Ezúttal másfél óra jutott rá a gyerekeknek, s a szülők is elkísérhették őket. Netti is ott volt tehát, s csinált néhány fényképet. (Némelyik fotó az egyik apukától származik, válogattam onnan is, ha már közzétette őket a neten...) Ha már ott voltak, akkor a látogatást összekötötték rajzórával, és matemika órával is (a kubizmus jó alap erre is).
![]() |
| A háttérben... |
| Na, ki mit lát ebben? |
Ezt a videót (fényképek) az osztályfőnök tette fel az osztályblogra:
Utána délután még egy érdekesség volt, családi sportnapot rendezett az iskola. ("Apa, anya és én - sportos család" címmel.) Lehetett jönni elsőtől harmadikig mindenkinek, de az elsősöket egyedül mi képviseltük. Ahogy elnéztük a csapatokat, leginkább a harmadikosok körében nyert pozitív fogadtatást a kezdeményezés, 90% onnan jött össze.
Voltak a sporttól teljesen elrugaszkodott feladatok is (buborékfújás és csákókészítés például), de igazából ez mindegy volt, az volt a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát. Sajnos én soha nem értettem, hogy éppen mit kéne csinálni, teljesen át tudtam érezni hát ezúttal, mit érezhetett Nóri 2010 novemberében, amikor az óvodába bekerülve bármibe be akarták vonni...
| Hurrá, mi győztünk!!!! |
A hétvégét teljes mértékben otthon töltöttük, s mivel jó idő volt (plusz 5-7), tudtam főzni egy halászlét is szombaton. (Tán ez volt idén az utolsó, de ki tudja...) Vasárnap volt az észt "Apák napja", így Nóri reggel ezzel ébresztett:
Ugye milyen aranyos? Kaptam tőle egy tigrises kulcstartót is, amit fel akartam tenni a kulcstartómra, de elfelejtettem (ma este okvetlen lecserélem...) No meg a suliban is készítettek ám valamit:
A nyakkendőt, és az ingnyakat vissza lehetett hajtogatni, majd kinyitva középről, mint egy könyvet, ezt lehet olvasni benne belül (oroszul tudók előnyben):
Végezetül pár fénykép, ami még elmaradt a múlt hétről. Az egyik még mindig Halloween ihletésű, a többi pedig akkor készült, amikor Laciéknál voltunk vasárnap.
| Reggel még pizsiben... |












Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése