A Magyarországra utazást három napra terveztük, s ezúttal hamar neki kellett állni a szállásfoglalásnak, mert igen csak tele voltak a szokásos helyek, ahol meg szoktunk állni. Az első terv Tallinn-Kaunas-Lublin-Budapest volt, de aztán a többszöri egyeztetés után Tallinn-Lomza (Nowogród)-Wieliczka-Budapest lett belőle. Az egész azért történt így, hogy be lehessen iktatni a wieliczka-i sóbányát a programba. A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy találjunk egy helyet Lomza környékén (Lengyelország), ahol meg lehet szállni, de végül megoldódott ez is (Hotel Zbyszko volt a hotel neve Nowogródban...).
Szép időben indultunk neki, s szerencsére elég korán is sikerült, Észtországon észrevétlen átsuhantunk szinte. Az első megállót a lett tengerparton tartottuk már Lettországban, bár a parkolóból nem sétáltunk le a partra, csak ettünk egy szendvicset. A következő hely már Litvániában volt, egy olyan helyen álltunk meg ebédelni, ahol a gyerekek is rohangálhattak egy kicsit, no meg nem mellékesen Zeppelint is lehetett enni...
Hosszú volt az első nap nagyon, különösen az augustów-i szakasz, ott rendesen beállt a forgalom. Onnan már nem sok volt hátra, így megálltunk egy boltnál, és Netti Imrével beszaladt másnapra reggelit venni. A nagy sietségben Imre brifkója valahogy a boltban maradt, de ezt már csak a szálláson vettük észre egy órával később... Az utolsó kilométeren a falun áthajtva az egyik kapu mögül kigurult egy labda (nyilván az volt a focikapu...), s jött a gyerek is utána, még szerencse, hogy Netti nagyon lassan ment...
Viszonylag egyszerűen megtaláltuk a szállást Nowogródban (volt GPS koordináta...), de már megérkezéskor látszott, hogy a nyugodt alvásnak valószínűleg lőttek. Pedig ránk fért volna 800 kilométer után... De hát ott éppen falunap volt, vagy valami igen hasonló, szólt a zene jó hangosan, és vígan mulatott a nép kb hajnali kettőig. Mikor a recepción be kellett jelentkezni, Imre realizálta, hogy nincs meg a brifkója, s hiába túrtunk át minden lehetséges helyet, nem lett meg. A recepciós néni nem nagyon bírta az angol nyelvet, de szerencsére a lánya igen, Imre el is magyarázta neki sikeresen telefonon, mi a gond. Szerencsére a lány vette a fáradtságot, s felhívta a boltot, ahol aztán némi keresgélés után visszaszóltak, hogy megvan a tárca a papírokkal...
Vacsora közben átbeszéltük a stratégiát: Imréék korán reggel elviharzottak vissza Augustówba, én meg átmentem Szabiékhoz aludni. Valamiért a nyüves telefonom nem ébresztett (időnként csinál ilyet, mindig attól tartok, hogy egyszer majd valamelyik utazás előtt nem fog riasztani, amikor hajnalban kell menni a reptérre...), de pont akkor ébredtem fel, amikor kellett. Odakint már elcsitult a daj-daj, már pakolták össze az esti buli utáni romokat. Imréék már felébredtek, a két gyerkőc még aludt. Ledőltem én is, Zsófi időközben érdekes pózba vágta magát:
Hat óra körül kezdtek el ébredezni, s nagyjából hét felé le is tudtunk menni reggelizni. Szabiék nem aggódtak, hogy csak én vagyok ott, szépen felöltöztek, de reggelire nem sok mindent ettek... Imre kalandos módon visszaszerezte a papírjait közben (ott sem nagyon beszéltek angolul meg más nyelven se...) így egy lomza-i tankolás után elindultunk Varsó felé.
Varsó "belvárosában" érdekesen viszik át az autóutat. Nem mondanám elkerülőnek, mert végig olyan érzése van az embernek, hogy a várost szeli át, de ehhez hasonló felüljárókon mentünk át:
Az aznapi végcélunk Wieliczka volt, egész konkrétan a sóbánya miatt, mint már említettem. Ez a kisváros Krakkó mellett helyezkedik el, így addig még jócskán kellett menni. Varsó után párszáz kilométerrel álltunk meg ebédelni egy kamionparkolóban, eszméletlen meleg volt... Ezt követően rátévedtünk egy fizetős autópálya szakaszra, a lengyelek a kapus megoldást választották. A felhajtónál fizettünk, majd Krakkó előtt a lehajtó előtt is kellett (ugyanannyit), s a mai napig nem világos, hogy csak be kellett-e volna mutatni a felhajtáskor vett cetlit, vagy tényleg kétszer kell fizetni...
Wieliczka-ban szerintem nagyon jó szállást találtam (megérdemelnek egy kis reklámot, úgy hívják a helyet, hogy EkoMotel Na Wierzynka), a motel mellett volt egy gigantikus méretű játszótér is medencével:
Addigra már szerencsére nem tűzött a nap így vacsora előtt a gyerekek eljátszottak itt egy órát, mi pedig leültünk az árnyékba meginni egy helyi gyártású sört...
A vacsora is egész elfogadható volt, a szobák pedig kimondottan hűvösek, jól is jött ez az egész napos kánikula után. Másnap reggel elmentünk megnézni a sóbányát, ez a szállástól nagyjából két kilométerre volt. Már reggel korán elég nagy volt a meleg, így jól esett, hogy azonnal be tudtunk menni egy angol nyelvű vezetéssel a bányába, és nem kellett a napon aszalódni.
A csoport vegyes összetételű volt, akadtak turisták a keleti országokból is, például Japánból. Az idegenvezetőnek sajátos szarkasztikus humora volt, minden megállónál mondott valami furát. Például rögtön az elején megjegyezte a sószobroknál, hogy itt aztán tényleg minden sóból van, s végignézve a csapat összetételén (volt néhány gyerek is...), megjegyezte, hogy lehet akár nyalogatni is a falakat, ha valaki tesztelni akarja az elmondottak igazságát, de Kopernikuszt tilos nyalogatni (épp az ő szobránál ácsorogtunk).
Minden jelentősebb lengyel személyiségnek van itt szinte szobra, s természetesen nem maradhat ki a sorból Szent Kinga sem, nekünk magyaroknak tán ő a legfontosabb itt. Kinga IV. Béla gyermeke volt. Amikor a tatárjárásnak hirtelen vége szakadt, s hazalátogatott, a legenda szerint édesapjától elkérte a máramarosi sóbányát. Ekkor történt a híres epizód is Kinga gyűrűjével. Amikor édesapja kíséretében eljutott a máramarosi sóbányákba, az egyik tárnában Kinga gyönyörködve nézte a csillogó, hófehér sótömböket. Ahogy eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik csak sós forrásokból párologtatott, (ún. főtt) sóval kénytelenek beérni, így szólt atyjához: "Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket." A király teljesítette leánya kérését, Kinga pedig lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokba-vételének jeléül a mély aknába dobta. Később, a wieliczkai bánya megnyitásakor, a legenda szerint a bányászok megtalálták Kinga gyűrűjét...
 |
| A gyűrű megtalálása... |
 |
| A nagy csarnok |
 |
| II. János Pál szobra |
A fenti nagy csarnok a legimpozánsabb terme a bányának szerintem, ez már a túra vége felé van. Sajnos a kép nem érzékelteti a nagyságát, van vagy száz méter hosszú... Előtte még voltunk egy olyan teremben, ahol rendesen állt a víz az út mellett, itt a néni elmondta, hogy üzleti alapon már nem működik a bánya, csak azért van bányászati munka, hogy megküzdjenek a víz térhódításával, s látogatható maradjon az intézmény. Csak a harmadik szintig tudtunk lemenni, de egyes források szerint a bányának 12 szintje van. Jelen pillanatban nekünk hétről tettek említést, elképzelhető, hogy ez alatt már a víz az úr...
Szóval itt a víznél megint mondott egy érdekeset a vezetőnk: felhívta mindenki figyelmét, hogy nyugodtan lehet hajigálni a vízbe pénzdarabokat, már aki hisz benne, hogy ezáltal a kívánsága teljesülni fog, s közben lebiggyesztette a száját (azért mi dobtunk be néhány lengyel fillért...), de felhívja a Japánból érkezett vendégek figyelmét, hogy a módszer hitelkártyával nem fog működni... Közben el se mosolyodott, de legbelül biztos marha poénosnak gondolta magát...
A bánya kijáratánál volt egy automata, ahol pár zloty-ért lehetett automatázni helyi emlékérmet. Nem volt elég aprónk, így gondoltam váltok a boltban két méterre a készüléktől. Meglepetésemre a nő azt mondta, hogy nem vált, vegyem meg ugyanazt az érmét az ő boltjában, ugyanannyiba kerül... Nem igazán értettem, miért ilyen tapló, de szerencsére a mellette ücsörgő pénzváltó pali megértőbb volt, így mindhárom gyereknek lett emlékérme...
A szállás felé vissza iszonyú volt a hőség, szegény Szabi azt hitte, hogy eső esik, pedig csak az izzadtság csepegett a hajáról a vállára... A hazaúton különösebben izgalmas dolog nem történt, tán csak a "szlovák" várakat érdemes megemlíteni: kár hogy nem volt időnk ezúttal sem megállni, s megnézni valamelyiket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése