2021. január 7., csütörtök

Zanzásított december

Ott hagytam abba legutóbb, hogy itt volt nálunk Kieran, azóta már volt szerencsénk megcsodálni a megszületett tesót is, Gabriel Lucas-t:

Most már január van (mily meglepő...), s mivel Netti otthon van Magyarországon, Nórival kettesben gyűrjük a napokat, én még dolgozom, neki még szünete van hétfőig... Ennek megfelelően aztán úgy telnek a napok, hogy én felkelek reggel dolgozni, pár óra után kis séta a szabadban, és ha még mindig alszik (kb dél felé szoktam vissazérni), akkor felkeltem, és közös "reggeli", pontosabban nekem az már tízórai...

Utána nekem megint meló ötig, közben ő elfoglalja magát, van néhány házifeladata a szünet utánra. Vacsora, aztán séta, szerencsére az elmúlt napban könnyen rávettem...

Na de térjünk vissza a decemberre... Egy ideje belekezdtem néhány "virtuális kihívásba", ez azt jelenti, hogy le kell tölteni egy applikációt, amelynek segítségével be lehet jelentkezni többféle vituális sétára, például benne van az adatbázisban az El Camino, az Inka ösvény, A Fuji megmászása és sok minden más is, most éppen a Mount Everestre tartok:) A program rögzíti a telefon helyezete alapján a mozgásokat, és mutatja "élőben" a térképen, hogy hol tartanánk a helyszínen (utolsó kép):






Időnként küldözget vicces képeslapokat, és ha sikerül a távot abszolválni, akkor külön díj ellenében a cég küld egy szép medált, kettő már meg is érkezett. Négyet fejeztem be, így kettőt még várok... Ha lusta vagyok, akkor ez elég jó motiváció, hogy kicsit kimozduljak...

November vége óta újra a home office a preferált munkavégzés, így csak akkor megyek be a központba (és egyéltalán a városba), ha muszály. Itthon vagyok tehát, így a mozgás még fontosabb... A karácsonyi időszakra a járványhelyzet miatt itt maradtunk, a szünet hivatalosan csak 22-én kezdődött..

18-án viszont be kellett mennünk a fogszabályzós nénihez, akkor megnéztük a karácsonyi vásárt, az új masina egész jó képeket csinál:












Összefutottunk Áronékkal is a vásárban...


Uátna aztán elkezdődött a karácsonyi készülődés, először is a bejglivel (Netti aznap vanílisás kiflit is sütött, arról sajnos nincs fotó...):
December 23-án Nórinak még volt eg fellépése a divatszakkörrel a Glehnn kastélyban, ahova szülőket nem engedtek be... Furav, hogy ezt még megrendezték, mert aztán utána szigorúság lett, december 28. után már semmilyen iskolai vagy sport rendezvényt sem engednek, bezártak az éttermek, kocsmák, színházak, mozik, múzeumok, sportlétesítmények... Újra élesben van a 2+2 szabály: egyszerre két ember sétálhat az utcán együtt (családok kivételek), és mindenkinek tartania kell a 2 méter távolságot... A maszkviselés az urcát kivéve már mindenütt kötelező...

De 23-án ezek még nem étek, így a Glehnn parkban a séta után még be tudtunk ülni egy kávézóba, amíg Nórit vártuk...




Ilyen sálam nekem is van!!!!

Karácsonyra este lazacot készítettünk:

Próbáltam időzített családi fotót is készíteni, sajnos kicsit Pisa szerű lett:
Ez meg a másnapi menü... Csabáéknál voltunk látogatóban 19-én, és ott kaptunk rizottót tenger gyümölcseivel, hát nekem is ki kellett próbálni...
Utána meg sütöttünk forgácsfánkot, Nóri már nagyon vágyott rá, sok nem maradt belőle sütés uátn...

Ez meg egy érdekes dolog... A fent említett virtuális testgyakorlást támogató cég publikált egy egyéni célkitűzést lehetővé tevő opciót, ez az én "rajtszámom". A 2020-as év tapaszatalai alapján kihozott átlagot vettem alapul, ami 5,1 km per nap. Így erre az évre 1861,5 km sétát tervezek, ebből már 41,9 km megvan:)
A két ünnep között beterveztünk egy közös beszélgetést a korábbi tallinni barátokkal, Jorge és Gary ott is voltak, Rodrigo az egyhetes egyeztetés ellenére nem jelent meg, másnap kiderült, hogy kissé másnapos volt és csak délután négy után ébredt fel:(
A szilvesztert Tóniéknál töltöttük, és mutatott nekem egy kuriózumot:
Aki megfejti az aláírást, azt rögtön meghívom egy sörre virtuálisan...
Hideg van, és néha esik egy kis hó, így a séták folyamán mindig nagyon szép dolgokat látok, már csak ezért is érdemes kimenni:




Két napja Nóri kicsit lemaradt, kérdeztem tőle, hogy "mi van, gombát szedsz?", amikor utolért, ez volt nála:
Nem tudom kitől örökölhette ezeket a marhaságokat, ötletem sincs:) A biztonság kedvéért, előltette a kertben, amikor hazaértünk:)
Senki meg nem mondaná, hogy mindjárt 16 éves lesz:
Még másnap is megvolt a nyoma...

Hát így vagyunk mostanság... Netti valószínűleg csak febuárban jön vissza...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése