Finisben vagyunk. Mindenféle szempontból. Az elmúlt hetek viszonyalgos nyugalma után idebent mindenkiben tudatosult, hogy én bizony szabadságra megyek... Nem kéne így történnie, de az történt, hogy ez a gondolat szinte mindenkiben sürgős tenniakarást váltott ki: "mielőtt elmész, csinád meg ezt, csináld meg azt..." No persze ezen dolgok egyike sincs összefüggésben azokkal, amelyeken az elmúlt időszakban dolgoztam, de ezen már meg se lepődöm... Úgyhogy idő semmire sincs, be is fejezem ezt a bejegyzést pár percen belül, aztán...
Azt azért még elmesélem, hogyan jártam a héten az egyenruhám miatt... A múlt héten eltökéltem, hogy a nyári meleg miatt a zubbonyomat egyelőre száműzöm a repertoárból (más kérdés, hogy azóta volt néhány hideg és esős nap, ma is az van). A gyakorlópólóra is lehet rangjelzést tenni, így gond ezzel nincs, a viselet pedig sokkal kényelmesebb. A lényeges különbség viszont az, hogy a zubbonnyal ellentétben a pólón semmi nem utal az országra ahonnan jöttem (a zubbonyon ott vírit a Hungary felirat, no meg van nemzeti színű karjelzés is...). Így aztán bárhol közlekedek a laktanyán belül, a július elején bevonult kiskatonák nem tudnak hova tenni. Látják a karomon az ezüst csillagokat, látszik az ősz hajam is, hát biztos csak valaki irgalmatlan fontos észt főkatona lehetek: tisztelegnek ész nélkül mindenütt... Ez még hagyján, katonák vagyunk, tisztelegjünk, de folyamatosan meg is szólítanak (még az étkezdében is ebéd közben), és engedélyt kérnek mindenféle olyan tevékenységre, amiknek még a végrehajtási menetéről, sőt még a létezéséről sem akarok tudni, van nekem bajom elég... Szóval ez elég mókás szituációkat szül, de a zubbonyomat akkor sem fogom visszavenni. Majd ha fagy.
Odahaza gyűlnek a kupacok, amiket el kéne pakolni majd az autóba, de azt hiszem a pakolás dandárja péntekre marad, igyekszem délben lelépni és hazamenni, és remélem ez nem lesz ellentétben a poszt első paragrafusával. Mindenesetre közvetlen spanyol főnökömtől már elkértem magam, de neki már minden mindegy, úgy veszem észre, lélekben már Hispániában tartózkodik, csak a teste van itt, mint Gárdonyi Gézának Egerben...
Szóval így vagyunk, lassan indulásra készen. Nóri tegnap egy rakás festménnyel várt odahaza, az egyiken halászlét főzök, ha jól megszáradt, egész biztos be fogom szkennelni. Kissé csapongok. De tán érthető, lélekben már én sem vagyok ebben az irodában, hanem már valahol máshol. Otthon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése