú, így nem álltunk be a tűző napon, a fenti linken olvashtó beszámoló a későbbi novemberi látogatásom kapcsán íródott...

Akkor ért véget nagyjából a militarista felvonulás, ahogy átmentünk az út túloldalára, nagyjából 200 ló vonult el előttünk, erős idegeztűek végig is nézhetik...

Szerencsétlenek ebben a ruhában biztos nem fáztak, a napon volt vagy 30 fok... Volt a túloldalon több étterem is a park mellett, mi végül a Ver Belém nevűbe mentünk be, ahol a következő finomságokat ettük:

Mondjuk az utolsó (Nettié) nem volt a legjobb, itt a pincércsávó kissé behúzott minket a csőbe, Netti magától nem ezt választotta volna... A lenti sült tésztában csak halfoszlányok voltak ugyanis, nekik marhára megérős volt...

Ebéd után felültünk a vonatra, és elmentünk az egyik legszebb közeli óceános strandra, Cascais-ba, egész konkrétan a Praia da Conceição nevű strandra. Ehhez a tömegközlekedéses kártyát szintén lehet használni, a vonat pedig nagyrészt az óceán partján megy végig, így nem kellett sokat bandukolnunk a következő megállóig, és a vonat sűrűn is jár...

Érdekes módon arrafelé nem divat öltözőket telepíteni, még a bebujós csigaház szerű izék sincseenek sehol. Egy lehetőség van, illetve kettő: vagy bemegy az ember a wc-be, vagy pedig tudatosan sérti a közszemérmet, mi maradtunk az első megoldásnál...

A víz nagyjából olyan meleg, mint a Balti tenger július derekán, azaz éppen meg lehet benne fürödni, de hogy a 20 fokot alulról nyaldosta, az olyan biztos, mint Kim Dzsong Il választási sikerei.

Szerencsére a levegő nagyrészt meleg volt  így Nórival mi még jégkrémet is ettünk:)

Hat óra után szedelőzködtünk, aztán mivel volt még idő a vonatindulásig, beugrottunk egy közeli boltba, ahol a fagyasztott tengeri cuccokat akár kimérve is lehetett venni...

Este aztán ismét az O Cacho Dourado nevű étteremben kötöttünk ki vacsorára...

A következő két napot sajnos külön töltöttük nagyrészt, mert akkor már nekem dolgozós napjaim voltak... Reggel így elváltunk, Nettiék kissé később reggeliztek...

Nettiék járták a várost, és aznap nem volt olyan jó idő (különösen reggel, akkor még esett is...). Én bent aszalódtam egy teremben még kb 150 emberrel együtt, és csak este hat körül értem vissza a szállodába... Utána viszont találkoztunk a Mercado da Ribeira nevű "piacon", ami inkább turista látványosság, mint piac... Mondjuk cserébe jókat lehet ott enni, persze jó pénzért...

Amikor hazaindultunk volna a szállodába, kissé esett az eső, így gondoltam hívunk egy Taxify taxit, mert azt hazudta az applikáció, hogy kb 4-5 euróért elvinnének minket a szállásig. Jött is az autó, intettünk neki, ő meg szépen továbbment... Ez még hagyján, de aztán láttam a telefonon, hogy ránk nyomott 10 euró büntit, nyilván úgy gondolta, hogy megérdemeljük, mert "nem voltunk ott"...

Szerencsére a Revolut kártyához van kötve a Taxify, azt meg még nem haszáltuk Portugáliában, így a Revolut meg rögtön gyanússá nyilvánította a tranzakciót, mert kissé messze használták a kártyát a legutóbbi használathoz képest... Na azzal a lendülettel le is tiltottam a Revolut kártyát, később meg a sofőrröl nyomtam egy olyan negatív visszajelzést a Taxify felé, hogy remélem azóta is azt emlegeti...

Na mindegy, azért hazajutottunk, csak lassabban...

Az utolsó teljes napot szintén külön töltöttük, de legalább aznap nekem volt beiktatva egy kis buszozás Oreiras-ba, ahol megnézhettem az új NATO iskola épületét. Az épületet magát nem fotóztam, de a pihenési lehetőségeket igen, jó lenne ide tanfolyamra jönni:

Nóri aznap reggel rápihent a reggelire, utána indultak el csak várost nézni... Megnézték a Santa Justa felvonót, és még sok minden mást is...

Csak ennyire volt meleg aznap...

Kb egy órát vártak a felvonóra...

Kicsit korábban végeztem aznap, így a 18-as villamossal már együtt mentünk egy kört. Arra is kellett várni vagy egy órát, de még világosban indultunk. A villamos tényleg elég szűk utcákon kanyarog, hegyről fel és le, néhol simán be lehetne nyúlni az ablakon...

Beláttunk egy szardínia konzerves boltba is...

Már sötét volt, amikor a villamos letudta a nagyjából 45 perces útvonalat, innen gyalog mentünk vissza a szállás felé, és útközben találtunk egy csokiboltot, ahová persze be kellett menni, sőt...

Nem jöttünk ki üres kézzel... (és még mindig nem volt hideg)

Még egy élelmiszerboltban megejtettük az utolsó bevásárlást (szendvicset is vettünk másnapra, mert a hotelben nem akartak hideg csomagot adni az elmaradó másnapi reggelink miatt...), aztán irány a szokásos étterem, elköltöttük az "utolsó vacsoránkat"...

Volt desszert is...

Másnap reggel hajnalban kellemes meglepetés ért minket, mert mégis kaptunk hideg csomagot, hirtelen nem is tudtuk hova tenni...

Délután értünk haza, és még aznap megcsináltuk a kétféle kagylót amit vettünk (fekete kagyló és navajas (borotvakagyló)), de sajnos a navajas nem lett jó... Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy mindenkinek nagyon megtetszett Lisszabon és környéke, nem hiszem, hogy ez lett volna az utolsó utunk Portugáliába...