Fura hétvége

A hétvégénk nem szokványosan telt, annyi szent. Vendéget vártunk, és pénteken még az volt a fő gondom, hogy nem tudtam, mit főzzek másnap. Ellentmondásos hírek jöttek minden nap a várható időjárásról, így nem tudtam eldönteni, hogy grillezzünk-e, vagy halat főzzek. Végül csütörtökön úgy döntöttem, hogy bebiztosítom magam, amennyire lehet, és vettem egy pontyot. Sajnos a Stockmann-ban nem kaptam, pedig ott pucolva is árulnak, kénytelen voltam egy pikkelyest venni.

Odahaza Nóri segített megpucolni, de pár perc után feladta, túl nagyok voltak a pikkelyek. Szerencsére aznap már nagyon jó kedve volt, szombatra már lényegében teljesen a gyógyulás útjára lépett. Új pöttyök már nem jönnek, és a meglévők is elkezdtek száradni. Azt mondja, hogy már nem is viszketnek... Pénteken Netti elment este kicsit csavarogni (egész héten nem mozdult ki szegény sehova...), és felhívott a Stockmannból, hogy vannak pucolt pontyok: van egy nagy, és vannak kiló alattiak... Mondtam neki, hogy hozza el a nagyot, nem gondoltam, hogy ezen kívül még 15 kilónyi cuccot cipel haza...

Pontyusz Maximus

Ez már a Fiskars fűrész, 7 centis átmérőjű ágakra hitelesítve...

Ez a brutállat 4,7 kilót nyomott a mérlegen, és sajnos nem mértem meg hosszra, mielőtt nekiálltam volna darabolni. A fotón mellé tettük a legnagyobb konyhakésünket, ebből tán megbecsülhető a mérete, a kés 34 cm hosszú... Szóval nagyjából 80 centis lehetett, és kissé nehéz volt szétcincálni. A feje mögötti gerincrész volt a legdurvább, ahhoz már a fűrészemet és a baltámat is elő kellett szedni, ami azért már nem normális. Kezdtem már bánni, hogy azt mondtam Nettinek, hozza el, de szeletelés közben öröm volt látni, hogy egy gramm zsír sincs az állaton, egyszerűen gyönyörű volt. Végül lett beleőle egyrészt 2x3 szelet, amit eltettünk sütni (vékonyra vágtam), ezek akkorák, hogy kétséges, hogy beférnek-e a legnagyobb serpenyőnkbe. A fejét csak a hűtőbe tettem, gondoltam ezzel kipótoljuk a kis halat, amit előző nap vettem (legalább egy kilót nyomott). Kétfelé szoktam vágni a pontyfejet, de ezt lehetetlen volt, olyan erős volt a hámloka ennek a dögnek. Ezen kívül még lett két kisebb halászlécsomag, ezeket úgy raktam össze, hogy ha vendég jön, akkor arra pont jó lesz, hogy egy halhoz hozzácsapjam.

A mélyhűtőben volt egy adag pácolt hús is, fel voltunk hát készülve a szombatra. A szombati reggel esősen indult, hol csöpögött, hol jobban esett, és hideg is volt. A grillezésnek lőttek, így úgy döntöttünk, hogy halat főzünk. Mariann (a vendégünk) akkor érkezett meg, amikor a paprika már benne volt a lében. Csütörtök este 10-kor küldött egy SMS-t, hogy másnapra mégsincs szállása (úgy volt, hogy pénteken már fel kell jönnie Tallinnba egy értekezés miatt, és szombat délelőtt jön hozzánk), tudunk-e valakit ajánlani? Nem olvastam aznap este az üzenetet, csak reggel, de addigra már küldött másikat is, hogy megoldódott a probléma. Szombaton teli hátizsákkal jelent meg, nem nagyon értettem, minek van ennyi cucca. Arra gondoltam magamban, hogy tán megy máshova is, és ott alszik, nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget...

Ezt mind elő kellett szednem...

A hal most egész jól sikerült (szerintem eddig ez volt a legjobb...), és igazából ebéd közben tudtunk beszélgetni, én közben ki-be jártam. Nem emlékeztem már pontosan, hol is dolgozik Mariann, melyik városban: Võru-ban nyomja az ipart egy óvodában segítőként. Egy évig van kint, szóval nyáron megy is haza. Végigbeszélgettük a délutánt, közben néha megkérdezte mennyi az idő, de nem mondta, hogy mikorra kell hova mennie, mikor megy a busza, vagy ilyesmi. Háromnegyed hat felé kibökte, hogy az utolsó busza hétkor indul az autóbusz állomásról. Jól belőtte a kérdést, mert onnantól kezdve nem sok esélye volt, hogy elérje. Tanácstalanul ácsorgott, aztán felajánlottam, hogy aludjon nálunk, ha nem tud hazamenni. Netti még megkérdezte, hogy esetleg kocsival beviszi a buszpályaudvarig, de azt mondta, hogy inkább nálunk alszik. Ekkor esett le, hogy mire fel az a nagy hátizsák, ő eleve így készült, csak azt nem értem, hogy miért nem mondta előre. Egész biztos nem mondtunk volna nemet, de ez így kissé furán jött ki. De másnap a dolog még furább lett...

Kimentünk kicsit levegőzni, labdáztunk, közben ahol tudtam, megjavítottam a kerítést. Tán említettem, hogy a jégtől és hótól helyenként elhagyta magát. Sajnos nem mindenütt sikerült még megjavítani, van ahol a hótól még mindig nem férek hozzá rendesen. Sokat azért nem voltunk kint, mert elég hideg volt, egy kis labdázásra azért vol idő. Vacsira elpusztítottuk a maradék halászlét, majd miután Nóri lefeküdt, jó sokáig beszélgettünk, éjfél is elmúlt már, mire lefeküdtünk.

Azt hittem, hogy vendégünk reggeli után elmegy, de nem. Kiderült, hogy arra vár, hogy válaszoljanak neki a barátai a Magyar Intézetből, hogy visszaviszik-e kocsival vagy sem. Onnan páran éppen vasárnap Võruba akartak menni, ő pedig ki akarta használni a lehetőséget. Nekem ez már nagyon fura volt, fordított helyzetben én már biztosan megkérdeztem volna, hogy nem zavarok-e, hiszen csak előző napra hívtak ebédre... Vagy én vagyok a nagyon antiszociális? Nem hiszem. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy egyszer nem fordult meg a fejében, hogy megmozdítson valamit az étkezések alkalmával, tányért, pohárt, evőeszközt, vagy mit tudom én. Természetesen nem arra gondolok, hogy különösebben aktivizálnia kellett volna magát a főzésben vagy a mosogatásban, de az ételmaradékos cuccai megtalálhatták volna az utat a mosogató széléig a mi közreműködésünk nélkül.

Én például szerettem volna elmenni Nórival virágért a közeli boltig, no meg szerettem volna a szemüvegemet újra megnézetni, mert az optikus túl nagy műanyagtappancsot tett rá a múlt héten. Kérdeztem Mariannt, hogy eljön-e velem, gondoltuk akkor útra kel. Akartam vinni Nórit is, de Netti azt mondta, hogy még maradjon, ne menjen még emberek közé. A felvetésre kedves vendégünk azt válaszolta, hogy "még maradok". Na erre már kissé morcos lettem, de láttam, hogy Netti is... Kimentünk egy kicsit játszani, de nem volt valami meleg, hidegebb volt, mint szombaton. Negyedóra után bejöttünk, és nem nagyon volt más választásunk, Netti mondta Nórinak, hogy búcsúzzon el Marianntól, mert ő is elindul apával. Nagyon mást nem lehetett tenni, mert piszkosul nem akarta magát észrevenni...

Kénytelen-kelletlen hát velem jött, és a Selvernél búcsút vettünk egymástól. Nem tudom, mikor fog újra eszembe jutni, hogy meghívjam, magamtól azt hiszem elég nehezen... A hétvége további része gyorsan elment, kicsit lehetett volna jobb idő is. De nézzük a dolgok jó oldalát: nem esett a hó. Ugyanezt a mai napról (szerda van...) már nem tudnám biztosan állítani, eső már esett, de hófelhő van felettünk. Ez a hét feszített tempóban telik idebent, nemsokára lesz a felügyeleti bizottsági ülés, no meg közeledik a központ megalapításának évfordulója is, arr a készülünk keményen.

Ma voltunk orvosnál Nórival, úgy néz ki, teljesen rendbejött. "Hivatalosan" is, mert papírt is kaptunk róla, 9-én mehet óvodába, pont a "Győzelem" napján. Tán említettem már, hogy a 2007-es eseményekben kulcsszerepet játszó szobor itt van mellettünk a katonai temetőben, így várhatóan hétfőn hatalmas tömeg lesz itt a megemlékezés kapcsán, várhatóan több, mint tízezer ember. Ennek hála aznap redukált lesz a muinkaidő, csak délután kettőig dolgozunk... Nem baj, legalább mehetünk uszodába. Most hétfőn úgyis csak egyedül voltam, de magamhoz mérten egész jól ment az úszás: 40 percen belül úsztam az 1000 métert, de elég is volt.

Hétvégére nincs különösebb tervünk, Csabáékat akartam elhívni, de már programjuk van. Tán addig veszek biciklit, és Nórival kimegyünk kicsit a környező utcákba akkor kerekezni, de ez minden...