"Téli napok"

Utoljára 2011-ben vettünk részt a központ által szervezett "téli napokon", amit rendszerint március közepe táján szoktak itt megejteni, ugyanis akkor legszebb a tél, s a napok is megfelelően hosszúak a síeléshez és szánkózáshoz. 2012-ben valami egyéb munka jellegű programom volt arra a péntekre, tavaly meg betegek voltunk... Idén nem jött közbe semmi, s valamiért az egész rendezvény most előrébb került, február 28. volt a megcélzott dátum.

Nem is lett volna ezzel semmi gond, de előfordult az, ami eddig még soha: február végére a hó mint olyan, eltűnt Észtországból. A múltkor írtam, hogy megjelent a hóvirág is, ez is példa nélküli. No meg az is, hogy a kertünk így nézzen ki:

Mint látszik, gyakorlatilag csak azoknak a kupacoknak a maradványai maradtak meg, amiket még januárban halmoztam fel... A kirándulás célja Otepää volt, Észtország téli fővárosa. Városnak barokkos túlzás beállítani, hisz a Wikipedia szerint sem számlál többet 2200 embernél, ami inkább egy nagyobbacska falu. Voltunk már ott egyébként a nyári hónapokban, Otepää közelében van a Pühajärve nevű tó, aminek a 16 fokos kellemes vizében már többször is megmártóztunk...

A hely apropóját az adja télen, hogy szinte ez az egyetlen olyan vidék Észtországban, ahol több domb áll egymás mellett (hegynek azért tán túlzás lenne nevezni bármelyiket is...), így alkalmasak moderáltan téli sportok űzésére is. Sajnos mire mi odaértünk, csak néhány lejtőn volt mesterséges hó, a tél emlékét csak a befagyott tavak őrizték még.

Mikor indulunk már???

Minden ajtón kint volt a név...

Nóri nagyon várta a téli napokat már hetek óta, alig várta, hogy induljunk már. Ezúttal szerencsére iskolai szünet is volt, így nem volt probléma a pénteki indulás. Itt ragadom meg az alkalmat egy kis közbevetésre: mivel szünet volt egész héten, szerdán voltak vendégeink (osztálytársak), s többek között fánkot is készítettek, amíg nálunk voltak:

Busszal mentünk a központtól, s mivel Otepää Tallinntól azért elég messze van, elmúlt dél is, mire odaértünk. Könnyed ebéd után kis séta következett a Bernhard hotel körül. Mind a hotel, mind pedig a környéke látott már szebb napokat is, valószínűleg 15-20 éve építhették, s a realizált hasznot a tulajdonosok nem a fejlesztésbe forgatták vissza, hogy finoman fogalmazzak. Elméletileg Spa hotel lenne, s mi igazából akartunk is maradni még egy napot, de nem nagyon érte volna meg 90 euróért, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A szálloda mögötti tó teljesen be volt fagyva, az ablakunkból szép kilátás nyílt rá. A tó mögött teljesen lepusztult teniszpályák voltak, maga a tópart és az erdő pedig egy hódcsalád birodalmát képezte, a nyomaikat nem volt nehéz észrevenni:

Kilátás az ablakunkból...

Eladó, ha lenne ár pénzem, meg is venném:)

Nagyon nem jártuk körbe a tavat, mert ebéd után hamarosan indulni kellett a Snowtubing parkba, amihez Nóri (és én is...) előzetesen nagy reményeket fűzött (fűztem). A központ nagyon gáláns volt, minden résztvevőnek vettek egy kétórás jegyet vagy ebbe a parkba, vagy a síközpontba, és oda is szállítottak. A gyerekes családok nagyrészt a snowtubing opciót választották, s velünk tartott még Gary is (Rodrigo lusta volt...):

A képeken lévő teljesen mesterséges havat hóágyúkkal állították elő, s nem is nagyon volt rá esély, hogy igazi hó essen, hisz verőfényes napsütés volt. De mi a rakott-tűzőgép az a snowtubing? Nagyjából a képekből és a videókból (no meg a belinkelt weboldalból) látszik, de egy kis magyarázat: buszkerék méretű úszógumit kell magunkhoz venni (van azért gyerekméret is...), aminek van két fogantyúja, meg egy póráza, amin lehet magunk után húzni. A kényelem kedvéért belül részben párnázott (alul sajnos nem), s van neki alja, hogy ne súrolja le csontig a nadrágunkat a jég meg a hó. Fel kell "húzni" a mozgójárdán, ki kell választani fent egy pályát, beleülni, aztán hajrá. Egy dologra érdemes figyelni, a popónkat nem árt pár milliméterrel a talajszint felett egyensúlyozni, ezzel egész jól meg lehet előzni a farokcsonttörést. Ja és még egy: a leírás szerint úgy érdemes csúszni, hogy a lábunk kilóg belőle (az enyém bele se fért volna...), így az esetleges hóbuckafalaktól is el tudjuk magunkat rúgni.

