Varsó

Varsóval kapcsolatban a legtöbb emlékem a '80-as évek végéhez kötődik, akkor családilag többször is jártunk ott, leginkább bevásárolni. Valahogy mindig ősszel és télen voltunk ott, így bennem a szürkeség és a hideg maradt meg leginkább. Mindig hálókocsiban aludtunk, s egyik alkalommal emlékszem, hogy nem volt fűtés. Fel voltunk persze öltözve, betakaróztunk, amennyire csak lehet, de úgyis fáztunk. Méghozzá durván, életemben akkor fáztam legjobban talán...

Most is télen utaztam oda, de szerencsére most ilyen dolgoktól nem kellett tartani, szállodában laktam ugyanis..:)

2014. február 3. (hétfő), Tallinn - Koppenhága - Varsó

Ezúttal nem egyedül mentem, velem tartott az új osztrák kolléga, Christian is, azzal a célzattal, hogy azt a projektet, amivel az út kapcsolatos volt, a jövőben átvegye. Október óta van itt, úgyhogy megalapozottan tudom immáron mondani, hogy ez a dolog elég nehézkes lesz, vele is csak többen vagyunk, de előrébb nem...

Kora hajnalban kellett indulnunk, mert Varsó sincs valami közel, ha költséghatékonyan akarja az ember megközelíteni. Ezúttal is Koppenhágán keresztül vezetett az út, lassanként úgy ismerem már azt a repteret, mint a tenyeremet. A korai indulásnak hála azonban hamar voltunk Varsóban is, s én azt terveztem, hogy megnézem a varsói felkelésnek szentelt múzeumot... Christian szintén velem tartott, s viszonylag egyszerűen odajutottunk villamossal, bár sétálva se lett volna szerintem több félóránál...

Sok villamos járt a megállóban...

A szokásoktól eltérően Varsó történetével most nem untatnék senkit, inkább koncentráljunk csak a felkelésre magára. A varsói felkelés a náci Németország által megszállt lengyel fővárosban 1944. augusztus 1-jén kitört általános felkelés volt, amelyet az Armia Krajowa (Honi Hadsereg) irányított a német megszálló csapatok ellen. A felkelés kirobbantását arra az időpontra időzítették, amikor a szovjet csapatok megközelítették Varsót. A Honi Hadsereg célja az volt, hogy még a szovjetek előtt felszabadítsák a fővárost és megerősítsék a lengyel függetlenséget a háború végéig működő Lengyel Földalatti Állam kormányának hatalomra juttatásával.

A fegyveres felkelés azonban kudarcot vallott, bukásában számos tényező játszott szerepet. A szovjet csapatok elérték ugyan a Visztulát, a fővárostól 30 kilométerre azonban hadtesteik megálltak, és tétlenül szemlélték a városban folyó harcokat. (Egyszer avatkoztak be mindössze jelentéktelen erőkkel.) A várakozásnak kettős oka volt: egyrészről a soron következő támadó hadművelet előkészítése érdekében teljesen feltöltötték készleteiket, másrészt a szovjet vezetés úgy ítélte meg, hogy a felkelés sikertelensége esetén a háború után csekélyebb erőfeszítések árán sikerülhet hatalmi pozícióba juttatni Lengyelországban a szovjetbarát politikai erőket. A Vörös Hadsereg parancsnoksága azt sem engedélyezte, hogy a segélycsomagokat szállító szövetséges repülőgépek a visszaútra üzemanyagot vételezzenek a szovjetek által megszállt repülőtereken.

A lengyel megadást követően a németek az egész várost kiürítették. Mintegy 550 ezer főt a pruszkówi átmeneti táborba internáltak, 150 ezer főt pedig németországi kényszermunkára vagy koncentrációs táborokba hurcoltak. Német tűzszerész-alakulatok módszeresen felrobbantották a városban épen maradt összes, még álló házat, a városban pedig alig maradt teremtett lélek... A Vörös Hadsereg majd csak 1945. január 17-én vonult be a teljesen elnéptelenedett romvárosba.A helyzetet jól illusztrálja például a Zongorista című film, aki látta, sose felejti el, milyen csönd van a filmnek annak a jelentében, amikor a főszereplő először lép ki a lerombolt városba..

A felkelők erői körülbelül 50 ezer katonát tettek ki, de majdnem kizárólag csak kézi fegyvereik voltak. A gyenge előkészület következtében a felkelés kitörésekor csak körülbelül 3000 katona volt valóban

Felkelők eredeti karszalagjai...

harcképes, azaz alig tizede a rendelkezésre álló állománynak. A parancsnokok ezért baltákkal vagy csákányokkal is felszereltették a katonákat. A felkelők tényleges főparancsnoka Antoni Chruściel tábornok volt, bár formálisan a Honi Hadsereg főparancsnoka, Tadeusz Bór-Komorowski tábornok parancsolt.
A német csapatok létszáma eredetileg ennek alig fele volt, körülbelül 16 ezer fő volt, de sokkal jobban felfegyverezve, azonban rögtön a felkelés kitörése után pedig erősítést kaptak...

A felkelés 63 napja alatt a felkelők által ellenőrzött területeken döntéseiben szabad, és demokratikus lengyel állam működött Varsóban, legális hatósággal, közigazgatással és hadsereggel. Működött a lengyel igazságszolgáltatás, a rendőrség és a politikai pártok (azok is, amelyek a Londonban székelő kormány ellenzékét képviselték). A város minden kerületében megalakultak a felkelési önkormányzati szervek, amelyek a házbizottságok közvetítésével működtek. A bizottságok felelősek voltak a tűzbiztonságért a légvédelemért és a közbiztonságért, a népjólétért, közös konyhák szervezéséért, kútásásért,

A felkelés szimbóluma

romeltakarításért, temetkezésért és tájékoztatási tevékenységért. A cserkészek postai szolgálatot szerveztek meg, amelyet a hatóság hivatalosan elismert. A felkelők által ellenőrzött Varsóban több mint száz lapot adtak ki, amelyek nemcsak a harcok lefolyását követték, hanem közzétettek egyéb tudósításokat is, kulturális cikkeket, dalokat és költeményeket. A felkelők rádióállomást is üzemeltettek.

Hitler tudomást szerezve felkelés kitöréséről, parancsot adott Varsó földdel egyenlővé tételére és a lakosság teljes (!) kiirtására. Von dem Bach-Zelewski szerint, minden varsóit meg kellett ölni, nem volt szabad foglyot ejteni. Varsó lerombolása elrettentő példaként kellett, hogy szolgáljon egész Európa számára.. Végeredmény: 170 ezer civil varsói meghalt a felkelésben , közülük kb. 60 ezren a németek által végrehajtott kivégzések áldozatai voltak. A fogságba esett felkelőket rendszeresen megölték, annak ellenére, hogy azok nyíltan harcoltak és a hágai egyezményeknek megfelelő katonai jelzéseket is viseltek.

A németek már a felkelés első napjaitól kezdve nem kímélték a foglyok és a polgári lakosság életét. A helyzet romlott, amikor megérkeztek a németeket felmentő csapatok, akik néhány nap alatt (különféle források szerint) 38-65 ezer embert gyilkoltak meg. Von dem Bach-Zelewski Hitler parancsával szemben, megtiltotta a nők és gyerekek megölését-, később megtiltotta a lengyel civilek lelövését is. Ennek ellenére a németek módszeresen kiemelték a menekülők tömegéből azokat az embereket, akiket a felkelésben való részvétellel, vagy zsidó származással gyanúsították, valamint az idős és beteg (azaz, munkaképtelen) embereket, majd kivégezték őket. Az Óváros eleste után a Reinefarth-csapatok lemészárolták a felkelők kórházaiban ápoltakat, 3000 embert. A fogságba esett felkelőket a felkelés utolsó napjáig kivégezték...

A harcok idején a német tüzérség és a légierő civil és katonai épületeket egyaránt támadott – a Vörös Kereszt jelével jól láthatóan megjelölt kórházakat is beleértve. Egész kerületek felégetését a harc bevett módszerének tartottá, s a német csapatok lengyel civileket használtak élő pajzsként (nőket és gyerekeket egyaránt), s már augusztus 6-tól kezdve, maradéktalanul kiűzték a lakosságot az elfoglalt kerületekből.

Bár a felkelés hadműveleteit csak pár naposra tervezték, a felkelők tehát 63 napig, október 2-ig kitartottak. Himmler figyelmen kívül hagyva a megadás feltételeit, parancsot adott a város teljes lerombolására és a könyvtárak, múzeumok és azok gyűjteményeinek elégetésére is. Amikor végül 1945. január 17-én (négy hónappal később!!!)  a szovjetek átkeltek a Visztulán és behatoltak a bal parti városrészbe, a város 85%-a romokban hevert a történelmi Óvárossal és a királyi várral együtt. A belváros (Śródmieście) majdnem 100%-át lerombolták. A német megszállás alatt (1939–45) kb. 700 ezer varsói halt meg, azaz többen, mint az amerikaiak és britek összesen a második világháborúban (!!!). (Az anyagi veszteségek értéke 45 milliárd dollárt tett ki.) A Honi Hadsereg életben maradt katonáit a szovjet titkosszolgálat (NKVD) begyűjtötte és megölte vagy Szibériába deportálta. A múzeumban látott különböző források szerint a városban a harcok végére alig lézengtek páran, a németek által csak "patkányoknak" titulált túlélők a csatornákban és félreeső helyeken húzták meg magukat, s számuk a legvadabb becslések szerint sem érte el a végnapokban a 9 (!) ezret...

Bizony, próbálkoztak magyarul is, bár sok magyar katona nem volt a városban...

Hogy milyen mértékű volt valójában a pusztítás, azt az alábbi videón jól lehet látni:

Maga a múzeum 2004-ben nyílt meg, a felkelés 60-dik évfordulójára. Kicsit nekem a pesti Andrássy úton lévő Terror Háza és a vilnius-i KGB múzeum jut róla eszembe: hangulatilag belül épp olyan komor és sötét, bár a kiállítás témája természetesen teljesen más. Rengeteg iskolást láttunk bent, és úgy általában rengeteg látogatót. Nincs átfogó képem Varsóról, hisz ez volt az egyetlen múzeum, amit megnéztünk, de valószínűleg benne van a legjobb múzeumok között ez az intézmény, feltétlenül ajánlom a megtekintését...

Kinéztem a térképen, hogy ha felszállunk egy másik villamosra, nagyjából az óvároshoz jutunk még a folyó előtt, s Christian nagyon fogékony volt a sétára, oda is velem tartott...

Ezek mindenütt ott voltak...

Kicsit fura volt látni, hogy Varsó még mindig a karácsony lázában ég: a dekorációkat azon a héten kezdték csak eltávolítani. A 70 évvel ezelőtti rombolás ezen a városrészen már alig látszik, s ha igazán vissza akarunk menni az időben, akkor még ilyen fényképek készítésére is van lehetőség néha:

Tessék alaposan megnézni a zöld csoda országjelzését...

Azt hiszem ezt a két márkát egymás mellett fényképezni már egyre kevesebbszer fog sikerülni... Konkrétan a magam esetére vonatkoztatva: nagy tétben mernék fogadni, hogy Photoshop nélkül nekem ez a büdös életben nem fog még egyszer összejönni...:)

Hamar délután három lett, s akkor már le kellett ülnünk inni valamit (a múzeum előtt betoltunk mindketten egy gyrost a biztonság kedvéért...), s megállapodtunk, hogy visszasétálunk a szállodába, kicsit pihizünk, aztán valamikor majd este elmegyünk vacsorázni. A szállodába visszaérve felvettem a regisztrációs pakkot a konferenciára, s a pultnál ácsorgó NATO-s hölgy simán felismerte az akcentusomat, mert magyarul köszönt vissza:) Hiába, magyarok mindenütt vannak...

Lezuhanyoztam, beszélgettem Nettiékkel is, aztán elmentünk vacsorázni, vissza az óvárosba. A vacsora színhelyét is előre kinéztem magamnak, s nem bántuk meg, hogy oda mentünk :

Ez csak amolyan snack a sörhöz...

A kedvenc lengyel levesem...

Bajor méret...

Konkrétan ekkora...

Hal zöldséggel, pedig aztán volt ám csülök is...:)

Ez már csak a ráadás...

Ez a bejárat...

A helyet úgy hívták, hogy Piwna Kompania, s mint a képekből is látszik, van némi bajoros beütése az egységnek. Nyáron az udvaron hangulatos kerthelyiség üzemel (a linken vannak képek róla), most persze ez nem merült fel...

Aznap este még volt hó...

Kimondottan jól esett innen hazasétálni a szállodába...

2014. február 4. (kedd), Varsó

Aznapról három momentumot érdemes megemlíteni, az egyik az ebéd:

Még előző nap felfedeztünk délután egy Zapiecek nevű helyet jártunkban keltünkben, de akkor még nem tudtuk, hogy ez gyakorlatilag egy hálózat, és szinte tele van velük az egész belváros. Nagyrészt tradicionális lengyel ételek vannak, a lányok pedig népviseletszerű cuccokban feszítenek, bár a ruhák nem tudom mennyire autentikusak...

Mindenesetre a kaja jó, így ide jártunk az egész út alatt ebédelni, sőt kétszer még vacsorázni is eljutottam ide. A második említésre méltó dolog az esti rendezvény volt: a lengyel vendéglátók meghívtak bennünket vacsorára, de előtte volt egy kis kulturális műsor is. Helyileg a katonai akadémiára mentünk (Wojskowa Akademia Techniczna), s kíváncsian vizslattam a nagyterem falait, hisz valószínűleg sok barátom megfordult itt, akik annak idején a WAT-on végeztek....

A lengyelek nagyon kitettek magukért, mielőtt enni adtak volna a népnek, a hadsereg saját társulata adott egy majdnem egyórás műsort, először lengyel jellegű dalokkal, majd musical slágerekkel...

Hallottam némi panaszkodást a műsor után, hogy tán a vacsorával kellett volna kezdeni, nem ezzel a műsorral, de nagyon valószínű, hogy ugyanezek az emberek a műsorra szépen bealudtak volna, meg egyébként is, elég udvariatlan dolog felállítani a népet az asztaltól, hogy most aztán irány kulturálódni... Jó volt ez így, mint ahogy a vacsora is...

Miután visszabuszoztattak minket a szállodába, én még tettem egy kört, egy kis séta nem árthat. Sajnos a magyar kollégák közül senki nem volt kapható egy kis ténfergésre és esetleg egy sörre, így egyedül vágtam neki az utcáknak. Na jó, azért volt némi cél, például meg akartam kóstolni ezt:

No persze nem ezt konkrétan, csak valamiféle sört, még pedig ezen a helyen, ez volt aznapra a harmadik érdekesség:

Az egységet úgy hívják, hogy Kufle i Kapsle (limitált Google által segített lengyel nyelvtudásom szerint ez korsókat (poharakat) és kupakokat jelent...), s ha hinni lehet a Rateeber-nek, ez a hely a legjobb sörfogyasztásra javasolt hely mostanság a városban, így kész szerencse, hogy nem volt a szállodától messze...:) A felső képen látszik az impozáns csapolt sör kínálat (üveges is rengeteg van, magyar nincs...), én a jobb oldali oszlop utolsójára neveztem be. Nem lövöm le a poént (a sörös blogban lesz majd poszt úgyis...), de füstölt hús ízű sört mindenesetre még nem ittam...

A csaposok egytől-egyig vidám személyiségek, s meg kellett állapítanom rövid látogatásom alatt, hogy folyamatosan isznak, mint a gödények. Úgy tűnt, hogy egyfélét termelnek az arcukba (valamelyik ale-t szerintem), de nem sikerült megfejtenem, konkrétan melyik csapolt sör a kedvenc...

Innen már egyenes volt az út az ágyba, jól esett a pihenés...

2014. február 5. (szerda), Varsó

Aznap sok izgalom nem volt, ebédelni a már szokásos helyre mentünk. Aznap Christian egy olyan kaját kért, amit öntöttvas alapon hoztak ki, s a vas még húsz perc múlva is tűzforró volt...

Csak a fíling kedvéért, így sistergett a cucc:

No meg kipróbáltuk végre a pirogjaikat is, lehet sokfélét kérni, én "vegyes" verziót kértem, itt van a serpenyőben húsos, spenótos és gombás:

Aznapra gyönyörű napsütés lett, olvadt a hó rendesen, s ezen felbuzdulva végre a helyiek elkezdték eltávolítani a karácsonyi dekorációt is a városból.

Itt laktunk...

Este azt terveztük, hogy a magyar "különítménnyel" elmegyünk vacsorázni együtt, de nem tudtam rávenni őket, hogy menjünk az első napon meglátogatott Piwna Kompania-ba (csak megkóstoltam volna azt az elmulasztott csülköt), ragaszkodtak a Zapiecek-hez, mert az közelebb van. A legközelebbiben azonban nem volt hely, így aztán azért kénytelenek voltunk egy kicsit sétálni. Belülről még nem mutattam róla fényképet, íme:

Mint egy könyvtár...

Sistergős csirkemáj hagymával és almával...

Négy Żubrówka várakozó állásponton:)

Úgy látom ebből a blogbejegyzésből is szinte gasztroblog lett, de sebaj. Ebből az utóbbiból az étkezés előtt és után is sikerült beáldozni egyet-egyet az igaz ügy oltárán, nem is volt semmi bajunk az emésztéssel, meg az alvással sem. Utólag derült ki, hogy simán záróra után jöttünk el (csak az tűnt fel, hogy rajtunk kívül már csak egy asztalnál mulat egy népesebb olasz csapat...), de nyoma sem volt a lányoknál a türelmetlenségnek. Úgy látszik a lengyelektől is van mit tanulnunk...

2014. február 6. (csütörtök), Varsó - Koppenhága - Tallinn

Aznapra már munkából is csak az érdektelen dolgok maradtak hátra, délben végeztünk is. Az utolsó szünetben odajött hozzám egy idősödő amerikai koma, aki szeretett volna mindenképpen egy kontakt embert nálunk, és megörült neki, hogy valaki a környezetéből ismer, ő hozott össze minket. Váltottunk pár udvarias mondatot, adott egy névjegyet, elköszönt, én meg a kávéval egyensúlyozva megnéztem a kártyát, mert a nevét nem rendesen értettem az elején. Kiderült, hogy "Abahazy" a név, mentem is rögtön utána...

Megtárgyaltuk gyorsan, hogy a neve magyar, tudott is róla... Csak hát a nagypapa volt a családban az utolsó, aki még bírta a nyelvet, így aztán magyarul nem tudunk szót váltani. De azért ő is örült, hogy összefutott egy "magyar brother"-el, bár a magyar szót azért nem nagyon tudta szegény helyesen ejteni...

Ebédre a szokásos helyen voltunk, s csak azért is még egy fotó, ezúttal ez tócsni, de brutális méretű, plusz gombaszósz...

Na de itt be is fejezem, mielőtt még valaki hozzám vágna valamit, mert nagyon éhes. Végezetül egy fénykép kívülről, hogy mit is kell keresni, ha Varsóban jártok:

Délután útra keltünk, a hazaúttal semmi gond nem volt. Sok-sok kép az útról itt.