Tallinna Merapäevad

Lehet, hogy ez lesz az utolsó bejegyzés, mielőtt elindulnánk végre haza, de ki tudja... A hétvégénk a poszt címében lévő rendezvény körül forgott mondhatni, már pénteken ott voltunk... Ezt a rendezvényt (ha minden igaz...) évente rendezik meg, mindig nyáron. Ilyenkor a város összes kikötője (van néhány...) megtelik még jobban élettel, és a város lakossága, kicsik és nagyok egyaránt belekóstolhat a tenger világába... Nekem régi szerelmem a tenger, a hajózás (sok minden más mellett...), és ha a szemem nem olyan lenne, mint amilyen, valószínűleg minden sokkal másképp alakult volna 25 évvel ezelőtt, de ezen utólag már kár keseregni...

Ilyen állapotban van ma is...

A rendezvény három napos volt, és a fő helyszín a D terminál és környéke volt. Ide érkezett meg pénteken délre például a Kruzenstern (Крузенштерн) nevű csodálatos hajó is. Ez a hajó olyan gyönyörű, hogy arra nehéz szavakat találni, pár szót érdemes vesztegetni rá, hátha nem mindenki kattan rá a fenti linkre. Szóval ez a négyárbócos csoda 1926-ben épült, eredetileg német hajóként, a neve pedig akkor Padua volt. 1946-ban háborús jóvátételként a Szovjetunióhoz került, ők pedig átkeresztelték, azóta viseli ezt a nevet. Érdekes a dolog, ugyanis Kruzenstern egy német balti kutató volt... Manapság a hajó az orosz tengeri flotta oktatóhajója, és a Sedov után ez a világ második legnagyobb tengeri forgalomban ténylegesen részt vevő vitorlása, így kijár neki a tisztelet...

Története során sok kikötőben volt regisztrálva (Hamburg volt az első) Kalinyingrádon kívül (jelenleg ide tartozik), többek között 1981 és 1991 között (az észt függetlenség újbóli kikiáltásáig) Tallinn volt számára a "haza", ahová Rigából került 1946 után. Rigában volt legtovább, 1946 és 1981 között 35 év telt el. Csak érdekességképp: nem mindenki tudja, hogy hol van Kalinyingrád (régi nevén Königsberg), így beteszek ide egy kis térképet. Ez a régió Oroszország része, és a történelem viharai folytán egy olyan földdarab, amely Oroszország része, de teljesen be van ágyazódva Lengyelországba.

A kalinyingrádi régió

De visszatérve kicsit Tallinnra: tán nem csoda így, hogy a rendezvény programjában "hazatérésről" beszélnek, hisz a hajó sokáig itt volt otthon. A szovjet időkben kapta meg a motorokat is, jelenleg így nem csak a szélre van utalva, amikor végre sikerült feljutni rá, betekintést kaphattunk a belsejébe is, és láthattuk a gépházat. Sajnos a részleteket nem tekinthettük meg, működő hajóról lévén szó, csak korlátozott betekintést engedtek.

A hajó mostanság leginkább reprezentációs célokat szolgál, sűrűn feltűnik a világ nevezetesebb kikötőiben, és nem ritkán filmekben is szerepel. Nem is csoda, hisz ritkaság manapság egy ilyen hajó, ilyen gyönyörű állapotban.

A Jupiter kapitányi széke...

Szóval a rendezvény már pénteken elkezdődött, de az idő nem volt a legjobb, akkor már második napja hol esett, hol nem (leginkább igen), így nem is nagyon tudtam biciklivel jönni dolgozni. Péntek délutánra azonban az eső elállt, így amikor végeztem a munkával, ki tudtunk menni a kikötőbe. A Virunál találkoztunk, onnan csak egy pár perc séta a D terminál környéke. A Kruzenstern árbócai már messziről látszottak, és láttuk a rendezvénysátrakat is. Óriási volt a tömeg, leginkább a Kruzenstern környékén, többszáz méteres sor várt arra, hogy a fedélzetre léphessen. Az alant lévő videón ez jól látszik... Mivel a hajó kötődése leginkább a szovjet időket idézi, így a sorban leginkább orosz beszédet hallottam, észtül nem nagyon beszélt senki sem.

Mivel a sor ilyen hosszú volt, inkább a többi program felé fordultunk először. Fel lehetett menni sok hajóra a jeles alkalomból, többek között a Jupiter nevű vontatóhajóra is. Hangzatos a neve, de vontatóhajó létére nem is volt kicsi. A legénység a fedélzeten volt, ők próbálták állni a látogatók rohamát, még a kormányosi fülkébe is beengedtek minket. Itt a legmodernebb navigációval találkoztunk, nem lehet okuk panaszra...

Természetesen erről a buliról sem hiányozhattak az árusok, a kikötő egyik oldalát teljes egészében ők foglalták el. Némelyiknek volt kötődése a tengeri napokhoz (hajós ajándéktárgyak, tengerészsapkák, stb.), de a többség a szokásos csicsamicsákkal jött ki, hamar végig lehetett őket nézni. Nóri azért próbált néhány tengeri fejfedőt:

A "bevásárlóutca" mellett (a programban is ilyen néven futott) volt a színpad, ahol zenés rendezvények mentek három napon át, mellette pedig a gyerekeknek szóló elkerített rész. Nem volt itt sok minden, de Nóri természetesen mindent kipróbált. Volt ugrálóvár, kézműves sátor, "vízi dodzsem", no meg gigantikus ugrálóasztal. Az árak nem voltak elszállva, némelyik dolog ingyenes is volt, így kipróbálhatott mindent, amihez kedve volt:

Miután itt kijátszotta magát, meggyőztem a család többi tagját, hogy nagyon jó ötlet lenne újra szerencsét próbálni a Kruzensternnél. A sor egy leheletnyivel rövidebb volt, mint az imént, de nem sokkal. Eleinte egész gyorsan haladt, így azt gondoltam, hogy fél óra alatt fel is juthatunk, akkor volt 7 óra. Netti pesszimistább volt, jóval odébb tolta a várható érkezésünket a hajóra felvezető kék rámpához, és neki lett igaza. Egy igazi hős, mondhatni, kivárta velünk a sort, pedig őt aztán nem nagyon érdekelte ez a teknő. Nórit és engem annál inkább, és Nóri is nagyon türelmesen várakozott. Közben néha azért láttunk érdekes dolgokat (megérkezett a terminálra a Superstar is például), néhány kép, illetve videó a várakozás perceiből:

De a jók végül mindig elnyerik jutalmukat, és végül mi is feljutottunk a hajóra, de közben az idő eléggé elromlott. Közvetlen a rámpánál megérkezett mellénk balról egy negyvenes házaspár, pofátlanul be akartak vágódni a sor legelejére, de nem nagyon hagytam őket. A mögöttünk állók már nem voltak ilyen erélyesek, így simán feljutottak úgy, hogy egy percet sem vártak... A hajó legénysége (fiatal orosz fiúk) derekasan állta a látogatók rohamát, nekünk is jutott mosoly, pedig már ki tudja hányezredikek voltunk a sorban. Még egyszer megemlítem, a nagy tömegben észt szót nem nagyon lehetett hallani...

A hajó impozáns, a legszebb hajó, amihez valaha is szerencsém volt. Nincs múzeum hangulata, minden eresztékéből sugárzik az élet, a deszkákon járva szinte érezni lehet, hogy lélegzik, a harangot pedig percenkért többször kongatták a látogatók, minden kongatás mintha azt üzente volna, hogy "itt vagyok...". Elképzelhetetlen mennyiségű kötél és vitorla, valóságos vizuális orgia a vitorlások szerelmeseinek...

A gépház

A hajó legénysége jó üzleti érzékkel egy ajándékboltot is üzemeltetett az egyik sarokban a fedélzeten, amit szinte lehetetlen volt megközelíteni. Árultak ott mindent, a pólótól a kitűzőig, de nem jutottam hozzá közel, tán majd jövőre.

Hú, de nagy szelet...

Kilenc óra is elmúlt már, mire lejöttünk a hajóról, és addigra sajnos csöpögött az eső. Még beugrottunk egy közeli boltba is, és mire onnan kijöttünk, szakadt az eső. Jó későn értünk haza, Nóri csak 11 körül került ágyba... Nem is kelt fel hamar másnap, de szombaton nem nagyon tudtunk menni semerre. Még a délelőtt csak-csak, de délután szinte folyamatosan esett az eső. Délelőtt halat főztünk Nórival, és közben tesztelgettük a csütörtökön felszerelt függőágyakat a kertben...

Az eső azonban nem akarta, hogy ezt sokáig műveljük, így a halat egy darabig egyedül főztem, és az esőben időnként kimentem a garázsból ellenőrizni a bográcsot... A mellékelt képen tán látszik (elég fényes sajna), hogy mekkora szeletek kerültek be a lébe. Ezek még abból a brutális pontyból származnak, amit Netti vett pár hónapja, más hal ezúttal nem került a lébe...

Egy falat Magyarország...

Vasárnap aztán délután engedett az eső, és kisütött a nap. A többnapos esőnek hála a kert szegfű gombás szekciója rendesen termőre fordult, ebéd után egy egész tányérral tudtam szedni Nórival. Egyik felét megfőztem este levesnek, a másik felét ma reggelre terveztem, de kissé elaludtam, így estére lesz belőle omlett. A délutáni napsütést kihasználtuk, így elmentünk a tengerészeti napok záróráira... A bevásárlóutca ezúttal bővített üzemben műkődött, bár leginkább a kulináris szakasz gazdagodott új versenyzőkkel. Ezek közül a legörömtelibb a sor végén álló "Vándor Kürtős" sátra volt. Bizony, magyarok is képviseltették magukat. Nagy öröm volt ez számomra itt a messzeségben, és nem fogjátok elhinni: később, amikor már egy fahéjas csodával gazdagabban ácsorogtam a kézműves sátor mellett, egy orosz nő megszólított, hogy azonnal mondjam el neki, hol tettem szert erre az étekre...

Ilyet is ritkán látni errfelé...

De jól néznek ki...

Még nagyobb öröm volt látni, hogy nagy a finomságra az igény, nem mi voltunk az egyedüliek a sorban... Készült persze gulyás is, és végre nem olyan volt, mint amit az észtek próbálnak ilyen néven elsütni... Mivel nemrég voltunk túl az ebéden, ezt ezúttal kihagytam... Beszélgettünk egy kicsit a sátroban lévőkkel (egyiküknek névjegyet is adtam...), majd továbbsétáltunk, megnézni a többi újdonságot.

Az egyik kajás sátornál újabb érdekes dolgot fedeztünk fel, a "krumplinyársat". Nem tudom, hogyan kéne nevezni, de a kép önmagárt beszél talán. Nagy befektetés nem kell hozzá, némi hurkapálca, egy tekerő alkalmatosság a szeleteléshez, no meg a sütő. A kész nyársakat különféle ízesítéssel kínálták, naná, hogy ezt is meg kellett kóstolni...

A gyerekszekcióban sok újdonság nem volt, ugyanazokkal a játékokkal találkoztunk, mint pénteken, de ezúttal sikerült néhány jó képet készítenem az ugrálásról:

A végére mégsem maradt jó a szánk íze... A három nap alatt a kikötőben sok hajóval lehetett sétahajózni, a szokásos tarifa töredékéért. Vasárnap a program elméletileg hétig tartott, de akkora volt a tömeg, hogy gyakorlatilag ez nem így történt. Beálltunk mi is a sorba az egyik sétahajós kikötőnél, ahova négy-öt hajó, illetve csónak futott be, viszonylag gyorsan haladt a sor. Aztán belassult rendesen, végül meg is állt. A beérkező hajókról az utasok leszálltak, semelyik nem mozdult sehová, nekiálltak őket takarítani komótosan, nem engedtek fel senkit, a várakozó tömeghez meg nem szóltak semmit. Gyanús volt, hogy valami nincs rendben, de egyik szervező sem szólt egy árva szót sem a várakozóknak. Fél óra várakozás után valamit mondtak végül észtül, páran kiálltak a sorból. Néhány fuvar elindult, ott voltunk a móló bejáratánál, már több, mint egy órája vártunk. Végül ránk került a sor, és közölték, hogy az ár immár ötszörös (!). Néztem egy nagyot, aztán otthagytuk őket, ennyiért nem kell. Netti még jobban mérges lett, mint én, igazából ő megint csak kiállta a sort velünk, nem nagyon akart hajózni. Azt mondta menjünk vissza, és mondjuk meg a magunkét, meg is tettük. Nagyon nem érdekelte őket, csak azt hajtogatták, hogy benne volt a programban, hogy a rendezvény este 7-ig tart. No igen, csak senki nem cserélte ki a táblákat az árakról, és fél órán keresztül még észtül sem szóltak a birkatürelemmel ácsorgó néphez...

Hát így jártunk végül, de azért nem ez volt a meghatározó élmény, így jó szívvel emlékszem vissza erre a hétvégére (is)...