A sebesség nem nagyon durva, de azért lehet élvezni. Nórinak nagyjából fél óra alatt kissé elég lett ("túl lassú"), de amikor úgy jöttünk le, hogy összekapaszkodtunk, megint megjött a kedve. Volt egy kis "körhinta" is, ott a német kislányokkal jókat játszottak, velük egész jól megértette magát angolul is.

A park után visszamentünk a hotelbe, és kipróbáltuk a medencéket és a szaunákat. Minden medence vize elég hideg, s úszómedence igazából nem is volt. Korlát szinte sehol nem volt, valamint a lépcsőket sem igazán jelezte semmi a víz alatt, szerintem ott páran rendesen szétrúgták már a lábukat. Volt kinti medence is, amibe lépcsőn keresztül lehetett kijutni, mert a bejárata a benti medencék szintje alatt volt eggyel. Abban az volt a szép, hogy ez a lépcső folyosószerűen kanyart véve mélyült bele a földbe, s odafönt a normál medencék szintjén a mélyülő folyosó szélén semmiféle korlát nem volt. Ergó egy figyelmetlen kisgyerek ott simán tudna zuhanni métereket a betonra, elképesztő.

Mondjuk a kinti medence senkinek nem volt opció, mert benőtte mindenütt a zöld algás dzsuva, láthatólag semmi ingerencia nem volt arra a személyzetben, hogy kitakarítsák. Voltak mindenféle spa jellegű kisebb medencék is (némelyik vaksötétben), a gyerekek ezeket élvezték leginkább, de ezekben a nyomógombok jobbára nem működtek a medencék oldalában: általában ezekre valahol megindul a víz zubogása, de itt semmi, valószínűleg elromlottak, javítás meg nincs. Volt többféle szauna, de egyikben sem volt meleg, gyaníthatóan akkor kapcsolták csak be őket. Magyarán vacsora előtt szaunázni nem lehetett, nekem ez kissé csalódás volt...

Össznépi hajszárítás...

A vacsora viszont nem, szerintem ott nagyjából sikerült vagy 3000 kalóriát felszippantani a büféasztalról egyénileg mindenkinek, hiába no, meg akartam kóstolni minden jól kinéző dolgot. Jobbára Christianék-kal (az olasz srác, nem az osztrák) beszélgettünk, vele nagyon egy hullámhosszon vagyunk. A gyerekeknek a második emeleten profi szórakoztatóik akadtak: egy lány és egy fiú mindenféle játékokkal töltötte velük az időt, így ők sem unatkoztak (a hotelnek volt egy kisebb játszószobája is, de főleg kicsiknek, mondjuk ez Nórit nagyon nem zavarta a két nap folyamán...)

Ritka pillanat, Raivo (jobbra) üdítőt iszik, saját elmondása szerint csak az esti várható night club miatt (bal oldalon csámcsogós litván "barátom"...)

Rodrigo...

Bal oldal: Vytas, Christian (osztrák), Rodrigo, Kirke, jobb oldalt lent pedig a másik Christian (olasz)

Gary egy kis kellékkel, amire nem lett szükség végül...

Indulás előtti nap Rodrigo összehívta a részleget, hogy előadja az adminos kollégák ötletét: valamelyik elmebajos (Kirke konkrétan, lásd a fenti képen felül) azzal állt elő csütörtök délután (!), hogy milyen frankó lenne feldobni kicsit a vacsora hangulatát másnap, és lenne egy kis vicces program. Szerintük a legjobb az lett volna, ha minden részleg kihúzná kalapból egy másik részleg nevét, és parodizálná a választott részleget egy öt perc erejéig. Ennél nagyobb ökörséget el sem bírtam volna képzelni: egyrészt mi a túrót lehet összefantáziálni a legutolsó pillanatban (csak erőltetett baromság lehetett volna belőle), másrészt meg miért jó az, hogy esetleg valaki hónapokra megsértődik valakire? Harmadszor meg minek terhelni ezzel a családtagokat (a társaság kétharmadát ők tették ki), ők az egészből egy hangyalábkörömnyit se értettek volna, akkor meg minek is ez?

Nekünk a technikus srácokat kellett volna ekézni, ezért van Gary-n szemüveg, de természetesen semmi értelmes nem jött ki az ötletelésből, még a legjobb koncepció az volt, amikor részben a történet arról szólt volna, hogy hangosan táplálkozó litván kollégánk parókával és bikiniben ácsorgott volna a pódiumon. Nagy valószínűséggel nem voltam egyedül a lesújtó véleményemmel az ötletről, mert végül is törölték a programból, s így mindenki tudta élvezni békében az estét.

Este tíz előtt a nép elkezdett szállingózni újra a szauna felé, addigra némelyik fiatalkorú már kissé elfáradt (Nóri persze nem...):

Amíg Nóri még a hivatásos gyerekfelvigyázókkal és a többiekkel rohangált, úgy gondoltam lenézek egy órára a szauna szegmensbe, de hiba volt. Egyen fürdőköpenyek voltak a szobákban mindenkinek, abban mentem le én is. Beültem az első szaunába egy sörrel, és megvitattunk Gary-vel néhány nagyon fontos dolgot, például az ukrajnai helyzetet. Mire kijöttem a szaunából, valaki meglovasította a fürdőköpenyem az akasztóról, a gond csak az volt, hogy a szemüvegem is benne volt. Próbáltam meginterjúvolni a jelen lévőket, hogy ki üldögél a köpenyemben (csak a mi csoportunk volt ott, a többi vendég aznap estére nem mehetett be oda), de senki nem jelentkezett, hogy nála lenne. Na ennek fele se tréfa (elég limitáltan látok nélküle), az összes szauna melletti fogast végignéztem, de az okuláré nem lett meg. Még egyszer próbáltam a sörözők lelkére hatni, de újra sikertelenül, így visszaballagtam a szobába, hogy majd később a recepción próbálkozom, előbb-utóbb csak leadja valaki. Netti lement pár perc múlva még egyszer, szerencsére addigra valaki visszarakta a köpenyt a fogasra, valószínűleg észre se vette, hogy mi van a zsebében...

No mindegy, én már nem mentem vissza, ez az intermezzo elvette a kedvemet totálisan. Néhányan éjfél után még egy viszonylag közeli night clubot is megnéztek, hogy biztosan nyitva van-e, nem is kerültek elő négyig. Köztük lehetett Gary és Rodrigo is, mert reggel fél tízkor nem nagyon láttam őket tolongani reggelinél, s néhány jelenlévő ebben a hitemben meg is erősített. Délelőtt mi a tó környékén Gary útmutatása alapján megkerestük a hódcsalád várát (Gary előző nap megtalálta délután), hát nem akármi, amit ezek az állatok végbevisznek. Sajnos hódot magát egyet se láttunk, nagyon félnek az embertől:

Először láttam ilyet életemben...

Úgy határoztunk, hogy nem maradunk még egy napot, ennek különösen Raivo örült, mert a tervek szerint ő lett volna a sofőrünk másnap. Csak páran akartak maradni még egy éjszakát, de sorban meggyőzte mindnyájukat... Mondjuk én azt hittem, hogy ő mindenképp maradt volna, s nem is vele akartunk volna eredetileg visszamenni, hanem távolsági busszal, Raivo ezt a sofőrséget az utolsó pillanatban ajánlotta fel. De aztán kiderült, hogy csak a kedvünkért maradt volna a környékben plusz egy napot, gondolta addig meglátogatja a szüleit. Azt meg pláne nem akartam, hogy csak miattunk dekkoljon ott, ha inkább visszajönne Tallinnba...

A busz délben indult, addig a gyerekek még játszottak egy jót a jégen:

Na ki a magasabb?

Érdekes módon a hazafelé buszozás rövidebbnek tűnt (pedig egyszer meg is álltunk), mindenesetre többen is aludtak, mint odafelé, nem is értem miért...

Másnap mikor felkeltünk, nem fogjátok elhinni, mi történt: véget értek a "téli napok" gyakorlatilag hó nélkül, erre szakadt a hó. Rendesen esett, de mivel +2 fok volt, borítékolható volt, hogy semmi nem marad belőle. Arra mondjuk jó volt, hogy egy kicsit lapátolhattam (mozgás is volt...):

Hóesés után

Lapátolás után, azóta semmi nem maradt szinte

Még több kép a hétvégéről itt. Gary még ígért néhány fényképet, amit a Snowtubing parkban készített, ezeket majd közzéteszem később, ha elértek hozzám...