Ma Észtországban vastlapäev van, azaz húshagyókedd. Náluk ez egy kicsit másképpen dívik, s arra se nagyon emlékszik senki, hogy mi a lényege ennek a napnak. (Tudom, mert megkérdeztem szinte minden észt kollégát reggel.) Csak azért írok erről, mert reggel összerántottak mindenkit, hogy együnk sütit, mert számukra az igazi lényeg ez. Ma, és még tán holnap is szinte minden boltban és cukrászdában, kávézóban kapható a vastlakukli, ami nagyjából így néz ki:
Külsőre nagyjából úgy fest, mint egy képviselőfánk, de a krém egy kicsit más, s a tészta belül áfonyalekvárt (kék áfonya) is rejt. Aki nem áll hadilábon az észt nyelvvel, annak itt egy autentikus recept. Szóval ezt ettük reggel, no meg én délben is a leves után (naná, hogy a büfében is volt, ahova ebédelni járunk...). A leves szintén hagyományos a mai napon: borsólevest (sárga és zöldborsó is lehet, itt inkább sárga van...) főznek füstölt hússal.
A harmadik hagyományos dolog a szánkózás a mai napra, de ez tutira nem fog összejönni, a hómennyiség ugyanis zéró. Hamarost majd jövök a "téli napokról" szóló irománnyal, s még egy jó hír a végére: Nóri holnap 9 éves lesz! Bizony...:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése