Foci EB és vidámpark, no meg a hétvége...

Múlt hét csütörtökön szaunáztunk odabent, már régen volt rá alkalom utoljára. Előtte megnéztünk egy filmet, amit én már láttam (sőt, megvan DVD-n is). Emlegettem már itt a blogban is, a címe az, hogy Disko ja Tuumasoda (Diszkó és atomháború). Szerintem mindenképp érdemes megnézni mindenkinek, mostanra már a YouTube-on is elérhető:

Sajnos ez a verzió orosz alámondásos, de van rajta angol felirat. A film félig dokumentumfilm, azokat az időket eleveníti fel, amikor a szovjet időkben a finnek felépítettek Helsinki mellett egy erős adótornyot, ami átsugárzott Tallinnig. Így az északi észt régió lakosai némi furfanggal nézhették a finn tévé adásait, amit valamiért az elvtársak megtűrtek, bár tessék-lássék módszerekkel próbáltak korlátozni. Simán megoldhatták volna persze, hogy senki se lássa ezeket az adásokat, de valamiért még sem tették. A film az ebből a helyzetből adódó, néha komikus szituációkat mutatja be, némi személyes élményekkel fűszerezve...

Szóval megnéztük ezt a mozit, majd szauna közben az olasz-horvát EB meccset is. Miután minden sör és egyéb dolog elfogyott, Rodrigoban megfogant az isteni szikra, hogy milyen jó ötlet lenne az estét nála folytatni, ugyanis a spanyolok aznap játszottak az írekkel. Elfogadtuk a meghívást néhányan, és átsétáltunk hozzá. Volt egy hatalmas nagy spanyol zászlója, az már ki volt terítve a tévénél, amikor megérkeztünk. Én fogadtam vele, hogy a spanyolok ki fognak kapni (volt egy ilyen megérzésem, persze nem jött be). Volt már némi fogalmam róla, hogy a spanyolok milyen szinten szeretik a focit, de ami aznap este történt, az túltett mindezen.

A spanyolok 4-0-ra nyertek, az íreknek momentumaik se nagyon voltak, Rodrigo mégis végigizgulta a meccset. Minden egyes kétes szituációnál, amikor egy spanyol elesett, büntetőt kiáltott, még akkor is, ha az eset a kedzőkörnél történt. Roman-nal időnként, amikor az írek támadásba lendültek, lelkesítő hangokat mertünk hallatni, olyankor Rodrigo arca egy tanulmány volt. Látszott rajta, nem teljesen érti, hogy ez most vicc-e vagy sem. Végül úgy döntött, hogy mindegy, vicc-e vagy sem, és nyomatékosan megkért minket, hogy az ő lakásában az ilyen jellegű tevékenységet mellőzzük...

Inkább a kezünkbe nyomta a spanyol zászlót, hogy rázzuk és szurkoljunk. No persze minden gólnál kivette a kezünkből, és kilógatta az ablakból, ugyanakkor üvöltve a gyérszámú utcai járókelő közönség felé, ahogy messziről ki tudtam venni, az ő arcukra is kiült a döbbenet... Ez nem volt neki elég, minden gólnál felhívta a feleségét, aki otthon szurkolt baráti társaságban, és percekig közösen énekeltek a Skype előtt...:) Egyik alkalommal elkövette a hibát, hogy a hívás közben odaadta a zászlót nekem és Romannak, hogy bemutassa Pilarnak (a feleségének) hogy szurkolnak a spanyoloknak az ő magyar és szlovák barátai. Nem beszéltünk össze Romannal, de mikor megkaptuk a zászlót, és Rodrigo felénk fordította a kamerát, mindketten bőszen vigyorogva elkezdtük éltetni az íreket. A dolog eredménye az lett, hogy Rodrigo villámgyorsan elfordította a kamerát, szitkozódott egyet, s látszott rajta, hogy komolyan fontolóra veszi a kiebrudalásunkat. Az meg aztán végképp dühítette, hogy a könnyünk is csorog a röhögéstől....

Nem feszítettük tovább a húrt, a hátralévő időt igyekeztünk Romannal konszolidáltan eltölteni... Rodrigo-nak másnapra is maradt hirtelen ötlete: meghívott minket, hogy menjünk el hozzá családostul vacsorára, de a dolgot úgy intézte, hogy a pizzát majd Roman felesége, Andrea fogja készíteni (nagy mágus...). Előtte elmentünk a "vidámparkba", ahova Nóri már régóta vágyott. Belépőt nem szedtek, ellenben minden attrakciónak keményen megkérték az árát. (A legolcsóbb dolog is 3 euró volt, de a durvábbakért 5-6 eurót is elkértek.) Természetesen kipróbáltunk szinte mindent, a következő képek némelyikét Rodrigo készítette:

Az óriáskeréken

Gary és Netti, mellettük Rodrigo

A legbrutálisabb készülékre csak hárman ültek fel, no persze Nóri is ment volna. Ez még Nettinek is sok volt a végére, azt mondta, már várta, hogy vége legyen. Tulajdonképpen egy szélkerékre hasonlít a dolog, de nem három ágú, csak egy rúd forog körbe. A rúd maga körülbelül 40 méter lehetett, ezt forgatták körbe, a két végére meg a fenti képen látható négyes ülőhelyek voltak rögzítve. A kosarak a rúdhoz képest is el tudtak fordulni, így a szerencsétlen delikvensek ide-oda forogtak menet közben. Mindezt több percen át, nagy sebességgel, nézni is rossz volt...

Roman és Andrea

Volt egy-két nagyon gagyi dolog is (például a szellemvasút), de mégis eltöltöttünk ott majd két órát, csak utána indultunk el Rodrigohoz. Előtte bevásároltunk, s a vége az lett, hogy Netti és Andrea közösen készítették a pizzákat, egész ponotsan négyfélét. Halas-citromos pizzát még nem evett senki, de ízlett mindenkinek. Roman hozott szarvaskolbászt, az egyik pizzán az volt, nekem az is nagyon ízlett. Mire minden elkészült, és mindent megkóstoltunk, eléggé késő lett, Nóri már nagyon kezdett fáradni.

11 után indultunk haza, és a buszmegállóban elég vicces élmény ért minket. Természetesen még nem volt sötét, és Nóri azt kérte, hogy meséljünk neki. Elővettünk egy könyvet, és volt még elég fény hozzá, hogy meséljünk. Ahogy vártuk a buszt, egyszer csak kigyúltak a fények az utcán... Valószínűleg automatikus fényérzékelő kapcsolja a világítást... Ránéztem az óráma, 23:34. Na erre varrjatok gombot.:) És még hátra van egy hét Szentivánéjig!

Szombaton pihiztünk, Nórival délelőtt elmentünk uszodába. Kipróbálhatta végre az új búvárszemüvegét. Remélem hamarosan élesben is tesztelheti, foglaltam öt napra szállást hétközben július elejére a Peipsi tónál, ez Észtország legnagyobb tava az orosz határnál. Ha már itt tartunk: sikerült lefoglalnom a szállást a hazaútra is, ezúttal háromszor is meg fogunk állni, s így lesz időnk tán megnézni pár dolgot. Én leginkább Trakai-ra vagyok kíváncsi, ez egy kisváros, illetve vár Vilniustól nem messze egy tórendszer közepén.... 19-én fogunk indulni, s a tervek szerint 22-én (vasárnap) fogunk Pestre érni.

Vasárnapra vendégeket vártunk, úgy volt, hogy grillezünk. Még a legutóbbi magyar összejövetelen ismerkedtünk meg Tamással, aki nálunk jóval fiatalabb, még igazából az egyetemet sem fejezte be. Tartuban tanult egy fél évet, most pedig Tallinnban dolgozik. Ő jött el hozzánk a barátnőjével, Liis-el, aki észt, de Tartuban magyarul is tanul, így pár szót már tud. Ebédre terveztünk, de pocsék idő volt széllel és esővel, így áttettük a programot vacsorára. Sokkal jobb idő délután sem volt, de legalább nem szakadt már, csak időnként esett pár csepp eső. Tamásék biciklivel jöttek, és hoztak a húshoz némi salátát. Olyan hűs volt, hogy még a garázsban sem nagyon lehetett volna enni (a garázs szélénél sütögettem egyébként...), így bent ettünk.

Nóri egész nap be volt szorulva a házba a pocsék idő miatt, és valószínűleg túl sok mesét nézett, mert amíg Tamásék ott voltak, felettébb produkálta magát. Mindig egy élmény neki, ha valaki jön hozzánk, de ezúttal igen csak túlzásba esett. Hozzá vagyok már szokva az ötleteihez, de én is csak néztem időnként, hogy mi történik...

Liis készített egy túrós süteményt is (szerencsére még van belőle...), így úgy belaktunk, mint a csuda. Tamásék ottmaradtak a meccsre is este, együtt néztük meg, hogyan esnek ki pont nélkül a hollandok... Liis mondjuk nekik szurkolt, még fogadni is akart velünk 10 euróban, hogy a hollandok nyernek és továbbmennek, de mi bolondok, nem álltunk kötélnek...