Szóval ott tartottam, hogy hazaértünk. A szokásos budapesti kör után (orvosok, szemüveg csináltatás, mindenféle hivatalos papírok,stb...) másnap elindultunk Várpalotára, ahol hamarosan sikerült összefutni tesókámékkal is:
Az utolsó kép Velencén készült, s ide kalandos módon jutottam el. Kedves Csongi barátom akkortájt éppen a Fezen nevű kulturális rendezvényen rontotta a levegőt egy sátor és egy bicikli társaságában, s a társaságból már csak én hiányoztam neki.:) Meg is invitált oda a sátrába, s aznap délután amikor a Pokolgép nevű zenei jelenség is tisztelettét tette a fesztiválon, én is útra keltem. Csak a teljesség igénye nélkül (mert azért van az a fénykép, amit nem érdemes megosztani...:)), hogy milyen jó is volt ott nekünk:
 |
| Igen, ezek lefelé állnak... És nem ez volt az első, s nem is az utolsó...:) |
 |
| Semmi trükk, nincs ott mágnes vagy ragasztó... |
Reggel vonattal Velencére mentem, s anyuékkal ott találkoztunk, ott készült a fenti kép az asztalnál. Aznap Fruzsiéknak fellépése is volt délután, szerencsére árnyékból élvezhettük, de kegyetlen meleg volt:
A múltkor betettem ide egy képet Nóriról és Kormiról (anyuék cicája), aki sajnos azóta már az örök vadászmezőkön jár, Nóri nagyon szerette és nyúzta is eleget (ő meg tűrte):
A szabadság másik felét ismét Tolnán töltöttük, ahol Nóri végre hagyott kicsit nyesni a hajából is:
 |
| Azért annyira nem boldog tőle... |
Voltunk persze Domboriban is, nem is egyszer:
Másodjára (az utolsó napok egyikén...), amikor Domboriban voltunk, nem volt olyan nagyon meleg, de találkoztunk ismerősökkel, s Nóriék kipróbálhatták a horgászatot is. Fogtak is kishalakat bőséggel, csak azon vitáztak néha, hogy ki fogja a botot...
Lassanként így elérkeztünk a szabadság végéhez, valahogy ezek az időszakok mindig ritka gyorsan eltelnek. Pesten még pakolásztunk egy kicsit, s Nórival eljutottunk a közeli játszótérre is:
A visszautat hosszabbra terveztük, három megállással. Az eső megállónk a már-már szokásosnak nevezhető Lublinban volt, de ezúttal másutt szálltunk meg, mert a bevált helyünk tele volt. Mindegy, a Campanile hotel sem rossz szerintem, de itt is az a szokás dívik, hogy a reggeli ára ölég drága, a parkolásért meg fizetni kell. Úgyhogy a reggelit hagytuk a csudába, de a kedvenc helyünkre azért vacsorázni elmentünk, bár most csak az alagsorban volt hely:
 |
| A kedvenc lengyel levesem (zurek) |
 |
| Két személyre szól, ezúttal kissé sok volt hármunknak... |
Mint a képeken látszik, utána még sétáltunk egy kicsit a városban, ahol éppen valami többnapos fesztivál volt, és nagy volt az élet (találkoztunk magyar árusokkal is...). Másnap továbbindultunk Litvániába, ahol ismét Kaunasban szálltunk meg, s itt is más helyen ezúttal. Nem volt egyszerű megtalálni a szállást, de legalább jó közel volt a központhoz, és nem is volt drága.
Korábban értünk a városba, mint tavaly, de ahhoz mégse elég korán, hogy a folyóparton a múzeumot nyitva találjuk. De legalább Nóri kirohangálta itt magát, és tudtunk néhány képet is készíteni...
Tán a múltkor már raktam be képet a kedvenc litván specialitásomról (zeppelin), de a mostaniak is egész jól sikerültek, no meg kóstoltunk új dolgot is:
Ez utóbbi is hússal van töltve, s szintén burgonya és zsiradék alkotja döntően a külső burkot. Pár év tapasztalat után elmondhatom, hogy a litvánok sem a reformkonyha hívei, nemzeti ételeik többnyire egyenes utat mutatnak a kardiológiai osztály felé, ha az ember nem dolgozik naponta minimum 8-10 órát fizikailag megerőltető munkahelyen...
Másnap továbbindultunk Lettország felé, s aznapra viszonylag rövid távunk volt csak, kb 300 kilométer. Az első megállónk a Rundale kastély volt, ami nincs messze Bauskától. Valójában Pilsrundálét kell keresni a térképen, a Rundale-i kastély 2,5 kilométerre van tőle. De ha már Bauska megvan, akkor nagy gond nem lehet... Bauska legnagyobb nevezetessége számomra a Bauska alus, ha valaki érdeklődik a sörök iránt, annak kötelezően katt ide.
Ki van táblázva szépen hogy merre kell menni, s a mellékút legvégén van egy egész nagy parkoló ahol akár buszok is elférnek, s még nem találták ki, hogy pénzt kérjenek érte. A kastély kicsit olyan, mint a legújabb favicc (még most faragják...), a tréfát félretéve: folyamatosan zajlik a felújítás. A kapu felé vezető úton van egy rakás árus, s szerencsére wc-k is, erről sok helyen elfelejtkeznek... Az ott eltöltött pár óra alatt olyan érzésem volt (folyamatosan jöttek az emberek...), hogy a kastély látogatása valószínűleg benne lehet a standard programban, amit az utazási irodák Lettországba terveznek, de meg is tudom érteni...
 |
| Na, ki találja ki, mi ez? |
A kastély körül hatalmas park van, nagyjából rendbe van már téve, a Versailles kastély kertje volt valószínűleg itt is a minta (még játszótér is volt benne anno a hercegcsemeték számára). Belül még azért zajlik a felújítás... A kastély a XVIII. században készült, tulajdonosa Ernst Johann von Brühen, kurlandi herceg. Kalandos életet élt, többek közt Anna cárnőnek volt tanácsadója és szeretője. Anna küldte hozzá Rastelli nevű olasz építészt (aki többek közt a méltán híres Téli palotát is jegyzi), hogy nyári lakot építsen. A munkák nagy lendülettel folytak, majd Anna halálával megszakadtak, mert von Brühent elzavarták haragosai a búsba (hogy-hogy nem...). Csak Katalin cárnő uralkodása után tért vissza száműzetéséből és folytatta a palota építését, ezért épült az épületegyüttes nagy megszakításokkal 1736-tól 1768-ig. Barokként kezdte és rokokóként folytatta...
A szovjet időkben a kastély teljesen lepusztult, s csak 1970-től kezdődtek el a restaurálási munkák. A berendezést vásárolják, adományokból bővítik, no meg a jegyek árából. Ebből egyébként többféle van: lehet venni parkbelépőt, csak a kastélyra szólót, vagy kombináltat. Egyszer jártunk erre valószínűleg, így mi az utolsó mellett döntöttünk, s először a parkot jártuk be... A magam részéről csak ajánlani tudom a kastélyt, ha a környéken jártok, ki ne hagyjátok.
Ebédelni betértünk a park melletti értelembe (a kastélyban is van egy étterem, de nem volt túl szimpatikus). Érdekes hely volt ez is (jöttek a buszos népek is rendesen...), a falon például egy rakás bankjegy és képeslap volt, sasszeműek felfedezhetik a magyar vonatkozásokat is:
 |
| Igen, jó nagyot tud már lépni....:) |
Ebéd után indultunk tovább Jurmala-ba, ott foglaltam szállást éjszakára. Sajnos az idő menet közben rossz irányba változott, pedig direkte azért választottam ezt a helyet, hogy majd fürdünk a tengerben. Lettországban sehol nem kell úthasználati díjat, vagy autópályadíjat fizetni, így eléggé értetlenül néztünk, amikor "rátévedtünk" a Jurmala régiója felé vezető hídra (a területre csak ott lehet bejutni). Jurmala egyébként Rigához nagyon közel van. A szovjet időkben (sőt még előtte is) ez a tengerparti üdülőhely nagyon híres volt, a partszakasz tulajdonképpen egy sok kilométer hosszú strand, ahol még a vonatnak is több megállója van. Így aztán nem csoda, hogy idegenforgalmi szempontból próbálják kihasználni ezt, amennyire csak lehet, s behajtási díjat szednek a turistáktól. Mi ezt nem tudtuk, s nem is nagyon láttuk, hol lehetne fizetni, csak észrevettük a táblákat. Mindegy, nem álltunk meg, elmentünk a szállásig, közben meg szakadt az eső.
Kiderült, hogy a szállás egy magánházban (vagy inkább nyaraló) lett kialakítva, a "recepciós" csajszi meg valahonnan a szomszédból jött át. valószínűleg egy másik házból. A ház volt legalább 80-100 éves, régi faháznak tűnt, amit tessék-lássék újíthattak fel az elmúlt években. Nem teljes körűen, de egy éjszakára azért jó volt, ráadásul két külön szobánk volt. A kocsi az udvaron állt, s Netti nagyon aggódott, hogy mi lesz ezzel a behajtási díjjal. Én ezt javasoltam, hogy hagyjuk a csudába, magánterületen a kutya nem fogja ellenőrizni, hogy kifizettük-e ezt az egyszeri díjat vagy sem. Tetszettek volna ezt a dolgot kedves lett barátaim jobban propagálni, s netán esetleg egy kapuval beszedni. Akkor tán a szakadó esőben is lenne bevétel...
Szerencsére egy idő után szelidült az eső, és elmehettünk sétálni. (Vittünk azért fürdőruhát is, ki tudja...) Jurmala nekem kicsit olyan volt, mint a Balatonpart húsz éve, például Siófok, vagy Balatonfüred. Látszik rajta, hogy szebb napokat is látott, nyaralók és villák egymás után, a többségre viszont nagyon ráférne egy kis felújítás...
