Hol is kezdjem? Tán a legegyszerűbb tényekkel:
Észtország (teljes mai nevén Észt Köztársaság, észtül Eesti Vabariik) észak-európai állam a Balti-tenger keleti partján, az úgynevezett balti államok (Baltikum) egyike. Északon és nyugaton a Balti-tenger, keleten Oroszország, délen Lettország határolja. Az 1940-ben Szovjetunióhoz csatolt állam 1991-ben nyerte el függetlenségét. Az ország 15 megyére (maakonnad) van osztva, melyek a szovjet időben kialakított rajonokkal lényegében megegyeznek. Az ország területe 45227 négyzetkilométer, azaz nagyjából akkora, mint a Dunántúl...
A legnagyobb város a főváros Tallinn, az ország teljes lakossága 1,34 millió. Gazdaságilag a lakosság számához mérten nagyon jól állnak: a volt szovjet utódállamok közül itt a legmagasabb a GDP.
Mielőtt a földrajzi és történelmi kérdésekbe belecsapnánk, egy kis etimológia. Az ország illetve a nép elnevezése az egyik elmélet szerint a római időkbe nyúlik vissza, egész konkrétan a római történetírót, Tacitust terheli a felleősség, aki a 98-ban született Germania című művében írja le őket, és Aestii néven említi őket. Másrészről az ősi skandináv sagák ezt a földet Eistland néven emlegetik, amely nagyon közel van a mai dán, német, holland, svéd és norvég Estland kifejezéshez. Előfordul még a korai latin és más anyagokban az Estia és a Hestia is.
 |
| A Suur Munamagi |
 |
| Domborzat... |
Az ország jégvájta sekély tavainak nagy része az idők során feltöltődött és elmocsarasodott, jelenleg az ország fele lápvidék.A legnagyobb folyói az Emajõgi 101 km hosszú, míg a Võhandu 162 km, Pärnu 144 km, Kasari 112 km. Tóból is akad néhány, a legnagyobbak: Csúd vagy Peipsi-tó (ez az orosz határ) és a Võrts-tó.
A tengerpart meglehetősen tagolt, az országhoz 1520 (!) kisebb sziget tartozik. A Rigai-öböl bejáratát elzáró két nagy szigete a Hiiumaa és Saaremaa, de ezt már említettem volt. Az éghajlat óceáni befolyásoltsága miatt az év napjainak több, mint felén felhős az ég, a csapadék mennyisége az ország délkeleti sarkában 750 mm is lehet. Szeptemberben hullik a legtöbb, tavasszal pedig a legkevesebb eső. Észtország éghajlata az Atlanti-óceán és a Golf-áramlat hatása miatt jóval enyhébb, mint az azonos szélességi körre jellemző éghajlat:
* nyáron (június-szeptember) 15-18 °C,
* télen pedig -4 – -5 °C a jellemző napi középhőmérséklet.
A partvonal mentén a téli hőmérséklet mindig pár fokkal magasabb, nyáron pedig alacsonyabb, mint a szárazföld belsejében. Előfordulhat a hőmérséklet napi 20 °C-os ingása: reggel a hőmérő akár ‑12 °C-ot, délután pedig már 10 °C meleget mutathat. December vége óta minden nap mérem a hőmérsékletet, egy-két kiugró értéket kivéve a téli hőmérséklet valóban a fenti -4 fok körül alakul átlagban. Észtországban a leghosszabb nap nyáron közel 19 órás, az úgynevezett fehér éjszakák időszaka május elejétől július végéig tart. A legrövidebb téli nap 6 órán keresztül tart. A telek meglehetősen zordak, három hónapig az egész ország területét hó borítja.
Észtország gazdag növényzetéhez nagyjából 1470 faj tartozik, míg állatvilágában számos európai emlős, több ritka és védett kétéltű szerepel. Az országnak kiemelkedően sok erdeje van az európai átlaghoz képest, melyeknek egyik különleges látogatója az európai repülő mókus. Akad medve is, de remélem a túráinkon nem fogunk összefutni vele... Van több nemzeti park is, ezek közül az ország keleti részében található a Lahemaa Nemzeti Park.
Most pedig térjünk rá egy kicsit a történelemre...
 |
| A Kunda kultúra aranytárgyai |
A mai Észtország területére az ember valószínűleg az utolsó eljegesedés elmúltával, 11 000–13 000 éve telepedett be. A legkorábbi ismert régészeti lelőhely Dél-Észtországban a Pärnu folyó partján van, Sindi település közelében. Rádiokarbon vizsgálat szerint ez a telep 11 000 évvel ezelőtt létezett.
Bizonyítható, hogy i. e. 6500 körül Kunda város közelében halász-vadász közösségek léteztek. A kundai csont és kő eszközökhöz hasonlóakat találtak szerte Észtországban, Lettországban, Észak-Litvániában és Dél-Finnországban. A Kunda-kultúra a középső kőkorig, a mezolitikumig létezett.
A bronzkor végén és a vaskor elején jelentős kulturális átalakulás volt. Ennek legfőbb jellemzője a mezőgazdaság elterjedése, amely a továbbiakban az észt gazdaság és kultúra magva maradt. Az időszámításunk szerinti első öt évszázadtól kezdve állandó farmok alakultak, a népesség nőtt, a települések kiterjedtek. A Római Birodalom kulturális hatása elérte Észtországot, ez az időszak ma a római vaskor nevet viseli.
 |
| Itt bizony nagy a tarkaság... |
A mai Észtország területének lakóit először Tacitus említi aesti néven Krisztus után 98-ban, de erről már volt szó. A korai skandináv népek Eistland-nak hívták a Finn-öböl déli részét. Német íratok Aesti néven említik a Visztula folyótól északkeletre fekvő területeket, de ezekről is volt már szó. A bronzkor után a jóval mozgalmasabb, háborús középső vaskor következett. Ekkoriban külső fenyegetés jelentkezett kétfelől is, a balti törzsek támadtak a déli határvidékről és a tengeren át. Skandináv sagák szólnak az észtek elleni hadjáratokról. A viking korban viszont az észt kalózok támadták a partokat, Sigtuna svéd várost 1187-ben kifosztották és felégették.
A mai Észtország területe volt Európának az a sarka, amely a legkésőbb vette fel a kereszténységet. Ide csak 1193-ban ért el az ige, no persze ide se nagyon békés úton: III. Celesztin pápa toborzott kereszteseket a pogányok megszelídítésére Európa északi részein. Addig az észtek egy Tharapita nevű főisten köré szőtt kultuszt éltettek, de már nem sokáig... Az erőszakos "térítésből" elsősorban a Német Lovagrend (gyakran Teutón Lovagrend néven említik) vette ki részét. Ebben az időszakban Észtország területe a németeken kívül először a dánok, majd a svédek megszállása alá került.
A Dán Észtországnak nevezett Észak-Észtország Dánia birtoka volt 1204-től 1346-ig. Reval (1918 óta oroszul Таллин és Таллинн, észtül Tallinn a neve) a lübecki városjogot 1248-ban kapta meg, és a XIII. század végén csatlakozott a Hanza Szövetséghez. Később így tett Tartu és Pärnu is. 1343-ban Észak-Észtország és Saaremaa Szent György éjszakáján fellázadt a dán uralom és az azt megtestesítő német telepesek ellen. Ezt a lázadást 1344-ben verték le. Oroszország 1481-ben és 1558-ban sikertelenül próbálkozott a terület megszállásával... Ebből az időszakból tán egy csatát érdemes megemlíteni, 1217-ben Lembitu próbált egy kisebb sereget egyesíteni (mintegy 6000 főt), de csúfos kudarcot vallottak szeptember 17-én.
A livóniai keresztes hadjárat után 1560-as évekig így Észtország a Terra Mariana nevű terület része lett, amely formailag a Szent Római Birodalomhoz tartozott, és 1215-ben a pápa egész konrétan a Szentszék tulajdonának proklamálta. Az orszég déli részében a Livóniai lovagrend volt az úr, az észeki részben pedig lassan formálódott az "Észt grófság", ez már a dán király dominanciájának volt köszönhető.
Az úgynevezett Livóniai Konföderáció a Livóniai háborúig (1558–82) állt fenn. Ez a háború az országra katasztrofális hatással volt: a lakosság 250–300,000 lakosról visszazuhant 120–140,000 lakosra az 1620-as évekre.
Az európai reformáció hivatalosan 1517-ben kezdődött Luther Márton (1483-1546) 95 pontjával. (Annak idején, amikor ezt a középiskolában érintettük a tananyagban, dolgozatot is kellett belőle írni. Valahogy aznap nem volt valami jó napom, így többek között ezt sikerült leírnom a "Fejtsd ki a reformáció kilalakulását..." kezdetű kérdésre: "Luther Márton, 1517. október 31-én, kezében a 95 pontjával, szájában néhány szöggel elindult a wittenbergi vártemplom felé..." Nem értem miért, de csak 3-ast kaptam. Pedig egyetlen tárgyi tévedés sem volt a dolgozatomban...) A reformáció nagy változásokat okozott a Baltikumban, az eszmék futótűzként elterjedtek a Német Lovagrend államában. Nyelv, oktatás, vallásgyakorlat és politika nagymértékben átalakult: az istentisztelet nyelve itt is a helyi nyelv lett a latin helyett. Az előbb említett 1561-es livóniai háborúban Észak-Észtország aztán svéd uralom alá került, míg a déli rész az 1580-as években átmenetileg a Lengyel-Litván Konföderáció uralma alá. 1625-ban Észtország teljes szárazföldi területe svéd birtok lett. Közigazgatásilag az északon fekvő észt tartományokra, valamint a Dél-Észtországra és Észak-Lettországra kiterjedő Livóniára osztották fel. Ez a felosztás fennmaradt a XX. század elejéig.
1631-ben II. Gusztáv Adolf svéd király kényszerítette a nemességet, hogy több jogot biztosítson a parasztságnak, bár a jobbágyság fennmaradt. 1632-ben Dorpatban (1918 óta Tartu) nyomda és egyetem létesült. Ez az időszak az észt történetírás szerint a "régi szép svéd idők".
 |
| Észtország 1925-ben |
A jobbágyásg eltörlése után az oktatást kiterjesztették az észt nyelvű helyi lakosságra. Ennek következtében észt nemzeti mozgalom alakult ki. Megjelent az észt nyelvű irodalom, színház és a nemzeti zene. A késői XIX. században, a nemzeti ébredés korában megkezdődött az észt nemzettudat kialakulása. E mozgalom vezetői Johann Voldemar Jannsen, Jakob Hurt és Carl Robert Jakobson voltak.
 |
| A függetlenség kikiáltása Pärnuban |
A Szovjet-Oroszország ellen az észt felszabadító háborúban kivívott győzelem, és a németbarát önkéntesek leverése után a tartui békeszerződésben Észtország biztosította függetlenségét 22 évre.
Az új országot először Finnország (naná) ismerte el július 7-én, majd a lengyelek december 31-én. Őket követte Argentína január 12-én (lássuk be, ők nem vállaltak túl nagy kockázatot ezzel...), de aztán a nyugati szövetséges államok is áldásukat adták január 26-án.
Az ország kezdetben parlamentáris demokrácia volt, de a parlamentet feloszlatták 1934-ben a világgazdasági válságot követő politikai zavarok idején. Akkoriban az országot Konstantin Päts rendeleti úton igazgatta.
 |
| A függetlenségi nyilatkozat |
1939. szeptember 24-én a Vörös Flotta blokád alá vette az észt kikötőket és szovjet bombázók kezdtek őrjáratozni Tallinn és környéke felett. Az észt kormány arra kényszerült, hogy szerződésben katonai támaszpontokat engedjen át a Szovjetuniónak 25.000 katona állomásoztatására a "kölcsönös védelem" érdekében. 1940. június 12-én a szovjet Balti Flotta Észtország teljes katonai blokádjába kezdett. 1940. június 14-én, miközben a világ figyelme Párizs egy nappal korábbi elestére összpontosult, szovjet katonai repülőgép lelőtte a "Kaleva" finn utasszállító repülőgépet, amely Tallinnból Helsinkibe vitt volna három amerikai diplomatát. 1940. június 16-án a Szovjetunió megkezdte Észtország megszállását. A Vörös Hadsereg június 17-én észtországi laktanyáiból vonult az észt utcákra. Másnap további 90 000 katona érkezett. 1940. június 17-én az észt kormány az elsöprő szovjet túlerő láttán harc nélkül lemondott, megelőzve ezzel a nyílt háborút és a vérontást.
Egyedül a tallinni híradó zászlóalj állt ellen a Vörös Hadseregnek (a dolog érdekessége, hogy ennek az alakulatnak a laktanyájában van a központunk...). De végül őket is körülzárták, és lefegyverezték. Az észtek becsületére legyen mondva a "csata" két fős veszteséget okozott az ő oldalukon, a szovjetek vesztesége 10 fő volt...
1940 augusztusában Észtországot Észt Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság néven formálisan is betagolták a Szovjetunióba. A tömeges deportálások kezdete 1941. június 14. volt. Az ország politikai és szellemi vezetői közül sokakat meggyilkoltak vagy a Szovjetunió távoli vidékeire száműztek 1940-1941-ben a szovjet hatóságok. A közemberek ezreit is elérték az elnyomó intézkedések. Amikor a német Barbarossa hadművelet megindult a Szovjetunió ellen, kb. 34 000 fiatal észtet vonultattak be erőszakkal a Vörös Hadseregbe. Kevesebb mint 30%-uk élte túl a háborút. A politikai foglyokat nem evakuálták, hanem kivégezték őket.
Sok ország nem ismerte el Észtország szovjet megszállását, köztük az Amerikai Egyesült Államok sem. Országok sora a korábbi kormány megbízásából helyükön lévő észt diplomatákat és konzulokat tekintette Észtország törvényes képviselőinek. Ezek a diplomaták rendkívüli helyzetüket a balti államok függetlenségének helyreállításáig megőrizték.
A mai orosz politikusok tagadják, hogy az Észt Köztársaságot a Szovjetunió törvénytelenül csatolta magához 1940-ben. Szerintük az 1940-ben Észtországba érkezett szovjet csapatok az akkori észt kormány hozzájárulásával, szerződéses kötelezettségeket teljesítve érkeztek. Szerintük a Szovjetunió nem volt hadviselő fél, nem volt semmiféle harci akció Észtország területén, ezért jelenlétük nem tekinthető megszállásnak. Az egykorú szovjet és a jelenkori orosz álláspont szerint Észtország szuverenitásáról önként mondott le, az 1944-1976 közötti időszak szeparatista harcosai "banditák" és "nácik".
Miután 1941. június 22-én a Wehrmacht megtámadta Szovjetuniót, 1941 júliusában elérte Észtországot. A német hadsereg Észtország déli határát július 7-én lépte át. Július végéig a németek folytatták előnyomulásukat Észtországban az észt Erdei Testvérek támogatásával. Német csapatok és észt partizánok augusztus 17-én foglalták el Narvát és augusztus 28-án az észt fővárost, Tallinnt. Miután a szovjeteket kiverték Észtországból, a németek lefegyvereztek minden partizáncsoportot.
Kezdetben a legtöbb észt szemében a németek felszabadítók voltak a szovjet elnyomás alól. Remélték az ország függetlenségének helyreállítását. Hamarosan észlelniük kellett, hogy csak egy újabb megszálló érkezett. A németek a háború következtében kirabolták az országot és végrehajtották a Holokausztot. A megszállás alatt Észtország a német Ostland tartomány része volt. Sok észt a nácik húzódozása ellenére a finn hadsereghez csatlakozva harcolt a Szovjetunió ellen. A 200. finn gyalogezred észt önkéntesekből alakult Finnországban. Bár számos észt belépett a német fegyveres erőkbe (beleértve a Waffen SS-t), 1944-ben, amikor a Vörös Hadsereg újabb inváziója fenyegette Észtországot, már legtöbben tétlenek maradtak és azt kívánták, hogy Németország ne győzzön.
 |
| Jüri Uluots |
1944 januárjára a Vörös Hadsereg majdnem mindenütt elérte a korábbi észt határt. Narvát a németek kiürítették. Az Észt Köztársaság utolsó alkotmányos miniszterelnöke, Jüri Uluots rádióüzenetben szólított fel minden harcképes 1904 és 1923 között született férfit katonai szolgálatra. (Korábban Jüri Uluots ellenezte a mozgósítást). A felhívás visszhangra talált: 38 000 önkéntes jelentkezett a toborzóknál. Sokezer észt csatlakozott a finn hadsereghez, hogy a Finn-öblön keresztül visszavonulva belépjen az újonnan alakult területvédelmi erőkbe, amelynek feladata Észtország védelme volt a szovjet előnyomulással szemben. Abban reménykedtek, hogy az észtek háborúja olyan jelentős nyugati támogatást kap, amely lehetővé teszi a függetlenséget a Szovjetuniótól.
A szovjet erők 1944 őszén foglalták vissza Észtországot, miután heves csatát vívtak az ország északkeleti részén a Narva folyónál. Az országot visszafoglaló Vörös Hadsereg elől az észtek ezrei menekültek (becslések szerint 80 000 ember, az oktatás, a kultúra, a tudomány és politika szakembereinek többsége). Visszavonultak a németekkel vagy Finnországba, Svédországba menekültek. A szovjet minisztertanács 1949. január 12-i rendelete értelmében a balti államokból deportáltak minden kulákot, családtagjaikat és a nacionalisták családjait, valamint másokat. Becslések szerint 1940 és 1953 között több mint 200 000 embert deportáltak a Baltikumból és további 75 000-et küldtek büntetőtáborokba. A Baltikum felnőtt lakosságának több mint 10%-át szállították el. Néhány hét alatt csaknem minden vidéki háztartást szövetkezetesítettek. A deportáltak fele meghalt, másik fele nem térhetett vissza az 1960-as évek elejéig. A második világháború utáni szovjet baltikumi politikát egyrészt ez jellemezte (tömeges deportálás), másrészt a szovjet (orosz) betelepülés támogatása.
 |
| Deportált észt gyerekek az Irkutszki régióban 1952-ben |
A szovjet rezsim fontos jellemzője volt a militarizáció. Az ország nagy része, különösen a partvidék zárt katonai terület volt. A tengerpart nagy részét és a szigeteket (beleértve Saaremaa és Hiiumaa szigetét) határövezetnek nyilvánították. Az ott lakókon kívül mások csak engedéllyel utazhattak oda. A legnevezetesebb zárt katonai terület Paldiski város volt, amelyet teljesen elzártak a nyilvánosság elől. A város a szovjet Balti Flotta tengeralattjáróinak támaszpontja volt számos egyéb katonai létesítménnyel. Itt volt az atomtengeralattjárók kiképző központja, egy nukleáris tengeralattjáró teljes méretű, működő modelljével, működő atomreaktorral. Ez a reaktor 1994-ben került észt ellenőrzés alá, amikor az utolsó szovjet csapatok elhagyták az országot.
A szovjet megszállás másik hatása a bevándorlás volt. Százezrek települtek át a Szovjetunió más részeiből Észtországba az ország iparosítását és militarizálását szolgálva, s így a népesség 45 év alatt félmillióval nőtt. 1980-ban az oroszosítás és a bevándorlás olyan mértéket ért el, ami már elszórt népi tiltakozást váltott ki.
Az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és más nyugati demokráciák mindig is illegálisnak tekintették Észtország szovjet megszállását. Diplomáciai kapcsolatban maradtak a független Észt Köztársaság képviseleteivel, jogilag sohasem ismerték el az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság létét, sohasem ismerték el, hogy Észtország a Szovjetunió része lenne. Észtország függetlenségét az tette lehetővé, hogy a Szovjetunió szembesülve belső nehézségeivel, birodalma külső területeinek magára hagyása mellett döntött. Az 1987-1989-es kezdeti időszakban fokozatosan nőtt a gazdasági függetlenség. A Szovjetunió gyengülésével egyre nyilvánvalóbban közeledett a teljes függetlenség, az ország kezdett az önrendelkezés útján haladni. Az ország parlamentje 1988. november 16-án nyilvánította ki szuverenitását a Szovjetunión belül
1989-ben a "daloló forradalomban" Litvánia, Lettország és Észtország kétmillió lakója élőláncot alkotott országaikon át. Ez volt a "Balti út", és az akció függetlenség melletti tüntetés volt. Mindhárom nemzet hasonlóan szenvedett a megszállástól és hasonló módon törekedett a függetlenségre. 1991. augusztus 20-án, a moszkvai katonai puccs idején Észtország formálisan is kinyilvánította függetlenségét, újraélesztve az 1940 előtti államot. Az első ország, amely elismerte a független Észtországot, Izland volt két nappal később. Az utolsó orosz csapatok 1994. augusztus 31-én távoztak.
A '90-es évek a töretlen gazdasági fejlődés jegyében teltek, és az a nagy igazság, hogy a 2000-es évekre a mi régiónkat szépen le is körözték. A 2007-es eseményekről már szóltam korábban, erről bővebben itt most nem emlékeznék meg. A legfrissebb történelmi eseménynek tán az euró bevezetését említhetném, ez január 1-el valósult meg...
Néhány szó a történelmen kívüli vonatkozásokról:
Az ország államformája jelenleg parlamentális köztársaság. Az Alkotmányozó Gyűlés az Észt Kongresszus és a Legfelsőbb Tanács között zajló vita után népszavazásra bocsátotta az új alkotmány tervezetét, amelyet 1992. június 28-án 91%-os támogatottsággal (a részvétel 66,3% volt) elfogadtak. Ennek értelmében Észtország parlamentáris köztársaság, ahol a parlament (Riigikogu) a fő döntéshozó hatalom: törvényeket, határozatokat hoz, megválasztja a köztársasági elnököt, felhatalmazza a miniszterelnök-jelöltet a kormányalakításra, elfogadja a költségvetést, hasonlóan mint nálunk. A köztársasági elnöknek ceremoniális szerepe van, öt évre választják meg titkos szavazással, képviseli az országot nemzetközi szinten. Az elnök hirdeti ki a parlament által elfogadott törvényeket, de 14 napon belül visszaküldheti a törvényt a parlamentnek átdolgozásra, csatolva az indoklását. A köztársasági elnöknek tehát itt is vétó joga van a törvényjavaslatokat tekintetében, s az észteknél is névlegesen ellátja a hadsereg főparancsnoki feladatait is.
Az észt törvényhozó hatalom az arányos választási rendszerben megválasztott Parlament (Riigikogu). A Parlament 101 képviselőből áll, hivatali ideje 4 évre terjed. Ez a szám szerintem az ország lakosságára vetítve elég magas, de ők tudják...
A végrehajtó hatalmat a parlament felé felelős kormány testesíti meg. A miniszterelnöki kabinetet a parlament nevezi ki és hívhatja vissza, ám a kormány, a köztársasági elnökkel egyetértésben új választásokat írhat ki, amennyiben a parlament bizalmatlanságot szavaz a kormány ellen.
Az ország 15 megyére (maakonnad) van osztva, melyek a szovjet időben kialakított rajonokkal lényegében megegyeznek (mi az elsőben lakozunk...):
 |
| Észtország megyéi |
- Harju maakond – Tallinn
- Hiiu maakond – Kärdla
- Ida-Viru maakond – Jõhvi
- Jõgeva maakond – Jõgeva
- Järva maakond – Paide
- Lääne maakond – Haapsalu
- Lääne-Viru maakond – Rakvere
- Põlva maakond – Põlva
- Pärnu maakond – Pärnu
- Rapla maakond – Rapla
- Saare maakond – Kuressaare
- Tartu maakond – Tartu
- Valga maakond – Valga
- Viljandi maakond – Viljandi
- Võru maakond – Võru
A hadsereg hivatalos néven emlegetve az Észt Védelmi Erők, amely a védelmi minisztériumból, a haderő parancsnokságból, a vezérkarból és más intézményekből áll. Szárazföldi ereje: 2300 fő. Az Észt Légierő (Õhuvägi) létszáma 200 fő, bázisa Ämari repülőtéren található. Az észt haditengerészet, a litvánnal és a lettel együtt alkotja a balti országok közös, Baltron névre keresztelt szervezetét. (Mielőtt bárki megijedne, hogy itt aztán marha titkos dolgokat közlök: ezek az információk a Wikipedián is megtalálhatóak...)
A népesség összetétele hasonló képet mutat, mint a miénk (bár a férfiak kevesebb ideig élnek, érdekes, azt hittem, mi vagyunk a sereghajtók...):
- 0-14 év: 15,5%
- 15-64 év: 67,7%
- 65 év felett: 16,8%
- Születéskor várható élettartam: 71,77 év (nők: 77,6 év férfiak: 66,28 év)
- Születési arány: 9,91 születés/1000 fő
- Halálozási arány: 13,21 haláleset/1000 fő
- Csecsemőhalálozás: 7,87 haláleset/1000 élveszületés
Csak összahasonlításképpen a mi hasonló adataink, amelyeket fel tudtam lelni:
- Születéskor várható élettartam: 69,3 év férfiak esetén és 77,9 év nők esetén (2009)
- 0-14 évig terjedő lakosság: 15,2%
- 15-64 évig terjedő lakosság: 69,3%
- 65-X évig terjedő lakosság: 15,6%
Észtország lakosainak száma a 2000-es népszámláláskor kb. 1,37 millió, ebből kb. 922 ezer észt anyanyelvű, 407 ezer orosz anyanyelvű. 1941-ben, a szovjet megszállás előtt lakosainak száma kb. 1,2 millió volt. Érdekes, hogy míg az észt anyanyelvűek nagyjából fele-fele arányban oszlanak meg városok és vidék között, az orosz anyanyelvűek 90%-a (!) városlakó.
A népesség folyamatosan csökken, természetes (születések/halálozások) okokból évi 5-6000 emberrel (1992 volt a mélypont 8036-os csökkenéssel), ezen felül az elvándorlás is jelentős. Így az 1990-es 1 570 599 lakosságszám 2004-re megközelítőleg 1,35 millióra csökkent.
Az észt nyelv az uráli nyelvcsalád finnugor ágába tartozik, a finnel közeli rokon nyelv, olyannyira, hogy beszélőik kölcsönösen megértik egymást (Azonban ugyanazon szónak más-más jelentése is lehet a két nyelven, érdekes félreértések is adódnak belőle, ezt megerősítik a munkatársaim is...).
A lakosság 65%-a észt, de nagyon magas a volt Szovjetunióból betelepült szláv nyelveket beszélők aránya. A legtöbben az oroszok vannak, arányuk 28%. Ezen kívül 2,5% ukrán és 1.5% fehérorosz él még az országban. Valamivel több mint 1%-a a lakosságnak az észtekkel rokon finn nemzetiségű
A vallást tekintve a középkorban Észtország katolikus volt majdnem négy évszázadon át, de a protestáns svédek és az észak-német hanza városok befolyásának következtében a reformáció majdnem teljes volt a Baltikumban. Az XVI. századtól kezdve az észtek hagyományosan a evangélikus egyházhoz tartoznak, noha az ország lakosságának csak mintegy egynegyede aktív vallásgyakorló. Az orosz kisebbség túlnyomó többsége az Orosz Ortodox Egyház tagja, de létezik Észtországban egy másik ortodox egyház is, a Konstantinápolyi Ortodox Egyházhoz tartozó Észt Ortodox Egyház, amelynek túlnyomóan észtek a tagjai. Amikor Észtország először elnyerte függetlenségét, helyreállt a katolikus hierarchia is, ám a szovjet megszállás alatt újra lehetetlenné vált az észtek Rómával való kapcsolata. Észtország katolikus püspökét, a jezsuita Eduard Profittlichet, már az első szovjet megszállás alatt, 1941-ben deportálták és soha nem tért vissza. Ma a lakosság mintegy fél százaléka katolikus és a katolikus egyház jelenléte főleg a városi és értelmiségi lakosság körében jellemző.
A gazdaságot tekintve Észtország erőteljes lépéseket tett és tesz a modern piacgazdaság kialakítására, amelyet egyértelműen a nyugat-európai országokkal való kapcsolatok irányába fejlesztenek. (Az euró bevezetése előtt például az észt korona a kezdetektől fogva az euró árfolyamához volt stabilan kötve, azzal együtt mozgott fixen.) A gazdaság főként a finn, svéd és német befektetésekre épül. Gazdaságának jellemző ágai a feldolgozóipar és a szolgáltatási szektor (turizmus, tranzitkereskedelem, pénzügyi szolgáltatások). A külkereskedelem és a tranzitkereskedelem kiemelkedő jelentőségű: Észtország a Kelet és Nyugat közötti fontos kereskedelmi útvonalon fekszik, sok kikötője révén a szállítási ágazatok teszik ki a szolgáltatás-export közel felét.
A GDP 8 500 EUR/fő Észtországban. Ez meglehetősen sok. Hogy tudjátok hova tenni ezt a számot: nálunk a Közép-magyarországi régió a legfejlettebb, itt 2519 EUR/főről beszélhetünk, no comment.Észtország gazdasági életét a II. világháború előtt alapvetően a mezőgazdaság határozta meg. Később az orosz megszállás után, elsősorban az orosz érdekeket figyelembe vevő szovjet iparosítási politikához kapcsolódott gazdasága. 1995-ben az ipar a GDP 28%-át állította elő, s az aktív lakosság 36%-át foglalkoztatta. Az iparban felhasznált nyersanyagok importból származtak, Oroszországból és Ukrajnából. A mezőgazdaság a GDP 8%-át adja és az aktív keresők 9%-át foglalkoztatja. A szolgáltatási szféra egyre fontosabb az ország gazdasági életében. Ez a magánvállalkozások növekvő számának, a fejlett országok tőkebefektetésének, valamint a nagy hagyományokat őrző idegenforgalomnak köszönhető.
A művelésági megoszlás: szántó 22%, rét legelő 21%, erdő 43% (majdnem az ország fele!) egyéb terület 14%. A növénytermesztés (1997) legfőbb kultúrái a zöldségtakarmányok, a rozs, árpa, zab, burgonya és a zöldségfélék. A termésátlagok magasak. A mezőgazdaságon belül jóval jelentősebb az állattenyésztés. Tej- és hústermelő szarvasmarha-tenyésztés, kevésbé jelentős a sertéstartás és a juhtenyésztés. A tengeri halászat visszaesett. A fakitermelésre épülő, nagy múltra visszatekintő fa- és bútor-, cellulóz- és papíripar termékei fontos exportcikkek.
Az ásványkincsek közül jelentős az olajpala, a foszfori és a tőzeg. Fontosak a különböző építőipari anyagok (gipsz, homok, agyag, mészkő) is. A baltikum híres dísztárgyai a többségében külszíni bányákból nyert borostyánból készítik. Az összes felhasznált elsődleges energiahordozó közel fele importból származik. Az egyetlen hazai energiaforrás a túlnyomórészt az ország ÉK-i részén, Kohtla- Javre közelében termelt olajpala. A volt szovjet iparpolitikának eredményeként a balti államok, így Észtország is az elektronikára specializálódott. E termékeket a közelmúltig kizárólag a szovjet piacon értékesítették. 1990-es években megindult az iparág szerkezeti átalakítása, hogy a termékei a világpiacon is versenyképesek legyenek. A gépgyártás legnagyobb központja Tallinn. Kohta-Javre vegyipara az olajpala-termeléséhez kapcsolódik. A könnyűipar a nagyvárosokon kívül az ország kis- és közepes városainak többségében található. A textilipar a len kivételével importált nyersanyagokat dolgoz fel. A bútorgyártás a nagy fogyasztóközpontokba, a papírgyártás a nyersanyag közelébe települt. Az élelmiszeriparon belül a hús- és tejipar, valamint a halfeldolgozás a vezető ágazatok.
Közlekedés-földrajzi helyzete kedvező.
- Közutak hossza: 30 300 km (autópálya sajnos nem sok van...)
- Vasútvonalak hossza: 968 km (elhanyagolható, az egyetlen jelentős vasútvonal az országon belül Tallinn és Tartu között van)
- Repülőterek száma: 8
A legnagyobb forgalmat lebonyolító Tallinn kikötője, a Hanza szövetség tagja volt. A tengeri kijáratot biztosító kikötők csaknem egész évben használhatóak (összesen 6 kikötő van az országban).
Pár szót az oktatásról és a kultúráról.... Az észt oktatási rendszer a miénkhez hasonlóan négy képzési szintből, az iskola előtti, az általános iskolai, a középiskolai, illetve a felsőoktatási szintből áll. Az észt képzési rendszer legelső állomása a bölcsőde, ahová a gyermekek három éves korukig járhatnak, majd három és hét éves koruk között vehetnek részt az óvodai képzésben. Az óvodák zömében észt nyelven folyik a képzés, ám egyes foglalkozásokat más nyelven is tarthatnak. A szülők szabadon választhatják meg, hogy mely óvodába kívánják gyermeküket beíratni. Az óvodákat a helyi önkormányzatok tartják fenn, a szülőknek az étkeztetésért kell fizetniük elsősorban. Az orosz óvodákban viszont (ahova Nóri is jár ugye) van egy fix havidíj is, ami a kajától független. Óvodai és bölcsödei helyekben nem bővelkedik az oszág, Tallinnban például Armin szerint bevett gyakorlat, hogy a megszületett gyerek anyakönyvi kivonatával a szülő már másnap megjelenik a megfelelő intézményben és regisztráltatja magát a várólistán. Akkor tán lesz esélye a gyereknek óvodába járni, ami itt Észtországban tulajdonképpen nem is kötelező...
Minden gyermek, aki az adott év október 1-jével betölti hetedik életévét, tanköteles egészen az általános iskolai képzés befejezéséig, vagy amíg 17 éves nem lesz. A szülők szabadon választhatják meg, hogy mely általános iskolába íratják be gyermeküket, ugyanakkor az iskolák kötelesek a körzetükben lévő gyermekeket felvenni. Az általános iskolai képzés 9 évből áll, mely három szakaszra oszlik (1.-3., 4.-6., 7.-9. osztály).
Középiskola: Az általános iskola elvégzését követően a diákok választhatnak, hogy tanulmányaikat gimnáziumban vagy szakközépiskolában folytatják. A középiskolák három tanévből állnak, a 10.-től a 12. osztályt ölelik fel. A maximális heti óraszám 35. A tantárgyak 75 százalékát az államilag meghatározott tantárgyak teszik ki, míg a fennmaradt 25 százalékról a diákok és az iskola közösen dönthet.
A tanulmányok zárultával a diákok érettségi bizonyítványt kapnak. A középiskolai tanulmányok befejezésével a diákok felsőoktatásban vagy szakiskolákban folytathatják tanulmányaikat. A szakközépiskoláknak két nagy csoportját kell megkülönböztetni. Egyes szakközépiskolák az általános iskolai képzésre épülnek, s a diákok alapfokú tanulmányaik befejezését követően folyatatják itt tanulmányaikat, míg a másik csoportba azon szakiskolák tartoznak, melyek középiskolák után fogadják a hallgatókat. A szakiskolák szakmát tanítanak, s ennek megfelelően az oktatásban nagy szerepet kapnak a gyakorlati órák is.
Felsőoktatás: Az észtországi felsőoktatásban főiskolai és egyetemi képzésben vehetnek részt a hallgatók. A főiskolai képzés három-négy év, melynek végeztével a diák diplomát szerez. Az egyetemi képzésben három egymásra épülő szint különül el: a hároméves alap-, a kétéves mester-, illetve a három-négy éves doktori képzés. Az állami felsőoktatásban tandíj nincs.
 |
| Az Észt dalfesztivál... |
Az ételeket és italok tekintetében:
A füstölt hal, főként a pisztráng észt specialitás. A véres hurka (már többször említettem) és a véres palacsinta (ilyet még nem ettem...) is nemzeti eledel. Kávéban, jégen tejjel vagy pezsgőben fogyasztják a népszerű Vana Tallinn (Öreg-Tallinn) likőrt, mely magában szirupszerű, édes és erős. Észtország legjobb sörei a Saremaa szigetről származó, könnyű Saku és az erősebb Saare, ez utóbbi sajnos még nem került a tesztlaborom környékére...
Hát nagyjából ennyi fért bele rögtönzött országismertetőmbe, köszönet a sok adatért a Wikipedia-nak, remélem élveztétek...
Küldtem mailt a hírekkel a freemailes címedre.
VálaszTörlés