Jurmala állítólag ma is nagyon népszerű a szovjet utódállamokban, nyaranta például Moszkvából egy rakás tv műsort innen sugároznak... Mire a partig elértünk, egészen kitisztult az idő, s a végén még a nap is sütött: fürdeni is lehetett.
 |
| Eladó, csak pénz kéne hozzá... |
A víz nem túl mély, sőt. Nagyjából olyan, mint a Balaton Siófoknál: be lehet gyalogolni egy kilométert, és akkor kezd el mélyülni. A pár órás parti időtöltés során itt is láttunk szép házakat (fent is van egy fotó...), amiket a tulajdonosok eladnának: a jelek szerint ezekre az óriási házakra nincs ötlet, vagy nincs pénz. Az biztos, hogy sokba kerülnének, hát még a felújítás...
Mindenesetre, ha errefelé jártok és szeretitek a hangulatos homokos tengerpartokat, akkor Jurmala kiváló választás. Utána még sétálgattunk a "városban", több olyan utca is van, ami olyan, mint a Petőfi sétány Siófokon. Étterem és relikviabolt van annyi, mint égen a csillag, s végül persze ettünk is valamit...
 |
| Ez például elég pocsék állapotban van, pedig akár szép is lehetne... |
Haladtunk szépen előre, de az idő csak nem akart megjavulni, bár Pärnu felé közeledve az eső nagyjából elállt. A levegő hőmérséklete viszont csak nem akart 15 fok fölé menni, ilyen időben strandolni meg (pláne ha a nap se süt...) nem igazán élvezetes. Így aztán Pärnuban is csak körbeautóztunk a szemerkélő esőben, és mentünk tovább.
Nóri persze nem volt megelégedve a döntéssel, de hát mit lehetett tenni... Végül Tallinn előtt egész felmelegedett az idő, s nyomokban már a nap is előbukkant. Van egy strand Tallinntól délre, ahol még soha nem voltunk korábban, úgy hívják, hogy Kloogaranna. Harminc éve még ez volt a legnépszerűbb strand, de aztán a rendszerváltás rendesen betett neki. Rengetegen jártak ide Tallinnból, még vonatállomás is van (!), amivel a mai napig el lehet jutni ide! A felújított állomás viszont inkább illik egy időutazásba, mint bárhova máshova: az utasok az erdő közepére érkeznek, ahonnan még a homokos strand megtalálása is kihívás, mert az ösvények zömét benőtte a gaz.
Elsőre nem is a strand "legjobb" részét találtuk meg, de mint később kiderült, jobb is volt ez így, mert ott legalább be lehetett menni a vízbe. A parton a homokban ücsörgött egy fiatal társaság, akik inkább sörözni jöttek, mint fürdeni, no meg a parton egy fiatal párba futottunk bele. Ők kisgyerekkel voltak, aki a babakocsiban aludt, így felváltva mártóztak meg. Mikor látták, hogy mi is nekivetkőzünk, szóltak, hogy merre ne menjünk, hol vannak nagy kövek, amelyek bent maradtak egy régi hídból... Visszagondolva, nem is tudom, melyik volt hidegebb, a víz, vagy a levegő...
A képeken már fel vagyunk öltözve, sokáig meztelenül nem lehetett kibírni a szélben. Utána kicsit sétáltunk, s megtaláltuk az "igazi" strandot, ahol térdig lehetett szántani a parton az olajos algát, úgyhogy ott be se lehetett volna menni. Ott mondjuk volt egy röpipálya, meg két csigás öltöző, az oldalán képekkel, hogy milyen is volt a strand régen. Szóval, mikor megtörtént a nagy változás a '90-es évekre, a környéken a földterület több tulajdonos kezébe került állítólag. Köztük aztán fellángoltak a viták a terület hasznosítását illetően, aminek a vége az lett, hogy a strand szépen kezdett elsorvadni, az emberek ugyanis nem járhattak szabadon át. Mára aztán teljesen el is szoktak innen, a büféépületek meg elhagyatottan állnak...
Mára a helyzet kezd megváltozni, szemlátomást próbálják a helyet tetszhalott állapotából kirángatni, még fesztivált is rendeznek. Hát nem tudom, nem lesz könnyű. Az lenne mondjuk a minimum, hogy az ilyen ótvart, mint amit mi láttunk, kitakarítsák, és legalább a vízbe be lehessen normálisan menni...
Utána már hazamentünk, több megállónk nem volt. A történetünk kronológia szerint innen folytatódik.:)
Most már csak a decemberi litvániai kiruccanásom hiányzik, és teljesen utolérem magam. Bár gyanúm szerint erre nem fog sor kerülni a február eleji varsói utam előtt, úgyhogy megint csak elmaradásban leszek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése